Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-31 / 125. szám
4 BONYHÁDI JÁRÁS 2013. MÁJUS 31., PÉNTEK / HÍRSÁV Korszerűsítették a közvilágítást lengyel Három területet érintett az önkormányzat közvilágítás-korszerűsítési programja. A Dózsamajorhoz négy új közterületi lámpa, a Kossuth Lajos utcába egy, míg a mezőgazdasági szakiskola kollégiumához kettő került. Lőrincz Józsefné polgár- mester elmondása szerint a település önerőből, közel 400 ezer forintot fordított minderre. ■ V. B. Kint vannak az új utcanévtábiák bonyhád A napokban kerültek ki az új utcanév táblák ahhoz a hat utcához, amelynek elnevezését a város kép- viselő-testülete - törvényi kötelezettségének eleget téve - megváltoztatott az év elején. Vagyis a Dr. Kolta László, az Etelka, a Dr. Hegedűs Ádám, a Dezső, a Miklós és a Solymár Imre utcát jelölik az új táblák. A Magyar Tudományos Akadémiától kért állás- foglalás alapján a korábban szóban forgó Mónus Illés utca elnevezése viszont változatlan maradhat. ■ V. B. Példaértékű összefogás bonyhád Új mozgásfejlesztő játékokkal gazdagodik hamarosan a bonyhádi Ficán- ka óvoda. Fetzer Lászlóné tagóvoda-vezetőtől megtudtuk, az intézmény alapítványához érkezett támogatásokból, a szülők felajánlásából és a farsangi bál bevételéből finanszírozzák az eszközök beszerzését, kialakítását. A beruházással - amelyhez a helyi önkormányzat is segítséget nyújt - tervei szerint a nyár közepéig készülnek el. ■ V. B. Szép élményekkel gazdagodtak váralja-bonyhád Remekül sikerült a bonyhádi Gondozási Központ és az Őszirózsa Alapítvány közös, a váraljai Ifjúsági Táborba szervezett kirándulása. Összesen 38-an vettek részt a szabadidős elfoglaltságon, a nappali ellátottak és az idősek otthona lakói szép élményekkel gazdagodtak a program során. ■ V. B. A választ keresi szüntelen agykutatás Nemzetközileg is elismert tudós Nusser Zoltán Nusser Zoltán a Bolyai-díjjal az akadémián rendezett ünnepségen Perczel András biokémikus 2011-es kitüntetése után ismét egy bonyhádi kötődésű professzor kapta meg a kétévente odaítélt legrangosabb hazai tudományos elismerést: a Bolyai-díjat. Idén Nusser Zoltán agykutatót jutalmazták, aki már nemzetközi szinten is elismert, kimagasló eredményeket ért el tudományterületén. Vízin Balázs- Számos kitüntetéssel jutalmazták már eddigi munkáját, a napokban a Bolyai-díjat vehette át. Mit jelent ez önnek?- Nagy megtiszteltetés - válaszolta Nusser Zoltán. Számomra az előző díjazottak határozzák meg a kitüntetés értékét. Ha végignézzük az eddigi névsort, nem fér hozzá kétség, hogy a Bolyai-díj Magyarország legrangosabb tudományos kitüntetése.- Miért döntött az agykutatás mellett?- Egyetemi éveim alatt kaptam egy lehetőséget, hogy Somogyi Péter professzor úr laboratóriumában tanulhatok három hónapot Oxfordban. Ez olyan nagy hatással volt rám, hogy mindenképpen agykutatóvá akartam válni. Szerencsére kaptam egy hároméves ösztöndíjat is, amelynek révén 1992-ben elkezdhettem a doktori tanulmányaimat az Oxfordi Egyetemen.- Külföldön szerzett tapasztalatai mennyiben és miben segítették kutatását?- Alapvetően meghatározták! Neurobiológiát csak külföldön tanultam. Magyarországon, az Állatorvos-tudományi Egyetemen nagyon kevés neurobiológiát hallgattam, így Oxfordban, majd később Londonban és Los Angelesben tanultam meg mindent, amit önálló kutatóvá válásom előtt tudtam. De nemcsak neurobi- ológiai tudást szereztem, hanem munkaszemléletet, a kutatás strukturális felépítésének és támogatásának jól működő modelljeit is külföldön ismertem meg.- Hol tart most, mik a legfőbb céljai?- Ezt nagyon nehéz megfogalmazni. A munkánkban úgy érzem szépen haladunk előre. Hogy hol tartunk? Valahol ott, ahol reálisan tarthatunk, de mindig hátrébb, .mint ahol szeretném. A fő célom, hogy egy harmonikus jó kutatókörnyezetben, viszonylag gondtalanul, jó feltételek között dolgozhassak, kutathassak.- Hazai viszonylatban milyen lehetőségei vannak egy tudósnak?- Ez egy összetett kérdés. Vannak olyan kutatólaborok, amelyek zömmel külföldről kapnak munkájukhoz támogatást. Ezek döntő többsége jó körülmények között dolgozhat. Viszont azok, amelyek nem elég versenyképesek ahhoz, hogy külföldi pályázatokat nyerjenek el, gyakran Névjegy NUSSER ZOLTÁN 1968. október 17-én született Bonyhádon. A budapesti Állatorvos-tudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd az Oxfordi Egyetem doktorandusza lett, ahol neurobiológiát tanult. Disszertációjával elnyerte az angol agykutató társaság díját, amelyet a legjobb PhD-dolgozatnak ítélnek oda. A Londoni Egyetemen idegélettannal foglalkozott, majd 1998-tól Los Angelesben folytatta élettani kutatásait. 2000-től az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetnél dolgozik, tudományos tanácsadó, majd a celluláris idegélettani laboratórium alapító csoportvezetője. AZ IDEGSEJTEK közötti információáramlások, a szinoptikus kapcsolatok feltérképezésével foglalkozik. 2002-ben az MTA doktora, 2007-től az MTA levelező-, míg 2013-tól rendes tagja lett. 2005-ben megkapta az Európai Fiatal Kutató Díjat, 2006- ban az Európai Neurobiológi- ai Társaságok Szövetsége Bo- ehringer-díjjal tüntette ki. Ugyancsak 2006-ban megkapta az Akadémiai Díjat, 2012- ben a Széchenyi-díjat, míg 2013-ban a Bolyai-díjat vehette át. szembesülnek forráshiány- nyál. Vannak munkahelyek, ahol világszínvonalú tevékenység folyik, kiváló körülmények között, és az is igaz, hogy további itthoni források is kellenek a hosszútávú magas színvonalú kutatás és oktatás fenntartásához, megteremtéséhez. Nem beszélve a jó pályázati elosztási rendszerről.- Munkája mellett mivel tölti szívesen szabadidejét? Szülővárosába, Bonyhádra milyen gyakran látogat el?- Általában az aktív pihenést szeretem. Elég sokat sportolok, járom a természetet, madarászok, és a ház körüli munkák is lekötnek. Bonyhádon gyakran megfordulok, mivel a várostól nem messze, egy kis faluban töltöm szinte minden hétvégémet. Szülői támogatás nélkül nincs eredményes tehetséggondozás bonyhád - A szülők és a pedagógusok oldottabb légkörben is beszéljenek a közös feladat- vállalásról, a tehetséggondozást érintő kérdésekről - világított rá a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium által életre hívott „Szülők Akadémiája” elnevezésű, öt állomásos programsorozat céljára Lenczné Vrbovszki ludit. A kiváló akkreditált tehetségpontként működő intézmény igazgatóhelyettese tapasztalatait alapul véve hangsúlyozta, csak akkor lehet eredményes a talentumok felkarolását célzó munka, ha erős összefogás van mögötte. Vagyis a diák elhatározása mellett az iskola és a szülő is mindent megtesz a cél érdekében. Örömmel számolt be arról, hogy gimnáziumuk évtizedek óta ebben a szellemiségben foglalkozik a tehetséggondozással, s hogy az iskola szárnyai alatt nevelkedett fiatalok már számos eredménnyel bizonyították ennek életképességét. A „Szülők Akadémiája” sorozat is ezt erősíti, amelyből már három program megvalósult. Az elsőn dr. Katz Sándor és Nagy Andrea a matematikai, illetve a természettudományos tantárgyakban zajló tehetséggondozásról tartott előadást. A másodikon Ónodi Szabolcs igazgató és a testnevelés-munkaközösség tagjai a sportban megjelenőről. A sorozat harmadik programjaként állófogadásra hívta az intézmény talentumait és szüleit Ónodi Szabolcs. A diákok színvonalas műsorát követően lehetősége volt a szülőknek és a pedagógusoknak, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. június 5-én Futár Raj- mundné a nyelvi-, Kutnyánsz- kyné Bacskay Eszter pedig a humán tantárgyaknál megjelenő tehetséggondozásról beszél az érdeklődőknek, míg Lenczné Vrbovszki Judit a talentumok felkarolásának lehetséges módjaira, a társadalom, a család, az iskola és a kortársak szerepére tér ki előadásában. A sorozat záró programja június 11-én lesz, amelyre dr. Gyarmathy Éva pszichológust várják. ■ Vízin B. Felidézték közös emlékeiket a barátok osztálytalálkozó Egy szívhez szóló meglepetés is színesítette a programot tevel - Szívmelengető érzés volt újra látni egymást és felidézni a régi emlékeket - mesélte a napokban tartott osztálytalálkozójuk után János Miklósné Domonkos Brigitta. ATeveli Általános Iskola 1963- ban végzett diákjai közül 16- an vettek részt az eseményen, amelyet egy szép meglepetés tett igazán emlékezetessé a megjelenteknek. - Németh István osztálytársunk testvére, László segített az ötletem megvalósításában, nagyon hálás vagyok neki, hiszen nem kis munkájába került. „Itt születtem én” címmel, egy olyan kisfilmet forgattunk le és állítottunk össze, amelyben sorRég nem látott barátok köszöntötték egymást a találkozón ra vettük diáktársaink szülőházait, de az iskolai éveket is csokorba gyűjtöttük, a felvétel pedig a híres teveli déli harangszóval zárult. A megható pillanatok még így ötven év elteltével is még inkább összekovácsoltak bennünket - idézte fel az osztálytalálkozó szervezője. János Miklósné hozzátette, a filmvetítés és az édesanyák köszöntése után kimentek a rendezvénynek helyt adó teveli étterem elé, ahol szimbolikusan 50 lufit eresztettek szélnek. Eközben Gányi Patrik gyönyörű trombitajátékát hallgathatták meg. A program kötetlen beszélgetéssel zárult. ■ Vizin B. Gyermeknap Sorverseny, légvár, akadálypálya, trambulin, rodeóbika, íjászat, célba dobás, lovaglás, karaoke, arcfestés, különböző kézműves-elfoglaltságok - felsorolni is nehéz, mennyi minden várta a BONI Vörösmarty Mihály Általános Iskola gyermeknapján az intézmény növendékeit. Kiválóan sikerült az iskola és a szülői munkaközösség szervezte program, a fiatalok remek élményekkel és ajándékkal zárták a napot. A palacsintás büfé volt a hab a tortán, amelyhez három helyi étterem is hozzájárult. ■ V. B. $ 4 i I 4