Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-10 / 108. szám
A huszonnegyedik órában vagyunk interjú Pongrácz Tiborné: A külföldre vándorlás tömeghisztéria, ami lecsillapodik HÍRSÁV Törvényeket küldött vissza az államfő áder János államfő visz- szaküldte megfontolásra a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott törvényeket. A parlament kivételes sürgős eljárásban fogadta el április 30-án azt a fideszes indítványt, amelynek alapján az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal köteles ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket, a közérdekű adat megismerésére irányuló igény pedig nem eredményezhet az ellenőrző szervek jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést. ■ MTI Orbán kimondta: jöhet a Varga-csomag a kormány gazdaság- és társadalompolitikájával ösz- szeegyeztethető és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépések kidolgozására kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól - mondta a kormányszóvivő csütörtökön. A kormányfő is részt vett a Fidesz csütörtöki elnökségi ülésén. ■ MTI Össztűz zúdul a gyorsvonati felárra A fidesz-frakció álláspontja szerint a MÁV-nak vagy el kell állnia a gyorsvonati felár bevezetésétől, vagy elfogadhatóbb megoldást kell kialakítania - közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója csütörtökön, hozzátéve, a kérdést május 15-ig, azaz jövő szerdáig rendezni kell. Az MSZP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be „az utazási költségek indokolatlan emelésének megakadályozása érdekében”. Az MSZP igazságosabb és átláthatóbb közlekedési tarifarendszer kialakítását szorgalmazza. ■ MTI Állami gondozásból családhoz kerülnek több mint ezer gyermek kerülhet állami gondoskodásból családba a nevelőszülői hivatást és örökbefogadást népszerűsítő kampány eredményeként - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Soltész Miklós. ■ MTI Putyin: ne legyen többé háború Oroszország mindent megtesz a világ biztonságáért és azért, hogy ne legyen többé háború - jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz államfő a győzelem napján. ■ MTI Egy stabil, kormányokon átívelő családpolitika jobban ösztönözné a gyerekvállalást, mint az anyagi támogatások - mondta a Világgazdaságnak Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgató-helyettese. Haiman Éva- Demográfiai programot indít a kormány az év második felében, ha a gazdasági növekedés ezt lehetővé teszi - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Lehet-e a 21. században kormányzati intézkedésekkel ösztönözni a gyerek- vállalást?- Magyarországon a kormányzat egyelőre szerencsés helyzetben van, mert még jelen vannak a tradicionális családi értékek, a fiatalok fontosnak tartják a házasság intézményét, szeretnének gyereket, még pedig többet, mint amennyit végül is vállalnak. Vagyis nem az értékeket kell befolyásolni, csak megteremtem annak a feltételeit, hogy valóban megszülessenek a tervezett gyerekek.- Hány gyereket vállalnánk, és mennyi születik valójában?- Átlagosan 2,2 gyereket terveznek ma a fiatalok, de csak 1,2-1,3 jön világra.- Mit tehet azért egy kormány, hogy - miként a miniszterelnök évértékelő beszédében fogalmazott - a babáknak Jegyen kedvük” megszületni?- Sajnos már akkor újból csökkent a születésszám, amikor a szerencsejáték Bármelyik pillanatban, belátható időn belül debütál a nagyközönség előtt a Szerencsejáték Zrt. új sportfogadási oldala. Az állami cég tegnap egy háttérbeszélgetésen már be is mutatta, hogy mit tud majd a Tippmixpro.hu névre hallgató oldal. Eredetileg 2012. júniusára tervezték az indulást, de az olasz Lottomatica csoporthoz tartozó GTECH G2 csúszott a fejlesztéssel. A bemutatón azonban elhangzott, hogy a pályáztatás alatti licit több száz millió forintos spórolása és a fejlesztő által fizetett 105 millió forintos kötbér összessége még így is meghaladja a csúszás miatt elmaradt bevételt. Az oldal fejlesztése és a hat éves üzemeltetés összesen 422 millió forintba kerül. A Tippmixpro lesz Magyarország egyetlen engedéllyel rendelkező sportfogadási oldala, a hagyományos Tippmix online várhatóan még egy ideig párhuzamosan üzemel majd, de az interneten fogadható Tippmax május 12-vel megszűnik. A kizárólag magyar nyelvű új oldalon több ezer eseménykormányfő arról beszélt, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően ismét több gyerek születik. Nem vagyok meggyőződve arról, ha bedobok az automatába 200 forintot, kijön a gyerek, hogy kizárólag a pénzbeli támogatások növelésével ösztönözhető a gyerekvállalás. Ennél sokkal lényegesebb lenne egy stabil, hosszú távra tervezhető családpolitika és a jelenleginél jóval nagyobb kapacitású, jó színvonalú és megfizethető gyerekintézményi rendszer.- A népesedéspolitikát illetően sem tudni, merre megyünk.- Pozitívnak tartom, hogy a kormány újra és újra előveszi ezt a kérdést, hiszen mindany- nyiunk jövőjét befolyásoló sorsre, köztük élőben is lehet majd fogadni, a tranzakciók forintban történnek, a cég nem von le jutalékot. Új fogadási lehetőség lesz például a kétesély és a gólszám megtippelése. Az állami cég már 2012-ben néhány milliárdos árbevételt szeretett volna ezen a területen elérni, 2-3 éven belül pedig több tíz milliárd forintos forgalomra számikérdésről van szó. A különböző számítások szerint is 7-8 millió főre csökkenhet a népesség száma 2050-re, ha marad a jelenlegi tendencia. Más kérdés, hogy valóban nem látni semmilyen koherens és szisztematikusan megvalósítható népesedéspolitikai koncepciót. És bár a kormány jó szándékát nem vitatom, sok dolog megkérdőjelezhető. Biztosan jót akarnak ők például ezzel a Táncválasztó, párválasztó rendezvénnyel is, mert azért az döbbenetes, hogy az egyedülállók száma tíz év alatt 30 százalékkal nőtt hazánkban, a középkorúak és a fiatalok körében is.- Matolcsy György szerint félmillió magyar él külföldön. Őket is beleszámolták már a veszteségbe? tanak. A kormány módosítaná a távszerencsejáték-szervezés- ről szóló szabályozást, így a magáncégek csak pályázat útján elnyert koncesszió alapján üzemeltethetnének Magyarországon internetes fogadóirodát, pókertermeket, vagy éppen játékkaszinót. Mindhárom online tevékenység esetén az állami szerencse-A népszámlálás nem hozta ki ezt a számot, de ha ez igaz, akkor ez újabb ok arra, hogy komolyan foglalkozzunk a demográfiai bomba hatástalanításával. Mivel fogalmunk sincs ennek az ötszázezer külföldön élő magyarnak a korösszetételéről, nem ismerjük a terveiket, lehetetlen demográfiai prognózist készíteni, megjósolhatatlan, mi lesz ennek a következménye.- Azt mondja, nálunk még élnek a tradicionális értékek, mégis egyre többen élnek egyedül. Nem ellentmondás ez?- Ha azt nézzük, hogy a németeknek már a 30 százaléka tudatosan vállalja a gyermek- telenséget, idehaza azonban ez még egyáltalán nem elfogadott játék-szervező alanyi jogon vesz részt, a magánvállalatok pedig pályázat útján 5 évre nyerhetnek jogosultságot. A nyertes cégeknek játékadót és szerencsejáték-felügyeleti díjat is fizetniük kell, előbbi a tiszta bevétel húsz, utóbbi pedig 2,5 százaléka. A játékadót kéthetente, a felügyeleti díjat pedig negyedévente kell befizetni. ■ V. M. és különösen nem vágyott életforma, akkor azt hiszem, hogy mi még a tradicionális értékeket tekintjük elsődlegesnek. Még a 2000-es évek elején is azt tartotta a többség ideálisnak, ha a férfi biztosítja a család anyagi hátterét, a nő pedig a háztartással és a gyerekekkel foglalkozik. Ma még ugyan egy kicsivel még mindig többen tartják fontosabbnak a nők közül a családot, de már csak alig ötven százalék fölötti arányban.- Meddig van esélyünk megfordítani a tendenciát?- A 24. órában vagyunk, még szülőképes korban van a 74-79- ben született nagy létszámú korosztály. Minden prognózis azzal számolt, hogy ezek a Rat- kó-unokák már a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején több gyereket hoznak a világra, ezzel szemben csökkent a születések száma. Utánuk viszont már alacsonyabb létszámú korosztályok válnak nemzőképessé, ami önmagában csökkenteni fogja a születések számát, ha csak a nők el nem határozzák, hogy négy gyereket vállalnak. • Névjegy PONGRÁCZ TIBORNÉ KÖZGAZDÁSZ, EGYETEMI doktor, kanditátus. fő kutatási területei: család, párkapcsolat, gyerekvállalás, értékek. Férjezett, két gyereke és nyolc unokája van. 1966 óta dolgozik a Központi Statisztikai Hivatalban. HUA: 2,2 milliárd eurónyi tőke érkezhet beruházás idén 97 olyan projektet, megkeresést kezel a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), amely külföldi cégek Magyarországon tervezett befektetéseire vonatkozik - közölte a HITA elnöke a hivatal tavalyi tevékenységének eredményeit, illetve idei terveit bemutató tegnapi sajtó- tájékoztatón. Dobos Erzsébet elmondta: ha ezek a beruházások megvalósulnak, akkor 2,24 milliárd euró értékű tőke érkezhet az országba, illetve közel 15 ezer új munkahely jöhet létre. A HITA felügyeletét március végétől ellátó Szijjártó Péter a tájékoztatón kiemelte: azt a célt tűzték ki, hogy a keleti nyitás révén 2018-ra az export egy- harmadára nőjön az EU-n kívüli térségbe irányuló kivitel jelenlegi 24 százalékos aránya. A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára közölte: a külgazdasági nyitás keretében olyan javaslat kerül a kormány elé, amely újranyitná hazánk chilei és nigériai nagykövetségét. ■ T.G. Hamarosan indul az új online sportfogadás TIPPMIXPRO Május 12-vel a Tippmax megszűnik, a Tippmix egyelőre marad A magyar nyelvű oldalon több ezer eseményre, és most már akár élőben, meccs közben is lehet fogadni A