Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-06-16 / 22. szám
6 2013. JÚNIUS 16., VASÁRNAP ÉLETMÓD HÍRSÁV Az álomkór gyógyszere jót tesz az autistáknak az AUTiSTA gyerekek (és felnőttek) állapotának jobb kezelését a szuramin nevű hatóanyagtól remélik a kutatók. Gyógyszer formájában már eddig is alkalmazták főleg Afrikában, álomkór kezelésére. Amerikai kutatók állatkísérletek során jöttek rá arra, hogy az autiz- mus tüneteit is gyógyítja a rágcsálóknál. Normalizálja az agyi jeltovábbítást, mely az autizmus egyik oka. Ha az egértesztek sikerülnek, elkezdődhetnek majd a klinikai tesztelések is. Szégyenkező FBI-férfiak brit statisztikák szerint az úgynevezett FBI-férfiak egyre gyakrabban vásárolnak interneten. A kövér (fát), kopasz (bald) és impotens pasikat fedi a rövidítés. Nekik kínos patikában kérni az ilyen szereket. Tavaly 40 százalékkal nőtt az ilyen megrendelések száma! Valószínűleg a recesszió is hat a férfiak libidójára, súlyára, de még kopaszodásukra is. Rozmaringos jó reggelt kívánunk! A rozmaring illata hatékonyan javítja a memóriát. Kutatók szerint a növényben található illóolajnak köszönhető ez. A kísérleti alanyok egy része rozmaringgal illatosított szobában végezte a teszteket. Ez a csoport 60-75 százalékkal jobban teljesített, mint a kontroll személyek. Ha netán épp vizsgára készül, tegye azt rozmaringillatban, a vizsga napján pedig illatosítsa magát rozmaringos kölnivel. Jót tesz a memóriának Nem tökéletes természeti csoda testünk titkai Meglepő tények testünk működéséről, az „elfajzott” utódokról Az embernél tényleg nincs csodálatosabb. Még arra is képes volt az idők folyamán, hogy megalkossa a tökéletes - képzeletbeli - világot Az emberi test a természet igazi csodája. Elámulhatunk testünk teljesítőképességén: agyunk gyorsabban reagál, mint a számítógép, szívünk megállás és különösebb „szerviz” nélkül folyamatosan dobog. Ám ez a test mégsem tökéletes. Bán Judit A vakbélről máig úgy tudjuk, hogy gyakorlatilag semmilyen szerepe sincs, ám ha begyullad, könnyen (és gyorsan) életveszélyes állapotba kerülhetünk. A vakbél csak egyetlen példa - sajnos egyéb „tervezési” hibák is okozhatnak kisebb-nagyobb fokú kellemetlenséget, betegséget életünk folyamán. SZÁJUNKBAN: KINŐTTÜK A BÖLCSESSÉGFOGAINKAT A legnagyobb „hiba”, hogy a természettől fogva kőkemény fogaink ágya a puha íny. A gyenge tartószerkezet, a puha szövet kiváló közeg az ott megtelepedő baktériumok elszaporodásának. És ez egyenlő az ínybetegséggel. Ez az, amitől a legtöbben szenvedünk: a paradontózis vagy fog- ágybetegség. Ha keményebb szövetben ülnének fogaink, nehezebben tudnának a bacik behatolni. Aztán ott varrnak a bölcsességfogak. Valószínűleg az ősember még hasznukat vette, amikor sok nyers húst és zöldséget fogyasztott. Nagy erőre és nagy rágófelületre volt szüksége. Ám ahogy nőtt a főtt és feldolgozott élelmiszerek része az ember étrendjében, úgy vesztették el a bölcsességfogak a szerepüket. Egyre kevesebb izomerőt kellett kifejtenie az állkapocsnak, az áll mérete is elkezdett zsugorodni. Fogaink mérete ugyanakkor nem csökkent ilyen ütemben, tehát kisebb állkapocsban kellene elférniük. így aztán a később kibújó bölcsességfogaknak nem marad helyük, illetve sokszor okoz bajt a fogak torlódása is. SZEMÜNK: TÚLZOTTAN KIÜLŐ Valójában szemeink tulajdonképpen védtelenek, mert nem ülnek elég mélyen a koponyánkban. Ez persze régen fontos volt, amikor őseinknek folyamatosan figyelniük kellett, nehogy a ragadozók túl közel kerüljenek hozzájuk. A mélyebben ülő szem jobban védve lenne. Szintén „gyári hiba”, hogy a szemlencsék idővel megváltoznak, vastagabbá és rugalmatlanná válnak. Ezért romlik öregségünkre a látásunk. És akkor még az idővel egyre gyakrabban kialakuló, a látást erősen rontó hályogokról nem is beszéltünk. PORCOK:TÚL GYENGÉK AZ ÍZÜLETEKHEZ Gyakran mondják, hogy az emberi testnek leggyengébb pontja lett a gerinc, mivel eredetileg nem két lábon járásra terveztek bennünket. Valójában a gerincoszloppal nincs semmi baj, ha megtartja egészséges „S” görbületét. A gyenge porcok illetve porckorongok már inkább okolhatók a bajokért. A porcok ugyanis hajlamosak kopásra, sérülésre, és mivel viszonylag rossz a vérellátottságuk, nehezen gyógyulnak. A porcokhoz csatlakozó ízületek test szerte osztoznak a problémán és hajlamok elváltozásokra. Ha a porcok tartósabbak lennének, az ízületek is jobban bírnák a terhelést. VASTAGBÉL: BAKTÉRIUMOK TÁPTALAJA Az étel a gyomorból a vékonyMiért fáj a fájdalom? ha valamilyen sérülés ér bennünket, az idegek fájdalomjeleket küldenek a gerincvelőbe, illetve az agyba. Ez egyben utasítás arra, hogy minél gyorsabban védekezzünk, fogy megelőzzük a további sérüléseket, károsodásokat. ám ez a fájdalom nem mindig arányos a szervezetet ért károsodással; a szükségesnél jóval erősebb lehet. Az agy egy kibélbe kerül, ahol a táplálék nagy része felszívódik. Ezután következik a vastagbél, melyben a folyadék „visszaszívása”, kinyerése zajlik. Ha nem így lenne, folyamatosan hasmenésben szenvednénk. A vastagbélben jelentős meny- nyiségű baktérium él. A meg- emésztetlen rostokat bontják le. Ebből még napi 20-30 kalóriát nyerünk is, ennek csak az ősidőkben volt jelentősége, amikor még kevés étel állt rendelkezésre. Sajnos előfordul, hogy a baktériumok a vastagbélben kellemetlen tünetekkel járó gyulladást okoznak. Pedig tulajdonképpen a mai ember a rendelkezésre álló élelmiszerek bősége folytán már vígan meg tudna élni e bacik nélkül is. sebb és egy nagyobb területet ért sérülésre nagyjából azonos választ ad, tehát egy apróbb sérülés is nagyon erős fájdalmat tud kiváltani. További kellemetlenség, hogy miután a sérült terület begyógyult, ezen terület idegeinek hiperszenzitíwé válása miatt a fájdalomérzet különösebb kiváltó ok nélkül is megmaradhat, illetve fokozottan érzékennyé válik. Miért ég a gyomrom? SOKAN NEM gondolnák, hogy a gyomorsav egyike a legerősebb, legmaróbb savaknak. Valójában a gyomorsav erős sósavat tartalmaz, amely egyrészt az étellel a gyomorba jutott kórokozók elpusztításában, másrészt a táplálék lebontásában vesz részt. A nyelőcső és a gyomor találkozásánál egy kis billentyű biztosítja, hogy az erős sav a gyomorból ne távozhasson felfelé, nyelőcső irányában. Sajnos ez a billentyű elgyengülhet, illetve főleg túlsúlyos embereknél nagy nyomás alá kerülhet, emiatt tökéletlenül zár a billentyű, és a gyomorsavak a nyelőcsőbe visz- szaszivároghatnak. Míg a gyomrot borító nyálkahártya „saválló”, a nyelőcsőé nem! A feljutott sav irritálhatja a nyelőcsövet és fájdalmat okozhat. Ha a sawisszaszivárgás (reflux) folyamatos, a nyelőcső sejtjei a maró hatás következtében rosz- szindulatúan is elfajulhatnak. persze nem szabad ezért túlságosan élesen támadni a teremtő természetet: ez az apró billentyű túl szorosan sem záródhat, mert akkor az étel nem tudna a gyomorba eljutni. Megnézik, van-e refluxa Flórián tér: ez a hél vége is a gyerekeké játszani jó Lesz kézműveskedés, Postamúzem, sport, Xbox és Csodák Palotája is A Generali Gyerek Sziget még ma is felkereshető a Vörösvári út-Pacsirtamező út-Szőlő utca-Kiscelli út által határolt parkban. A helyszín kicsit nagyobb lesz, mint az előző hét végén, így még több, ingyenes programmal várja a lurkókat vasárnap 18 óráig. Ezen a hét végén lesz Generali KRESZ-park, Te meséd kuckó, Juventus Állatsimogató és eljönnek az írócimborák és Illusztrátor pajtások is. A Te meséd kuckóban kétféle játékos foglalkozáson vehetnek részt az óvodáskorú és kisiskolás gyerekek. Lesznek J kiscsoportos mesés foglalkozá- s. sok, melyek körülbelül 25 perc Rlszáljuk így Is, úgy Is. Táncolni tanítják a kicsiket. hosszúságúak. A mese segít a gyermeknek feloldani a belső szorongásait, feszültségeit és bizonytalanságait. Ennek ad teret ez az új helyszín, ahol emellett egész nap mozgásos és drámajátékok várják az óvodásokat. Folytatódik a Telekom évek óta nagy sikerrel zajló jótékonysági Játékgyűjtő akciója, aminek keretén belül a Generali Gyerek Sziget első 2 hétvégéjén összegyűlt adományokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat továbbítja a rászoruló gyerekeknek és családoknak. Ezen a hét végén is lesz kézműveskedés, Postamúzem, sportprogramok, Xbox élménypont és Csodák Palotája is. ■ Coco Rosie és Nomi Ruiz ott lesz a Világvelején június 17-ÉN 20 órától lép fel a Coco Rosie amerikai freak folk zenekar a Millenáris Teátrumban. A buli érdekessége, hogy az est vendége az amerikai nu- disco és hip-hop énekes, Nomi Ruiz, egyenesen New Yorkból. Sierra és Bianca Casady, a gyönyörű amerikai testvérpár Párizsban alakította meg különleges zenekarát. Zenéjüket „freak folk”-nak is nevezték már, de megtalálhatóak benne a pop, blues, opera, elektronika és a hip-hop elemei egyaránt. Költői dalszövegeik belsőséges párbeszédek koncepcionális sorozatai. Ötödik, Tales of Grass- Widow című albumuk a berlini City Slang kiadó gondozásában jelenik meg május 27-én. A kiadó jegyzi többek között a Calexico, Tindersticks és az Arcade Fire lemezeit is. Az album elkészítésében közreműködött az izlandi zeneszerző, Valgeir Sigurosson, aki korábban olyan kiválóságokkal dolgozott, mint Björk, Kate Nash és a The Magic Numbers. Világkörüli lemez- bemutató turnéjuk részeként láthatják őket rajongóik a Millenárisban, a Világveleje Nyár rendezvénysorozat keretében. Nomi Ruiz a Jessica 6 nevű disco, house bandával lett híres hazájában .Nomi Ruiz White Horse című dala a híres Mugler férfi 2012 tavaszi-nyári divat- bemutató hivatalos zenéje. ■ * k f A 4