Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-04-07 / 13. szám

12 SZTORI - APRÓHIRDETÉS 2013. ÁPRILIS 7., VASÁRNAP Kevés a pénz a drogellenes harcra stratégia Magyarország csak közepesen érintett a kábítószer-problémákban A kormány alapvetése a zéró tolerancia A drogmegelőzésre szánt költségvetési támogatás az utóbbi négy évben egyhar- madára csökkent, ezért a szakemberek nagyon várják a konkrét anyagi forrásokat is tartalmazó új nemzeti drogstratégiát. Haiman Éva Bár Magyarország a kábító­szer-fogyasztás szerencsére továbbra sem olyan általá­nosan elterjedt, mint a do­hányzás vagy az alkoholfo­gyasztás, folyamatosan nő az illegális szereket legalább egyszer kipróbálok és a kan- nabiszt fogyasztók száma, az amfetamint használóké pe­dig komoly emelkedést mu­tat. A legnagyobb veszély, hogy egyre fiatalabb korban próbálják ki először a drogo­kat, 12-13 éves gyerekek is érintettek már. Zacher Gábor toxikológus szerint hazánkban a 18 ezret sem éri el a kábítószerfüg­gők száma, vagyis továbbra is csak közepesen érintett az ország, viszont a tenden­ciák igencsak megváltoztak az utóbbi időben. Nemcsak abban, hogy már az általá­nos iskolások is fogyasztói célcsoport, de különösen ab­ban, hogy a hagyományos kábítószereket mindinkább kiszorítják az úgynevezett dizájner drogok, vagyis a ká­bítószerlistán szereplő, tiltott anyagok apró változtatásaival előállított új szerek. Az újfajta kábítószerek minden tekintetben kocká­zatosabbak a hagyományos drogoknál. A tabletták készí­tői nem vegyészek, kiszámít­hatatlan egy-egy adag pontos hatóanyag-mennyisége. Az egyik szer négy ember halá­lát okozta Magyarországon, az Unióban pedig 22 emberét tavaly. Mint Zacher Gábor elmond­ta, a rabló-pandúr játékban itt is a rablók járnak mindig egy lépéssel előbb, gyakorlatilag heti rendszerességgel talál­kozni új anyagokkal. Ezek ré­vén az előállítók, a terjesztők és a fogyasztók is elkerülhe­tik a keményebb szankciókat, mert ha le is buknak, csak egészségre ártalmas szer elő­állítás, birtoklása, nem pedig kábítószer-birtoklás ellenük a vád. Ezek a döntően Kínából, Indiából származó drogok rá­adásul lényegesen olcsóbbak is, mint a hagyományos, tisz­ta kábítószerek, dizájner drog sokszor az alkoholnál is keve­sebbe kerül, viszont a hatása durvább. Az Magyarországon lefog­lalt kábítószerek majdnem fele dizájner drog - közölte nemrég Fülöpné Csákó Ibo­lya, az ORFK bűnügyi főosz­tályának munkatársa. "Jól látható, hogy a fiatalok egy­re inkább áttérnek ezekre az anyagokra" - mondta. Hogy mindezen mennyire képes változtatni egy nem­zeti kábítószer-stratégia, az még kérdés, mindenesetre a sportkapcsolatokért és if­júságért felelős helyettes államtitkár a közelmúltban bejelentette: még ebben a fél évben tárgyalja a parlament a nemzeti drogstratégiát. Ez 2010 óta készül, amikor a 2009-ben elfogadott korábbi kábítószer-stratégiát - főként ideológiai okokból, mert az túlságosan liberálisnak tűnt -, „kidobta” a jelenlegi kor­mány. Az azóta készült vál­tozatokról sokáig úgy gondol­ták a szakértők, hogy azok mindössze politikai deklará­ciónak jók, de érdemben nem fogják befolyásolni a hazai kábítószer-fogyasztást.- A végleges szöveg tulajdon­képpen nemcsak azért áll kö­zelebb a szakma elvárásaihoz, mert nem az egyébként a poli­tikától megszokott zéró toleran­ciát hirdeti, de azért is, mert konkrét feladatokat és azok­hoz konkrét kiadásokat rendel. Méghozzá nem keveset: az idei Alig buknak le a dílerek A BECSLÉSEK ALAPJÁN Magyarországon a heroinhasz­nálók száma 2800-3400főre tehető, míg amfetaminnal 25-30 ezren élnek. A becslés bizonyta­lansága a kokainfogyasztók esetében a legnagyobb, számuk országosan 5500-6000. E szer­használókon belül sajátos koc­kázati csoportot képeznek az intravénás drogfogyasztók. Kö­zöttük a legtöbben opiátokat (főként heroint) fogyasztanak. KÁBÍTÓSZERREL VISSZAÉLÉS bűncselekménye miatt évente 4000-8000 eljárás fejeződik be Magyarországon. 2010-ben e bűncselekmények közül 85,5 százaléka fogyasztáshoz kötő­dött, és csak 13,7 százalékban sikerült terjesztőt eljárás alá vonni. A kábítószerrel vissza­élést elkövetők közel 72%-a bün­tetlen előéletű. Forrás: A Nemzeti Drogstraté­gia tervezete évre 510 millió forintot, 2013 és 2020 között pedig összesen pedig több mint 21 milliárd fo­rintot- A Társaság a Szabadság- | jogokért (TASZ) drogszakmai programjának vezetője, Sáro- si Péter szerint ez már csak azért is rendkívül fontos, mert miközben 2009-ben még csak­nem egymilliárd, tavaly már csak alig több mint 300 millió forintot fordított a költségvetés címkézetten kábítószer-prob­lémák kezelésével összefüggő támogatásokra. Miközben 90 százalékban civil szervezetek működtetnek drogambulanci­ákat, prevenciós programokat, amelyek döntően pályázati for­rásból tudják biztosítani a mű­ködésükhöz szükséges anyagi forrásokat. A tervezett támogatások je­lentős része egészségfejlesz­tési, megelőzési programok­ra szánják, a drogstratégia középpontjában ugyanis a kábítószer nélküli életmo- dell megerősítése áll. Az el­látásban felépülés-központú megközelítést alkalmaz, és kiemelt szerepet kap benne a reintegráció. Mindezek el- | érésében a korábbinál lénye­gesen nagyobb szerepet szán a családoknak, helyi közössé­geknek. Drogfogyasztók a világon <2009, munófs) Szántiágó, Orália, Anakin, Móka, és valahány név az új naptarban jelenleg több száz férfi és női utónév közül lehet választa­ni a Magyar Nyelvtudományi Intézet által készített Utónév­könyvből, illetve abból a lis­tából, amit az intézet kérésre 1997 óta anyakönyvezésre alkalmasnak minősített. Ezek között már nemcsak az olyan magyaros átírású idegen nevek találhatók meg, mint a Dzsin- dzser, a Kventin, a Zsülien, a Szántiágó, olyan különlegesek is vannak, mint a Shrek-fele- ség Fiona, a Csillagok Hábo­rújából ismertté vált Anakin, vagy a Gyűrűk Ura-hős Frodó. Azok a szülők, akik pedig jó ötletnek tartják, hogy egészen érdekes nevet adjanak a gyere­küknek, akár a Hófehérke, az Orália, a Móka, esetleg a Volf- ram nevet is választhatják. Az ilyen szülők viszonylag kevesen vannak, az utónevek gyakorisága alapján legalább­is csak minden huszadik magyarnak van ritka neve. Szokatlan keresztnévvel jel­lemzően a szegényebb ház­tartásokban élők és a fiatalok rendelkeznek- derül ki a TÁR­KI friss háztatás-kutatás vizs­gálatából. A10 évesnél fiatalabbak kö­rében egyébként a vizsgálat szerint a Máté, a Bence, a Dá­vid és a Péter a leggyakoribb férfi, míg a Hanna, a Jázmin, a Lili, a Luca, a Vivien és a Ni­kolett a leggyakoribb női utó­név. A legalább nyolcvan évvel ezelőtt született fiúkat még a legtöbbször Jánosnak, Ferenc­nek, Istvánnak vagy Józsefnek nevezték el, a lányok pedig általában a Mária, Erzsébet, Ilona, Anna, Katalin vagy Jolán nevet kapták. A tárki szerint több mint 1700- an kérték családi és csaknem ezren utónevük, mintegy fél ez­ren pedig családi és utónevük megváltoztatását is tavaly. Az apa családneve helyett sokan inkább az anya nevét kívánják viselni. 2006-os csúcshoz ké­pest, amikor 2151-en kaptak lehetőséget arra, hogy meg­változtassák a családnevüket, az utóbbi években folyamatosan csökkent ezen igények szá­ma. Nem tapasztalható ekkora különbség az utónevükkel elégedetlenek számában, ami évről-évre nagyjából ezer körül alakul. ■ H. É. ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS INGATLAN Eladó Rudolftelep belterületéhez kapcsolódó 7,7 ha szántó ■ gyep. 30/6385-142.-----------------------—--------------------.------ *30690* Kis kunfélegyháza környékén sűrűn lakott területen autópálya lejáróhoz közel ipa­ri területnek, építési teleknek, lovardának, halastónak való területek, valamint tanya vízzel, villannyal, 5 hektár földdel eladó. 06-30/6385-142.---------------------------------------------------------- *30690* Kisk unmajsa közelében komfortos.tanya, erdei környezetben eladó 3,9 M Ft-ért. 1:30/9159- 234.---------------------------------------------------------- *30825* Má trában üdülő eladó. 06-70/251-5262.---------------------------------------------------------- *30853* JÁ RMŰ AUTÓT, mg. gépet vásárolnék, roncs és üzem- képtelen állapotút. 06-70/576-4510. —----------------------------------------------------- *30838* Mo ped autók eladók. T.: 0620/352-9057.----- --------------------------------------------------- *30848* GÉ P Dutra UE-28-ra keréksúlyokat keresek. 06-20/321-4462.---------------------------------------------------------- *30822* Ela dó: Shredder papírdaráló; elektronikai hulla­dékdaráló; műanyag daráló. 20/972-6425.--------------------------—-------------------------- *30850* EL ADÓ XEROX Docucolcrr 8000 AP nyom­dai berendezés. 20/972-6425. Hétvégén is!-----------------------------------------------------*30850* EU R0MA automata fóliahegesztő + sza­bászgép eladó. 20/972-6425.------------------------------------------------------ *30850* FRIZ faipari lap- és élkasírozógép eladó. 20/972-6425. ■ *30850* Görgőspálya hajtással, raktári állványok, szállítószalagok; villanymotorok, hajtóművek, ásványőrlők; kompresszorok eladók. 20/972- •6425.---------------------------------------------------------- *30850* RA STER 60 tonnás gyorsjáratú prés; lemez­hengerítő 2550/8 mm négyhengeres; le­mezhengerítő: 2500/25; lemezegyengető 3000/40; élhajlító 3000/100; gyökölő-élgyalu 12 fm; excenterprések: 40-63-4001; CNC szög- vasmegmunkáló; T-nútos gépasztalok; fémtár­csás fémfúrészek; láng- és plazmavágó eladó. Hétvégén is! 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30850* Targonca eladó: Toyota 3,5 tonnás, gázos; Still 1,6 tonnás gázos; teherlift; vákuumos emelő; híddaru 5 tonnás; futómacskák; ipari robot. 20/972-6425.---------------------------------------------------------- *30850* Trak tormeghajtású D-24. terménydaráló fel­újítva eladó. 06-70/420-5452.---------------------------------------------------------- *30845* ME ZŐGAZDASÁG Csicsóka eladó postán küldhető.20/519-0957--------------------------------------------------------- *30840* Jánoshalmán 70 ha erdő, szántó, gyep eladó. 06-70/618-6722.---------------------------------------------------------- *30777* Kukorica CGF por és nedves takarmány eladó. 06-30/475-7597.---------------------------------------------------------- *30849* MADÁR RIASZTÓ “műsas" Ára: 15 000 Ft. T.: 06-30/9467-970 www.madarriaszto.hu---------------------------------------------------------- *30701* Nemesn yárfa csemete 3 m eladó. 20/519- 0957.---------------------------------------------------------- *30840* AL LAST KÍNÁL Tanyára dolgozót keresek. 06-70/276-1724.------'-------------------------------------------------- *30841* Ala csony, vékony nő lehetőleg falusi férjet keres csak 68 éves kortól. T.: 06-70/882­UTAZAS Üdüljön Zalakaroson! T.: 06/20/9829-697.---------------------------------------------------------- *30824* Za lakaroson apartmanok kiadók. 06-20/9836-574, www.katihaus.info---------------------------------------------------------- *30830* PÉNZPIAC Befektetőt keresek! 06-30/251-9295.---------------------------------------------------------- *30852* ÁLLAT Cha rolais üsző 12,6 hó 130 db.30/6314-883---------------------------------------------------------- *30834* 30 méhcsalád eladó. 06-30/372-5630.---------------------------------------------------------- *30826* SZOLG ALTATAS Ablakszigetelés garanciával. 06-20/3747956.-----------——----------------------------------------- *30726* VE GYES Csapda eladó, kártékony állatok (patkány, me­nyét) elfogására alkalmas. 06-20/448-4588.---------------------------------------------------------- *30644* Eladó g yári új csomagolásban 5,5 mm-es, alsó­karos távcsöves légpuska 14 000 Ft-ért, vala­mint önkioldós, összecsukható orosz AK-47-es bajonett 3500 Ft-ért. 30/9159-234. ---------------------------------------------------------- *30642* Karo s kávégépeket veszek.T: 06/20-3930-115------------------------■------------------------------ *30851* Min den típusú hegesztőgépeket állagától füg­gően, targoncatöltőt és villanymotorokat ve­szek. T.: 06-20/270-4684---------------------------------------------------------- *30851* Textil po rzsák minden porszívóhoz és takarító­géphez. +36-20/585-3524.---------------------------------------------------------- *30643* VA SHULLADÉKOT vásárolnék. 06-70/576- 4510.---------------------------------------------------------- *30838* Zo máncozott Szarvasi gyártmányú lemez­burás ipari lámpákat veszek, robbanás­biztosokat is, esetleg le is szerelem. T.: 06/20/270-4684.---------------------------------------------------------- *30851* EG ÉSZSÉG Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 0670/5376682.-------------------------------- *30633* Potencia növelő-gyógynövényekből, mellék­hatás nélkül. Ár: 5000 Ft. Tel.: 0620/5853524.---------------------------------------------------------- *30643* RÉGISÉG Órákat, órás hagyatékot, régi pénzeket és 200 Ft-osokat veszek! T: 06/20/270-4684.---------------------------------------------------------- *30851* _______RUHÁZAT_______ HA SZNÁLT holland és német ruha, kedve­ző feltételekkel házhoz szállítva is, eladó! +3630/413-0147---------------:-------------------------------------- *30691* A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! BIDÉT ÁTALAKÍTÁS NÉLKÜL TÖBBFÉLE KIVITELBEN! INTEREX KFT. www.interex.hu interex@interex.hu KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN!

Next

/
Thumbnails
Contents