Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-24 / 95. szám
4 DOMBÓVÁRI JÁRÁS 2013. ÁPRILIS 24., SZERDA Szülőföldünk képeslapon E címmel nyílt kiállítás a Kaposszekcsői Közösségi Házban. A Dél-Dunántúl emlékeit régi üdvözlőlapokon - van közöttük 1912- es is - felidéző tárlatot Csapó Gyuláné polgármester nyitotta meg köszönetét mondva azoknak, akik képeslapot ajánlottak fel a május 3-ig látható kiállításra. A műsorban közreműködött Elekné Nagy Andrea, Elek Péter és tanítványaik, Pail Bálint, Rapp Virág, Tusnovics Martin, Pál Noémi és Gáspár Zsombor. ■ H. E. Már fél éve üres a szék alpolgármester A lemondás óta nem sikerült döntést hozni HÍRSÁV Együtt mókáztak az ifjak és az idősek KURD Kulturális bemutatót tartottak az általános iskola diákjai. A műsorban szereplő osztályok tánccal, jelenetekkel készültek, fellépett a német nemzetiségi tánccsoport és az óvodások is, valamint a gála vendégei voltak az Őszirózsa Nyugdíjasklub tagjai, akik az időskorról szóló tréfás dalokkal szórakoztatták a közönséget. A rendezvény bevételét a tanulók év végi jutalmazására fordítják. ■ H. E. Országos döntőbe jutott a Belvárosi csapata dombóvár Első helyezést ért el a Belvárosi Általános Iskola csapata a madarak és fák napja országos biológiaverseny dél-dunántúli regionális fordulójában, így ott lehetnek a május 10-11-i országos döntőn. A csapat tagjai: Pintér Márk és Szabotin Zalán 7.b és Tóth Dániel ó.a osztályos tanulók. Felkészítő tanáruk Nagy Sándor. ■ H. E. Munkája példa lehet az állomány számára DOMBÓVÁR Schottné Folk Márta alezredes kapta idén „Az Év Kistérségi Rendőre” elismerést a dombóvári járásban. A kapitányság vizsgálati alosztályának vezetője 24 éves rendőri pályafutást tudhat maga mögött, nevéhez fűződik az általa vezetett alosztály hatékonyságának növelése, magas szakmai szinten tartása, az eljárások időszerűségének megvalósítása és az ügyszám folyamatos csökkentése. Munkáját precízség jellemzi, kollégáival rendkívül segítőkész. Hivatásszeretete, felkészültsége példaként állítható az állomány elé. ■ H. E. Schottné Folk Márta alezredes Hónapok óta nem jut egyezségre a dombóvári képviselő-testület a megüresedett alpolgármesteri tisztség betöltéséről. Személyi javaslatot a polgármester tehet, a döntéshez azonban minősített többség kellene. Hanoi Erzsébet dombóvár Több mint féléve nincs a városnak alpolgármestere - Kerényi Zsolt tavaly szeptember 27-én mondott le a tisztségről, miután Szabó Loránd polgármester összeférhetetlenségi ügyében lezárult a jogi vita -, holott az önkormányzati törvény a polgármester helyettesítése, munkájának segítése miatt kötelezővé teszi a meglétét. A kormányhivatal mérlegel az ügyben- Az alpolgármester az ön- kormányzati működés folyamatosságának és zökkenőmentességének egyik garanciája - fogalmazott dr. Baksa Csaba, a Tolna Megyei Kormányhivatal igazgatója. A szakember arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kormányhivatal mérlegeli annak lehetőségét, hogy mely törvényességi felügyeleti eszközével tudná elősegíteni a kötelezettség teljesítését. Kerényi Zsolt lemondása óta ugyanis az alpolgármester választás szinte minden hónapban a képviselő-testület elé került, de hiába. Az önkormányzati törvény előírásai szerint a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel választ alpolgármestert, legalább egyet a saját tagjai közül. Dr. Baksa Csaba arra is kitért, hogy a jogszabályi keretek lehetővé teszik több alA jogszabályi kötelezettségnek való megfelelés érdekében a dombóvári képviselő-testület először október 18-i ülésén tárgyalta a „Társadalmi megbízatású alpolgármester választása és juttatásainak megállapítása” című napirendi pontot, de a grémium nem fogadta el Kiss Béla alpolgármesterré választását. Ezt követően november 29-én szerepelt a napirendi pontok között a téma, de az ülés hatápolgármester kinevezését, illetve arra is van mód, hogy „külső személyt”, vagyis nem képviselő-testületi tagot is megválasszanak. A képviselők legközelebb a csütörtöki testületi-ülésen futhatnak neki a döntés meghozatalának. Az e^yik javasol, a másik elutasít- Az alpolgármester azért van, hogy segítsen. Azért nem fogok jobboldali embert javasolni, hogy csak ármánykodjon ellenem - mondta Szabó Loránd. A városvezető ugyanakkor azt rozatképtelenné válása meghiúsította a döntést. A december 14-i és a január 31-i üléseken ismét kísérletet tettek az alpolgármester választásra, de a határozat meghozatalát mindkét esetben elnapolta a testület. Legutóbb február 14-én és február 28-án került terítékre a kérdés, de a titkos szavazáson a Szabó Loránd által javasolt Kiss Béla ekkor sem kapott bizalmat. is elképzelhetőnek tartaná, hogy három alpolgármestere legyen Dombóvárnak: egy jobboldali testületi tag, egy szintén jobboldali külsős, valamint az általa javasolt személy. Ez pedig Kiss Béla szocialista képviselő, akit akadályoztatása esetén egyébként is meg szokott bízni a polgármester. Szabó Loránd emellett azon a véleményen van, hogy őt abban az esetben kérhetnék számon, ha kísérletet sem tenne az alpolgármesteri poszt betöltetésére. Nagy Roland, a Fidesz helyi képviselőcsoportjának vezetője szerint a polgármester nem is tud mást tenni, minthogy újra és újra a testület elé viszi a témát, de amíg Kiss Béla a jelölt, addig eldöntetlen marad a kérdés. A frakcióvezető kiemelte, hogy a testület összetétele nem indokolja, hogy a két tagú szocialista frakcióból válasszanak alpolgármestert, és emellett alkalmatlannak is tartják a képviselőt a feladatra. A három alpolgármester ötletét sem tudják támogatni, főleg nem a jelen költségvetési feltételek mellett. Nagy Roland azt is hozzátette, hogy van jelöltjük, ám a kiléte nem publikus, és hiába is lenne az, nincs javaslattételi joguk. „BiztiBuszt” vittek a térség több iskolájába Kurd „BiztiBuszt” kaptak az iskolák. Farkas Sándor, a kurdi általános iskola igazgatója elmondta, hogy az Erőforrás Alapítvány szervezésében intézményükben tartották pénteken a United Way Biztonságos Iskola Program képzését, amelyen további hét iskola - Döbrököz, Gyulaj, Hőgyész, Kaposszekcső, Kocsola, Szakcs és a dombóvári Belvárosi iskola - pedagógusa vett részt. A program célja, hogy csökkentse a 7-14 évesek körében bekövetkező balesetek számát azáltal, hogy a gyerekek veszélyes helyzetekhez való hozzáállását, biztonságérzetét igyekszik formálni. A „BiztiBusz” az a csomag, amelyben minden adott az ifjak játékos okításához. A képzés során a pedagógusok ezzel, és a program rendhagyó tanóráival ismerkedhettek. A bekapcsolódó iskoláktól azt kérik eztán a szervezők, hogy három évig működtessék a programot, és eredményeikről, tapasztalataikról számoljanak be. ■ H. E. A múzeumalapító emlékét is őrzi a tanulmánykötet dombóvár Megjelent az Em- ber-Táj-Természet-Alkotás - Dél-dunántúli dolgozatok dr. Szőke Sándor emlékére című kötet, amely 18 szerző, főként Dombóvárhoz és környékéhez kapcsolódó tanulmányát foglalja össze. A kiadványban helyet kaptak római kori emlékekről szóló írások éppúgy, mint a középkor vagy éppen a reformkor helyi sajátosságairól szóló beszámolók és az 1956-os forradalom dombóvári vonatkozásai is. lói megfér mindezek mellett a jelenkor az ÉlményMűhely Mozgalom bemutatása révén. A könyv dombóvári bemutatóján Szepesi Lászlónak köszönhetően elhangzott a dr. Szőke Sándorral készült utolsó rádió-beszélgetés archív felvétele, illetve a múzeumalapító özvegye felidézte férje életének néhány fontos állomását. A kötet a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület gondozásában, dr. Kriston Vízi József szerkesztésében látott napvilágot. ■ H. E. A lemondás óta hatszor került elő a kérdés Taroltak a gyulaji diákok a népismereti versenyen Együtt énekelt háromszázötven fiatal kórustalálkozó A felvidéki társaságot családok szállásolták el Dombóváron gyulaj-budapest Az első három helyezést érték el a gyulaji általános iskola diákjai az országos tanulmányi versenyen cigány népismereti tantárgyból. Az 5-6. osztályosok korcsoportjában Loosz Adrián lett az első, Orsós Anasztázia a második és Orsós Benjamin a harmadik, de a 7-8. osztályosok között sem vallottak szégyent a tanulók. Az előzetes írásbeli teszt után az iskola 12 diákja kapott meghívást a döntőnek is tekinthető, múlt héten rendezett szóbeli fordulóra a fővárosba. Itt egy cigány szerző meséjét vagy versét adták elő szabadon választott nyelven, majd a népcsoport hagyományaiból tartottak előadást a diákok. Lacza Zoltánná igazgató szerint a siker annak köszönhető, hogy a gyerekek helyi vonatkozású témákkal készültek a megmérettetésre. Volt, aki a faluban élő cigányság házait, berendezési tárgyait mutatta be, más a ragadványnevek eredetének járt utána, egy kisfiú az édesapja egy napját mesélte el, míg egy kislány az édesanyja által sütött punyával, ájushagy- mával, szalonnával készült, és még a hagyományos viseletükhöz is ragaszkodtak a gyulajiak. Az iskolában tanórán oktatják a népismeretet, de az eredményért a gyerekek és a pedagógusok erőfeszítései mellett a szülők is sokat tettek. ■ H. E. dombóvár Az Éneklő Ifjúsági Díszhangversenynek adott otthont a napokban a dombóvári APÓK Belvárosi Általános Iskolája. A XXXVn. Bárdos Lajos Zenei Hetek Tolna megyei Gyermek-és Ifjúsági Kórustalálkozóján fellépett a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola Gyermekkórusa, a tolnai Fusz János Zeneiskola Kórusa, a paksi Napsugár Kórus, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Kórusa, Felvidékről a Zselízi Franz Schubert Gyermekkar, valamint dombóvári részről a Kapos Kisrigók és a Kapos Gyermekkar. Főbusz Nóra szervező elmondta, hogy a zselízi kórus tagjait családok látták vendégül, sőt a Az összkari előadást megelőzően Daróci Bárdos Tamással próbáltak találkozót megelőző napon már táncházban ismerkedhettek egymással a fiatalok. Azt is kiemelte, hogy sok támogatója akadt a rendezvénynek: a szülők és az iskola „Gyermek adatott nekünk” Alapítványa, valamint a pedagógusok összefogása mellett számtalan helyi cég is hozzájárult a szervezés sikeréhez. A KÓTA részéről Kerekesné Pytel Anna köszöntötte a résztvevőket, majd a hangversenyt követően Daróci Bárdos Tamás zeneszerző beszélt édesapjáról, a hangversenysorozat névadójáról. Az oklevelek átadása után 350 diák énekelte az össz- kart Kempelen Tünde vezényletével. ■ H. E. i k (