Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-01 / 126. szám

2013. JÚNIUS 1, SZOMBAT 15 SPORT - SZOLGÁLTATÁS Ma kiderül, ki nevethet a végén labdarúgás A Majos, a Tevel és a Bátaszék fut versenyt a megye egy aranyérméért Egységben az erő: kéz a kézben, előre tekintenek a fogyatékosok Csak a szombati zárókörben dől el, hogy melyik csapat nyeri meg az UNIQA megyei I. osztályú focibajnokság 2012/13-as idényének küz­delmeit. Matematikailag a Majos, a Tevel és a Bátaszék is odaérhet az első helyre. Rónai Gábor Izgalmasabban nem is alakul­hatott volna a megyei fociélvo­nal idei szezonja, hiszen ismét csak az utolsó fordulóban dől el, hogy melyik csapat játéko­sainak a nyakába kerülnek a legfényesebb érmek. A legna­gyobb esélye az arany megszer­zésére a Majos csapatának van, Kalmár Ferenc gárdája a máso­dik helyezett Tevel előtt egy, a harmadik Bátaszék előtt pedig két ponttal vezet. A majosiak a záró körben Tamásiban lépnek pályára. Nem lesz könnyű dol­guk, hiszen a fiatalokból álló hazai csapat saját közönsége előtt képes lehet a bravúrra, de annak a csapatnak, amelyik bajnok akar lenni, egy ilyen meccset be kell húznia. Ennél is nehezebb dolga lesz a Tevel csapatának, Kiss János együt­tese szomszédvári rangadón a Kisdorogot fogadja - vélhetően jó sok néző előtt. A két klub kö­zött nagy a harc, ezért is lesz igazi presztízscsata a szombati ütközet. A Bátaszék Dunaszent- györgyön vizitál - Dienes Pál alakulata sem veheti félvállról a meccset, mert a szentgyör- gyiek is kiszámíthatatlanok. A képlet egyszerű: ha a Majos nyer, bajnok, a többi esetben számolgatni kell. Ezt várják az edzők- Nagyon szeretném, ha a Deccsel megszerzett arany­érem után másodszorra is bajnok lehetnék edzőként - fo­galmazta meg vágyait Kalmár Ferenc, a majosiak szakveze­tője. - Tavaly a Kölesddel el­csúsztunk a siker felé vezető úton, és végül bronzérmesek lettünk. A játékosokon látszik, hogy ők is nagyon szeretnének bajnokok lenni, sokat dolgoz­nak az edzéseken, remélem, ezúttal célba is érünk. A labda azonban gömbölyű, ezt nem fe­lejtjük el. Sok időn azonban ak­A majosi György Attila (balról) és a teveli Nagy Zoltán csatázik a labdáért - ma este hét óra magasságában kiderül, melyikük örülhet bajnoki aranynak kor sem lenne az ünneplésre, ha sikerülne megnyernünk az aranyat, hiszen a következő hé­ten már vár ránk az osztályozó az NB III-ba jutásért.- A klub történetének legjobb eredményét érjük el, hiszen a teveli futballcsapat története során még nem szerzett érmet a megye egyben - mondta Kiss János, aki korábban a Szálka és a Bátaszék edzőjeként ért fel a csúcsra. - Nagyon szeret­nénk bajnokok lenni, ha nem sikerül, roppant csalódottak leszünk. Végig a kezünkben volt a sorsunk, de most már a Majos eredményétől függ, hogy milyen érem kerül a já­tékosok nyakába. Attól függet­lenül, hogy mit hoz a szombat, roppant büszke vagyok min­den játékosomra. Számunkra különös pikantériával bír a Kisdorog elleni találkozó, iga­zi presztízsmeccs lesz, amire kettőzött erővel készülünk. Bí­zom benne, hogy sok néző előtt csaphatunk össze a riválissal. I A megyei 1. osztályú bajnokság állása 1 1 Majos 25 18 _5_ 2 99-25 59 2. Tevel 25 18 4 3 74-31 58 3. Bátaszék 25 17 6 2 66-24 57 4. Szedres 25 16 _5_ 4 77-37 53 5. Kötesd 25 11 4 10 62-51 37 6. Clkó 25 ÜL 5 10 49-51 35 7. D.szentgyörgy 25 íi 1 13 61-65 34 8. Kakasd ' 25 9 5 11 42-50 32 9.Fadd 25 9 3 13 42-63 30 10. Tamási 25 7 3 15 49-67 24_ 11. Kisdorog 25 7 4 14 43-72 24 12. Dunaföldvár 25 6 T 16 30-52 20 13. Ócsány 25 6 _i_ 18 27-84 19 14. Nagymányok 25 5 j 19 48-97 16- Mi mindenképpen nyerni szeretnénk Dunaszentgyör- gyön - nyilatkozta Dienes Pál, aki Szekszárddal egyszer, a Dunaszentgyörggyel három­szor volt bajnok edzőként. - Ha ellenfeleink hibáznak, feljebb Ezek a lehetőségek bajnok a majos: /. Ha nyer Ta­másiban. 2. Ha döntetlent ját­szik, és a Tevel nem nyer. bajnok a tevel: 1. Ha nyer a Kisdorog ellen, a Majos pedig nem nyer Tamásiban. bajnok a bátaszék: 1. Ha nyer Dunaszentgyörgyön, miközben a Majos kikap Tamásiban és a Tevelsem szerez három pontot a Kisdorog ellen. is léphetünk a tabellán, meg aztán nem akarjuk, hogy meg­szakadjon tizenhét mérkőzés óta tartó veretlenségi soroza­tunk. Bármi is lesz azonban a végeredmény, elégedettek le­hetünk a teljesítményünkkel, hiszen a nyolcadik fordulóban úgy álltunk a hetedik helyen, hogy több pontos hátrányban voltunk a Tevellel és a Majossal szemben, most pedig... A záróforduló mérkőzései, szombat) Tamási 2009 FC-Ma- josi SE, Fadd SE-Cikó SE, Du- naszentgyörgy SE-Bátaszék SE, Tevel SE-Kisdorogi FC, Dunaföldvár FC-Nagymányo- ki SE, Kakasd SE-Őcsény SK, Szedres SE-Kölesd SE. Vala­mennyi mérkőzés egységesen 17 órakor kezdődik. Tavaly a végén előzte meg a Majost a Tolna A több győzelem, majd a gólkülönbség dönthet A 2011/2012-ES idény utolsó fordulóját kétpontos előnnyel várta a Majos csapata, mégis elbukta az első helyet Hos- nyánszki Zsolt gárdája. A rivá­lis Tolna 3-1-re nyert az 1500 néző (!) előtt lejátszott rang­adón, így akkor előzött, amikor már nem lehetett javítani. most kísértetiesen hasonló a helyzet, hiszen a Majos egy ponttal vezet, ám ezúttal nem a második helyezettel játszik. A majosiak a tavalyi ezüstjüket megelőzően sorozatban három­szor is bronzérmet szereztek, azaz csak az arany hiányzik a klub éremkollekciójából. AMENNYIBEN KÉT Csapat ÜZO- nos pontszámmal zár a tabel­lán, a versenykiírás értelmében előszóra több győzelem rang­sorol. Ha ez a mutató azonos, akkor a gólkülönbség alapján dől el a végső sorrend. Ha a gól­különbség is azonos, a több rú­gott gólt szerzett csapat végez előkelőbb helyen. Ha ebben is azonosság lenne, akkor negye­dikként az egymás elleni mérkő­zések pontkülönbsége határoz­za meg a végső sorrendet - mondta el lapunknak Krausz Márton, az Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna megyei igazga­tóságának igazgatója. ÉVES KÖZGYŰLÉSÉT tartotta csü­törtökön a Tolna Megyei Fogya­tékosok Sportszövetsége. A 2012-es közhasznúsági jelen­tést és az egyszerűsített éves gazdasági beszámolót egyhan­gúlag elfogadta a 23 tagszerve­zetből jelen lévő 15 képviselő. Fazekas Gáspár titkár lapunk­nak elmondta: átszervezés alatt ál a fogyatékosok sportja, a Magyar Paralimpiai Bizottság fennhatósága alá kerültek, ők koordinálják a budapesti és a 19 megyei szervezetet. Az in­tézkedések a szakmai dolgok rendbetétele mellett a megyei szövetségek helyzetét és felada­tait is érintik. A közgyűlésen jelen volt Szabó László, a Fo­gyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) áprilisban megválasz­tott új elnöke. A kommuniká­ciós szakember örömmel üdvö­zölte, hogy a megyei szövetség tagszervezetei együtt képzelik el a jövőt, mint mondta, ez a törekvés összhangban van az új elnökség elképzeléseivel. A fogyatékossági ágazatok (tanu­lásban akadályozott és speciális nevelési igényű, értelmi fogya­tékos, siket, mozgáskorlátozott és látássérült) sportolói tovább­ra is a szövetségen belül képze­lik el a jövőt, amely a négy nagy megyei sportrendezvényét megtartja. Emellett a szociális otthonok és a sportegyesületek kisebb eseményei sem marad­nak el. A speciális iskolák fel­menő rendszerű diákolimpiái sorozata jól bevált, a gond a ver­senyekre történő utaztatással és a helyettesítéssel van. ■ B. L. Búcsúzik a Paks a második ligától UTOLSÓ MÉRKŐZÉSÉT játssza az NB Il-es focibajnokságban sze­replő MVM Paks. Lengyel Fe­renc edző csapata szombaton 18 órától a Szigetszentmiklós otthonában lép pályára. Ez lesz a paksiak utolsó NB Il-es meccse, hiszen az új idényben az élvonalban szereplő klubok második csapatai legfeljebb az NB Ill-ban szerepelhetnek. A paksiak jelenleg utolsó he­lyen állnak a Nyugati csoport­ban. ■ R. G. Ügyeletek 2013. május 31- én 16 órától 2013. június 3-án reggel 8 óráig. Szekszárdi felnőtt háziorvosi ügyelet: Vörösmarty u. 5. Telefon: 74/318-104. Az ügyelet szolgálat ideje: Hét­köznap 16 órától másnap reg­gel 8 óráig. Szombaton és vasár­nap 8 órától hétfő reggel 8 óráig folyamatos. Ünnepnapon 8 órá­tól másnap reggel 8 óráig. Gyermekorvosi ügyelet: Szent István tér 18. Telefon: 74/318- 104. Fogászati ügyelet: Szek- szárd, Garay tér 14-16. Tel.: 74416-400 Bátaszék: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Bonyhádi (Rendelőintézet, Baj- csy-Zs. u. 25.) Az orvosi ügyelet hívószáma: 74/318-104. Dombóvár: a kórház bőrgyó­gyászati, a gyermekkörzeti ORVOSI ÜGYELETEK ügyelet a kórház gyermekszak- rendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. Hőgyész: Kossuth tér 6. (mentő- állomás mellett) Telefon: 74/488-008. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. Paks: Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 75/410-222. Simontornya: A központi orvo­si ügyelet állandó helye: Simon­tornya, Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. Tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefon: 74/440-340. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: Szekszárdi Balassa, Béri B. Á. u. 17-19. Tel.: 74/510-718 Bonyhádi Melissa, Bacsó u. 41. Tel.:451-506 Dombóvár: A városközponti (Hunyadi tér 27.) Ügyeletes még: 8-tól 12-ig Si- montomya gyógyszertára. Dunaföldvár: a helyi két gyógyszertár heti váltásban Tamási: a helyi három gyógy­szertár heti váltásban (9-12 óráig és 17-21 óráig) Paks: Kristály, Kishegyi u. 50/54. Tel.: 75/311-620 Tolna: Salvia, Bajcsy-Zs. u. 27. Tel.: 74/440-516 Lelkisegély internetes szolgá­lat: sos.lelkiposta@gmail.com ÁLLATORVOSI ÜGYELETEK HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI SZOL­GÁLAT 2013. MÁJUS 31-ÉN 14 ÓRÁTÓL JÚNIUS 3-ÁN 8 ÓRÁIG: DR. GYÖRGY KRISZTIÁN BONY­hád, Gagarin u. 49. Tel.: 06-30/2175-629, 06- 20/3732-585, DR. HEGEDŰS LAJOS TAMÁSI, DeákF. u. 32. Tel.: 06-30/3255-049 MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET 2013. MÁJUS 31-ÉN 14 ÓRÁTÓL JÚNIUS 3-ÁN 8 ÓRÁIG: DR. DANKÓ ISTVÁN TOLNA, FeSte­tich u. 64/2 Tel.: 74/445-035; 06-20/9141-885 DR. HELFENBEIN JÓZSEF DECS, Szövetkezet u. 9. Tel.: 06-70/228-3607 DR. KOVÁCS ALADÁR MAJOS, I. u. 47. Tel.: 74/451-662; 06- 30/9361-662 DR. HUM PÉTER PAKS, Kossuth L. u. 20. Tel.: 06-20/913-1731 DR. HEGEDŰS LAJOS TAMÁSI, DeákF. u.32. Tel: 06-30/325- 5049 dombóvár, központi ügyelet telefonszáma: 06-30/444-7957 KÖZPONTI ÁLLATKÓRHÁZ (dr. Hadházy Ákos) Szekszárd, Mikes u. 14. Telefon: 74/315- 351. Rendel: hétfőtől péntekig 8- 18.30 óráig, szombaton 9- 11 óráig. Sürgősségi ügye­let a 06-30/551-4653-as szá­mon. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: TOLNA­VET Állatgyógyszertár. Szek­szárd, Mikes u. 14. Telefon: 74/511-222; 06-30/9464-776. Hétközben: 8-17 óráig. Szom­bat: 9-12 óráig, vasárnap: zárva. KIS- ÉS NAGYÁLLAT KÓRHÁZ, DU­NAFÖLDVÁR: állandó ügyelet. Telefon: 75/541-095; 06- 30/2096-096. GAZDIKERESŐ állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, új otthont találni.. kutyamenhely, szekszárd, Bogyiszlói út 8. ÖRÖKBEFOGADÁS SZOMBATON­KÉNT 10 és 16 óra között. Tel: 06-20/9810-558. csibész hat éves, fekete színű, bundás, közepes termetű, mudi jellegű, keverék fiú kutyus va­gyok. Kedves, barátságos, jó természetű kutya vagyok, ked­ves gazdáról, tágas, békés ud­varról álmodok!

Next

/
Thumbnails
Contents