Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-21 / 116. szám
2013. MÁJUS 21., KEDD ELETMOD - AUTO-MOTOR 13 Az Octavia babérjaira tör a Rapid teszt A Rapiddal az első generációs márka sikerét szeretné megismételni a Skoda Kísértetiesen hajaz a Rapid az Octaviára, azonban belül jóval keskenyebb annál és a kidolgozása is egyszerűbb Ha egyszer átütő sikert aratott, miért ne ismételhetnénk meg újra? - gondolták a Skodánál, majd Rapid néven gyakorlatilag feltámasztották az első generációs Octaviát. A cseh márka messze legnépszerűbb modelljéből 1996 óta több mint 3,7 millió példányt értékesítettek, harmadik nemzedéke pedig bőven kinőtte az alsó-kö- zépkategóriát, helyet hagyva az újdonságnak. Tóth Zoltán Zsolt Komoly és értékes autó benyomását kelti, a letisztult vonalak józan eleganciát kölcsönöznek a cseh kompaktnak. Ahogy az Octavia, úgy a Rapid is négyajtós, lépcsőshátú limuzinnak látszik, pedig valójában sokkal praktikusabb ötajtós ferdehátú. így aztán az alaphelyzetben 550 literes csomagtartóba hatalmas nyíláson keresztül pakolhatunk, az osztottan dönthető támlákkal pedig közel 1,5 köbméterig növelhető a befogadó- képesség - a padló nem lesz sík. A tengelytáv 24 mm-rel hosszabb, mint a kifutó Octá- viáé, ennek megfelelően akár kétméteres égimeszelők is kényelmesen elférnek egymás mögött! Ugyanakkor a váll- szélesség kisautósan passzen- tos, úgyhogy hátul is csak két a rapid vezetése magától értetődően egyszerű, a kissé steril és könnyű kormányzása dacára jól manőverezhető az autó. A váltókar pontosan megvezetett és könnyedén siklik a kulisszában, míg a fék nyomáspontja határozott, ereje érzéssel adagolható. Országúton megnyerő a kocsi előzési rugalmassága, míg a menetzajok autópályán is elfogadható szinten maradnak. AZ elöl MacPherson, hátul egyszerű csatolt lengőkaros felfüggesztések szépen kivasalják a kisebb úthibákat. A nagyabbakkal viszont hadilábon állnak, a lágy rugózást ugyanis feszes csillapítással próbálták ellenÉrtékcsökkenés*: Skoda Rapid 1.6 TÓI alapár: 4 688 750 Ft 1 év elteltével: 3 402 000 Ft 3 év elteltével: 2 354 000 Ft 5 év elteltével: 1686 000 Ft *AZ EUROTAX GLASS’S BECSLÉSE ALAPIÁN. INFORMÁCIÓ: WWW.EUROTAX.H felnőttnek megfelelő a helykínálat, s az ereszkedő tetővonal miatt korlátozott a fejtér. Funkcionális kialakítása miatt a műszerfal villámsúlyozni: némi futóműzaj kíséretében az ütések már eljutnak az utasokig, a keresztbordákról pedig hajlamos elpattogni a kocsi hátulja. Amúgy kiszámíthatóan viselkedik és a kanyarokban jóindulatú alulkormány- zottsággal fordul. MINDEZEK ELLENÉRE kétséges a Rapid népszerűsége: a fapados Easy alapmodellért 1,2 literes, 75 lóerős háromhengeres benzinmotorral 3,2 millió forintot kérnek. Értelmesebb motorral (1.2 Tsi, 86 LE) és eggyel magasabb Active felszereltséggel már 3,9 millió felett járunk, a tesztelt 1.6 TD1 pedig még ennél is drágább bő 750 ezer forinttal. gyorsan áttekinthető, a kezelés magától értetődő. Gondos a kidolgozás, a kapcsolók és kezelőszervek finoman működnek, s a tesztautó vezetési környezete még egészen hangulatos is. Csakhogy az olcsó, kemény és kopogós műanyagok sivárságát (az ajtókon kizárólag a könyöklőre jutott kárpit) egyedül az Elegance csúcsfelszereltség képes valamelyest palástolni sötét-világos belső színvilágával és diszkrét krómdíszítéseivel. Ennek azonban megkérik az árát. Még ezen a szinten is sokat el lehet tapsolni extrákra (menetstabilizáló visszaguru- lás-gátlóval és guminyomás ellenőrzéssel: 38 100 Ft, multifunkciós bőrkormány: 38 100 forint, multimédia adapter: 39 370, fűthető első ülések és ablakmosó fúvókák: 64 770, navigáció: 152 400, hátsó parkolóradar: 102 870 forint), de széria például a négy elektromos ablak, két vezető- oldali kapcsolóval: a spórolással kapcsolatban itt nagyon kilóg a lóláb. Hidegindításkor és erőteljes gyorsításkor a kelleténél hangosabban dörmög az 1,6-os dízel, alapjáraton beszűrődik némi vibráció az utastérbe, részterheléskor Tetszett • JÓZAN FORMA, HELYKIHASZNÁLÁS • TESZTFOGYASZTÁS • HÉTKÖZNAPI PRAKTIKUM Nem tetszett • OLCSÓ ANYAGOK, MEGOLDÁSOK • TÚL SOK FELÁRAS EXTRA • VÉTELÁR Összegzés olcsónak drága, drágának pedig olcsó autó a Rapid - még akkor is, ha egyes modelleknél a listaárból 500 ezret elengednek. A tesztautó közel 6,2 millióba került, ennyiért pedig már nem csak olcsó autók közül lehet szemezgetni. azonban csendesen és simán jár. Alacsony fordulaton sem vérszegény a motor, ha nem sietünk, korai felkapcsolásokkal, kényelmesen is lehet vezetni. 1800-as fordulat körül aztán mind a 250 Nm-es nyomatékát összekapja a motor, ekkor határozottan meglódítja és erélyesen gyorsítja a könnyűsúlyú Rapidot. Városi forgalomban ritkán kell negyediknél feljebb kapMűszaki adatok Összlökettérfogat: 1598 cm3 Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel Maximális teljesítmény: 77 kW (105 LE) 4400/perc Maximális forgatónyomaték: 250 Nm 1500-2500/perc Hosszúság/szélesség/magasság: 4483/1706/1461 mm Tengelytáv: 2602 mm Nyomtáv elöl/hátul: 1457/1494 mm Fordulókor: 10,2 m Saját tömeg/teherbírás: 1254/535 kg Csomagtér: 550/14901 Üzemanyagtank: 1 551 Gyorsulás 0-100 km/h: 10,6 s Maximális sebesség: 190 km/h Város/országút/vegyes: 5,6/3,7/4,41/100 km Tesztfogyasztás: 5,31/100 km C02-ki bocsátás: 114 g/km A modell alapára: 3199 360 Ft* A tesztelt modell ára: 4 688 750 Ft * Skoda Rapid 1.2 MPI (75 LE) Easy csolni, míg utolsó fokozatban 130 km/órás autópálya tempónál laza 2300 körül forog a motor. Cserében viszont a mindennapokban, vegyes használat mellett is kimondottan takarékos az autó, különösebb erőlködés nélkül sikerült figyelemre méltó 5,3 literes tesztfogyasztást elérnünk - és ezt még nem is a start-stop -rendszeres Green- Line kivitel. Elnöki székben a BMW-vezér A BMW Motorrad elnökét, Stephan Schallert választották a motormárkák képviselői az Európai Motorkerékpár-gyártók Szövetségének (ACEM) élére. Stephan Schaller kiemelt célja, hogy a robogók és kismotorok iránti érdeklődést felkeltse, amiben egyre több európai gyártó érintett. Panda Van, a törpe fuvaros a Fiattól A fiat palettáján megjelent a Panda Van, melynek hosz- sza 3,65 méter, raktere 1 m3, terhelhetősége pedig az egyedi futómű hangolásnak hála, eléri az 5 mázsát. A 69 lóerős Panda Van 1.2 8V nettó 2,29 millió forintba kerül, az 1,3-as, 75 lóerős dízel fronthajtással (nettó 2 690 000 Ft) vagy 4x4-es rendszerrel (nettó 3 355 000 Ft) is konfigurálható. A kínálat részét képezi még a két- hengeres, turbós 0,9-es (80 LE) is, melynek sajátossága a kettős, benzin-CNG üzem, indulóára nettó 3 millió. Michelin-abroncs az úttalan utakra KIFEJEZETTEN TÚRAENDURÓK- hoz fejlesztette a Michelin az Anakee III-as abroncsot. Az új gumin elődjéhez ké- . pest 30-ról 20 százalékra csökkent a futófelület csatornázottsága, míg az új szilika alapú összetevőinek köszönhetően a futásteljesítmény 20 százalékkal nőtt. Emellett az is fontos, hogy 30 fokos bedőlésnél a felfekvési felület 10 százalékkal szélesebb, vagyis kanyarokban több visszajelzést ad és jobb tapadást nyújt az Anakee III-as. Egész jól lehet vele manőverezni A csúcs Focus 8,58 milliót kóstál teszt Focus ST: mínusz egy henger és fél liter, plusz 25 lóerő és 40 Nm Évfordulós Contidrom tesztpálya Hannoverben A kék oválos márka ötajtós ferdehátú és kombi változatban kínálja a jelenlegi legcombo- sabb Focust. Ebben az autóban a főszerep a motoré: 2522 helyett 2000 cm3-es, öt helyett négyhengeres, de a méretcsökkenést korszerű technikával ellensúlyozza, így 250 turbó-lóerőt és 360 Nm-t teljesít! A ferdehátú Focus ST 6,5 másodperc alatt futja a százat és 248 km/óra a vége, a motorhangot pedig egyenesen bevezették az utastérbe. Terheléskor nyit egy szelep, s a viszonylag csendes motor egyre harsányabban hörög - azért a sorötös karakteresebb volt. Erőteljes gyorsításkor viszont keményen kell markolni a kormányt, mert a nyomaték csavargatja rendesen, de a változó áttételezésű szerkezet amúgy nagyvonalúan közvetlen és a rásegítés mértéke is jól eltalált. Sajnos a csúszós, nyálkás időben a 10 mm ültetett sportfutómű, a 18 colos alufelnikre húzott 235/40-es gumik és az első kerekek célzott fékezésével operáló elektronikus differenciál nem tudták bizonyítani valódi képességeiket. Az autó vételára kicsit (mások szerint meglehetősen) túlzó: alaphangon 8 580 000 forintba kerül a Focus ST, viszont a 10,7 1/100 km-es tesztfogyasztás egészen tűrhetőnek nevezhető. ■ TZZS / Jól szól a szögletes, „végtelen” alakú kipufogó, vagány a tetőspoiler A napokban ünnepelte a Continental a Hannover melletti tesztközpontjának 45. évfordulóját. Az eltelt évtizedek alatt több mint kétmillió abroncstesztet hajtottak végre a Contidrom- ban, amely mintegy 90 embernek ad állandó munkát. Ezen a bázistele- pen nagysebességű oválpálya, kanyargós, kezelhetőségi szakaszok, továbbá off-road bázis is található. Az évforduló apropóján most átadták a világ első, teljesen automatikus féktesztelő egységét, az AIBA-t (Automated Indoor Braking Analyzer). A személy- és teherautó, valamint terepjáró féktesztek végrehajtására is alkalmas az új rendszer. Legnagyobb előnye, hogy teljesen automatizált (gyorsítás/fékezés), valamint az időjárástól függetlenül, a nap 24 órájában hadra fogható. A normál kamrában 10 és 25 fok közötti hőmérsékletet tudnak garantálni, míg a jégcsarnokban -1-10 Celsius fokos aszfalthőmérsékletet tehet beállítani. A háromszáz méter hosszú és harminc méter széles tesztpályán egy alapos fékvizsgálat körülbelül négy percet vesz igénybe. «M. J. ■ Négy percig tart egy kiadós fékteszt, a pálya hossza 300 méter r