Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-13 / 136. szám
2013. JÚNIUS 13., CSÜTÖRTÖK _________ MEGYEI TŰKOR-~r HiriiiTiiHBmMMMBMWiiirTiffliiin™.....'..put mi1 m111 mn—iir i'íimhiwii'h ■ i is®si^p»f«"««F*|||,|||"M*"||IMl||M||H|ia||!|,|*iiiBiviiM 3 Fe lgyorsulhat a vagyonosodási vizsgalat Júliustól a revizorok gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, írta az Adó Online. Pedig a NAV eddig sem tétlenkedett: tavaly kétszer annyi vizsgálatot vittek végig, mint egy évvel korábban. Tolnában tavaly 49 vagyonosodási vizsgálatot végeztek el, ennek 25 százaléka zárult megállapítással, és így 32 millió forint adókülönbözetet tártak fel. Mára kialakult a vagyonosodási vizsgálatok gyakorlata: a tagi kölcsönre ugranak a revizorok, és menyasszonytáncból származó bevételre hivatkozni nem érdemes. Az ellenőrök gyakran nem is a személyi jövedelemadót kezdik el firtatni, hanem csak egyes adókötelezettségre írnak ki vizsgálatot. Az adóhiány megállapítását ugyanis csak a személyi jövedelemadó bevallás utólagos vizsgálata során tehetik meg. A másik trükk, hogy először a vállalkozás kap adóellenőrzést, amely során az iratok között bekérik a tagi kölcsön nyilvántartást, és az alapján indul a vagyonosodási vizsgálat. Ezen túl, ha a revizorok látják, hogy egy adózó beírja tagi kölcsönét a rövid lejáratú kötelezettségek közé, akkor az is kiindulási pontot jelent. ■ M. I. A család után a pénz a legfontosabb A családi viszonyok után az anyagi háttér határozza meg legjelentősebben a 19-29 éves városi fiatalok elégedettségét, és csak ezt követi az egészség vagy a baráti kapcsolatok - áll a K&H által elvégzett felmérésében. Megtakarítása az ifjak harminchárom százalékának van. A félretett pénz azonban jelentős anyagi biztonságot nem jelent, hiszen hetven százalékuk legfeljebb három hónapig tudna megélni belőle. Egymillió forint feletti megtakarítása mindössze tizenkét százalékuknak van, 100 000 forint alatti összeggel negyvenkét százalékuk rendelkezik. Az adatok a harminchoz közeliek körében sem kedvezőbbek. ■ M. K. A vaddomb felé úszó vaddisznó. Az a jó, ha kevés az emberi jelenlét, mert nem zavarják az állatok menekülési útvonalát Menekülő gemenci vadak útvonal Pörböly és Baja között továbbra sem lehet autózni A vadállomány védelmében már az árhullám észlelésekor feltöltötték a Gemenci- erdő vaddombjait. Most ezek jelentik az egyetlen menedéket az állatoknak. Hanoi Erzsébet A Gemenci erdő mintegy 15 ezer hektáros területének körülbelül 99 százaléka víz alatt van, csupán a mesterséges magaslatok, a vaddombok és a régi nyári gátak jelentenek menedéket az állatoknak - mondta el Sipos Sándor, a Gemenc Zrt. erdőgazdálkodási és műszaki igazgatója. Az állomány védelmében az etetők átcsoportosítását és feltöltését már az árhullám észlelésekor elkezdték, jelenleg pedig az áradástól nem veszélyeztetett erdőszéleken lévő etetők folyamatos ellátásáról gondoskodnak. Szálas- és szemestakarmányt helyeznek ki a víz elől menekülő szarvasok, őzek és vaddisznók számára. A menedékül szolgáló negyven vaddombon jelentős számú állat gyűlt össze, Sipos Sándor ugyanakkor arra is kitért, hogy a veszteség elkerülhetetlen. Ennek mértékéről azonban csak akkor kapnak pontos képet, ha már be tudnak menni a területre. Ugyanakkor a vízzel körülvett vaddombokat a Duna visz- szahúzódásáig nem közelítik meg, mivel minél kevesebb emberi jelenlétre törekednek, annak érdekében, hogy az állatok menekülési útvonalát ne zavarják. Emiatt - megköszönve az aggódó érdeklődést - az embereket is arra kérik, kerüljék az árvízzel borított területek környékén és a körtöltéseQ ut I Ön kiment kíváncsiskodni az árvízhez? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TEOLhu 1 —• A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. ken ne érdeklődjenek személyesen. Ugyancsak a Gemencből menekülő vadak, valamint az autósok védelmét szolgálja, hogy az 55-ös számú főút Pörböly-Ba- ja közötti szakasza továbbra is le van zárva. Egykori decsi tankos is jelentkezett „szolgálatra”, a honvédeknek az ovisok is énekeltek A bátai védekezésben segédkező 5-ös Bocskai István Lövészdandárdebreceni és hódmezővásárhelyi helyőrségének katonáit Deesen szállásolták el. A több mint ötszáz egyenruhás a Faluházban és az iskola sportcsarnokában rendezkedett be, illetve a játszótér mellett húztak fel sátortábort. Ahogy egyikük mondta: úgy lepakoltunk, mintha évekig maradnánk. Azt azonban, hogy valójában meddig időznek itt a győri és a tatai védekezést is megjárt katonák, mégnem tudni. Péntekig azonban biztosan maradnak - tudtuk meg Kovács Attila alezredestől. Kőfalvi Tamás unokájával, Horváth Regővel nézte meg a kétéltűeket A haderő érkezéséről hétfőn délután értesítették Biczó Ernő polgármestert, majd nehéz gépjárműveiken éjszaka bevonult az alakulat. A településvezető elmondta, kapott néhány telefonhívást a megilletődött lakosoktól, de szívélyes a vendéglátás. Volt idős bácsi, aki tankra szóló jogosítványával bizonygatta, szükség esetén ő is „hadra fogható”, az ovisok énekeltek a katonáknak, a lányok, asszonyok pedig zokszó nélkül segítenek az ellátásban. A sátortábor környékét is szívesen látogatják a helyiek, fotózzák a monstrumokat, bár felmászni nem szabad rájuk. HÍRSÁV Fusz György nyerte meg a pályázatot szekszárd Fusz György keramikus- és szobrászművész nyerte meg a megyeszékhely új 1848-as emlékművére kiírt pályázatát. A közgyűlés a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakvéleménye alapján döntött pályaművének megvalósítása mellett. Az első pályázatot eredménytelennek nyilvánították, a másodikra hat helyi művészt hívtak meg. A képviselőtestület az emlékmű költségkeretét nyolcról tizenkétmillió forintra emelete. ■ 1.1. Idén harmadszor öntötte el őket a víz kakasd A hét eleji zivatarral már harmadszor ömlött hatalmas eső idén a községre. Bányai Károly polgármester elmondta, a szántóföldekről lezúduló sár legutóbb is komoly problémát okozott. Az előző káresemények után benyújtottak egy 11 milliós vis maior pályázatot, amelynek elbírálása folyamatban van, az előlegként kapott 1,2 millió forintot a csatornák tisztítására és az iszap elhordásá- ra fordították. ■ V. B. Bétán nincs szükség ivóvíz-korlátozásra báta Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén. A kedvező helyzet megőrzéséhez azonban továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása. Bátán egyelőre ivóvíz korlátozás elrendelésére nem volt szükség. A védekezésben részt vevők étkeztetését a helyi általános iskola főzőkonyháján oldják meg, ahol a közegészségügyi feltételeket az ÁNTSZ szakemberei megfelelőnek találták. ■ T. N. Fellélegezhetnek az allergiások tolna megye a hét elején az előző hétvégénél kissé alacsonyabb volt a pollenterhelés. A csalánfélék pollenszemeit regisztrálták legnagyobb meny- nyiségben. Kis mértékben tovább csökkent a pázsitfűfélék pollenszórása. ■ M. Á. Kizárólag kiképzett szerelők végezhetik a felülvizsgálatot hogy ne legyen gáz! A biztonsági ellenőrzés kifizetődő, hiszen legfontosabb célja nem más, mint az emberi élet védelme Pár éve ismerősöm csak úgy a saját szakállára, a családja és a maga biztonsága érdekében szerette volna felülvizsgáltatni a lakás gázvezetékét és a konvektorokat. Amikor az egyik „gázüzemű berendezés” télvíz idején beadta a kulcsot megkérdezte a kihívott szerelőt, a fűtési szezon után elvégezné-e a munkát? A szerelő meg csak nézett, s megkérdezte, ugyan mit kellene neki felülvizsgálni. Ha működik, működik, ha nem, akkor majd megjavítja. Nos azóta megjelent a rendelet a gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések kötelező műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról. E szerint azt ellenőrzi a szerelő, hogy a rendszer megfelel-e az üzembe helyezéskor hatályos műszaki-biztonsági szabályoknak, s egyáltalán megvannak-e a biztonságos üzemeltetés feltételei. A legrégebbi berendezéseket először ez év végéig kell felülvizsgáltatni, majd ezt követően öt évente rendszeresen. Levelet írt lapunknak e tárgyban régi olvasónk, Csőg- lei István nyugállományú tűzoltó ezredes, a Tolna Megyei Tűzoltószövetség örökös tiszteletbeli elnöke, s azt kérdezi, ugyan hol vannak olyan szakemberek, akik a munkát elvégzik. Talált ugyan szerelőt, de olyat, aki felülvizsgálatot is vállalt volna, évek óta hiába keres. Rendelet is előírja az ellenőrzést Megkérdeztük az E.ON sajtosát: Varga Ivett elmondta, hogy a szolgáltatónak nincs köze a felülvizsgálathoz, de elmondta, hogy azt csak a műszaki biztonsági felülvizsgálatra jogosító engedéllyel rendelkező gázszerelő végezheti el. Ezen szerelők és a felülvizsgálati jegyzőkönyv kiadására jogosult vállalkozások listája a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján megtalálható. A lista kezelése nem túl ügyfélbarát, mert végig kell pörgetni az összes megyét, mígnem Tolnához érünk. Egy baranyainak könnyebb dolga van. Hacsak nincs egy titkos keresési megoldás, amire még nem jöttünk rá. Egyébként a lista megtalálható az E.ON honlapján is. Taláromra hívtuk fel Németh Gyulát, a listán szereplő egyik szerelőt, aki kérdésünkre azt hangsúlyozta, utalva a sok halálos fűtési balesetre, hogy a felülvizsgálat legfontosabb célja az emberi élet védelme. Véleménye szerint a szerelő legfontosabb feladata annak ellenőrzése, hogy ez biztosított-e. Ők cégek biztonsági felülvizsgálatával foglalkoznak. Nem hazabeszélt, amikor azt mondta, hogy a fogyasztónak kifizetődik a kifizetendő 12-17 ezer forint, hiszen a maga és családja életéről van szó. ■ Ihárosi I. Néhány határidő a 2012. szeptember l-jén lép hatályba lépett rendelet szerint az 1981. január 1-je előtt, vagy ismeretlen időpontban üzembe helyezettfelhasználói berendezést, vagy csatlakozó vezetéket, 2013. december 31-ig kell először felülvizsgáltatni. Ha a berendezést 1981. január 1-je és 1993. december 31-e között helyezték üzembe, a határidő 2014. december 31. Az 1994. január 1-je és 2003. december 31-e között beüzemelt berendezés felülvizsgálati határideje 2015. december 31. Van még egy határidő is, de annak betartására még évek állnak a tulajdonosnak rendelkezésére. r* \ l