Tolnai Népújság, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-11 / 59. szám

6 GAZDASÁG 2013. MÁRCIUS 11, HÉTFŐ HÍRSÁV Bíróságon bukhat a rezsicsökkentés az előzetes várakozásokkal ellentétben első fokon a gáz- szolgáltatóknak adott igazat a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal (MÉH) rendszerhasználati díjakat meghatározó ren­deletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során - értesült a Napi Gazdaság. A MÉH a lap kérdésére a jogerős ítélet megszületéséig nem kívánta kommentálni az hírt. Információik szerint a bíróság előző héten hirde­tett ítéletet a gázcégek bead­ványa kapcsán, az áramszol­gáltatókról szóló döntésre pedig a hírek szerint ezen a héten kerülhet sor. ■ VG Feljavítják a MAV-Start kocsijait OLYAN JÁRMŰ-FELÚJÍTÁSI programot indított el a MÁV-Start, amellyel kelle­mesebbé teszi az utaskörül­ményeket. Az átalakítások az elavultabb de várhatóan még évekig használható ko­csikat érintik az elővárosi, a távolsági és a regionális for­galomban. A személykocsik átalakítása már tart, az idén 2013-ban akár kétszáz jár­művet is érinthet. ■ VG Az árakat is nézik okostelefonon bár A vásárlás okostele­fonnal még gyerekcipőben jár világszerte, a Nielsen piackutató felmérése azt mutatja, hogy árakról és ter­mékekről növekvő számban tájékozódnak mobilról a fo­gyasztók. Magyarországon minden tizedik mobiltelefo­náló arra is használja készü­lékét, hogy összehasonlítsa különböző termékek árait. Az unióban ennél aktívab­bak a fogyasztók, átlag 18 százalékos aránnyal. ■ MTI Elkerülhetővé válik 2015-re Kecskemét is A nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a 445-is Kecskemét északi elkerülő út 5. sz. főút - 44. sz. főút között szakasza építésére vonatkozó közbeszerzési ten­dert. A szakasz 2x1 sávon, 10,3 kilométeren, új nyomvo­nalon 2 külön szintű csomó­ponttal, 3 körforgalommal, 5 híddal és 1 vadfelüljáróval épül. Az Új Széchenyi terv keretében uniós forrással az északi elkerülő 2015 őszére készül el. ■ VG Új MET-radar lesz Szentesen egy új időjárás előrejelző ra­dar küszöbön álló, szentesi telepítésével országos le- fedettségűvé válik az Orszá­gos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) radarhálózata. A vidéki radarállomásokon és tizenegy meteorológiai főállomáson összesen tizen­négy, úgynevezett csepp- spektrum mérő berendezést is elhelyeznek. A beruházás költségeinek 85 százalékát fedezi az Európai Unió egy KEOP konstrukcióban, a töb­bit a központi költségvetés. Az új rendszer 2015-ben áll­hat üzembe. ■ VG Főleg a külföldi vendégek­nek köszönhetően megugrott tavaly a hazai kastélyszállók forgalma. Ennek ellenére sokat most is árulnak a tulaj­donosaik. Vég Márton Látványosan megugrott tavaly a kastélyszállók iránt az ér­deklődés, hiszen harmadával több éjszakát töltöttek ezeken a romantikus helyeken, mint egy évvel ezelőtt. A KSH 2012- es adataiból kiderül, hogy a 22 darab hazai kastélyszállóban összesen 87 ezer vendég 193 ezer éjszakát töltött el, ez 29 százalékos növekedés. Ez net­tó árbevételben 2,2 milliárd fo­rintot jelent (a szállásdíj ebből 1,2 milliárd), ami mintegy 200 millió forinttal több, mint 2011- ben volt. A vendégkör össze­tételét jól mutatja, hogy az év folyamán összességében csak 100 millió forintért váltottak be üdülési csekket, SZÉP-kártyát pedig 247 millió forint érték­ben. Magyarországon a hotelpiaci átlagnál jobban megviselték az ágazatot a nehéz gazdasági körülmények, ráadásul lassan megtérülő beruházásokról van szó. „A jól működő, minősé­gi szolgáltatást nyújtó, stabil vendégkörrel rendelkező hazai kastélyszállókban nagy átlag­ban valamelyest talán nőtt a foglaltság és az árbevétel a ta­valyihoz képest főleg a külföldi vendégeknek köszönhetően” - mondta a Világgazdaságnak Bartha Sándor, a jelenleg 8 ta­got számláló hazai szövetség elnöke. Hozzátette: míg Nyu- gat-Európában az a jellemző, hogy a kastélyok családi tulaj­donban vannak, Magyarorszá­gon ellenben üzletemberek lát­tak fantáziát a romos épületek hírügynökségi értesülés sze­rint Kijev és Moszkva állítólag hamarosan megállapodást ír alá az ukrajnai gázvezetékek közös üzemeltetéséről, amiért cserébe Oroszország hajlandó lesz jelentős engedményt adni az Ukrajnának szállított föld­gáz árából. Az UNIAN ukrán hírügy­nökség a hétvégén meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölte, hogy Viktor Januko- vics ukrán és Vlagyimir Pu- tyin orosz elnök március 4-i oroszországi találkozóján meg­született erről az elvi megálla­podás. A hírügynökség értesü­lése szerint Ukrajna bérbe adja gázvezetékeit egy orosz-ukrán vegyesvállalatnak, amelyben közvetlenül a Gazprom orosz állami vállalat venne részt. Az ügyletből eszerint kihagy­nák az Európai Uniót, mint a vegyesvállalat harmadik tag­ját. Az EU részvételét ugyanis mindvégig kategorikusan elle­nezte Moszkva. Az UNIAN szerint ha Kijev beleegyezik ebbe a megoldás­ba, akkor Moszkva ezer köb­méterenként akár 260 dollárig felújításában. Például 2011 nya­rán nyílt meg a Prónay-kastély a Nógrád megyei Alsópetény- ben, megmenekült a hernád- vécsei kastély is, amely jövő tavasztól fogadja a vendégeket, ha az eredeti tervek szerint el­készülnek a megközelítőleg 1,5 milliárdos beruházással, amelyhez 440 millió forint uni­ós forrást is elnyertek. A kastélyszállóhoz 9 hektá­ros terület tartozik, lehet majd teniszezni, lovagolni, készül külső és belső medence, de a tavalyi volt az első lezárt pénzügyi éve a felújított alsó­petényi Prónay-kastélynak. „Mintegy 30 millió forintos forgalmat bonyolítottunk, így mégnem voltunk nyeresége­sek. A terveink szerint ezt a harmadik évben kell elérni, ehhez 50 millió forintos for­galom kellene” - mondta la­punknak Tömösvári Szilvia. A kastélyigazgató hozzátette: 18 nagyrendezvényük volt, a is hajlandó lesz mérsékelni a földgáz árát. A tavalyi év utolsó negyedében Ukrajna már 430 dollárt fizetett ezer köbméte­renként az Oroszországból köz­vetlenül behozott földgázért. Az ajánlatot állítólag Moszk­va már decemberben Kijev elé terjesztette. Az akkori javaslat szerint Ukrajna már január 1-jétől olcsóbban kapta volna a gázt, cserébe viszont szava­tolnia kellett volna, hogy a ve­gyesvállalat legkésőbb június 1-jéig létrejön. Idő közben vi­szont a Kreml újabb feltétellel állt elő, amely szerint Kijevnek azt is garantálnia kellene, hogy amennyiben nem teremti meg a gázvezetékek bérbeadásának jogi feltételeit a megszabott ha­táridőig, visszamenőleg ki kell fizetnie a gázárkülönbözetet. Ezt az ukrán fél nem fogadta el, ezért sem jött létre Janukovics és Putyin december 18-ra ter­vezett találkozója. A múlt héten Jurij Bojko, az energetikai ügyeket is felügye­lő ukrán miniszterelnök-he­lyettes elégedetten nyilatkozott a Putyin-Janukovics találkozón elért eredményekről. ■ MTI konferenciák és bálok rende­zésére is alkalmas lesz. Bezárt viszont a hőgyészi Gróf Appo- nyi Kastélyszálló, mert a tu­lajdonosok nem tudták fizetni a banki törlesztő részleteket. Jelenleg 1,3 milliárd forintért árulják. „A szállodapiacnak ez a területe 15 évvel ezelőtt kez­dett kibontakozni, Ausztriában vagy Svájban ellenben több évtizedes múltja van. Magyar- országon szűk réteg engedheti meg magának a kastélyszállók szolgáltatásait” - fogalmazott nyereséges működéshez ezt szeretnék megduplázni. Té­len főleg a külföldi vadász­turistákra számítanak, jövő nyártól pedig az egészség- ügyi turizmusra. Ugyanis szemészeti lézerklinikát indí­tanak 745,5 millió fórintos támogatással, amit 30 száza­lékos önerővel egészítenek ki. Azt várják, hogy a pré­mium kategóriás ellátásokra külföldről is igény lesz. fejlesztés Áprilistól lehet pá­lyázni uniós támogatásra a NER300 programban a szén-di- oxid biztonságos leválasztására és geológiai tárolására (CCS), il­letve a megújuló energiaforrá­sok hasznosítására irányuló in­novatív technológiák demonst­rációs projektjéhez, tette közzé a Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium. A miskolci geotermikus beruházáshoz a zöldprojekt kategóriában tavaly 39,3 mil­lió eurót nyert az EU-FIRE és Mannvit Kft. társulása. A zöld-technológiák fejlesz­tése mellett Magyarországnak egy CCS kísérleti projekt is nagyon fontos lenne, hiszen annak sikerén múlik a hazai lignit- és szénvagyon hosszú tá­vú, természetkímélő és széndi­oxid-kvóta vásárlási kötelezett­ség nélküli hasznosítása. Egy ilyen tesztprojektre már 2009- 2010-ben felkészült a geológiai ismeretekkel rendelkező Ma­gyar Földtani és Geofizikai In­tézet (MFGI), az adott szakmai tapasztalatokkal rendelkező Mól, és az akkor még új lignit­blokk építésére készült Mátrai Erőmű, ám utóbbi visszalépett, Bartha Sándor. A KSH ada­tai szerint 2012-ben a kiadott kastélyszállói szobák bruttó át­lagára 13804 forint volt (2011-, ben 15 ezer felett), míg az egy kiadható szállodai szobára ju­tó árbevétel (bruttó REVPAR) 5227 forint. Talán ez is az oka, hogy legalább húsz eladó kas­télyszálló van az országban, köztük a tiszaroffi 680 millió forintért. A kastélyturizmus élénkíté­se érdekében a szövetség több­féle kedvezményre jogosító, úgynevezett KastélyKártyát vezetett be még 2011-ben. Az 50 ezer forintba kerülő kártya tulajdonosa 12 hónapon ke­resztül, korlátlan alkalommal veheti igénybe a különféle ked­vezményeket minden tagszál­lodában. Bartha Sándor, aki egyben a Héderváry Kastély tulajdonosa, a saját tapasztala­taikról elmondta, hogy a nyolc éve működő hotelüknél a bel­földi vendégek száma valame­lyest csökkent, ezt ugyanakkor részben kompenzálta a meg­növekedett érdeklődés a külföl­diek részéről. és nem pályáztak. Most újra összeállhat a régi, vagy egy új társulás a lehetőség kihaszná­lására. Magyarországon jórészt al­földi helyszínek alkalmasak egy CCS pilot projekthez, mert itt van a Mólnak a legtöbb, szén-dioxid tárolására hasz­nálható, kimerült gázmezője. Ám mivel ezeknél több szén-di­oxid helyezhető el a 800-2500 méter mélyen lévő sós vízzel te­li tároló kőzetekben, ilyen for­máció lenne a tesztlétesítmény tároló helye is. A Mólnak több mint 400 hazai CO2 besajtoló kútja van, ezeken keresztül 1972 óta juttat nagy nyomású szén-dioxidot az olajmezőkbe, hogy azokból a szódásszifon elvén többlet olajtermeléshez jusson. ■ B. H. L. A norvégjai CCS tesztprojekt Indulás éve 2012 Helyszín Mongstad Kapacitás évi 100 ezer tonna Kivitelező, szállító Alstom Beruházó StatoilHydro Költségek közel 1 milliárd dollár FORRÁS: ALSTOM Közösen üzemeltetnek az ukrán gázvezetékeket Több lábon kell állni Nyár végére elkészül a győri Audi logisztikai parkja beruházás Nyár végén avat­hatják fel az Audi új győri gyá­rához kapcsolódó logisztikai parkot - közölte a létesítményt építő és bérbeadó A-K Építőipa­ri Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Tallosi Károly elmondta: de­cember végére véglegesítették a 9-10 milliárd forint értékű logisztikai park terveit a bér­lővel, nem sokkal később elindultak a nem engedélykö­teles földmunkák, most pedig már az épületeken dolgozik a 60-80 munkás, zömük győri és környékbeli alvállalkozók alkalmazottja. A munkák elő­rehaladtával párhuzamosan ez ■ A járműgyár elvárása volt, hogy a logisztikai park a gyárból fél óra alatt elérhető legyen a létszám hatszáz fő közelébe emelkedik majd. A tulajdonos-ügyvezető közlése szerint a végső válto­zatban a csarnokok, tárolók és előtetők összterülete 74 ezer négyzetéter. Utalt arra: nem először építenek logiszti­kai parkot úgy, hogy bérlőnek adják ki a létesítményt. Pél­daként az amerikai Dana, az Audi-beszállító, német Rudolph Logistik Gruppe új győri telep­helyét említette. Az A-K Kft. 13 éves, csarnoképítésre és -bérbeadásra szakosodott, ma­gyar tulajdonú vállalkozás. A járműgyár egyik elvárása volt, hogy a logisztikai park a győri gyárból fél óra alatt el­érhető legyen. Az Audi győri üzemének teljes vertikumú gyárrá fej­lesztéséhez mintegy 900 millió eurós beruházással kezdett neki tavaly nyáron a társaság. A logisztikai park helyszínére korábban három aspiráns - Győr mellett Gönyű és Pozsony - került szóba. ■ MTI Nem okoz gondot, ha áramlik Európába az LNG trend A földgáz továbbra is alapvetően vezetéken fog ér­kezni Európába annak ellené­re, hogy egyre nagy piaci rést hasít ki magának a cseppfolyós formában, speciális tartály­hajón szállítása. Ezt Leslie Palti-Guzman, az Eurasia Group elemzője jósolta a mi­nap Bécsben rendezett Európai Gázkonferencián a natural- gasforeurope.com beszámolója szerint. Az Eurasia a vizsgált területeken jelentkező politikai kockázatokra összpontosít. Leslie Palti-Guzman szerint az LNG szerepe továbbra is a meghatározó szállítóktól való függés csökkentését, válság- helyzetben a gyors gázután­pótlást szolgálja. Ennek esélyét növeli, hogy hamarosan több LNG visszagázneműsítő üze­met is átadnak. Ilyen lesz len­gyelországi és a litvániai ter­minál. Eladói oldalról a kétféle szállítási forma hol rivalizál egymással, hol egymást kiegé­szítik. Európai vevői szempont­ból a cél a diverzifikáció, tehát a beérkezési pontok számának növelése, a halmazállapot má­sodlagos. ■ VG Á i Feljövőben a kastélyszállók turizmus Nőtt a vendégszám, de sok az eladó ingatlan Uniós támogatás zöld és CCS projektre

Next

/
Thumbnails
Contents