Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-06-16 / 22. szám
SPORT 2013. JÚNIUS 16., VASÁRNAP Milyen erősen kötődik az MTK a budapesti zsidósághoz? Európa világbajnokokkal támad konföderációs kupa Magyar játékosok klubtársai is szerepelnek a japán válogatottban rendkívül érdekes összeállítást közölt a Szombat című folyóirat a zsidóság és a futball a magyar labdarúgás kezdetei óta létező kapcsolatáról. A tekintélyes szerzők (a főszerkesztő Szántó T. Gábor, valamint Szegedi Péter, M. Dénes Tamás, Takács Tibor és Szántó András) olyan kérdésekre keresik őszintén, felkészülten és a hibákat sem elhallgatva a kérdést, mint hogy mennyire igaz a cikkíró szerint konszenzusosnak nevezhető állítás, mely szerint az MTK szorosan kötődik a budapesti zsidósághoz. Vagy, hogy volt-e hatása itthon is a századforduló cionista mozgalmainak hozadékaként megjelent Muskel-Judentum (Muszk- lizsidóság) eszmerendszernek? A Nemzeti Sport már 1912-ben „zsidó-keresztény ütközetnek” definiálta az MTK-MAC kupadöntőt. A Szegedi Péter által jegyzet írás újra rávilágít arra a tényre, hogy a húszas évek már erősödő antiszemitizmusa ellenére éveken át szerepelt a Nemzeti Bajnokságban egy cionista csapat, a VÁC - amely ugyan nevelt válogatott játékosokat, de sohasem vált olyan erőssé, mint a brünni (egyébként nem csak zsidó játékosokat foglalkoztató) Makkabi, vagy a bécsi Hakoah. Mindkét utóbbinak magyarok voltak a kulcsemberei. A Magyarság így írt 1923-ban az MT-FTC rivalizálás kapcsán: „A szemekből ki lehetett olvasni az érdektelen futballrajongót, a karvalyorrú MTK-fanatikust és a jó magyarosképű franzs- tädtert.” A rendkívül magas színvonalú, remek kordokumentumokkal alátámasztott összeállítás mellett érdekes az a megállapítás, mely szerint „az MTK és a zsidóság viszonyával kapcsolatban szembetűnő, hogy az egyesület ugyanúgy nem nézett szembe saját történelmével, mint az egész ország.” Pedig lenne mivel: az MTK és az állambiztonság című anyagból kiderül, hogy egyrészt figyelte a „belügy” az MTK-sokat bibároknak nevező szélsőségeseket, de ellenőrizni kívánta „az MTK clubba bejáró cionista csoportot” is. Ilyesmi volt a velünk élt történelem. Amikor Brazília legutóbb felnőtt FIFA-tornát rendezett, Rio de Janeiróban alig akadt ember, aki ne vette biztosra a hazai sikert. Az uruguayiak elleni vereséggel aztán „csak” második lett a brazil csapat. Csalódottságukban többen is az új stadion lelátóiról a mélybe vetették magukat. Dénes Tamás Remélhető, hogy a 63 évvel ezelőtti dráma nem ismétlődik meg akkor is, ha nem Luiz Felipe Scolari együttese nyeri a tornát. Mindenesetre tényleg súlyos következményekkel járt, az emberéletnél nincsen drágább, de érdekes, hogy a brazil válogatott soha többet nem viselte az akkori, tiszta fehér szerelést. Az után lett „aranyzöld” mezes a világbajnokságok történetének legeredményesebb nemzeti tizenegye. Az utódok kétségtelenül esélyesként lépnek pályára. Három csoportmérkőzésüket három helyszínen, a fővárosban, Brazíliavárosban, az északi Fortalezában, valamint Bahia állam székhelyén, a legbrazi- labb brazil városnak tartott Salvadorban rendezik, ha csoportelsők lesznek, Belő Horizontéba utaznak, a döntő helyszíne pedig Rio de Janeiro, az újjáépített Maracana lesz. Nem lehetne állítani, hogy a brazilok élnének azzal az előnnyel, hogy házigazdaként csak keveset utazzanak. Megszokhattuk már, hogy a nagy tornákon általában sok légiós szerepel a keretükben, ugyanakkor az is ismert, hogy Luiz Felipe Scolari bátran és szívesen épít a campeonato brasileiróban, a hazai bajnokságban szereplőkre. Most is így tett, pontosan egy csapatra való, brazil klubból beválogatott játékosa van, ám közülük ketten Neymar (Santos, Barcelona) és Fernando (Grémio, Sahtar) a következő szezonban Európában játszanak majd. Az A csoportban a második legerősebbnek az Eb-ezüstérmes olasz legénység tűnik. Cesare Prandelli öt olyan futballistával érkezett Brazíliába, A vasárnap egyik főszereplője az olasz válogatott lesz. A két kapus, Buffon és Marchetti az edzéseken is összpontosított akik 2006-ban világbajnoki címet nyertek a Squadra Azzur- rával. (Buffon, Barzagli, Gilar- dino, De Rossi, Pirlo). A japánokat olasz szövetségi kapitány vezeti majd az olaszok ellen (is). Alberto Zaccheroni, akinek több egykori játékosa is lesz a recifei meccsen a találkozón az ellenfélnél, már kivitte a Felkelő Nap válogatottját a jövő évi világbajnokságra. Tizennégy európai légióssal érkezett, köztük a Manchester United Alkalmazzák a gólvonal-technológiát A nemzetközi szövetség (FIFA) április elején döntött arról, hogy a 14, nagy sebességű kamerával működő német fejlesztésű rendszert kipróbálja, s ha beválik, akkor jövőre a vb-n is alkalmazza. A gólbíró- vagy gólvonal-technológia arra szolgál, hogy minden kétséget kizáróan el tudják dönteni, egy adott helyzetben áthaladt-e a labda teljes‘terjedelmével a gólvonalon, így elejét vegyék az előző vb-n és Eb-n tapasztalt játékvezetői tévedéseknek. Németországot is megjárt középpályása, Kagava Sindzsi és az olasz Inter hátvédje, Naga- moto Jutó. Nyolcán játszottak tavasszal a Bundesligában, köztük Szakai Hiroki, Huszti Szabolcs hannoveri klubtársa, valamint Hajnal Tamás két stuttgarti „Mannschaftskameradja”, Okazaki Sindzsi és Szakai Go- toku. A mexikóiak hat európai légióssal szállnak harcba, a legnagyobb ász az egyetlen igazi befejezőcsatár, Borsóka, azaz Chicharito Hernandez, a Manchester United játékosa. A másik csoportban a spanyolok a favoritok - már az meglepetés volt, hogy nem nyertek 2009-ben Dél-Afri- kában. Ha győznek a tornán (egyébként igaz ez az olaszokra és a csoporttárs urukra is) csatlakoznak a francia és az argentin válogatotthoz, eddig ez utóbbi kettő nyerte meg a három felnőtt FIFA-tornát, a világbajnokságot, az olimpiát és a Konföderációs Kupát. Vicente Del Bosque a 2010-es világbajnok keretéből 18 játékost vitt el Brazíliába, három év után ez óriási szó! (Marche- na, Puyol, Capdevila, Lloren- te és Xabi Alonso hiányzik.) Az uruguayiak három nagy ászukban reménykednek elsősorban: Edinson Cavaniban, a Real Madridhoz vágyó Luis Suárezben és Diego Forlán- ban, aki egyébként brazil klub, a Porto Alegre-i Internacional játékosa. A nigériaiak az egykori An- derlecht-sztár, Stephen Keshi vezetésével, 11 országból válogattak játékosokat. A mezőny leggyengébb tagjánál, Tahiti válogatottjában ellenben ama- tőrjátékosok futballoznak, a Franciaországban Brazíliába rendelt Marana Vahirua kivételével. Miután 22 otthon játszó van a keretükben, előállt az a fura helyzet, hogy a Konföderációs Kupa mezőnyében az olasz és a spanyol liga után a tahiti adja a legtöbb játékost. A program A csoport Június 15., 21.00 Brazília-Japán (Ml) Június 16., 21.00 Mexikó-Olaszország(Ml) Június 19., 21.00 Brazília-Mexikó (Ml) Június 20., 0.00 Olaszország-Jaoán (Ml) Június 22., 21.00 Brazília-Olaszorszáfi (Ml) Június 22., 21.00 Japán-Mexikó (Ml, felv.) B csoport Júniusi?, 0.00 Spanyolország-Uruguay(Ml) Június 17., 21.00 Nigéria-Tahiti Június 20., 21.00 Spanyolország-Tahiti Június 21., 0.00 Uruguay-Nigéria (Ml) Június 23., 21.00 Nigéria-Spanyolország(Ml) Június 23., 21.00 Tahiti-Uruguay (Ml, felv.) Elődöntő Június 26., 21.00 A1-B2 (Ml) Június 27., 21.00 B1-A2 (Ml) A 3. helyért Június 30., 18.00 Az elődöntő vesztesei (Ml, felv) Döntő Júliusi., 0.00 Az elődöntő győztesei (Ml) (A Brazília-Japán mérkőzést lapzárta után játszották. Tahiti első két csoportmérkőzéséről öszefoglalót ad az Ml.) Év Helyszín Döntő A 3. helyért 1997 Szaúd-Arábia Brazília-Ausztrália 6-0 Csehország-Uruguay 1-0 1999 Mexikó Mexikó-Brazília 4-3 Egyesült Áll.-Szaúd-Arábia 2-0 2001 Japán, Korea Franciaország-Japán 1-0 Ausztrália-Brazília 1-0 2003 Franciaország Franciaország-Kamerun 1-0 Törökország-Kolumbia 2-1 2005 Németország Brazília-Argentína 4-1 Németország-Mexikó 4-3 2009 Dél-Afrika Brazília-Egyesült Államok 3-2 Spanyolország-Dél-Afrika 3-2 Jöhetnek a szerbek a cseljabinszki szuperdöntő döntőjében vízilabda Kemény Dénes örökébe lépett Benedek Tibor, aki elsőre a Világliga fináléjába vezette a válogatottat Az első helyért játszhat a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga oroszországi nyolccsapatos szuperdöntőjében annak köszönhetően, hogy a szombati elődöntőben 8-6-ra legyőzte az Egyesült Államok együttesét. A cseljabinszki torna utolsó előtti napjának zárómérkőzésén kettős tét ösztönözhette a Benedek Tibor szövetségi kapitány igazgatta nemzeti csapatot: egyfelől győzelem esetén a szuperdöntő döntője várt rá, másfelől Varga Dánielék visszavághattak a csoportnyitányon éppen az amerikaiaktól büntetőkkel elszenvedett vereségért. A magyar válogatott alaposan nekidurálta magát, s remekül kezdett: gólok sorát lőtte a rivális hálójába. Igaz, előbb lefutott az első negyedből öt perc úgy, hogy se itt, se ott nem került a labda a kapuba, a hatodik percben azonban megtört a jég: Varga Dénes volt eredményes, majd az olimpiai bajnoktárs, Hosnyánszky Norbert nézte ki magának a jobb felső sarkot, és a célzás pontosságával sem akadt gond (2-0). A második negyedben Szívós Márton bombája rontotta tovább az amerikaiak hangulatát, majd Vámos Márton balkeze villant (4-0). A meccs képére jellemzően az ellenfél jó negyedóra tiszta játékidő elteltével volt képes először betalálni Nagy Viktor kapujába (4-1). A remek védekezés dacára a nagyszünetig csökkent az előny (4-2), a második félidő azonban megint magyar góllal indult: Hárai Balázs centerből szerezte meg az ötödik találatot (5-2). Ezután kissé megállt a pólós tudomány, ám 5-4-et követően újfent a Benedek-alakulat dominált, s előbb a csapatkapitány, az ötkarikás aranyérmes Varga Dániel értékesített egy ötméterest, majd öccse, Dénes hosszas lóbálás után hatalmas gólt lőtt, 7-4-re módosítva az állást. Emberelőnyből válaszoltak az amerikaiak, de jött egy újabb jogos büntető, és Hosnyánszky nem hibázott (8-5). m *■’ < y, € . Jf ■» Varga Dénes szerezte a magyarok első gólját az elődöntőben A befejező nyolc percben taktikusan pólózott a magyar válogatott, különösebben nem erőltette a különbségnövelést, az Egyesült Államok legénysége meg nem tudott mit kezdeni a magyar retesszel. A hajrában, bő fél perccel a vége előtt sikerült nekik egyszer betalálni, de ez nem változtatott a lényegen: magabiztosan nyert és döntőbe jutott a magyar válogatott, amely a másik elődöntőben a montenegróiakat 8-6-ra verő szerbekkel csap össze az első helyért vasárnap, budapesti idő szerint 15.15 órától. Az elődöntőben: Magyar- ország Egyesült Államok 8-6 (2-0, 2-2,4-3, 0-1). jk i A