Tolnai Népújság, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-27 / 49. szám

2013. FEBRUAR 27., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Kiválik a tamási önkormányzat a társulásból tamási Kiegészítették a képvise­lők a helyi szociális rendeletet egy új támogatási formával. En­nek az a lényege, hogy részben állják a gazdák helyett a kutyák chipezésének díját. Ám azt is meghatározták, hogy kik jogo­sultak rá és milyen mértékben. A testületi ülésen elfogadták az idei költségvetést is. Az ön- kormányzat bő 4,9 milliárd fo­rintból gazdálkodhat, és jelen állás szerint egyéb kiegészítő tá­mogatásokkal ez az összeg ele­gendő is a feladatok ellátásához. Gulyásné dr. Könye Katalin, a város jegyzője úgy nyilatkozott, az előző évek nem voltak köny- nyűek, és azokhoz képest né­mileg jobbnak ígérkezik az idei esztendő. Bizakodnak abban is, hogy 2012-höz hasonlóan kiegé­szítő támogatásra is sikeresen tudnak majd pályázni. Arról is döntöttek a képvi­selők, hogy júniustól önállóan látja el a város az óvoda fenn­tartását. Ennek az az oka, hogy már nem jár az önkormány­zatoknak az a plusz társulá­si normatíva, mely a fő oka volt annak, hogy a társulási for­mát választották akkor. Eddig ■ Hét százalékkal emelkednek az étkezési térítési díjak március elsejétől egyébként Nagykónyi, Szakály és Regöly tartozott hozzájuk. A jegyző arra is kitért, hogy február elsejével felállt a kö­zös önkormányzati hivatal Ér- ténnyel és Koppányszántóval, melynek a szervezeti és műkö­dési szabályzatát ugyancsak most hagyta jóvá Tamási, mint irányító szerv. A képviselők módosították az intézményi térítési díjak­ról szóló rendeletet, melynek értelmében a bölcsődében, az óvodában és az általános is­kolában egyaránt 7 százalék­kal emelkednek a térítési díjak március elsejével. Véleményt nyilvánítottak az iskolai felvételi körzethatárokról is. A testület azt javasolta, hogy Páriból a teljes alsó és felső ta­gozat, Regölyből és Pincehelyről pedig a felsőtagozatos diákok járhassanak a tamási iskolákba. A képviselők elfogadták a 2013-as belső ellenőrzési ter­vet, és módosították a város te­lepülésrendezési eszközeit is. ■ Molnár Á. áldozatsegítés A bűnmegelőzés fontos területe a munkájuknak Itt nem kihallgattak, ha­nem meghallgattak, mondta Lakatos Lajosnak az egyik ügyfele, aminek szerinte üzenetértéke van. Ihárosi Ibolya szekszárd Nem vizsgálják, hogy milyen származású a sér­tett, vagy a bűncselekmény tettese. Mint Lakatos Lajos, a Szekszárdi Rendőrkapitánysá­gon dolgozó egyik áldozatsegí­tő mondta, az a fontos, hogy ha kimegy tőlük az áldozat, az is bekerüljön a köztudatba, hogy egy roma embertől is érkezhet segítség. - Segítő munkánk so­rán megpróbáljuk bevetni a jó­zan paraszti eszünket, kiegé­szítve a képzettségünk, képes­ségeink, készségeink javával, hogy abból minimum egy se­gítő beszélgetés realizálódjon. Hozzátette, az életében megje­lenő hátrányok inkább kelet­keztek szociális helyzetéből, mint származásából, de ez so­sem zavarta. - Nagyon erős kettős identitásom van. Leg­alább annyira vagyok magyar mint roma. Külföldön háttérbe szorul a romaságom, s szeret­nék úgy viselkedni, hogy jó hí­rét keltsem a hazámnak. Mind­ez kiegészül még konzervatív, keresztény azonosságtudattal, amit nem ideológiákban élek meg, hanem a cselekedeteim­ben - hangsúlyozta Lakatos La­jos. - Egy kicsit pszichológus­nak, jogásznak, szociális mun­kásnak, meg legfőképpen em­bernek kell lenni - fogalmazta meg a munkájuk lényegét. Ép­pen emiatt jól kiegészítik egy­mást Tímeával. Dr. Nagy Tímea, a másik ál­dozatsegítő minél több jogte­rületen szeretne tapasztalatot, szakmai gyakorlatot szerezni. Mint kérdésünkre elmondta, hosszabb távon bíró szeretne lenni, mert úgy látja, hogy ott lehet a jogász leginkább önál­ló. Egy-egy döntés sok hozzáol­A megelőzés fontos cél A program fontos része a bűn- megelőzés. A tapasztalatok azt is mutatják, hogy - tekintettel életkorukra és helyzetükből adódóan veszélyeztetett mivol­tukra - nagy hangsúlyt kell fek­tetni a középiskolás diákok, a családon belüli erőszakot el­szenvedettek, a romák, továbbá a halmozottan hátrányos hely­zetűek elérésére. Az áldozatse­gítők rendszeresen tartanak életkoruknak megfelelő tájékoz­tató előadásokat általános isko­lák utolsó éveseinek és középis­kolás diákoknak. vasást és gondolkodást igényel. Még szüksége van gyakorlatra, aztán következhet a szakvizs­ga. Az áldozatsegítést nagyon érdekesnek, változatosnak ta­lálja. Ázok közül, akiket a rend­őrök hozzájuk küldenek, a leg­többen vagyon elleni bűncse­lekmények, különösen lopás ál­dozatai. Formálisan leggyak­rabban anyagi segítséget kér­nek. Ők nem döntenek, a kérel­met továbbküldik a megyei kor­mányhivatal igazságügyi szol­gálatához. Feltűnően sok nő for­dul hozzájuk zaklatás miatt is. Úgy látszik, a férfiak még min­dig nem tudják elviselni, hogy Névjegy dr. nagy Tímea 1982-ben szüle­tett Szekszárdon. Igazságügyi főiskolát és jogi egyetemet vég­zett A Szekszárdi Városi Bírósá­gon dolgozott közel három évig az egyetem nappali tagozatá­nak megkezdése előtt. Mivel az Igazságügyi Hivatalban volt gyakornok, amikor végzett az egyetemen, beadta az életraj­zát, így került az áldozatsegítő programba. Szabad idejében sokat olvas, főként dokumen­tumregényeket. Szereti a zenét, a mozit, szívesen tölti szabad idejét baráti társaságban. szakítottak velük. Akkor sem, ha az ő magatartásuk vezetett a váláshoz. Húsz évvel ezelőtt a zaklatás még titkok volt, ma már bátrabbak a nők, és felje­lentik azt, aki megkeseríti min­dennapi életüket.- Egy csomó esetben az áldo­zatsegítő nem tud tenni az ál­dozat élethelyzetének a meg­változtatása érdekében, de már az is nagy segítség, ha van, ahol legalább jól kisírhatja magát - fogalmazott dr. Nagy Tímea. Annyit azért mindenképpen megtesznek, hogy egy-egy ügy­ben felveszik a kapcsolatot a partner szervekkel, például a polgárőrséggel. Névjegy lakatos lajos 1978-ban szüle­tett Pakson. Eredeti szakmája ács-állványozó. Szekszárdon szerzett szociális munkás diplo­mát. Volta nagydorogi roma önkormányzat elnöke, települé­si önkormányzati képviselő, a szociális bizottság tagja, polgár­őr, a katolikus egyházközség világi képviselője. Hat évig ver­senyszerűen bokszolt. Ezt meg­előzően közel egy évtizedet dol­gozott a munkaügyi központ­ban. Szabad idejében karitatív munkát végez, szívesen jár ka­tolikus konferenciákra. Tánccal idézték a múltat ünnepeink A jeles napokhoz fűződő népszokások keltek életre A kormánytól függ a jövő pedagógusok Ha marad az egyezség, nem fognak sztrájkolni bölcske Nemcsak parádésan táncoltak, hanem ízelítőt adtak régi szokásokról, nagyszüleik jeles napjairól a Bölcskei Nép­tánc Egyesület tagjai. Előadásu­kon, amelyen a kecskeméti Hí­rős zenekar is közreműködött, teltház volt az IKSZT színház- termében. Mind a négy csoport, több tucat táncos lépett színpad­ra az Ünnepeink Nagyboldogasz- szonytól húshagyóig címet vise­lő program keretében. Kövi-Óno- di Gyöngyi, Appelshofferné Ra- bóczki Anikó és Appelshoffer Já­nos koreográfiái egyebek között a birkázás, lucázás, az István kö­szöntő hagyományait elevenítet­te meg a színpadon, kellő humor­ral fűszerezve. ■ V. T. Mind a négy csoport, több tucat táncos lépett színpadra Bölcskén ► Folytatás az 1. oldalról- Ameddig a kormány tart­ja magát a január 22-én alá­írt megállapodáshoz, a Peda­gógusok Szakszervezete (PSZ) nem hirdet és nem is csatlako­zik semmilyen sztrájkhoz - szö­gezte le Fülöpné Szűcs Mária. A szervezet Tolna megyei elnöke rávilágított, konszenzusra jutot­tak a finanszírozott álláshelyek kedvező kiszámítási módjáról, amely alapján eldől, hogy meny­nyi pedagógus dolgozhat a jövő­ben az intézményekben. Arról is megállapodtak a tárgyalások során, hogy amennyiben a szep­temberben induló életpálya-mo- dellnél csak az új foglalkoztatá­si rend lép életbe, az ehhez tár­suló megemelt díjazás viszont nem - amelyre a megyei elnök szerint minden esély megvan -, akkor átmeneti díjazási szabá­lyokat vezet be a kormány, vagy­is külön óradíj ellenében fizetik ki a túlmunkát. Fülöpné Szűcs Mária harmadikként az ágaza­ti kollektív szerződést emelte ki az egyesség elemei közül, amely egységesítené a munkaviszony­nyal, a foglalkoztatással és a bé­ren kívüli juttatásokkal (cafeté- ria) kapcsolatos kérdéseket. Azt mondta, az ezzel kapcsolatos fel­mérésekből az derült ki, hogy a közalkalmazottak 57 százalé­ka kapott béren kívüli támoga­tást korábban a fenntartó ön­HÍRSÁV A19 éves férfi ököllel ütötte meg élettársát SZEKSZÁRD Ököllel ütöt­te meg élettársát hétfőn es­te Szekszárd belvárosában T. T. 19 éves szekszárdi lakos, aki korábbi sérelmei miatt keveredett szóváltásba élet­társával. A nő 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülése­ket szenvedett. A Szekszár­di Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének meg­alapozott gyanúja miatt indí­tott eljárást T. T. ellen. ■ 1.1. Vitéz Hernádi Ferenc beszélt élményeiről PAKS A kommunizmus áldo­zataira emlékezett a paksi Fidelitas. A Fidesz Kossuth Lajos utcai székházában tar­tott rendezvényen a 93 éves vitéz Hernádi Ferenc tartott rendhagyó előadást életének idevágó történetéről, a világ­háborúban, a szovjet fogoly­táborokban szerzett tapasz­talatairól, élményeiről a fia­taloknak, hogy ezáltal is kö­zelebb hozza hozzájuk az akkori történéseket. ■ V. T. Afrikai utazásáról mesélt a közönségnek szálka Etiópiái hangulatok címmel tartott filmvetítés­sel egybekötött előadást teg­nap Szálkán Gruber Lász­ló. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium pe­dagógusa afrikai utazásá­nak benyomásait: pozitív él­ményeit és negatív emléke­it osztotta meg a hallgatóság­gal. Kiemelte, hogy Etiópia varázslatosan szép, de egy­ben nagyon is ellentmondá­sos, sok nehézséggel küzdő ország. ■ V. B. Gruber László kormányzatoktól, 43 százalé­kuk viszont nem, ez nem tart­ható véleményük szerint. Az érdekképviseleti szerve­zet megyei vezetője hangsú­lyozta, a megállapodás ellenére nem változtatták meg az irányú álláspontjukat, hogy az oktatá­si rendszer átalakítása és álla­mi kézbe vétele előkészítetlen, átgondolatlan és indokolatlan lépés volt a kormány részéről. - Mi azért döntöttünk az egyes- ség mellett, mert meglátásunk szerint a párbeszéddel többet tudunk segíteni az ágazat mun­kavállalóin, mint egy bizonyta­lan kimenetelű sztrájkkal - fűzte hozzá Fülöpné Szűcs Má­ria. ■ Vízin B. r fi h Dr. Nagy Tímea és Lakatos Lajos, a Szekszárdi Rendőrkapitányságon dolgozó két áldozatsegítő a program legutóbbi sajtótájékoztatóján Már nem titok a zaklatás

Next

/
Thumbnails
Contents