Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-11 / 134. szám
2013. JÚNIUS 11, KEDD SPORT - SZOLGALTATAS 11 Formula-1: Vettelnyert és növelte előnyét összetettben A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a For- ma-l-es Kanadai Nagydíjat, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben. A 25 esztendős, háromszoros vb-győz- tes versenyző - aki korábban még sosem nyert Kanadában - idei harmadik, pályafutása 29. futamgyőzelmét aratta Montrealban. A Red Bull eddig sohasem nyert Kanadában, de a német vezető most megtörte az átkot, és könnyűnek látszó rajt-cél győzelmet aratott a pole pozícióból. A második helyen Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája végzett - négy helyet javítva mentette a menthetőt -, így az összetettben is feljött a második helyre. A dobogó alsó fokára Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel. Kimi Räik- könen, a Lotus finn pilótája - aki fékproblémákkal küzdött - ezúttal kilencedikként zárt, így sorozatban 24. GP-jén szerzett pontot, s beállította a hétszeres világbajnok Michael Schumacher vonatkozó rekordját. Vettel szinte hibátlan versenyzéssel győzött, így most 36 pont az előnye a 96 pontos Alonsóval szemben, akit Räik- könen követ 88 ponttal. Kanadai Nagydíjról mindössze hárman estek ki. A Forma-l-es világbajnoki sorozat június 30-án, Silverstone-ban a Brit Nagydíjjal folytatódik. ■ B. L. PROGRAMOK Kedd ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZEKSZÁRD GYERMEKKÖNYVTÁR: Vig Balázs Három bajusz gazdát keres című könyvének bemutatója, 14 óra. Szerda MOZI PAKS: Anna Karenina (angol-francia filmdráma), 20 óra. ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZEKSZÁRD MEGYEI KÖNYVTÁR: Gutái István EB 37-51 - elbeszélések című kötetének bemutatója, a szerzővel Németh Judit beszélget, 16 óra. A TN KONYHÁJA Gyümölcskocka A receptet Guti Sándorné bátai olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK: 30 dkg cukor, 4 tojás, 50 dkg liszt, 2 dkg élesztő, só, 5 dkg zsír, tej, 20 dkg dió. ELKÉSZÍTÉS: 10 dkg liszttel, az élesztővel és a langyos tejjel kovászt készítünk, kelni hagyjuk. 40 dkg lisztből zsírral, 10 dkg cukorral, csipet sóval és annyi tejjel amennyit felvesz a megkelt kovásszal, a 4 tojás sárgájával könnyű tésztát készítünk. Kizsírozott tepsibe tesszük, tetejét bármilyen idénygyümölccsel telerakjuk, megkelesztjük és kisütjük. Amíg sül 20 dkg diót ledarálunk és a 4 tojás fehérjéből 20 dkg cukorral habot verünk, majd belekeverjük a darált diót és a már majdnem megsült tésztára kenjük és még 10 percig sütjük. Kihűlés után kockákra szeleteljük. KSC: ez csapatmunka volt kosárlabda Magabiztos teljesítménnyel lett U23-as bajnok a Szekszárd Női kézilabda világbajnokság: az oroszok nélkül teljes a mezőny Az Atomerőmű-KSC Szekszárd csapata mindegyik meccsét megnyerte az U23-as döntőben - 2007 után szerzett újra bajnoki aranyat a KSC A csapatmunka volt a kulcsa az Atomerőmű-KSC Szekszárd U23-as korosztályban szerzett bajnoki címének. Rónai Gábor Szabó Noémi, a csapat edzője elsőként ezt emelte ki, majd hozzátette: nagy boldogság számukra, hogy 2007 után ismét bajnoki aranyérmet tudtak nyerni. Akkor a KSC a kadett bajnokságban végzett az első helyen, ezúttal a legmagasabb utánpótlás korcsoportban értek fel a csúcsra a szekszárdiak. „Taktikai téren és a játék gyorsaságában is felülmúltuk ellenfeleinket, a fináléban végig érződött, hogy nálunk van öt-hat olyan játékos, akik első osztályú mérkőzéseken szereztek rutint” - húzta alá a szekszárdiak edzője, aki külön is köszönetét mondott Zele Donnának, amiért egy komoly térdsérülésből felépülve a csapat rendelkezésére állt. A szekszárdiak magasan kiemelkedtek B-csoportos ellenfeleket felvonultató mezőnyből. A döntőben a Kecskeméti Sl-t győzte le (81-64) Szabó Noémi együttese, amely az elődöntőben 86-58-ra verte a Szegedet, a két csoportmeccset még nagyobb fölénnyel nyerte meg a DEAC (91- 35) és a Tata (111-63) ellen. A KSC teljesítményét a szakma is elismerte, a torna All Star-csapatába ketten is bekerültek: a döntő MVP-jének választott Zele Dorina mellett a még csak 15 éves Studer Ágnes is helyet kapott a legjobbak között. „Az ilyen tehetségeinkre nagyon kell vigyáznunk” - jegyezte meg vele kapcsolatban az edzőnő, aki hozzátette: szeretné megköszönni a klubvezetésnek, hogy biztosította számukra a döntőn való részvételt. „Herr Péter ügyvezető úrnak azt is külön köszünjük, hogy hazafelé megvendégelte a csapatot és a szurkolókat, így együtt örülhettünk ennek a szép sikernek” - zárta. Fogyott a gyümölcs az egészségnapon jutalom Nemcsak üdítőt, iskolatáskákat is nyertek a gyulaji iskolások gyulaj A gyümölcsöket délutánra ugyan bográcsban főtt ételre és kemencében sült lángállóra cserélték, a pénteket mégis csak az egészségnek szentelték az általános iskolában. Volt osztály, amelyik a társakra ragasztott műsebeken gyakorolta a sérültellátást és volt, amelyik figyelemfelhívó plakátokat rajzolt, a gyümölcssaláta készítéséből és elfogyasztásából pedig mindenki kivette a részét. Lacza Zoltáné igazgató elmondta, az intézmény a Sió gyümölcsleveA gyümölcssaláta készítéséből is mindenki kivette a részét két gyártó cég rajzversenye után is örülhetett, hiszen az internetes szavazóknak köszönhetően a 6. helyet szerezték meg a diákok. Jutalmuk jó adag gyümölcslé volt. Ugyancsak a vállalat pályázatán iskolatáskákat is nyertek az első osztályosok. A pénteki programon rendőrségi totó is volt, illetve a gyerekek kerékpárjait is ellenőrizték. Akinek a bicaján hiánytalanul meg volt minden szükséges felszerelés, azt szuperbringa matricával díjazták. ■ H. E. Bogracsoztak és mulattak a fesztiválon főzőverseny Tizenhárom csapat mérkőzött, a bátaszékiek diadalmaskodtak Napsütéses jó idő, sok vendég, finom ételek, kirakodók, fellépők és kiváló hangulat jellemezte a hétvégén Alsónyéken tartott Bográcsos fesztivált. Az önkormányzat idén 12. alkalommal rendezte meg az eseményt, mondta Kovács Anita művelődésszervező. A szervezés is egyre rutinosabb, és a környékbeli településeken élők körében is egyre népszerűbb a nyéki fesztivál, mely a település központjában lévő szé- a pen kiépített szabadtéri színpa- I dón zajlott. A negyvenhét asz- s tál mindegyike vendégekkel £ volt teli, a főzőversenyre tizen- J hárman neveztek. Az első he- e lyezést a bátaszéki Péter Ildikó Sokféle pörkölt készült, az ételek az utolsó kanálig elfogytak és csapata szerezte meg, ők vegyes pörköltet készítettek. A jó hangulathoz a hagyományőrző együttesek - bátai, bogyiszlói, alsónyéki - is hozzájárultak. Immár hagyomány, hogy egy-egy helyi tehetség is bemutatkozik, idén a bátai Pántlika Zenekar kapott erre lehetőséget, illetve a bátaszéki Rózsa Zsuzsa mutatta be a saját tervezésű ékszereit és ruháit. A Bográcsos fesztivál sztárvendége volt a Megasztárból ismert Kontor Tamás és Szabó Eszter. A fiatalabbaknak a vidámparkkal kedveztek, illetve este nyolc órakor kezdődött a bál, mely hajnalig tartott. ■ M. I. a hétvégén az európai selejtezők zárultával kialakult a decemberi, szerbiai női kézilabda-világbajnokság mezőnye, | amelynek a magyar válogatott a tavalyi Eb-n elért bronzérmének köszönhetően automatikusan tagja. érdekesség, hogy a hétszeres világbajnok oroszok - ahogy az európai szövetség (EHF) a honlapján megjegyzi -1973 után először hiányoznak majd, lévén a hollandok jobbnak bizonyultak náluk. A rosztovi visz- szavágón 33-21-re nyertek a vendégek, akik az első mécsesén, még Rotterdamban, kikaptak egy góllal. A lengyelek a 2010-es kontinensviadalon ezüstérmes svédeket ejtették ki. A december 7. és 22. közötti vb csoportsorsolása szombaton 11.30 órakor lesz Belgrádban. A mezőny: Szerbia (házigazda), Norvégia (címvédő), Montenegró (Eb-1.), Magyarország (Eb-3.), Spanyolország, Románia, Lengyelország, Csehország, Dánia, Hollandia, Németország, Franciaország (mind európai selejtezős), Angola (Afrika-1.), Tunézia (Afrika-2.), Kongói Demokratikus Köztársaság (Afrika-3.), Algéria (Afrika-4.), Ausztrália (Óce- ánia-1.), Koreai Köztársaság (Ázsia-1.), Kína (Ázsia-2.), Japán (Ázsia-3.), Brazília (Pánamerikai 1.), Argentína (Pánamerikai 2.), Dominikai Köztársaság (Pánamerikai 3.), Paraguay (Pánamerikai 4.). ■ g. L. OLVASTAM VENTER MARIANNA Apró állati oromok ahogy a régiek mondták: a tétlen kéznek az ördög ad munkát. A finom célzás arra utal, hogy rossz vége lehet a permanens unatkozásnak. Erre gondolhatott egy német állatkert vezetősége is, mert hivatásos bohócot kértek fel a majmok szórakoztatására. A diplomás bohóc naphosszat játszik a majmokkal, zsonglőrködik, vicces jeleneteket ad elő. Különféle tárgyakat is hoz, labdát, papírdobozt, és játékos feladatokat ad az emberszabásúaknak, akik mindannyiszor kitörő örömmel fogadják az érkezését. . ebből is látszik, hogy a majmok okosak, nem véletlen, hogy egy gazdag holland úr a koppenhágai állatkert csimpánzaira hagyta vagyonát. A végrendeletet a holland jogrend szerint fel kell olvasni az örökösöknek. így hát egy bíró a majomketrec előtt állva hangosan felolvasta a verdiktet a megilletődött kis csapatnak. A végén megjegyezte: az örökösök fegyelmezettebben hallgatták végig, mint sok ember a bíróságon.