Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-08 / 81. szám

2013. ÁPRILIS 8., HÉTFŐ 4 SZEKSZÁRDI JÁRÁS Nem szakad meg a kapcsolat életút Baky Péter nyugdíjasként a festészettel és az unokáival foglalkozik Baky Péter húsz évig vezette a Művészetek Házát, és számos alkotással gazdagította Szekszárdot. Képünkön a városházi pannója előtt áll HÍRSÁV » A Parlamentbe kapott meghívót a diáklány dombóvár Az Országház cí­mű kiadvánnyal jutalmaz­ta Lezsák Sándor, az Ország- gyűlés alelnöke az „így látom a Parlament épületét” című rajzpályázatra nevező gyere­keket, így a dombóvári Bel­városi Általános Iskola ügyes kezű diákjait is. A pályázaton Havanecz Zsolt, Pusztai Fan­ni, Tóth Bence, Nyitrai Réka, Hegyháti Kinga, Kovács Doro- ti, Kertész Kitti, Tóth Dániel, Pozsonyi Brigitta, Vitéz Csa­ba Patrik, Winecker Zsófia vett részt az iskolából. Utób­bi tanuló az április 12-i kiál­lítás-megnyitóra is meghívót kapott a Parlamentbe. ■ H. E. A múzeumigazgató az egyesületnél maradt dombóvár Elutasította a vá­ros képviselő-testülete azt a javaslatot, hogy dr. Kriston Vízi József, a Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója a Mű­velődési Ház státuszába ke­rüljön. Korábban lapunkban is megjelent ennek eshetősé­ge, ám az igazgató továbbra is marad a múzeumot működte­tő Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egye­sület alkalmazásában. ■ H. E. Támogatják a civil szervezeteket kölesd Elbírálta a helyi ön- szerveződő közösségek támo­gatási igényét az erre a cél­ra létrehozott önkormányzati ad-hoc bizottság. A rendelke­zésre álló 1,3 millió forintból a grémium döntése szerint a Kölesdi Közéleti Egyesület 800 ezer forint, a Kölesdi Pol­gárőr Egyesület 120 ezer fo­rint, a Kölesdi Sportegyesület 330 ezer forint, a Kölesdi Tá- lentum Alapítvány 50 ezer fo­rint támogatásban részesül a községtől. ■ S. K. A díszteremben az atomenergiáról tolna Újabb közérdeklődésre számot tartó programot ren­dezett a Nagycsaládosok Tol­nai Egyesülete. Baksainé Ken- essei Eva, a szervezet elnöke elmondta: Bertalan Csaba fi­zikust kérték fel, hogy tart­son előadást a tolnai városhá­za dísztermében az atomener­giáról, közérthetően. ■ S. K. A tanításban, az alkotás­ban és egy közművelődési intézmény vezetésében is maradandót alkotott. Baky Péter ugyan már nem itt él, de soha nem szakad el Szekszárdtól. Venter Marianna- A főváros után bizonyára ko­moly változást jelentett Szek- szárdra költözni. Gyorsan meg­szokta a vidéki életet?- Úgy fogalmaznék, hogy is­meretlenül érkeztem az isme­retlenbe, magam mögött hagy­va Budapestet, és mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a fő­város kínál - válaszolta kérdé­sünkre Baky Péter. - Ezt álta­lában kevesen merik felvállal­ni, de én belevágtam, és remé­lem, nem csak számomra bizo­nyult szerencsésnek ez a lépés, hanem Szekszárd számára is.- Néhány év múlva újabb válto­zás történt: a főiskola művészta­nárából intézmény igazgató lett.- A reklámgrafikuskodás és hét év tanítás után jött a lehe­tőség, a szekszárdi Művészetek Házának igazgatói posztja. Úgy érzém, jól tettem, hogy elvállal­tam, és a város, a művészetet, az igazi értéket szerető közön­ség is profitált ebből. Elődöm­nek köszönhetően volt mire építkezni, és ehhez tudtam még hozzáadni azt a kapcsolatrend­szert, amelyet még a fővárosból hoztam magammal. A Művé­szetek Háza országos hírű tár­latoknak adott otthont, magyar, európai- és világhírű művé­szek, együttesek, kórusok lép­tek fel koncerteken. Remélem, ha újra megkezdi munkáját a jelenleg felújítás alatt álló Mű­vészetek Háza, ez a hagyomány folytatódni fog. 1993 óta vezet­II" 1 ** 1 Köztéri müvei szekszárdon részt vett a II. Vi­lágháborús Emlékmű tervezésé­ben és kivitelezésében.Tervei alapján készült a Borkút. 1997- ben adták át a Kolping Iskola au­lájában 15 képből álló Keresztút című pannóját. 2000. augusztus 20-án avatták a polgármesteri hivatalban a Millenniumi Pannát (Szekszárd története, 2x18 m2). tem a házat, és elmondhatom, remek húsz év volt, bízom ben­ne, hogy nem csak számomra, hanem a programokat látogató közönség számára is.- Néhány emlékezetes koncert?- Nagy örömömre többször vo.lt vendégünk - a teljesség igénye nélkül - Kocsis Zoltán zongoraművész, Snétberger Fe­renc gitárművész, Virág And­rás orgonaművész, fellépett a házban Horgas Eszter fuvola- művész, neves kamaraegyütte­sek, és természetesen a helyi, illetve Tolna megye kiemelke­dő zeneművészei, egyedi, meg­ismételhetetlen perceket sze­rezve a közönségnek. Egyéb­ként nem szakadtam el végleg a Művészetek Házától, a kiál­lítások szervezését továbbra is én intézem kurátorként. A ze­Névjegy baky Péter festő, grafikus 1950- ben született Budapesten. 1969- ben a budapesti Képzőrriűvészeti Gimnáziumban érettségizett. 1977-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. Mesterei Barcsay Jenő, Klimó Károly, Domanovszky End­re, Veress S. László. Pályáját rek­lámgrafikusként kezdte, majd nei programok szervezése is értő kezekbe került, ötletek­ben, elképzelésekben nincs hi­ány. Szükség is van az ötletes­ségre, mert a mai világban egy­re nehezebb eljuttatni az igazi értékeket, a nagybetűs művé­szetet a szélesebb réteghez. Er­kölcsi és esztétikai válság van, és ez olyan lemaradáshoz ve­zet, amelyet hosszú távon és nagyon nehezen lehet csak be­hozni.- Az igazgatói munka mellett volt ideje a hivatására, a festészet­re is?- Sokkal inkább tudtam fes­teni, mint a tanítás mellett. Rengeteg itthoni egyéni tár­latom volt, bejártam fél Euró­pát a kiállításaimmal, úgyhogy nincs okom panaszra. Szek­szárdon remek embereket is­1978-81 között a Magyar Képző- művészeti Főiskola fotóműhelyét vezette. 1986-tól a szekszárdi Ily- lyés Gyula Tanárképző Főiskola művésztanára, 1993-tól a Művé­szetek Háza igazgatója, majd a Babits művelődési ház igazga­tó-helyettese. 1979 óta kiállító művész, szá­mos tárlata volt itthon és külföl­mertem meg, és életre szóló barátságokat kötöttem. Bízom benne, hogy festőként is ma­radandót alkottam a városban, festmények, pannók, köztéri al­kotások formájában.- A nyugdíjas évek következnek. Mik a tervei a jövőre nézve?- N&gyon szerettem a mun­kámat, de nagyon örülök, hogy végre azt csinálhatom, ami a legfőbb hivatásom: a rajzo­lás és a festés. Alkotok, kiállí­tok, és remélem, hogy ez még sokáig így lesz. Amúgy sem unatkoznék, néhány hete szü­letett a második unokám, így nagypapaként is helyt kell áll- nom. Bár Balatonkenesén te­lepedtem le, sem a barátaim­mal, sem Szekszárddal nem áll szándékomban megszakítani a kapcsolatot. dön is..Többek között az Egye­sült Államokban, Németország­ban, Franciaországban mutat­ták be műveit. Most éppen Buda­pesten nyílt kiállítása. házas, három gyermeke és két unokája van. Hobbija a zene. Fő­ként a komolyzene és a jazz, de más műfajban is kedveli az igé­nyeszenét. 2000 • Pro Űrbe Szekszárd díj 2001 • Millenniumi Arany Em­lékérem 2002 • Babits Mihály-díj 2008 • Simsay lldikó-díj Egyéni kiállításai 1980 • Budapest (FPG) 1981 • Szeged (Művelődési Központ) 1983 • Szekszárd (Művelődési Ház), 1984 • Lomza (Lengyelország) 1986 • Hódmezővásárhely 1987 • Dombóvár, Nienburg (Németország) 1988 • Bremen (Németország) 1989 • Worpswede (Németország) 1990 • Bécs (Ausztria) 1996 • Brassó (Románia), Bu­dapest (Kortárs Galéria) 1997 • Csurgó, Delmenhorst, Bréma (Németország) 1998 • Iserlohn (Németország) 2000 • Stuttgart (Németország) 2001 • Párizs / Bezons (Franciaország), Szekszárd (Művészetek Háza) 2002 • Budapest (Vigadó Galéria), 2005 • Budapest (Arany 10) 2006 • Kalocsa, Bonyhád 2007 • Kecskemét Evek múltán sem borult őszbe a zöld gondolat a Szigetnél civilek Ebben az évben huszonkét helyszínen helyeznek helyi védettség alá fákat, ez a térségben példa nélküli szedres Közel hét év elteltével sem borult őszbe a zöld gondo­lat az ezt hirdető Szedresi Szi­get Egyesületnél. A (még min­dig) fiatalokból álló, elsősorban a környezetvédelem, a kultúra, a helyi értékek megőrzésének ügyét képviselő civil csapat idei ténykedése is figyelemre méltó. Mint arról nemrég beszámol­tunk, márciusban immár heted­szer rendezték meg a Zöld Szed­res szemétszedési akciójukat. Erre a programra rendszeresen legalább száz önkéntest tudnak mozgósítani, köztük sok diákot, így nem csak a falu környezete lesz szemétmentes, hanem a fia­talok szemlélete is tisztul. Köz­ben pedig évről évre kevesebb a szétdobált szemét. Az eredmé­nyek más területen is mutatkoz­nak. Benke Béla és Bese Őrs, a szervezet vezetői elmondták: az egyesület kezdeményezése nyo­mán idén a térségben példa nél­küli mennyiségű természeti ér­téket helyez helyi védettség alá a szedresi önkormányzat. En­nek előzménye, hogy a Sziget 2009-ben megalakított polgári természetőr szakosztálya több programban együttműködik a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal. A közös munka során felmerült számos fasor, facsoport, magá­nyos fa helyi védelem alá helye­zése. Egy szakember közremű­ködésével felmérték az érintett helyszíneket, és az önkormány­A vadgesztenye sor Is védelem alá kerül. A képen Benke Béla és Bese Őrs zatnál kezdeményezték a helyi védettség alá helyezést. A köz­ség vezetése pedig támogatta a törekvést. A védendő értékek 22 helyszínen találhatók. Első­sorban őshonos, vagy helyi tör­ténelmi értékkel rendelkező nö­vényzetről van szó, kocsányos tölgyekről, vadgesztenyefákról, eperfákról, hajdani temetőker­tekről, kastélykertekről. Ezek közül több helyszín a hamarosan átadásra kerülő Borok-Vizek-Kúriák Zöldút ré­sze is egyben, amely beruhá­zás öt település, Tengelic, Szed­res, Medina, Kölesd és Sióa- gárd összefogásával, pályáza­ti támogatással valósul meg. A Zöldút a térségbe látogató tu­ristákat kalauzolja és mutatja be a látnivalókat. A projekt öt­letgazdája és az egyik pályázó a Sziget volt, a zöldút egységes arculatának kialakításában is vezető szerepet töltenek be. Szedres legrégibb épülete, a hajdani Béndek Korcsma és Mészárszék a Sziget kezelésé­ben van. A civil szervezetnek otthont adó épületet idén rész­legesen felújítják. A ház és ud­vara a helyszíne a Szederün­nep nevű kulturális rendezvé­nyüknek, amelyet idén, a fa­lu 175 éves alapításához kap­csolódó programsorozat része­ként, augusztus 10-én rendez­nek meg. ■ Steinbach Zs. / 4 4 *

Next

/
Thumbnails
Contents