Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-11 / 84. szám
4 Goldkem Kft: a játékszabályt betartó cégek jobban jártak PROMÓCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK Most is állják a sarat vállalkozás Kiegyensúlyozott a Földvár-Rubber Kft. gazdálkodása Á L A Földvár-Rubber Kft. tevékenysége a gumiipar közel teljes vertikumát lefedi. Foglalkoznak gumioldat-készítéssel, textilkenéssel, gumikeverék-előállítással őcsény A tavalyi aszály miatt nehéz évet tudhat maga mögött a gabona- és egyéb magvak kereskedelmével foglalkozó őcsényi Goldkern Kft. A kevés termény és az elszabaduló árak komoly kihívást jelentettek a termelők és a kereskedők számára is. A közepes forgalmú cégnek számító Goldkern Kft. 8 milliárd forint feletti 2012-es árbevétele azonban azt mutatja, meg tudtak birkózni a nehézségekkel. A társaság ügyvezetője, Sióvölgyi József elmondta: a siker alapvető feltétele a korrekt, hosszú távra szóló partnerkapcsolat. A társaságnak a vártnál jóval kevesebb termést hozó múlt évben is sikerült megállapodnia azokkal a gazdákkal is, akik a leszerződöttnél kevesebb terményt tudtak eladni. A Goldkern Kft. tevékenysége az egész országra kiterjed, a felvásárolt termények mintegy kétharmadát exportálják, Európa szinte minden részébe. A Goldkern tagja a világszerte elismert takarmány mi■ Általában minden cég abban érdekelt, hogy a gazdasági környezet stabil és kiszámítható legyen nőségbiztosítási rendszernek, a GMP+-nak, és a fenntarthatósági ISCC rendszernek. A cég többségi tulajdonában van egy szolgáltató társaság, az Őcsény-Mag Kft. is, amely raktározást, tisztítást, szárítást végez. A két kft. együtt mintegy harminc dolgozót foglalkoztat. Idén bővíteni tervezik a tevékenységüket, vetőmag, műtrágya, növényvédőszer forgalmazásával. Az ügyvezető szerint az idei kilátásokról még korai beszélni, az őszi búzák mindenesetre nemrég még nagyon jónak tűntek. A szakember üdvözölte a fordított áfa bevezetését a gabonakereskedelemben. Mint mondta, ez az intézkedés a játékszabályokat betartó cégek helyzetén javított, a nem tisztességesen működőket viszont megritkította. Mint jelentős exportőrnek, a Gold- kernnek kedvező a magas forintárfolyam, annak hirtelen kilengései viszont rontják a pozícióit. m Zs. S. Nem rendítette meg a válság a Földvár-Rubber Kft.-t, a cég anyagi helyzete stabil. Ahhoz, hogy ez ne változzon, idén a minőség további javítását, a hatékony létszámgazdálkodást tűzték célul. Vida Tünde dunaföldvár Kertész Zoltán esetében nem kérdés, „hogy kerül a csizma az asztalra”. A Földvár-Rubber Kft. ügyvezetője a cégnek szinte minden részlegét vezette, annak minden szakterületén dolgozott. Ez az első és minden bizonnyal egyetlen munkahelye. Idén 46 éve, hogy elkötelezte magát a gumicsizmagyártás mellett. Hogy mit szeret benne? - Mindent - vágja rá azonnal. - Nekem nem büdös a gumi. Nagyon szeretem, hogy vannak gazdasági, szakmai kihívások, emberekkel kell foglalkoznom - részletezi. Döntést ugyanolyan gyorsan hoz, mint ahogy a kérdésekre reagál. Nem titkolja, kemény vezető, s azt vallja, egy cégnél nem dominálhat a demokrácia. Elvei helytállónak bizonyultak, nagy múltú, stabil cég a Földvár-Rubber Kft., gumicsizmagyártásban piacvezető hazánkban. Piaca viszont főként nem Magyarországon, hanem a környező országokban van, elsősorban Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban veszik a földvári lábbeliket, de szállítottak már Lengyelországba is. A hazai szegmens nem éri el a 10 százalékot. Most ugyan megnőtt az érdeklődés, az árvízi helyzet miatt naponta csörög a telefon. Az érdeklődés még nem testesül meg megrendelésben, de ha ez megtörténne, nem esnének kétségbe, nagy a raktárkészlet. Az évet több mint hetvenezer párral kezdték, ami tetemes mennyiség. Viszont, ha azt figyelembe vesszük, hogy legalább húszféle csizma van, és ügyelni kell a szortimentre, azaz mérethiány nem lehet, mindjárt nem tűnik olyan soknak a készlet. A földvári csizmának jó híre van, de ezt Kertész Zoltán szerint csak akkor tudják megőrizni, ha tovább fejlesztik a választékot, és javítanak a minőségen. Éppen ezért az idei év elsődleges feladata a hatékony létszámgazdálkodás és a minőség továbbfejlesztése. A helyzet a növekvő árak és a 300 forintos euróárfolyam mellett nem könnyű, amit az is bonyolít, hogy gyártásban ugyan a legnagyobbak itthon, de - ahogy Kertész Zoltán fogalmaz - külföldről hozza be „boldog-boldogtalan” a műanyag csizmákat, és gumicsizmaként adja el. A dunaföldvári cég nem tervezi divatcsizmák gyártását, marad a megszokott terepen és munkavédelmi csizmákat készít. Ezekből egyébként tavaly 130 ezer pár került le a futószalagokról, míg torna- és házicipő 320 ezer pár készült. A vevő szereti, ha a vásárlás mellé kap szolgáltatást is f bonyhád - A mi üzleti filozófiánk alapján az az elégedett vevő, aki nem csak megfelelő minőségű és kedvező árú terméket tud vásárolni, de színvonalas kiszolgálást is kap, emellett pedig szinte mindent egy helyen szerezhet be. Vállalkozásunk ezért is foglalkozik igen sokféle áru kis- és nagykereskedelmével szerte az országban, illetve exporttal és importtal - mondta Ferterné Balázs Tímea, a bonyhádi Schle- if-Fer Kft. ügyvezetője. A 2002-ben indult, jelenleg 15 embert foglalkoztató családi vállalkozásnak Bonyhádon egy kis bemutató üzlete van, amelynek kínálatában többek között munkavédelmi termékek, védőeszközök, munka- és felsőruházat szerepel. Utóbbi árukat a cég saját varrodájában állítja elő. Mindez azonban a Schleif-Fer Kft. széles árukínálatának csak egy szelete. A társaság forgalmaz többek között szerszámgépeket, elektromos és kéziszerszámokat, forgácsolástechnikai berendezé■ Tudják, milyen színvonalú szolgáltatást kell nyújtani, hogy évek múlva is elégedett legyen a partner seket, csomagolástechnikai és vegyi árut, hegesztéstechnikai gépeket és kiegészítő anyagokat. Munkájuk színvonalát jelzi, hogy a 3M csiszolástechnikai termékek márkaképviselő- jeként működnek, idén pedig a hegesztéstechnikai GCE cég arany partnerévé váltak. Ennek révén kedvezőbb áron tudják beszerezni a termékeket, mely kedvezményt természetesen tovább adják vevőiknek. Pályázati segítséggel nemrég tovább bővítették tevékenységüket. Létrehoztak egy dekorációs műhelyt, prémium kategóriás gépeikkel a ruhák feliratozásán át a gépjárművek fóliázásáig számos igényt ki tudnak elégíteni. Az utóbbi időszak gazdasági megtorpanását a kft. is érzékeli. Az ügyvezető szerint az ő cégük forgalma is visszaesett volna, ha nem találnak új partnereket, ha nem bővülne a termékkínálatuk. A 2008-as válságév óta azonban a forgalmuk folyamatosan nő. ■ K. S. 2013. ÁPRILIS 11., CSÜTÖRTÖK A vállalkozás társadalmi szerepvállalása is jelentős Kertész Zoltánnak nem büdös a gumi, és szereti a szakmai kihívásokat A FÖLDVÁR-RUBBER Kft.-nek 176 alkalmazottja van, árbevétele tavaly valamivel több mintegy- milliárd forint volt, ami nagyságrendileg egyezett a 2011-essel. ANNAK ELLENÉRE, hogy elsősorban külföldi partnerei vannak, a Földvár-Rubber ízig-vérig földvári cég. A városban két saját üzletük van, egyikben élelmiszert, másikban cipőt értékesítenek. a vállalkozás társadalmi szerepvállalása jelentős, elsősorban karitatív szervezeteket támogatnak. Szívesen állnak oda helybeli kezdeményezések mellé, segítettek a fürdő felújításában, támogatják az iskolát. Kertész Zoltán ügyvezető azt vallja, hogy kötelessége adni annak, akinek van. Azt, hogy szívesen adnak Dunaföldváron, természetesnek tartja már csak saját indíttatásból is, a település ugyan nem szülővárosa, de valódi földvárinak tartja magát. A várost nagyon szereti, minden odaköti, és úgy, ahogyan munkahelye, úgy lakóhelye is csak egy volt eddig. A rögzített taxitarifák vidéken is támogathatók szekszárd Jónak tartja a fővárosban bevezetendő rögzített taxis tarifákat a tolnai megye- székhely legnagyobb taxistársaságának képviselője. Ifj. Han- da Károly, a szekszárdi Gábriel Taxi Egyesület egyik vezetője érdeklődésünkre elmondta, a legnagyobb probléma, hogy a piac szereplői árban egymás alá ígérnek, és a végén általában az derül ki: az a legdrágább, aki olcsón hirdette magát. A szakember szerint a későbbiekben érdemes lenne megfontolni Szekszárdon is, hogy - a helyi taxisokkal történő konzultáció után - egyeztetést kezdeményezzenek az önkormányzattal az egységes tarifáról. A szakember szerint azonban ezzel meg kell várni, amíg megszületik az országos szabályozás arról, hogy milyen korú járművekkel lehet személyfuvarozást végezni. Ifj. Handa Károly nem tartaná jónak, ha tíz évnél idősebb autóval nem lehetne taxizni, mivel ez a feltétel vidéken sok vállalkozót ellehetetlenítene. Ezzel pedig az utasok is rosszul járnának, mivel nem tudnák megfelelően kiszolgálni őket. A szakember szerint a sárga színű taxik bevezetésének egy kisvárosban nem igazán lenne értelme, ahogy a bankkártya leolvasó készülék üzembe állítására sincs érdemi igény Szekszárdon. ■ S. K. HIRDETÉS Április 30-ig megrendelt riasztórendszeréhez ajándék távirányítót adun mellyel egyszerűen ki-, bekapcsolhatja riasztóját és vészjelzést küldhet vele távfelügyeletünkre. A rendszer részei: három mozgásérzékelő, egy nyitásérzékelő, kezelőegység, központ, beltéri sziréna és távirányító. Kedvezményes árunk az eszközök és a telepítés díját is tartalmazza. Van dóbb ötlet? Riasztórendszer áprilisban: távirányítóval: 90000 Ajánlatunk egy Szekszárd 20 km-es körzetében telepített alapszintű riasztóberendezésre vonatkozik; helyszíni igények alapján további érzékelők felszerelésére lehet szükség, melyre egyedi, kedvezményes árat adunk. A távfelügyeletre érkező telefonos átjelzés díja ügyfélértesítéssel 2700.- Ft/hó. Az ajándék távirányító és riasztórendszer kedvezményes ára a távfelügyeleti szolgáltatásra kötött 2 év hűségvállalás esetén érvényes. ÁrainkazÁFÁ-t tartalmazzák. ökíTl Az elérhető biztonság- 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 16. Telefon: 74/315-234 Email: oktel@oktel.hu www.oktel.hu