Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-25 / 120. szám
2013. MÁJUS 25., SZOMBAT ALMANACH 2013 - SIÓAGÁRD 5 MEGKÉRDEZTÜK Kell-e új híd Sióagárdnak? HOTTERNÉ PAJTÁS TÍMEA:- Nem vagyok tősgyökeres sióagárdi, de nagyon sok embertől hallom, hogy szükség lenne az ú] Sió hídra. Az autókat persze még elbírja, de traktorok, teherautók is járnak rajta. Úgy tudom, volt is már róla szó, hogy megépítik. Ugyanakkor a mai gazdasági helyzetben nagyon kevés esélyét látom annak, hogy lesz az államnak erre pénze. BALÁZS MIHÁLYNÉ:- Nagy szükség lenne rá. Most már olyan rossz a híd állapota, hogy például csuklós buszt nem engednek rajta közlekedni. Toldozott-toldozott, már nem is lehetne rendesen felújítani. Úgy tudom, a tervek régen készen vannak, szerintem ha arról lenne szó, a helyiek anyagilag is hajlandóak lennének hozzájárulni az új híd megépítéséhez. TOLLÁR TIBOR:- Feltétlenül indokolt lenne, hiszen a falu zsáktelepülés, a külvilággal ez a baleset- veszélyes híd köti össze, amit nem a mai forgalomra, a mai nehézgépjárművekre terveztek. De pesszimista vagyok: ahogy a 6-os 65-ös útkereszteződésben az életeket menteni képes körforgalom még mindig nincs kész, úgy szerintem az új hídból se lesz egyhamar semmi. Ez évtől a sióagárdi alsó tagozatos iskola fenntartását is átvette az állam, az intézmény továbbra is a megszokott módon biztosítja a gyerekek oktatását Takaréklángon, de kifőzik kötelező Nem jártak rosszul a központi változtatásokkal Mindent összevetve nem járt rosszul a sióagárdi ön- kormányzat az év elejétől bevezetett jelentős központi átalakításokkal. Ugyanakkor az is igaz, hogy a pénzszűke miatt új fejlesztési elképzelések „kifőzésére” jelenleg inkább csak takaréklángon van lehetősége a falunak. Steinbach Zsolt- Nem kerültünk hátrányos helyzetbe az új önkormányzati hivatali rendszer kapcsán, ráadásul zökkenőmentesen sikerült lebonyolítani az átállást- értékelte Háry János, Sióa- gárd polgármestere a korábbi Si- óagárd-Fácánkert körjegyzőség utáni váltást, amelynek nyomán- a negyedik polgármesteri ciklusomat taposom, az elmúlt 15 évben nem volt még két nagyjából ugyanolyan esztendő - idézte fel faluvezetői időszakát Háry János. -Ezt a munkát nem lehet rutinból csinálni, mert mindig új feladatok, új helyzetek állnak elő. A képviselő-testülettel közösen arra törekszünk, hogy ha csak kis lééi év elejétől a kölesdi vezetéssel létrejött, öt település alkotta közös önkormányzati hivatalhoz csatlakozott a Sió menti község. Nem ez volt az egyetlen változás a 2013-tól esedékes államilag levezényelt jelentős átalakítások kapcsán, Sióagárdon sem. A helyi 1-4. osztályos iskola is állami fenntartásba került, a gyerekek és a pedagógusok számára azonban ez semmilyen érzékelhető változást nem eredményezett, az intézmény továbbra is helyben, az eddig megszokott módon biztosítja az alsó tagozatosok oktatását. - Ez a terület is rendben van - állapította meg Háry János. Az óvoda fenntartása is változik. A feladat az önkormányzatoké maradt, ám Sióagárdon pésekben is, de haladjon előre a falu, azt tartjuk szem előtt, hogy továbbra is jó legyen itt élni. Sokszor okoz viszont lelkiismereti problémát, hogy a körülmények nem teszik lehetővé olyan tervek megvalósítását, amelyek Sióagár- dot még vonzóbbá tennék az itt élők, illetve a vendégek számára - fogalmazott a faluvezető. a korábbi szekszárdi partnerséget ősztől felváltja egy, a környező három településsel együtt megalakított négytagú társulás, amelynek viszont Sióagárd lesz a székhelye és a szakmai vezetője. Összességében tehát az ön- kormányzati működést, a kötelező feladatok ellátását biztosítja az új rendszerű állami finanszírozás. Ám ez nem jelenthető ki ilyen egyértelműen a nem kötelező feladatok kapcsán. A helyi civil szervezetek tevékenységét viszont igen nagy értéknek tartja a község vezetése, emiatt a rendkívül takarékos gazdálkodás mellett is igyekeznek megtalálni a civilek támogatásának forrásait. Ugyanez vonatkozik a Háry János polgármester hagyományossá vált, sőt évről évre szélesebb körben ismertté váló sióagárdi önkormányzati nagyrendezvényekre is, mint az idén június 22-én rendezendő Sió Menti Halfőző Versenyre, vagy a július 6-án lebonyolítandó nemzetközi aratóverseny. Történt más változás is, ami egyelőre bizonytalanságot okoz. Az önkormányzat eddig önállóan üzemeltette a víziközműveit. Hamarosan azonban a községnek is csatlakoznia kell egy regionális víziközmű társuláshoz, de még nem lehet tudni, ez miként érinti a lakosságot, például a vízdíjak tekintetében. Az anyagi források beszűkülése az életminőséget javító fejlesztések terén is érezteti hatását. Jelenleg - pályázati pénz híján - nem tudnak olyan fontos beruházásokat elvégezni, mint például a járdák felújítása, vagy a helyi szennyvíztelep bővítése. Hasonló a helyzet a belvíztől, csapadékvíztől gyakran fenyegetett falu belterületi vízelvezető rendszerének kiépítésével, amelyre tavaly ugyan adtak be pályázatot, de állami forrásátcsoportosítások miatt még nem tudni, mikor nyílnak meg újra a források, és Sióagárd nyer-e belőlük. Ezzel együtt természetesen tovább keresik a fejlesztési lehetőségeket. Ha kis lépésekben is, de legyen előrelépés gj* ■ A civilek támogatásának forrásait is igyekeznek megtalálni Szürke eminenciás színesben viselet Mancsi Józsefné kapta az idei emlékérmet Vigyázó szemeiket a Leányvárra is vetnék A helyi közélet szürke eminenciásaként jellemezte a falu egyik vezetője Mancsi József- nét, aki jellemzően soha nem a reflektorfényben állva, inkább a háttérből igyekszik segíteni a jó ügyeket, támogatni a falu fejlődését előmozdító kezdeményezéseket. Mancsi Józsefné civil tevékenységének középpontjában a helyi hagyományok őrzése, a sióagárdi táncok és a népviselet áll. így aztán a szürke eminenciás igen gyakran kifejezetten színes öltözékben, díszes sióagárdi ruhákban jelenik meg. Helyi viseletben jár vasárnaponként a templomba, és természetesen minden jelentősebb ünnepen is felölti ezt az Mancsi Józsefné öltözéket, amelyet nem csak visel, de készít is. Megtanulta a sióagárdi hímzést, tud többek között pruszlikot, kötényt varrni. A 70-es évek közepén lett tagja a helyi tánccsoportnak, később bő egy évtizeden át volt a hagyományőrző egyesület vezetője. A stafétabotot már régebben átadta, de ha megkérdezik, szívesen ad tanácsot mindenkinek, és továbbra is aktívan táncol, részt vesz az együttes fellépésein, kisebbik lányával együtt. Idén Mancsi Józsefnének ítélték oda a Sióagárdért Emlékérmet, az elismerést tegnap vehette át a nyárköszöntő rendezvény ünnepi képviselő-testületi ülésén. Belátható időn belül megduplázná létszámát az újjászervezés alatt álló sióagárdi polgárőrség. Kökény András, aki április végén vette át a civil szervezet vezetését, elmondta, hogy azóta már túlvannak az első nagyobb akciójukon: pünkösdkor részt vettek a szekszárdi Gemenci Nagydíj kerékpárosverseny biztosításában. A közbiztonság szempontjából kedvezőnek tartja a helyzetet a faluban, van úgy, hogy évekig nem történik bűncselekmény. A községhez tartozó pincefalu, a Leányvár azonban jóval veszélyeztetettebb. A polgárőrök arra a területre is rendszeresen figyelni fognak. A felszerelésükön még akad javítani való, egyszer majd szeretnének egy használt terepjárót is, bár ez egyelőre álom. Azzal együtt, hogy az önkormányzattól és a megyei szövetségtől is kapnak támogatást. Kökény András 15 fővel vette át a szervezetet. A legközelebbi cél a tagság mintegy 30 főre növelése, a folyamatos heti szolgálat megszervezése. Felvették a kapcsolatot a szekszárdi Szőlő-Szem Mozgalommal, szoros együttműködést terveznek a rendőrséggel. ■ Szeretnének egy használt terepjárót, de ez egyelőre csak álom » » Óvodaudvar-felújítás a szülők segítségével a szülők közreműködésével újították fel nemrég a kisdedóvó udvarát. Az intézmény jótékonysági bálján összegyűlt pénzből térkővel burkolták a járdákat, az udvaron korszerű, biztonságos hintákat állítottak fel. A játékok környezetében pedig gumilap burkolatot helyeztek el. Huber Jánosé Sióagárd idei bora huber János 2012-es évjáratú Cabernet sauvignon-ja lett Sióagárd bora 2013-ban, a képviselő-testület döntése alapján. Az elismerést a tegnapi Nyárköszöntőn, az ünnepi testületi ülésen adták át. Az elismerés pénzdíjjal jár, a termelő 70 palacknyit ajánlott fel az önkormányzatnak a díjazott nedűből, amelyet protokoll célokra használnak fel. Fontos a helyi piac és a piacozók is az önkormányzat pályázatot nyújtott be piac létesítésére, a kérelmeket még nem bírálták el. A hajdan híres piacozó asszonyoknak is emléket szeretnének állítani, egy Szatmári Juhos László által készítendő bronzszobrral. Az alapítványi, önkormányzati pénzből, illetve cégek és magánszemélyek adományaiból finanszírozandó alkotást Bözsi néniként emlegetik. A lakosság korösszetétele: Elérhetőségek Kölesdi Közős Önkormányzati Hivatal Sióagárdi Kirendeltsége 7171 Sióagárd, Kossuth u. 9. Tel.: 74/437-295 ___ Üg yfélfogadás: Kedd-csütőrtök: 8-tól 12 óráig, 13-tól 16 óráig. Péntek: 8-tól 13 óráig Háry János polgármester__ Dr . Baranyai Eszter jegyző Balogh Györgyi irodavezető Orvosi rendelő: Kossuth u. 46. Tel.: 437-051 Gyógyszertár: Kossuth u. 6. Tel.: 437-098__________________ Mű velődési ház és Teleház: Kossuth u.l. Tel.: 437-309 Iskola: Kossuth u. 2. Tel.: 437-016 Óvoda: Kossuth u. 50. Tel.: 437-079 A CIKKEKET STEINBACH ZSOLT ÍRTA, A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY _________KÉSZÍTETTE._________ AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A SIÓ AGÁRDI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. r t