Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-15 / 87. szám

6 GAZDASÁG t HÍRSÁV Tovább csökkenő üzemanyag-fogyasztás NÉGY SZÁZALÉKKAL, 583,486 millió literre csökkent a magyar piacon az üzem­anyag-fogyasztás az első negyedévben a Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint. Benzinből 6 szá­zalékkal fogyott kevesebb, míg a gázolaj kereslete 2,3 százalékkal esett vissza: az előbbiből az első három hó­napban 250,551 millió, míg az utóbbiból 332,935 millió liter fogyott. ■ MTI Újabb tenderek az M4-es építésére megjelent az M4-es autópá­lya Abony és Fegyvernek kö­zötti szakaszának építésére kiírt teljes közbeszerzési fel­hívás - közölte Loppert Dá­niel, a Nemzeti Infrastruk­túra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője. A 29 kilométeres útszakaszra három nyílt közbeszerzést írt ki a NIF, ebből az első csütörtökön, a második és harmadik ütem pénteken jelent meg. Az első kiírás az Abony és a Tisza közötti 13,4 kilométeres, a második a Tisza-hidat magában foglaló 2,3 kilométeres, a harmadik pedig a Fegyvernekig tartó mintegy 13,2 kilométeres részről szól. ■ MTI Megaüzlet készül a kavéiparban A német JAB befektetési cég talán hamarosan vételi aján­latot tesz a Magyarországon is érdekelt Douwe Egberts kávégyártó anyacégére, a D.E Master Blenders 1753- ra az ügylethez közel álló forrás közlése szerint. Az ügylet értéke mintegy 7,6 milliárd euró lehet. A JAB a milliárdos Reimann csa­lád befektetési vállalkozása. A JAB célja egy globális kávécég létrehozása. Ennek érdekében már felvásárolt két márkát az Egyesült Ál­lamokban, és a portfoliót most ki akarja bővíteni a holland társasággal, amely­nek erősek az európai pozí­ciói. A tárgyalásokhoz közel álló, név nélkül nyilatkozó forrás szerint a JAB részvé­nyenként 12,75 euró vételi ajánlatot tehet a D.E Master Blendersre. ■ MTI Visszatérnek az E.0ntól az egyetemes szolgáltatásba 2013. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ Bővül a balatoni flotta fejlesztés A vízibuszokat is újabb hajókra cserélnék Kikötői látkép a Balatonnál. Az idén a szokásosnál lassabban indult be a szezon Két gyorshajóval bővül a nyár végére a Balatoni Ha­józási Zrt. flottája. A tavaszi tél miatt a cégnek 10 milliós árbevétel-elmaradása van, mégis forgalombővülést tar­talmaz az idei terv. Demeter Kálmán Miután üzletileg sikeres az öt éve 30 millió forintért vásárolt 13 személyes gyorshajó, a Fo­nyód és Badacsony közt közle­kedő Calypso, idén két, egyen­ként 193 ezer euróba kerülő 20-25 személyes gyorshajót vásárol a Balatoni Hajózási Zrt. (BH), amelyekért az előleget már ki is fizették a horvátorszá­gi gyárnak - mondta el a Világ- gazdaságnak Horváth Gyula, a társaság vezérigazgatója, hoz­záfűzve, hogy az első augusz­tusban, a második szeptember­ben érkezik a tóra. A napokban tárgyaltak Magyarországon az olasz minősítő szervezet, a RI­NA szakemberei, akik azt is el­lenőrzik, hogy a balatoni előírá­soknak megfelelően folyik-e a hajók építése. Ez meggyorsítja a magyarországi forgalomba he­lyezést, így a két, legfeljebb 40 kilométeres sebességre engedé­lyezett hajó a nyár végén már szállíthatja az utasokat Siófok, Balatonfüred és Tihany között. Miután a vételárat az átvé­telig részletekben fizeti a BH, egyáltalán nem mindegy, ho­gyan alakul a forint árfolyama. A hajóvásárlás ahhoz a 230 millió forintos projektcsomag­hoz tartozik, aminek 40 szá­zalékát nyerte el vissza nem térítendő támogatásként a cég. A projekt többi eleme a siófoki mólórekonstrukció 65-70 mil­lió forintba kerülő befejezése, valamint a tihanyi személyhajó kikötő felújítása. „Csak április nyolcadikán ért véget a tél, úgyhogy jelen­tős elmaradásban vagyunk. A tavalyi március 15-én és hús- vétkor gyönyörű időnk és nagy forgalmunk volt, most pedig havazott a múlt hónap köze­pén, így egy forint bevételünk sem volt. A húsvéti forgalom pedig a tavalyi negyedét sem érte el, úgyhogy 10 millió fo­rint a forgalomelmaradásunk a két ünnep után" - sorolta Horváth Gyula, aki ennek elle­nére a tavalyinál tizedével na­gyobb, 2,1 milliárd forintos ár­bevételt vár az idei évben. Az elmúlt évben a személyhajózás árbevétele 6, a kompjáratoké 9 százalékkal nőtt, így a tár­saság forgalma a tavaly előtti 1,82 után meghaladta az 1,9 milliárd forintot, és az előzetes adatok szerint a mérleg sze­rinti eredmény a tervezett 20 millió forint mintegy három­szorosa lett. A magasabb árbevételi ter­vet egyebek között arra építette a vezérigazgató, hogy jelentős megrendeléseket szerzett az úgynevezett vízépítő üzletág, amelynek árbevétele a tavalyi 30 millióval szemben elérheti a 150 millió forintot. így többek között a MÁV-val kötött szerző­dés alapján olyan munkát is el­végeznek idén, hogy a Fűzfő és Kenese között a vízparton ve­zetett vasútvonalnak se a víz, se a jég ne árthasson. Miután a cég az üzletággal megnyerte két balatonfüredi strand felújí­tását, Fonyódon is pályázik ha­sonló munkára. A Calypsóval együtt 25 ta­gú flotta legújabb tagját, a 300 személyes, részben saját kivite­lezésű Szigliget motorost szep­tember 28-án adták át. A hat öreg vízibusz egyikét - amit a Szigligettel váltottak ki - már eladásra hirdették, míg egy má­sikat 30 kerékpár szállítására teszik alkalmassá a hónap végé­ig. A beruházásra az bátorította fel a cégvezetést, hogy tavaly a kompokon szállított kerékpárok száma 24,8 százalékkal emel­kedve meghaladta az 53 ezret. Az új szolgáltatás, a túrabicik­lisek szállítása május elsején kezdődik Győrök és Máriafürdő között. Győrök azért jó célpont, mert ott van az Afrika-mú- zeum, a közelben, Szigligeten pedig a Balatonra, Badacsonyra valamint a Tapolcai medencé­re néző, nagy látogatottságnak örvendő vár már egészen jó ál­lapotba került az évről évre foly­tatódó restaurálás révén. A 2014 és 2020 közti idő­szakra vonatkozó tervek sze­rint ugyanakkor a vízibuszokat újabb hajókra cserélné a tár­saság, de már a közeljövőben szeretnék elérni, hogy a sár­melléki repülőtérre ne csak a Keszthelyre és Hévízre, hanem Siófokra és Füredre utazó kül­földiek is érkezzenek. A keszt­helyi kikötőből gyorshajóval szállítanák a vendégeket a Balaton északi-medencéjének szállodáihoz. A hajóút nem tartana tovább, mint busszal döcögni az északi part telepü­lésein keresztül, viszont annál jóval látványosabb lenne. Balatoni Hajózási Zrt. (millió forint) 2010 2011 Árbevétel 1775,3 1828,8 Üzemi eredmény 117,4 116,5 Adózott eredmény 95,9 96,0 Mérleg szer. ered. 56,0 26,0 Saját tőke 5017,0 5043,0 Hosszú lej. köt. 88,1 236,7 Mérlegfőósszeg 6 046,6 6 174,0 FORRÁS: KIM, OPTEN energia Elvándorlási hullám indult meg az E.On Energia- szolgáltató Kft. azon lakossági ügyfelei körében, akik eddig versenypiaci konstrukcióban vásároltak áramot. Ez a né­hány ezer ügyfél úgy jutott az egyetemes szolgáltatásbelinél 8-10 százalékkal olcsóbb vil­lamos energiához, hogy olyan vállalatnál dolgozik, amely az E.On ügyfele. Az eddig élvezett árelőnyt azonban az év eleji rezsicsökkentés miatt elveszí­tették, sőt, az általuk fizetett tarifa már 2-5 százalékkal ma­gasabb a hatóságinál. „Sajnos nem tudtuk a rezsicsökkentést mi is érvényesíteni az áraink­ban. Ezek a jórészt Pest megyei ügyfeleink folyamatosan tér­nek vissza korábbi egyetemes szolgáltatójukhoz. A vissza­térés egyébként egyszerű, a tőlünk távozókat semmilyen kötelezettség nem terheli, a 30 napos átfutási időt is csak az adminisztráció indokolja” - válaszolt lapunknak Egyházi Nikolett, a hazai E.On csoport szóvivője. ■ Az eddig élvezett árelőnyt az év eleji rezsicsökken­tés miatt elveszítették Nemrég híre ment, hogy a távközlési szolgáltatásaival egy csomagban olcsóbb áramot és gázt kínáló Magyar Telekom kivonul az érintett hazai ener­gia szegmensből. A cég erre reagálva közleményt adott ki, hogy nem készül ilyenre, de jelezte: „A Magyar Telekom.... megfogalmazta azokat a javas­latait, amelyek lehetővé teszik a lakossági kedvezmények megőrzését, ugyanakkor nem okoznak többletterhet a költ­ségvetés számára .....egyeztet ar ról, hogy a rezsicsökkenés bevezetését követően milyen feltételekkel nyújthatna lakos­sági energiaszolgáltatást a to­vábbiakban.” Energiahatékonysági cél­lal, továbbá a rezsicsökkentés folytatása és a végrehajtott in­tézkedés fenntartóvá tétele ér­dekében az energiaszolgáltatók jövedelem- és közműadójának csökkentését írná elő az LMP-s Szél Bernadett önálló indítvá­nya. A javaslat tartalmazza a beruházási kedvezmények mó­dosítását is. ■ B. H. L. Idén is ötven forint osztalékot fizet a Magyar Telekom közgyűlés Nagyjából stagnáló bevétellel számolnak erre az évre a csoportnál Komoly meglepetést nem ho­zott a Magyar Telekom Nyrt. idei közgyűlése, amely pénte­ken elfogadta az igazgatóság által javasolt, részvényenkénti 50 forintos osztalékot, amelyet május 16-tól kapnak meg a táv­közlési cég papírjaival rendel­kezők. A befektetők összesen 52,12 milliárd forinttal gyara­podnak majd. Mivel a vállalat a múlt évben 30,79 milliárd forintos nettó eredményt ért el, az osztalék kifizetéséhez az eredménytartalékból is fel­használnak 21,33 milliárd fo­rintot. A múlt év eredményeit ér­tékelve Christopher Matthei­sen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a társaság minden tevé­kenységi területén növelni, illetve stabilizálni tudta piaci részesedését. Tavaly megállt a vállalat bevételének csökke­nése, 2012-ben 607,13 milliárd forintos forgalmat ért el a cég, ami 1,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A pozitív változás nagy mérték­ben az energiaszolgáltatásból, illetve az informatikai szolgál­tatásokból származó jövedelem növekedésének volt köszönhe­tő, ami ellensúlyozta a veze­tékes és mobil hangalapú be­vételek csökkenését. Az okos­telefonok iránti növekvő igény szintén kedvező hatással volt a cég forgalmára. Mivel a tár­saság bevételét az alacsonyabb eredménytartalmú szolgálta­tásokkal sikerült megemelni, a vállalat működéshez kapcso­A magyar Telekom kiemelt figyelmet fordít 2013-ban a legújabb mobiltechnológiára, a 4G/LTE-re. A vállalat 2011. őszén kezdte tesztelni ügy­feleivel a megoldást - a ma­gyarpiacon elsőként-, majd a következő év januárjában elindította a kereskedelmi szolgáltatást is. Tavaly de­cemberre már 99 százalékos lódó EBITDA-ja (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés előt­ti eredmény) 4,4 százalékkal, 234,3 milliárd forintra csök­kent tavaly. volta 4G-s kültéri lakossági lefedettség Budapesten. A tervek szerint az idén az or- . szág lakosságának 40 száza­léka számára teszik hozzá­férhetővé a leggyorsabb mo­biltechnológiát. a 4G/LTE szabványra való átállásra összességében többtízmilliárd forintot költ a vállalat. A Magyar Telekom bevéte­leire továbbra is kedvezőtlenül hatnak a gyenge makrogaz­dasági körülmények, főleg az, hogy a háztartások fogyasz­tásában továbbra sincs növe­kedés. Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a tavaly júliusban bevezetett, bevétel alapú távközlési adó, továbbá a 2013-tól fizetendő közműadó ugyancsak átfogó hatással van a teljes vállalati működésre. A Magyar Telekom a múlt évben 24,4 milliárd forintnyi külön­adót, és 8,7 milliárd forintnyi új távközlési adót fizetett. A vállalat korábban azt je­lezte, hogy stagnáló vagy leg­feljebb 3 százalékkal csökkenő bevétellel számolnak 2013-ban, az EBITDA várhatóan 4-7 szá­zalékkal csökken. Beruházá­sokra a tavalyi 92,4 milliárd fo­rintnál mintegy 5 százalékkal kevesebbet szánnak. ■ Osztalék mértéke a Magyar Telekomnál (adott évben kifizetett, részvényenként, forint) 80 2004-2013 VG-GRAFIKA FORRÁS: CÉGKÖZLÉS Kiemelt figyelmet kap idén a 4G 4

Next

/
Thumbnails
Contents