Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-10 / 108. szám

2 2013. MÁJUS 10., PÉNTEK KORKÉP JEGYZET KASZAS ENDRE Szegények lajstroma A világ több országához ha­sonlóan Magyarországon is élnek már harmadik gene­rációs hajléktalanok. Vagyis olyan emberek, akiknek már apjuk, anyjuk, de nagy- szüleik is az utcán tengették életüket. valahol minden bizonnyal összecseng a két dolog, a ge­nerációs jelenség nemcsak a hajléktalanságnak a sajátja, ez tapasztalható a munka- nélküliség esetében is. Külö­nösen a hátrányos helyzetű településekre, származást tekintve a roma családokra jellemző, hogy az unoka soha nem, jobb esetben ritkán lát­ta a szülőket, nagyszülőket „rendes” munkahelyre men­ni, dolgozni. mindezek tudatában talán már nem - vagy mégis - mellbevágó egy társadalom- kutató felmérés eredménye, miszerint a magyarok csak­nem fele (47%) szegénység­ben él. Különösen gyarapít­ják ezek számát az alacsony iskolázottságúak, az egye­dülálló családfenntartók, és a már említett roma szárma­zásúak. A szegények közel egyharmada gyerek, összes­ségében közel felük pedig 25 év alatti. hogy hol húzzák meg a ha­tárt? Az egy főre jutó hatvan­hatezer forintnál. A száma­dat ismeretében ki-ki meg­vizsgálhatja, a szegények táborába tartozik-e, éppen csak, vagy bőven mentesül a kategória árnyoldalairól. Szegények lesznek a járadé­kosok, a munkanélküliek, a közmunkaprogramokban dolgozók. De erre a listára kerülnek a minimálbérért dolgozók, és könnyen itt ta­lálhatják magukat a hazai átlagbér körül keresők is. a tanulmány a társadalom szétszakadásáról is szót ejt. Amit néhány nappal a leg­gazdagabb magyarok listá­jának ismertetése után mi is érzünk. Meg a két lajstrom hosszúsága közötti különb­séget is. Kiirtják a kórokozókat kártevők Egy-egy hörcsög szobányi területen pusztítja a napraforgót A szokatlanul meleg április felgyorsította az őszi kalászo­sok fejlődését. A gyümölcs­fáknál, a cseresznyénél, a meggynél, a szilvánál, a kaj­szibaracknál május első he­tére megtörtént a terméskö­tés és a lombosodás. Nagyon fontos a jelenlegi időszakban a kártevők elleni védekezés. Nyemcsok László A kórokozók közül a liszthar­mat jelenléte a védekezési kü­szöb alatt maradt május elejéig az őszi búzánál. A levélfoltosság kezdeti tünetei a búzák legyen­gült legalsó levelein már megje­lentek. Az őszi árpa még tavaly ősszel fertőződött a levélfoltossá­got okozó Drechslera teres kór­okozóval. A kórokozó számára a 15-25 fok közötti hőmérséklet, a magas légnedvesség, a bőséges harmatképződés, a szeles, esős időjárás a kedvező, úgyhogy a védekezést a legtöbb termelő a gyomirtással együtt elvégezte. A kártevők intenzív felszapo­rodása miatt az őszi kalászosok kétnaponkénti bejárása szüksé­ges, mivel a rovarfaunájuk igen ■ A konyhakerti növények közül a hagymafélék jelenleg érzékenyek a peronoszpórára. széles körű és nagy egyedszámú. Május második felére kivirágzik az akác, ami jelzi a vetésfehérítő kártételének várható idejét.- A veresnyakú árpabogár imágók egyedszáma már ápri­lis végén elérte a védekezési kü­szöbértéket - magyarázta Rosz- kos Zoltán Ákos okleveles nö­vényvédelmi szakmérnök. - A lárvák május elején már megta­lálhatók szinte minden növény- állományban. Az ellene való vé­dekezést nem mindenhol tud­ják összekapcsolni a gombaölő szeres kalászvédelemmel, lesz olyan terület, ahol külön menet­ben kell beavatkozni. A tavaszi árpánál a kóroko­zók közül a levélfoltosodást oko­zó gombás betegségek egyelőre a védekezési küszöbérték alatt vannak. A földibolhák hámozga- tása szembetűnő, ezért a véde­kezés időpontjának meghatáro­zását kétnaponkénti bejárással A permetezés fontos teendő most a kiskertekben, gyümölcsösökben is. A bundásbogár testéről szinte lepereg a permetlé április utolsó hetében megkez­dődött a repce virágzása, ami a rovarkártevők intenzív felszapo­rodását vonta magával A repce fénybogár egyedszáma elérte a védekezési küszöbértéket, de a legnagyobb problémát a bundás­bogár rendkívül magas egyedszá­ma jelentette. Az évek során a kártevő kiszelektálódott és felsza­porodott, ami nagy problémát jelent, ugyanis az alkalmazható rovarölő szerek nem kellően hatá­sosak ellene. A bolyhos testről szinte leperegő permetlé, a kár­tevő pedig csak nappal aktív, ép­pen akkor, amikora méhek is ott vannak. Nagy az étvágya, a teljes virágzatot elfogyasztja. A zöldborsónál szembetűnő a csipkézőbarkók kártétele. A gyomirtó szerek alkalmazásá­nál figyelembe kell venni azt, hogy a viaszréteg sértetlen, ösz- szefüggő és megfelelő vastagsá­gú legyen. Eső után minimum 2-3 napot várni kell az áj viasz­réteg kialakulásáig. Fontos, hogy a levél rovarkárosítók rá­gásnyomaitól mentes legyen. Ebből kiindulva a későbbi sza­kaszok gyomirtása előtt szük­ség lehet egy önálló rovarölő szeres kezelésre is. és értékeléssel határozzák meg. A vetésfehérítő intenzív kártéte­lére itt is számítanak. Roszkos Zoltán Ákos hang­súlyozta, a kukoricánál a legna­gyobb problémát jelenleg a kár­tevők és az egyszikű gyomnövé­nyek korai megjelenése jelenti. A kelő növényeket jelentős bar­kókártétel fenyegeti. A rovarölő szerrel csávázott kukoricákban jól látni a kártevő jelenlétét. A növényből táplálkozó, és elpusz­tult egyedek száma meglehető­sen magas. Ahol nem védekeztek csávázással vagy talajfertőtlení­téssel, ott a védekezést a kezde­ti rágásnyomok megjelenéséhez kell időzíteni. A földibolhák ko­rai megjelenése is tapasztalható. A napraforgónál a gyomoso- dás a legnagyobb probléma. A parlagfű elleni védekezés nagy területen csak kézi gyomlálás- sal oldható meg. A hörcsögök be­települése megkezdődött. Mivel ■ A gyümölcsösökben a monília és a levéUikasztó gomba kártétele még nem látható a kártevő szobányi nagyságban teljesen kipusztítja a növényállo­mányt, érdemes a területeket he­tente bejárni, és ha szükséges a védekezés, akkor azt elvégezni. A gyümölcsösökben a ter­méskötés jónak mondható, és ami szembetűnő, hogy a mo­nília, valamint a levéllikasz- tó gomba kártétele még nem látható. A gyümölcsösök ígé­retesek, ugyanakkor rovaros évünk van, ezért a kártevők el­leni védelem nem maradhat el. A konyhakerti növények kö­zül a hagymafélék ebben az idő­szakban nagyon érzékenyek a peronoszpórára, a botritiszes és a fuzáriumos rothadásra. A káposztafélék növényvédel­mi technológiáját szintén az in­tenzív kártevőnyomást figye­lembe véve kell megtervezni. A paprika és a paradicsom a jelen­legi fejlettségi állapotban a víru­sos és a baktériumos megbete­gedésekre, valamint a fuzáriu­mos tőhervadásra érzékeny. A szamóca jelenleg a virág­zás, a terméskötés stádiumá­ban van. A leveleken kóroko­zók tünetei még nem észlelhe­tők, de a szamóca levélfoltossá­ga és a lisztharmat minden év­ben megjelenik. Új laborban foglalkozhatnak a természettel a középiskolások dombóvár Természettudományi labort alakítanak ki az Apáczai Csere János Szakközépiskolá­ban, a munkálatok elvégzéséről szóló szerződést csütörtökön ír­ta alá a városháza Ujváry-termé- ben Szabó Loránd polgármester a kivitelező részéről Szarvas Ist­vánnal, a Vortex Építő Kft. ügy­vezetőjével. Az iskolai bővítés, átalakítás során az intézmény tetőterét, 219 négyzetmétert épí­tenek be. A munka a napokban kezdődik, a befejezés határideje pedig augusztus, így a követke­ző tanévben már a diákok és a pedagógusok rendelkezésére áll az új helyiség. A közbeszerzési eljárás során a Városgazdálkodási Bizottság tíz ajánlat tevő közül hirdette ki nyertesként a Vortex Építő Kft.-t, amely három évnyi garanciát vállal az épületgépészeti és villa­mossági munkákra. A nettó 30 millió forint értékű beruházás­hoz pályázaton nyert támogatást az önkormányzat. ■ H. E. Valamennyi diák éremmel tért haza a fizikadöntőről dombóvár Eredményesen zárták a Jedlik Ányos fizika- verseny országos döntőjét a dombóvári diákok. A 3-10. évfolyamosok számára meg­hirdetett versenyen először az alsóbb évesek fináléját rendez­ték Nyíregyházán, ahol a Ró­naszéki korcsoportban 2. lett Szabó Bence Bálint, 3. Márton Norbert, Kőszegi Szabolcs és Kőszegi Gergő, mindannyian az APÓK Belvárosi Általános Iskola tanulói. A Bolyai kor­csoportban a szintén belváro- sis Sarkadi Balázs 3., Ulrich Kata 2. lett. Nemes Boldizsár, a József Attila ÁMK diákja 1. helyen végzett. Felkészítőjük, Embersitsné Bóta Éva, a Belvá­rosi iskola pedagógusa szintén 1. díjban, valamint a „Legered­ményesebb felkészítő tanár” különdíjban részesült. Kikapcsolódásra is jutott idő, a délelőtti számításos és mérési feladatok megoldása után a Va­dasparkba látogattak a tanulók, majd fizikai kísérletek bemuta­tóján vettek részt. ■ H. E. Etikai kódex a Facebookon: soha ne idegesítsünk másokat közösségi háló A Kovács Partyarc Géza és a Kiss Szexisten Péter inkább szánalmas elnevezés, mint vicces A Facebookon lényegében már szinte mindenki fenn van, aki rendelkezik valamilyen inter­netes hozzáféréssel, ám napról napra növekszik azok száma, akik a leiratkozást fontolgatják. Ennek oka nem csak a „Nagy Testvér” egyre idegesítőbb fi­gyelme, hanem maga a közösség olykor bosszantó viselkedése. Ilyen esetekre való az etikai kódex, azaz a viselkedési irány­elvek gyűjteménye. Efféle átfogó hivatalos házirend még nem ké­szült, de nagyon sokféle töredék kering a világhálón. Az interne­tezés etikettje, a Netikett elvileg a közösségi oldalakra is vonat­kozik, ezért például az, hogy ne használj csupa nagybetűket, ne sérts meg senkit vallási vagy hazájához fűződő érzelmeiben, ne használj többszörös írásjele­ket, felesleges szmájlikat, a Fa­cebookon is szabály. A forgalomban lévő ajánlások közül válogattuk ki azokat a jó tanácsokat, amelyek aktuáli­sak a legfontosabb alapelv, a „ne idegesíts másokat” jegyében. A legfontosabb tanács több forrás szerint is, hogy ne írjuk be ötper­cenként, mit csinálunk éppen. Gyakori eset, főleg a mobilosok körében, hogy bármit esznek, megosztják az étel képét. Külön­legesebb gasztronómiai alkotá­soknál ez bele is fér, de a soka­dik brassói aprópecsenye idővel felbosszantja az ismerősöket. kolják, osszák meg, vagy éppen kommenteljék bejegyzésünket, fotónkat, más tartalmainkat. Ha tetszik nekik, úgyis kinyilvánít­ják. Tartózkodjunk továbbá a já­ték- és alkalmazás-meghívások­tól! Játsszunk kedvünkre, lájkol- gassuk a rajongói oldalakat, de kíméljük meg ismerőseinket a folyamatos meghívóktól.« K. Gy. I On betartja a Netikett aján­lásait a Facebookon? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. W " •* Egyelőre nincs hivatalos házirendje a közösségi oldalnak Vigyázat, az osztályfőnök is látja a bejegyzést! A spam itt sem megengedett, ezért ne küldözgessünk kéretlen üzeneteket, meghívókat, és ne bökjünk meg senkit csak merő kedvtelésből. Ne adjunk meg ha­mis középső neveket, a „Kovács Partyarc Géza” vagy a „Kiss Szexisten Péter” inkább szá­nalmas, mint vicces. Nem illik* megkérni embereket, hogy láj­csak olyasmit posztoljunk, amit évek múlva is vállalunk. A része­gen fetrengős partyképek, vállal- hatatlan és rosszul sikerült fotók csak bajt okozhatnak. Minden esetben gondoljunk arra, hogy tanáraink, munkatársaink, főnö­keink, családtagjaink is láthatják majd őket. Nem egyedi eset, hogy valakit azért nem vettek fel egy munkahelyre, vagy azért került egyéb hátrányba, mert kompro­mittáló képekkel, információkkal volt tele a Facebook-adatlapja. i t 4

Next

/
Thumbnails
Contents