Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-10 / 83. szám

2013. ÁPRILIS 10., SZERDA AUTÓ-MOTOR - SZOLGÁLTATÁS Háttérbe szorul a vezetés veszélyhelyzetek Az asszony pörölése az úton is gondot okozhat Minden balesetveszélyes, ami elvonja a figyelmet a vezetésről. Képünk illusztráció Az autósok találják ki, hol lehetnek a vonalak PROGRAMOK Szerda MOZI PAKS: Csempészek (ameri­kai-angol krimi), 19 óra. tamási: A törvény erejével (amerikai akciófilm), 19 óra. Csütörtök KÖLTÉSZET NAPJA BONYHÁD, MŰVELŐDÉSI KÖZ­PONT: emlékezés Franyó Ró- bertre verssel, zenével, tánc­cal, filmmel, 17 óra. MEDINA, KULTÚROTTHON: ze­nés irodalmi est - megzené­sített versek a magyar és a világirodalomból a Fabula együttes előadásában, 19 óra. TOLNA, BEZERÉDJ PÁL SZA­BADIDŐKÖZPONT ÉS KÖNYV­TÁR: maratoni versfelolva­sás, 9-14 óráig. Költészet napi versmondó verseny felsős és ifjúsági kategóriá­ban, 15 óra. „Szaval a város” - magánszemélyek, intéz­mények, civil szervezetek versválogatása, 18-20 óráig. KIÁLLÍTÁS ŐCSÉNY, KÖZÖSSÉGI HÁZ: Ament Rudolfné és lányai Utak című kiállítását Ven­ter Marianna újságíró nyitja meg, közreműködik az álta­lános iskola énekkara, 18 óra. A tárlat május 6-ig látható. ISMERETTERJESZTÉS SZEKSZÁRD, TOLNA MEGYEI ILLYÉS GYULA KÖNYVTÁR: A Teleki-kormány Erdély-po- litikájának fő eszközei; Ér­tekezletek Erdélyben 1940 őszén - Szavári Attila törté­nelemtanár előadásai, 16.30. A csomagok csúszkálása, egy rossz hír telefonon vagy a GPS állítgatása mind olyan tényező, ami elvonhatja a fi­gyelmet a vezetésről. Molnár Ágnes Az elsőbbségi jog meg nem adá­sától, és az egyéb vezető baleseti okoktól eltekintve a szerencsét­lenségek döntő többségben azért történnek, mert a sofőrnek elka­landozik a figyelme. Egy olva­sói hozzászólás szerint például az asszonynak mindig akkor tá­mad kedve veszekedni, amikor az urával utaznak valahova. Az egyik ismerősöm pedig a visz- szapillantó tükrének egy részét törte le a minap, a neje ugyan­is hangos instrukciókkal látta el arra vonatkozóan, hogyan tolas­son ki úgy a garázsból, hogy ne lötyögjön ki a leves a fazékból. Bernhardt János autósisko­la vezető szerint vezetés köz­ben sokan veszik számba az aznapi teendőiket, vagy rohan­nak, hogy beérjenek a munka­helyükre, ami sok szerencsét­lenség forrása. A telefonálással sem az a baj, hogy az ember­nek foglalt az egyik keze, ha­nem ilyenkor olyan informá­ciókat juthat, melyek miatt ké­sőn érzékelheti, hogy vészféke­zik az előtte lévő, vagy hirtelen lelép egy gyalogos. Hiába van ugyanis a sofőr szeme az úton, ilyenkor úgynevezett csőlátás alakul ki. Bernhardt János arra is figyel­meztetni szokta a tanulókat, hogy bevásárlás után ne a hátsó ülésre pakoljanak, mert a szaty­rok csúszkálása akaratlanul is azt eredményezi, hogy hátrafe­lé pillantgat az ember, vagy ne- kiáll rámolni. UGYANCSAK BALESETVESZÉ­LYES, hogy manapság egyre ke­vesebb hangsúly kerül az útbur­kolati jelek és táblák átfestésé­re, kijavítására. Mivel ezek se­gítségével lehetne csak szabá­lyosan közlekedni, a kezdő ve­zetők dolgát szinte ellehetetlení­ti ez a helyzet, a „rutinos rókák” pedig kénytelenek megszokás­ból, vagy épp saját kútfőből ki­találni, hogy az adott szaka­szon mit is kellene csinálni. Szekszárdon, a központban sem festették fel az ideiglenes, sárga jelzéseket, így tanuló au­tóval, a posta irányából sem le­hetne egyenesen továbbmenni a központban, hiszen ez most sza­bálytalan lenne. OLVASTAM STEINBACH ZSOLT Antikrisztus és gyíkemberek olvastam, hogy az egykori Beatles-tag, Paul McCartney már 1966-ban meghalt. Azóta egy hasonmás helyettesíti. Legalábbis az amerikaiak öt százaléka így gondolja. Ezek után nem túl meglepő, hogy az USA minden hetedik lako­sa szerint Barack Obama ma­ga az Antikrisztus. Az otta­ni népesség egytizede abban is hisz, hogy a repülők kon- denzcsíkjával saját kormá­nyuk mérget permetez rájuk. Ám talán a legfigyelemremél­tóbb, hogy az USA-ban sokan gondolják úgy: léteznek gyík­emberek, akik emberi alakot öltve próbálják meg átvenni a hatalmat a Földön. Jegyez­zük meg: a demokrata szava­zók három, a republikánusok öt százaléka figyeli gyanak­vással a környezetében a je­lek szerint újra és újra felbuk­kanó gyíkemberek összees­küvését. Megállapítható tehát, hogy a hülyeség kb. pártsem­leges az USA-ban. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mi ma­gyarok irályén alakoknak, mi mindent hittünk már el, ak­kor hozzátehetjük: itt is. PROMÓCIÓ A FIAT SZEKSZÁRD MÁRKAKERESKEDÉSÉBEN mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb modellt és komp­romisszumok nélkül válogathat a sokszínű személy- és haszongépjármű palettáról! Amennyiben megbízható mun­katársat keres vállalkozásába, a rohanó üzleti életben tökéletes megoldást jelenthet a Fiat Ducato dupla kabin 2.3 MJet 130 LE dízelmotorral, klímával, gyári platóval, kar- és deréktámaszos vezetőüléssel és 7 személyes utaskabin­nal nettó 4.599.000 Ft-tól, vagy az új Dobló Cargo „R” széria tolatóradarral, fűthető elektromos tükrökkel és további 12 értékes extrával már nettó 2 929 000 Ft-tól. Hétvégi és családi autónak válassza az új, dízelmotorral felszerelt Fiat Lineát már 2 990 000 Ft-tól, vagy a fiatalos és stílusos Fiat Puntót már 2 460 000 Ft-tól Fiat Top finanszírozás­sal! Bővebb tájékoztatás és részletek az FX Autóháznál! Cím: Szekszárd, Pásztor u. 8., telefonszám: 74/512-230 NAPI MENU Amaryllis Cafe & Restaurant SZEKSZÁRD, AUGUSZI. U. 9-11. TELEFON: 74/314-009 menü: zöldbableves, rántott csirkecomb burgonyapürével. Napi ajánlat: vastagon sült karaj rizzsel, friss salátával. A menü ára: 850 Ft-tól elvitelre és kiszállításra. további ajánlat: epres mascar- pone krém. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG: rántott csirkemell, rántott gomba vagy rántott sajt hasábburgonyával, vagy rizzsel. MENÜKISZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! Szekszárdi Diákétkeztetési Kft. PTE Illyés Gyula Kari étterem SZEKSZÁRD, RÁKÓCZI U. 1. (BEJÁ­RAT A MÁTYÁS K. UTCA FELŐL) TELEFON: 74/311-671 menü: rizsleves. A: lencsefőze­lék, sült debreceni. B: rizsleves, tonhalsaláta, fűszeres ropogós. C: rizsleves, májjal töltött karaj rántva, petrezselymes burgo­nya, káposztasaláta. A menük ára egységesen: 830 forint. TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁVAL 10 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNY A TEL­JES FOGYASZTÁSBÓL! RÉSZLE­TEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN ÉTTER­MÜNKBEN. Zrínyi Sörkert Étterem SZEKSZÁRD, ZRÍNYI U. 1. TEL.: 74/511-606, FAX: 74/511-605 menü: húsleves. A: marhapör­költ, tarhonya, savanyúság. B: Holstein szelet, párolt rizs, cse­megeuborka. A MENÜ ÁRA: 820 Ft. SZOMBAT-VASÁRNAP ÜNNEPI ME­NÜ 900 FORINT. ÁLLANDÓ NAPI AJÁNLATUNK: rán­tott szelet, hasábburgonya, sa­vanyúság, 900 forint. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG MENÜKI­SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK: 06- 20/569-2524 Szász Söröző, Étterem SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL/FAX: 74/312-463 menü: zöldségkrém le­ves, fokhagymás sajttal töl­tött sertéskaraj rántva, pá­rolt rizzsel és salátával. A MENÜ ÁRA: 850 Ft. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-510-es tele­fonon 8-tól 16 óráig.) HIRDETÉS Barta Autó 2000 Kft. Paks, 60s úti telephely (+36) 75/511-300 (+36)20/9613499 www.suzukibarta.hu $ CHEVROLET AVEO1216V Base Vételár ________________ Évj árat__________ CH EVROLET AVEO 1.216VLS SUZUKI SWIFT 13 GLX CD AC Mistic Plus SUZUKI SPLASH 12 GLX CD AC FORD FUSION 14 Fresh Vételár Évjárat: 1290.000 Ft Vételár Műszaki vizsga érvényes: 2008/5 ’SjáratT 1.345.000 Ft. Vételár Futott km: 2014/5 Műszaki vizsga érvényes: J00§/1 Évjárat 1349.000 Ft Vételár 63000 km Futott km: 2014/3 Műszaki vizsga érvényes: 2008/7 Évjárat 57 000 km Futott km: 2014/8 Futott km: 52000 km Hengerűrtartalom: Teljesítmény: 1206 cm3 Hengerűrtartalom: 1328 cm3 Hengerűrtartalom: 1242 cm3 Teljesítmény: Hengerűrtartalom: Hengerelrendezés: 63 kW, 86 LE Teljesítmény: SUZUKI IGNIS 13 GL SUZUKI SWIFT 13 GLX CD AC FIAT ALBEA14 8V Active SUZUKI SWIFT Sedan 13 GL 1149.000 Ft Vételár 2009/2 Évjárat 730.000 Ft Vételár 2013/2 Műszaki vizsga érvényes: 2005/9 Évjárat 1190.000 Ft Vételár 2013/9 2008/3 Évjárat 890.000 Ft Vételár 2014/8 Műszaki vizsga érvényes: 2008/11 Évjárat­2015 Műszaki vizsga érvényes: 1290.000 Ft 2008/5 100 000 km 1388 cm3 Soros 59 kW, 80 LE 317.000 Ft 2013/8 Futott km: 49900 km Futott km: 69 950 km Futott km: 93 700 km Futott km: 152100 km Futott km: 156 000 km Hengerűrtartalom: 1206 cm3 Hengerűrtartalom: 1328 cm3 Hengerűrtartalom: 1328 cm3 Hengerűrtartalom: 1368 cm3 Hengerűrtartalom: 1298 cm3 Teljesítmény: 62 kW, 84 LE Teljesítmény: 69 kW, 94 LE Teljesítmény: 68 kW, 92 LE Teljesítmény: 57 kW, 78 LE Teljesítmény: 50 kW,68 LE VÍZÁLLÁS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 118 cm, Paks 288 cm, Dombori 356 cm, Baja 485 cm, Árvízkapu 732 cm. A Sió Palánknál 319 cm. FIZESSEN ELŐ A TOLNAI NÉPÚJSÁGRA! Tolna megyei és országos hírek Közélet o Sport ° Időjárás p Bűnügyek o Tv-műsor o Gazdaság o Életmód Telefon: 74/511-503

Next

/
Thumbnails
Contents