Tolnai Népújság, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-19 / 65. szám
2 KÖRKÉP 2013. MÁRCIUS 19., KEDD JEGYZET MÁTÉ BALÁZS Buenos días, Francisco! Ferenc pápát ugyan „hivatalosan” még csak ma iktatják be, a megválasztása óta eltelt napok alatt máris hasonló népszerűségre tett szert, mint egykoron II. lános Pál. Nem véletlenül: az első pillanattól kezdve érezhető, most valami egészen új kezdődhet a katolikus egyház történelmében. A letörölhetetlennek hitt gőg, a sokszor ellenszenvet keltő pompa, meg egyáltalán a külsőségek, amelyek már talán fontosabbak is voltak, mint maga a tartalom, egyszersmind a múlté lettek. Ferenc pápa egyszerű „jó estét”-tel köszönt az őt ünneplő embereknek, s akkor talán még csak keveseknek tűnt fel, hogy nem viseli sem az arany keresztet, sem egyéb más, amúgy kötelezőnek tekintett ruhadarabot sem. Visszaballagott a szállására, kifizette a számlát(I), elküldte a rá várakozó luxuslimuzint, s a bíborosok buszával ment a tiszteletére rendezett díszvacsorára. Vasárnap pedig nem a Szent Péter-székesegyházban, hanem egy kis templomban misézett, majd, mintha csak a helyi plébános lenne, a templom ajtajában elbeszélgetett a hívőkkel, akiknek „jó napot”-tal köszönt, és jó étvágyat kívánt. S ha hozzávesszük mindehhez, ami talán ezeknél is lényegesebb, hogy szándéka szerint a szegények egyházát szeretné megteremteni, nyilvánvaló, hogy új idők jöhetnek, s még azoknak az egyelőre csendes kritikáknak sem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani, amelyek Ferencet konzervativizmusa miatt támadják. Ez a „konzervatív” felfogás ugyanis nem más, minthogy hallani sem akar az abortuszról vagy a melegek házasságáról. Ám ezek az ügyek alapvető hitelvekhez kötődnek, így egyetlen hívő katolikus sem kérdőjelezi meg azokat, nemhogy a pápa. Katinak nevezte Katát bándy-gyilkosság Egy tanú azt állította, a vádlott nem egyedül ölt Érkezik a vádlott: P. Lászlót komoly biztonsági előírások mellett kísérték tegnap a Pécsi Törvényszék tárgyalótermébe Pécs Tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott hétfőn a Bándy Kata megölésével vádolt P. László tárgyalása a Pécsi Törvényszéken. Máté Balázs A Bándy Kata meggyilkolásával vádolt P. László tegnap folytatódott tárgyalásán felolvasták annak a három gyereknek a vallomását, akik megtalálták a pécsi rendőrségi pszichológus holttestét: aznap a Ledinán játszottak, így találtak rá a testre. A bíróság ezután Bándy Kata volt vőlegényét hallgatta meg. Ő zárt tárgyalást kért, de ezt a bíróság elutasította. A volt vőlegényt arról kérdezte a bíró, Bándy Kata - akit Kataként is anyakönyveztek - helyreigazította-e azokat, akik Katinak szólították.- Kivétel nélkül - felelte a férfi.,, — Mindennek azért lehet jelen- . tősége, mert a vádlott vallomásában rendre Katinak nevezte - vagyis ha valóban ismerte régebb óta, erre nem kerülhetett volna sor. P. László erre azt mondta, előfordult, hogy Bándy kijavította, de volt olyan is, amikor nem. A hétfői tárgyaláson egy, a büntetés-végrehajtási intézetből elővezetett tanút is meghallgattak. A férfi elmondta, tavaly nyáron ismerkedett meg P. Lászlóval, két-három alkalommal találkoztak, majd legközelebb a börtönben látták újra egymást. A tanú szerint az egyik séta alkalmával P. László arra kérte, vallja azt, látta őt Bándyval, de ezt elutasította. Beszámolt arról is, hogy P. László ezt követően elmondta neki, hogyan történt valójában a gyilkosság. A tanú szerint a vádlott azt mondta, egy ismerősével volt aznap éjszaka, amikor a Ledina közelében észrevették Bándy Katát. Ki akarták rabolni, el is kezdték, de megtalálták nála a rendőrigazolványt. A vádlott ismerőse ettől annyira megijedt, hogy megfojtotta a lányt. Vallomását ismertették P. Lászlóval, aki azt hazugságnak nevezte. A tárgyalást április 5-ére elnapolták, akkor ítéletet hirdet a bíróság. Nem derült ki, hogy drogozott-e a vádlott Az utolsó képek a fiatal pszichológusnőről A bíróság tegnap egy toxikoló- gus szakértőt is meghallgatott. A szakember azt mondta, a bűncselekmény időpontja után egy héttel vett vizeletminta alapján kellett választ adniuk arra, fogyasztott-e drogot a gyilkosságot megelőzően P. László. A vizsgálat során megállapították, hogy a vádlott szervezetében amfetaminalapú dizáj- nerdrog volt. A szakértő szerint azonban egy hét után már nem lehetett megállapítani, hogy mikor és mennyit fogyasztott a drogból a férfi, így azt sem, hogy a cselekmény időpontjában kábítószer hatása alatt állt-e. p. László azt mondta, valamilyen „biofüvet” szívott, három-négy cigarettát közösen egy ismerősével, ami pedig maradt az anyagból, azt egyedülfogyasztotta el. A szakértő szerint a szintetikus kannabi- noid hatása négy órán át tart, s két nap alatt ürül ki a szervezetből. Az alkohol és a szintetikus drogok hatása együttesen hatványozottan növekszik. A bíróságon tegnap levetítették a biztonsági kameráknak a gyilkosság éjszakáján készítettfelvételeit - ezek megrendítő pillanatok voltak. Az első képeken a sörözőbe érkező Bándy Kata és ismerősei voltak láthatók. A kamerák megörökítették a fiatal nő távozását is. Azokat a felvételeket is lejátszották, amelyeken a hazafelé tartó Bándy Kata látszik. a fiatal nő egyedül, biztos léptekkel haladt a néptelen utcákon. Az első kamera még a Kórház téren, az utolsó a Színház tér közelében vette fel Bándy Katát, hajnali negyed három után pár perccel. végül azokat a felvételeket is levetítették, amelyek azon a benzinkúton készültek, ahova a vád szerint a vádlott a gyilkosság után - P. László szerint azt megelőzően - bement cigarettáért. Ezeken az látszott, hogy a folyamatosan telefonáló P. László távozóban jobbra fordult a Magtár utca felé, tehát állításával szemben nem a játszótér felé indult. A tánctagozatos tanulókat támogatták a rendezvénnyel bonyhád Kiváló hangulatban telt a BONI AMI modem- és társastánc tanszaka által szervezett hétvégi jótékonysági diszkó. A fiatalok bemelegítésként - Szarvas Szilvia és Hitter Zsolt táncpedagógusok vezetésével - pazar műsorral kedveskedtek a Széchenyi iskola aulájában helyet foglaló közönségnek. A bemutatót követően pedig a publikumon volt a sor, hogy birtokba vegye a parkettet. Ez így is történt, hajnalig ropták a jótékonysági programhoz csatlakozott szülők, barátok. A rendezvény annak a sorozatnak volt a hatodik állomása, amelyet tavaly októberben indított útjára a tanszak megalakulásuk tízéves jubileuma alkalmából. Szarvas Szilvia főszervezőtől megtudtuk, a jótékonysági diszkón összegyűlt bevételt a tánctagozatos diákok tanórán kívüli képzésére, tehetséggondozásra és a jubileumi sorozat következő műsoraira fordítják. ■ V. B. Rendelet védi az épített környezetet szekszárd Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni minden, a megyeszékhelyre vonatkozó építési engedélyezési eljárást megelőzően. Az erről szóló önkormányzati rendelet március elsején lépett hatályba. Mint azt dr. Göttlinger István aljegyzőtől megtudtuk, január elsejétől az önkormányzatok felelőssége, hogy megfelelő rendeletek alkotásával maguk formálják településképüket. A városkép megőrzéséhez, a település fejlesztési céljainak eléréséhez szükséges volt a helyi rendelet megalkotása, mivel csak így biztosítható, hogy az épített környezet védelme érdekében szükséges szakmai elvárásoknak az építési hatóság érvényt szerezzen az engedélyezési eljárás során. A rendelet értelmében az építtetőnek be kell nyújtania minden olyan tervet, dokumentumot, amely az elbíráláshoz feltétlenül szükséges, de nem jelent többlet terhet a kérelmező számára, mert ez eddig is követelmény volt. ■ V. M. A kirívóan olcso termek mindig legyen gyanús a vásárlónak! hamisítása magyar termékek megbízhatóak, egészségesek, ez részben a folyamatos ellenőrzéseknek is köszönhető Az igazgatóság minden bejelentést megvizsgál, akkor is, ha az névtelen, mondta dr. Rappay ló- zsef, a megyei kormányhivatal élelmiszerbiztonsági igazgatója. Egy példát is említett: az elmúlt napokban este 8 óra után hívták fel őt telefonon azzal, hogy egy szürkemarhákkal foglalkozó gazdálkodónál megdöglött az egyik állat (erről a bejelentő fényképeket is készített), és annak húsát a tulajdonos biztosan értékesíteni akarja. Az igazgató rögtön intézkedett, a megadott címre még aznap este küldött két hatósági állatorvost, illetve a rendőrséget is értesítette. A szakemberek a helyszínen megállapították, Dr. Rappay József élelmiszer-biztonsági igazgató: az ellenőrzés folyamatos hogy egy nehezen ellő marháról volt szó, melyet az eset után a gazdája kénytelen volt levágni. Az állatot szabályosan kezelte, a húsából az állatorvosok mintát vettek. A marha húsát egyébként a család saját fel- használásra szánta.- A vállalkozók többsége szabályosan végzi a dolgát, de vannak olyanok is, akiknek jót tesz az ellenőrzés. A szélhámosok többsége, akiknek a célja a bármi áron való nyerészkedés, inkább a nagyobb városokat és fővárost választják célpontul. Ott nagyobb a felvevő piac és könnyebb eltűnni is, ha baj van - mondta az igazgató. ■ Mauthner I. A vásárlók egy része nem a minőséget nézi AZ ÉLELMISZERHAMISÍTÁSOK nagy problémát jelentenek feldolgozónak, forgalmazónak és termelőnek egyaránt. Nagyon sok sertéstelep zárt be az utóbbi időben, és falun is alig találni olyan portát, ahol sertést és baromfit tartanak. Nem éri meg velük bajlódni, amikor csekély pénzért megvehető a csirkehús, a sertésláb és más olcsó húsárú. A vásárlók egy része nem a minőséget kéri számon, inkább az árat nézi. Közeleg a húsvét, ilyenkor elárasztják a boltokat az olcsó, sonkának nevezett termékek, akciós tojások. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, a kirívóan olcsó termék legyen gyanús a vásárlóknak, az akciós tojásról pedig könnyen kiderülhet, hogy már rég lejárt a szavatossága. A lóhúsbotrány nem élelmiszerbiztonsági kérdés, mondta kérdésünkre Rappay József. A ló húsa egészséges. Botrány azért lett belőle, mert a forgalmazott termékeken nem volt feltüntetve, mit tartalmaznak. Franciaországban 16 százalékkal nőtt a lóhúsfogyasztás, mert rájöttek, hogy az ízletes és egészséges. Hazánkban is van 13 ló vágóhíd, ebből egy Tolna megyében.