Tolnai Népújság, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-10 / 133. szám

2013. JÚNIUS 10., HÉTFŐ GAZDASAG 7 Megtakarítás helyett pluszkiadás jöhet kényszernyugdíj A kompenzáció többe kerül, mint amennyit spórolni tud rajta a költségvetés Húszmilliárdot akartak meg­takarítani a közszférában dolgozók kényszernyugdíja­zásával, de könnyen lehet, hogy az intézkedés még több milliárdos pluszkiadással is jár majd a költségvetésnek. Haiman Éva Egy hónap sincs hátra, és hatály­ba lép a kettős juttatás tilalmáról szóló jogszabály, vagyis egyetlen közalkalmazott vagy köztisztvi­selő sem kaphat egyszerre nyug­díjat és fizetést. A nyugdíjasoktól, ha csak nem kaptak mentességet, júliustól meg kell válni, akik pe­dig tovább dolgoznak, azoknak szüneteltetik a nyugdíját. A kor­mányban viszont nem tudtak választ adni arra, hogy pontosan hány embert érint az egyik, illet­ve másik intézkedés. A „munka vagy nyugdíj” sza­bály érintettjeinek április 30-ig kellett kötelezően bejelenteni a nyugdíjfolyósítónak, hogy mun­kaviszonyban álló nyugdíjasok, hogy a hivatal megkezdhesse a felkészülést az érintettek ellátá­sának esetleges szüneteltetésére. A nyugdíjfolyósítótól kapott in­formációk szerint a jelen állapot szerint 6.840 esetben kell(ene) szüneteltetni a nyugdíjat. Csakhogy az év eleje óta fo­lyamatosan érkeznek a Minisz­terelnökségre az egyes tárcáktól azoknak az egyéni kérelmei, akik maradni szeretnének. Haj­dú Petra sajtófőnök tájékoztatása szerint eddig több mint 3500 kérelmet kaptak, a szám azon­ban napról-napra változik. Azt azonban nem közölték a Minisz­terelnökségen, hogy a kérelmek közül mennyi részesült pozitív elbírálásban. Erre vonatkozóan csak az egészségügyet érintően lehet A KSH adatai szerint jelenleg összesen majdnem 700 ezer köztisztviselő és közalkalma­zott dolgozik a költségvetési intézményekben, ami az előző évi 97,6 százaléka. Míg azon­ban a köztisztviselők és a köz- alkalmazottak száma csök­- részben - biztosat tudni. A szak­tárca már nyilvánosságra hozta, hogy az “ágazat 1906 továbbfog­lalkoztatási kérelméből 1848-at a kormány is támogatott. Az április 1-je után államosított, addig gaz­dasági társasági formában mű­ködő kórházakból azonban csak nemrég érkeztek be az igények, ken, a kormányzati tisztviselő­ké a tavalyi 62,2 ezerről 72,9 ezerre nőtt. Közben a 2009-es 232,8 ezerről mára 220,5 ezer­re csökkent az oktatás, és 158,4 ezerről 139,2 ezerre az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók létszáma. így azt nem tudni, hogy a mint­egy ezer érintettből hányán akar­nak maradni. Kérdés az is, mennyien kapnak a nyugdíjat kompenzálni hivatott jövedelem-kiegészítést. Ez az egészségügyieknek jár, és július 20-ig meg is kell kapniuk az elsőt. Kompenzációt a 40 év munkavi­szony után nyugdíjba vonult, 62 évesnél fiatalabb nők is kapnak. Elvüeg több mint négyezer egész­ségügyi dolgozó részesül jöve­delem-kiegészítésben. A 96.000 forintos átlagnyugdíjjal számolva havonta ez csaknem négyszáz- millió forint kiadásátcsoporto­sítást jelent a nyugdíjalapból a központi költségvetésbe. Mint arról korábban az egészségügyi államtitkár nyilatkozott, idén 6,4 milliárd forint áll a nyugdíjkom­penzációra rendelkezésre. Csak becsülni lehet, mennyit spórol az állam a lépéssel. Ha mind a 3500 kérelmet jóváhagy­nák, akkor is több mint három­ezer embertől válhat meg a köz­szféra, ami a havi bruttó mintegy 215 ezer forintos átlagkeresetet alapul véve havonta mintegy 650 millió forint megtakarítást jelent. Ez féléves szinten megközelítőleg 4 müliárd formtot tesz ki, viszont kevesebb, mint amit az egészség- ügyiek kompenzációjára kifizet a költségvetés, és jóval alatta ma­rad az eredeti megtakarítási el­képzeléseknek. Matolcsy György még nemzetgazdasági miniszter­ként 20 milliárd forintos megta­karítást vizionált. Kevesebb közalkalmazott Mindent bevet a Lufthansa a spórolásért score A Lufthansa 2012-ben hirdette meg SCORE nevű költ­ségcsökkentő programját, A cég 2014 végére legalább 1,5 milli­árd eurós eredménynövekedést szeretne elérni. Ennek érde­kében megkezdték a Taxibot rendszer tesztelését, amivel a kerozin felhasználás csökken­tésén keresztül szeretnének költségmegtakarítást elérni. A légitársaságoknál az egyik legnagyobb költségtényező az • üzemanyag felhasználása, ami a tavalyi évben 9,7 milliárd dol­láros kiadást jelentett a Lufthan­sának. A most tesztelt technoló­gia erre a problémára jelentene megoldást, ugyanis működése során elektromos áramot hasz­nál feL Pozitív árfolyamhatásra egyelőre nem számítunk, de tömeges bevezetés esetén akár komoly eredménynövelő hatása is lehet. Egyelőre nem ismert az újítás beruházási költsége, de ettől eltekintve 4 euró lehetne az eredménynövő hatása. ■ Nagy András Növelte eladásait a német autógyártó DAIMLER Jelentős a kereslet a német autóipari termékekre, így a Daimler kedvező májusi eladási adatokról számolt be. Az értékesítés 6,1 százalékkal bő­vült az előző évhez képest, ami 130 ezer darab eladott járművet jelent egy hónap alatt. Az év első 5 hónapjában közel 5 száza­lékkal növekedtek az eladások, összesen 606 ezer darab autót értékesített a társaság. A na­gyobb kereslet főleg Ázsiából és Amerikából származott, utóbbi esetében májusban 10,1 száza­lékos volt a bővülés éves ala­pon. A megnövekedett kereslet eredményeként a Daimler üze­meiben idén nyáron nem lesz leállás, mert egyes modellekre- mint a megújult E-osztályra- olyan nagy a kereslet, hogy nincs lehetőség a futószalagok leállítására. ■ N. A. FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS HIRDETÉS 2013. június 10. hétfő - június 12. szerda Sissy tehéntúró ► félzsíros ► 250 g ► 756 Ft/kg Friss. Olcsó. Jó Sárgarépa ► I. osztály ► zacskós kg Tehéntúró fél/sírop TV paprika ► I. osztály ► dobozos ► 350 g ► 683 Ft/kg a Dárdás Uzsonnasonka ► 800 g ► 874 Ft/kg . aäAA CS7T Sissy tejföl rüäSLi ► 20% zsirtar kjjajJ ► 450 g ► 464 Ft/kg Aranykosár tészták ► 4 tojásos ► fodros nagykocka, tarhonya, orsó, szarvacska, spagetti, makaróni ► 500 g 318 Ft/kg IMrMy j& uzsonna SONKA Ts a PEN NY TERMÉKEK-HAL OLCSÓBBAN! Részletek üzleteinkben. Zöldségeskert csemege uborka ► 6-9 cm ► töltő tömeg: 350 g ► 483 Ft/kg Quick Milk szívósnál ► csokis, vanília ízű, eper ízű ■ 5 x 6 g Domestos fertőtlenítőszer ► Pine Fresh, Citrus Fresh ► 750 ml ► 532 Ft/liter A fertőtlenítőszert biztonságosan alkalmazza! Használat előtt mindig olvassa i el a feliratot (címkét) és a használati útmutatót! Wippy konyhai papírtörlő ► 3 rétegű k 2 tekercs k 11,5 méter/tekercs ► 90 Ft/tekercs k 7,8 Ft/méter Penny MARKET Érvényes: 2013. június 10. hétfő és június 12. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 192 pontján. *Az ár a 2013. június 6-át megelőző Penny Market fogyasztói ár. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. Több helyen is tároljak majd az anyakönyvit digitalizáció Az elektronikus anyakönyvezés során az adato­kat fizikailag is elkülönülve, három helyszínen, kétszerezve kerülnek tárolásra - közölte • lapunkkal a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgál­tatások Központi Hivatala (KEKKH). Jövő júliustól egyféle anyakönyv váltja fel a jelenlegi négyféle (születési, házassági, bejegyzett élettársi kapcsolati, halotti) anyakönyvet. Az elektronikus anyakönyvi rendszer azt a több ezer, kü­lönböző helyszínen, valóságos könyvben vezetett anyakönyvi eseményt váltja ki egyetlen központi, közhiteles elektro­nikus nyilvántartással, mely egységes központi adatbázis­ban kerül tárolásra. A KEKKH szerint azonban az egységes központi adatbázis nem azt jelenti, hogy az adatokat csak egy helyen tárolják. A nyil­vántartás központi rendszere három, fizikailag elkülönülő helyszínen geo-redundáns rendszerként kerül megvaló­sításra, amelyhez a legmoder­nebb technikájú központi szer­verek és adattároló rendszerek, SAN-ok kerültek beszerzésre. Ilyen megoldásokat alkalmaz­nak minden kiemelt jelentősé­gű nyilvántartás esetében és a levéltári rendszereknél is. Az informatikai rendszer kiépíté­sére egymilliárd forintnyi uni­ós pénzt használnak fel. A geo-redundancia a szerve­rek és tárolórendszerek olyan szétválasztását jelenti, hogy az egyes egységeket földrajzilag is külön helyezik el. így ha az egyik helyszínen valamilyen katasztrófa történik - elemi kár, tartós áramellátási hi­ány - a rendszerek továbbra is működőképesek, az adatok elérhetőek. A SAN olyan nagy kapacitású, biztonságos tároló­rendszer, ahol a szerverek, tároló és mentő egységek egy speciális hálózattal vannak összekötve. Az anyakönyvi nyilvántar-, tás egyes darabjait az ügyfelek ugyanúgy nem vihetik majd haza, mint ahogyan a papír alapú anyakönyvből sem té­pik ki a lapokat. Az ügyfelek szükség esetén hagyományos nyomtatott anyakönyvi kivona­tot kérhetnek. ■ É. S.

Next

/
Thumbnails
Contents