Tolnai Népújság, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-11 / 59. szám
14 SPORT - SZOLGÁLTATÁS 2013. MÁRCIUS 11., HÉTFŐ Nem felejtettek el futballozni a paksiak labdarúgás Megártott a nagy médiafelhajtás, Égeréknek esélyük sem volt a Bp. Honvéd elleni bajnokin Szabó János és a paksiak elszálltak: a Honvéd győzelmével visszarántotta a valóság talajára a lilák elleni kiütéstől kicsit „megrészegedett’’ hazaiakat „A játékosok nem felejtettek el futballozni, de az egy ilyen nap volt” - mondta Tomiszlav Szivics, az MVM Paks vezetőedzője a Honvéd ellen elveszített pénteki bajnokit követően. Rónai Gábor Egy hét alatt nagyot fordult a világ a paksi futballistákkal. Az OTP Bank Liga tavaszi nyitányán, az Újpesten aratott 6-0-s győzelmet követően boldog, boldogtalan ünnepelte az atomvárosi labdarúgókat. Úgy tűnt, sínre került a Paks, amely sorozatban harmadik meccsét nyerte meg. A Pécs (3-1) és a Pápa (2-0) elleni sikert fejelte meg a kiütéssel a zöld-fehér egylet, ám a Honvéd ellen semmi sem úgy alakult, ahogy azt Pakson eltervezték. A vendégek bő félóra alatt teljesen szétzilálták a máskor oly stabil paksi védelmet. Két alkalommal Vécsei Bálint, egyszer pedig Vernes Richárd volt eredményes. Sőt, a Honvéd rúgott egy szabálytalan gólt is, amelyet les miatt - joggal - nem adott meg Iványi Zoltán játékvezető. Bár a gólokat kivétel nélkül Sifter Tamás oldaláról kapta az atomcsapat (a védőt a szünetben le is cserélte a paksiak trénere), botorság lenne egy játékos nyakába varrni a kudarcot. „Igazi csapatmunka volt az újpesti győzelmünk!'.«hangsúlyozta Szivics, aki akkor hozzátette, együtt örülnek, és együtt szomorkodnak, csapatként nyernek, csapatként veszítenek. A pénteki bajnokiból azt lehetett leszűrni: a paksi együttesnek nem sikerült túltennie magát a parádés rajton, s ennek ez lett az eredménye. A Honvéd nem volt jobb, csak berúgta azokat a helyzeteket, amelyeket be kellett rúgnia (Marco Rossi jó érzékkel találta ki, hogy a balhátvéd poszton lehet keresnivalójuk a fürge kispestieknek a nem éppen villámléptű Sifter mellett). Újpesten a Paks volt kíméletlen, ezúttal a fővárosiak voltak azok. „Nagyon nagy volt a felhajtás körülöttünk, a média egész héten a mi győzelmünkkel foglalkozott, hol ez, hol az a játékos nyilatkozott az újságokban, a rádiókban a televíziókban. Nem tudtuk kezelni a helyzetet. Sajnálom, hogy így alakult, ettől függetlenül nem vagyok csalódott, a csapatom, a játékosok nem felejtettek el futballozni; s én ugyanúgy szeretem őket, ahogy a múlt héten” - mondta a paksiak trénere. A három pont sorsa lényegében az első félidőben eldőlt, így a fordulás után hiába jött ki egy másik Paks a pályára, érezni lehetett - ahogy azt egy drukker többször is kiemelte a lelátón -, hogy ha másnap reggelig játszanak, talán akkor sem rúgnak gólt Lázokék. Ez történt a meccsen OTP BANK LIGA, 19. FORDULÓ. MVM PAKS-BP. HONVÉD 0-3 (03). Paks, 1500 néző. V: Iványi Z. MVM PAKS: Németh G. - Sifter (Heffler I, a szünetben), Éger, Fiola, Szabó J. - Bartha, Báló (Kovács G. a szünetben)- Könyves (Vayer, 56.), Éppel, Lázok - Tököli, honvéd: Ke- menes - Ikene-King, Ignjato- vic, Lovric, Alcibiade - Zivano- vic, Diarra (Nagy G., 58.) - Vernes (Martinez, 77.), Vécsei, Lanzafame - Diaby (Holender, 65.). Gólszerzők: Vécsei (4., 12.), Vernes (35.). sárga lap: Bartha (23.), Lázok (61.), Fiola (75.), illetve Zivanovic (66.), Lanzafame (69.), Vécsei (74.), Ikene-King (87.). A paksiak szerencséje, hogy a következő fordulóban (érdekesség, hogy az összecsapást nem hétvégén, hanem jövő héten hétfőn, március 18-án, este fél hétkor rendezik) egy olyan csapattal játszanak, amelyik ellen ismét el lehet kezdeni felépíteni egy győztes sorozatot. Az Eger nem könnyű ellenfél, de a Paks sokkal jobb csapat a hevesieknél, és bár idegenben kell pályára lépniük Vayerék- nak, a három pontot minden körülmények között kötelező megszerezni. Ha másért nem, azért, hogy a gárda revansot vegyen a paksi meccsért, amelyet 1-0-ra nyertek meg ősszel az egriek... PROGRAMOK Hétfő kiállítás Paks Kulturális Központ, kiskiállító: Ka- valkád - az Atomfoltosok foltvarró klub kiállítása, 17 óra. A tárlat április 5-ig látható. Kedd tolna Fusz János Zeneiskola: a megyei művészetoktatási iskolák XIV. Négykezes Találkozója, 10 órától. ■ H. E. VÍZÁLLÁS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 139 cm, Paks 298 cm, Dombori 345 cm, Baja 431 cm, Árvízkapu 710 cm. Egy pozitív nap, nemcsak hölgyeknek programok Szépség és egészségtippek, divatbemutató és stílustanácsadás Paks Testi-lelki megújulás várta elsősorban a nőket vasárnap a Csengey Dénes Kulturális Központban. Tibai Eszter kozmetikusmester kezdeményezésére másodízben szervezték meg a Pozitív napot, amelyen a szépséget, egészséget szolgáló ötletekkel gazdagodhattak a résztvevők. A program a Joy- fullnes tánccsoport bemutatójá- | val indult, ezek után estig kéz- § művesek, kistermelők kínálták | portékáikat, tartottak divatbe- I mutatót, stílustanácsadó segített Nagy Bandó András A nő szemünkben című előadása után dedikált is eligazodni az öltözködés útvesztőiben. A nap folyamán bemutatkozott a Duna-Party Táncklub, a Cél Fitness Mozgásstúdió és a Százszorszép Esküvői Ruhaszalon, vitaminokról, a fito- és aromaterápiáról és a meridián torna jótékony hatásairól hangzott el előadás. Fodrász, kozmetikus és manikűrös „fogadta” a szépülni vágyókat.. A napot Nagy Bandó András A nő szemünkben című előadása és az Egy asszony illata című Oscar-díjas film vetítése zárta. ■ V. T. A TN KONYHÁJA Fügekenyér A receptet Cseh Lászlóné simontornyai olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK: 20 dkg cukor, 3 egész tojás, 1 vaníliás cukor, 2 kanál langyos méz, 1 szerelt reszelt csokoládé, 20 dkg apróra vágott füge, 25 dkg liszt, 1 sütőpor. elkészítése: A cukrot, a tojásokat habosra keverjük, hozzáadjuk a mézet, csokoládét összekeverjük, végül a fügét és a sütőporral elkevert lisztet zsírozott, lisztezett tepsiben közepes meleg sütőbe sütjük. Sokáig elálló sütemény. KÖSZÖnetnyilvánítáS Közel 160 vendég vett részt a helyi általános iskola ebédlőjében tartott szombati mazso- rett bálon, amelynek bevételét a IV. Bátaszéki Mazsorett Találkozó szervezésére fordítják a rendezők. A kiváló hangulatban telt program nyitányaként keresztmetszetet adott repertoárjából a több korosztályt felvonultató bátaszéki csoport, a tombolasorsolás után pedig hajnalig táncoltak a bálozók ■ V. B. Korona Hotel Étterem SZEKSZÁRD, FÁY ANDRÁS U. 2. TEL.: 74/529-160, FAX: 74/529-166 menü: lencseleves. A: rántott sajt, rizs, tartármártás. B: borsos to- kány tésztával. A MENÜ ÁRA: 840 Ft. EXTRA MENÜ (HÉTFŐTŐL SZOMBATIG): húsleves vagy napi menü leves, sertéspörkölt körettel vagy rántott csirkemell, petrezselymes burgonya, vagy rizs. 1040 Ft/adag. Amaryllis Cafe & Restaurant SZEKSZÁRD, AUGUSZI. U. 9-11. TEL.: 74/314-009 menü: borsóleves, napi ajánlat: Bakonyi sertésszelet rizzsel, a menü ára: 850 Ft-tól elvitelre és kiszállításra, további ajánlat: Baconbe göngyölt csirkemell konyhafőnök módra, hasábburgonyával. NAPI MENÜ hétfőtől péntekig: rántott csirkemell, rántott gomba vagy rántott sajt hasábburgonyával, vagy rizzsel. MENÜ KISZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK! Zráiyi Sörkert Étterem SZEKSZÁRD, ZRÍNYI U. 1. TEL.: 74/511-606, FAX: 74/511-605 menü: Jókai bableves. A: házi mákos tészta, gyümölcs. B: Bácskai riszes hús, csemegeuborka. A menü ÁRA: 820 Ft. Szombat-va- sámap ünnepi menü 900 forint. ÁLLANDÓ NAPI AJÁNLATUNK: rántott szelet, hasábburgonya, savanyúság, 900 forint. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG MENÜKISZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK. 06 20/569-2524 Szász Söröző, Étterem SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 18. TEL/FAX: 74/312-463 menü: tavaszi zöldségleves vajas galuskával, krumplifőzelék, sült oldalassal, a menü ára: 790 Ft. Szekszárdi Diákétkeztetési Kft PTE Illyés Gyula Kati étterem SZEKSZÁRD, RÁKÓCZI U. 1. (BEJÁRAT A MÁTYÁS K. UTCA FELŐL) TEL.: 74/311-671 menü: lencsegulyás. A: káposztás kocka, banán. B: darásmetélt, lekvár, banán. C: keleti sült csir- keszámy, zöldséges rizs, banán. A MENÜK ÁRA EGYSÉGESEN: 830 forint. TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁVAL 10 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNY A TELJES FOGYASZTÁSBÓL! RÉSZLETEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN ÉTTERMÜNKBEN. (A TOLNAI NÉPÚJSÁG NAPONTA KÖZLI A VENDÉGLÁTÓHELYEK NAPI MENÜIT. VÁRJUK TOVÁBBI ÉTTERMEK JELENTKEZÉSÉT AZ 511-510-ES TELEFONON 8-TÓL16 ÓRÁIG.) A