Tolnai Népújság, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-26 / 48. szám
3 2013. FEBRUÁR 26., KEDD MEGYEI TÜKÖR Utoljára 2010-ben volt belvíz a megyében, akkor kétszer annyi csapadék hullott, mint egy átlagos évben. Sokan attól tartanak, az idei is esős év lesz Sok esőt elnyelt a föld tavaszváró Tavaly aszály volt, de a csapadékból lassan elég lenne Élettársa anyját bántalmazta egy faddi férfi fadd Garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság a faddi Gy. T. ellen. Dr. Deák Balázs sajtóreferens arról tájékoztatott, hogy a 22 éves férfi ököllel ütötte meg élettársa édesanyját. Az előzményekről elmondta, hogy a gyanúsított hétfőn hajnalban jelent meg az asszony faddi lakóházánál, a bejárati ajtót berúgta, majd három alkalommal ököllel arcon ütötte a 38 éves nőt. A sértett emiatt elesett, illetve egy foga elmozdult. Gy. T. miután párja édesanyját bántalmazta, az élettársát arra kényszerítette, hogy közös lányukkal együtt az ő faddi házához menjenek. A bejelentést követően a férfit a tolnai járőrök állították elő a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, ahol a szekszárdi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljárás jelenleg a férfi szabadlábon hagyása mellett folyik. ■ H. E. Egy hajléktalant károsított meg egy 50 éves rabló szekszárd Egy hajléktalant rabolt ki egy 50 éves férfi, aki ellen emiatt eljárást folytat a Szekszárdi Rendőrkapitányság. J. L. az elmúlt hét csütörtökén kétszer ököllel fejbe ütötte a szekszárdi sértettet, majd eltulajdonította a pénztárcáját - tudtuk meg dr. Deák Balázstól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. A károsult a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, illetve a gyanúsított körülbelül 45 ezer forint összegű kárt okozott neki. J. L-t a Szekszárdi Rendőr- kapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárás jelenleg a férfi szabadlábon hagyása mellett folyik. ■ E. H. Idén eddig összesen 140-170 milliméternyi csapadék hullott a megyében. Ez több mint az átlag, ugyanakkor volt mit pótolni a tavalyi aszály után. A szakemberek szerint az idei év csapadékosabb és kevésbé meleg lesz, mint a tavalyi volt. Mauthner Ilona Van egy jó, meg egy rossz hírem. A rossz, hogy február utolsó napjaiban is esős, borongós lesz az idő, a jó hír pedig az, hogy március 10. környékén már tavaszi meleg, 20 fok lesz. Garantálni nem tudom, hogy így is lesz, míg az átlagembernek elege van mára nyirkos, hűvös időből, addig a mezőgazdasági gazdálkodók eddig nem panaszkodtak a gyakori csapadékra. Takács Attila, bátaszéki termelő szerint mára feltöltődtek a talajok a múlt évi aszályt követően. A Sárközben a mélyebb barázdákban viszont már áll a víz, de szerencsék Dávid Mihály magán-meteorológusra hagyatkozni, aki általában nem szokott tévedni. A Tolna Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága (illetve annak elődei) 33 éve, 1978 óta naponta vezet naplót a megye időjárási adatairól. Dr. Gabi Géza igazgató helyettes elmondta, a 2012-es év volt eddig a második legszárazabb, csupán 425 milliméter csapadék hullott, ebből 70,5 decemberben. (A legszárazabb év 2000-ben volt 382,5 milliméter csapadékkal.) A hőmérsékleteket illetően az utolsó tíz év legmelegebb évei: 200Ó, 2002, 2004, 2007, 2008. Közülük a csúcstartó 2007, ekkor az éves átlaghőmérséklet 13,64 fok cséré belvízről még nem kell beszélni. A műtrágyát is szórni kellene már az ősszel vetett növényekre, de a földekre még traktorral nem lehet rámenni, talán a böjti szelek kicsit szárítják a földeket. A megye északi felében, a homokosabb talajokon viszont még ennél több csapadék is elférne. volt. Úgy harminc évvel ezelőtt még azt tanították az iskolákban, hogy hazánk átlaghőmérséklete 11,5 fok, ehhez képest mára jelentősen, közel 2 fokot emelkedett az átlag, tette hozzá Gabi Géza. Az elmúlt tíz év leghidegebb tele 2003-ban és 2005-ben volt, mindkét évben januárban és februárban is összefüggő hótakaró borította a tájat és -17 fokot mértek többször is. Ezt követően mindkét évben aszályos, meleg nyarunk volt. A leggyakrabban olyan időjárásra emlékszünk, amikor egy-egy nap volt hideg (például 2001. december 24-én -22 fokot mértek), majd melegebb napok követték a lehűlést. A leghosszabb tél az elFÁRADÉKONYSÁG, FEJFÁJÁS, kimerültség, levertség, depresszió - ezek a szokásos tünetei a köznyelvben tavaszi fáradtságnak nevezett március eleji punnyadt- ságnak. Egy felmérés szerint tíz magyarból hat szenved tőle. Több okra - napfény-, mozgás-, vitamin-, ásványianyag- valamint nyomelem-hiányra - is viszmúlt 15 évben 1996-ban volt, köddel, ónos esővel, hóval, fagy- gyal felváltva, és elhúzódott április közepéig. A legtöbben azonban nem a múltra hanem a jövőre kíváncsiak, vagyis arra, milyen lesz 2013-ban a tavasz és a nyár. - Egyik napról a másikra lesz tavasz - mondta Dávid Mihály, március eleje ugyanis még hideg, fagyos hajnalokkal indul, de 10. környékén napról napra egyre melegebb lesz, ami 20- áig tart, de a hónap végén ismét 20 fok fölé ugrik a hőmérséklet. Április átlagos lesz, május viszonylag hűvös, még a végén is fagyveszélyes. Az igazi, közel 40 fokos kánikula júliusban és augusztusban is 4-5 napig tart. szavezethető, hogy miért éppen márciusban érezzük magukat a betegségekkel szemben fogékonynak. Télen a hideg és a kevés mozgás miatt a szervezetben csökken az izom-, viszont növekszik a zsírmennyiség, azaz gyarapodik a testsúlyunk, nyilatkozta lapunknak dr. Balogh Adrienne szekszárdi háziorvos. HÍRSÁV Több problémát is orvosolhatnak kakasd Tízmillió 370 ezer forintot nyert Kakasd vis maior pályázata. Bányai Károly polgármestertől megtudtuk: a támogatást négy beszakadt pince és a Csurgó felőli híd felújítására fordítják. A munkálatok a szükséges engedélyek birtokában, várhatóan a nyár elején kezdődnek. ■ V. B. Bátaszék támogatja a Rákóczi Szövetséget bátaszék Idén is támogatja a budapesti székhelyű Rákóczi Szövetséget a város önkormányzata, a képviselő-testület 50 ezer forintot szavazott meg erre a célra. Az összeggel a felvidéki, elsősorban Nagysallón - Bátaszék testvértelepülésén - élő magyar családok gyermekeinek magyar iskolába íratásához járulnak hozzá. ■ H. E. Borból 6, pálinkából 4 minta kapott aranyat harc Közel százan vettek részt a felújított Faluházban a Falunk Értékőrző Közhasznú Egyesület farsangi bátyus bálján, amelynek a fénypontja a bor- és pálinka verseny volt. A zsűri a 32 benevezett bormintából hatot arany, hetet ezüst és hatot bronzérmesnek minősített. A 19 pálinka közül 4 bizonyult arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmesnek. A mulatság hajnali négyig tartott. ■ 1.1. !3190 Nemzetközi lesz az idei gabonaaratás sióAGÁRD Nemzetközi gabonaaratásra van kilátás idén Sióagárdon. A faluban már hagyományosnak számító aratónapra a tervek szerint meghívják a lengyel (Gromatka), illetve német (Malschwitz) partnertelepülésének kaszás csapatait. Háry János polgármester elmondta, az idei nemzetközi kapcsolatok programtervezetében szerepel egy németországi látogatás is az adventi időszakban. ■ S. K. A talaj feltöltődött, a Sárközben elég az esőből Tavasz még nincs, de tavaszi fáradtság már van PROMÓCIÓ Az érszűkület a halálozási statisztikák élén - tegyenek ellene! nashwan Parasound Fontos a rendszeres és korai vizsgálat, hisz a kezelés a betegség kezdetekor a leghatékonyabb! A mai egyre nagyobb tempót követelő, rohanó világ követelményei egészséges keringéssel rendelkező szervezetet igényelnek, alsó végtagjaink használata feladataink ellátásához majdnem nélkülözhetetlen. Hazánkban a halálozás 51 százaléka keringési megbetegedésre vezethető vissza. A stressz és a káros életmód, mint például a cigarettázás és a zsíros ételek fogyasztása, romboló hatását már csak akkor vesszük észre, amikor a mindennapi életünkben akadályt képeznek a vérellátási zavar okozása révén. Eleinte zsibbadnak a végtagjaink. Eztán sétálás közben hirtelen görcsök, fájdalmak jelentkeznek a láb vádli vagy comb tájékán, esetleg fartájon. Egyre kisebb távot tudunk megtenni, hamar elfáradunk. Éjszaka felriadunk arra, hogy görcsöl a vádlink. Még nyáron is zoknit kell húznunk, mert folyamatosan hideg a lábunk. Esetlegesen fülzúgás, szédülés kínoz. Többnyire lassan eljutunk arra a pontra, hogy el kell kezdeni foglalkozni állapotunkkal. A súlyos betegséget kiválthatja a magas vérnyomás és koleszterinszint, a dohányzás, cukorbetegség, valamint az örökletes tényező. Továbbá az állati zsírban dús ételek fogyasztása, a túlsúly, mozgásszegény életmód és a stressz is jelentős szerepet játszik a kialakulásában. A verőérhálózaton keresztül jutnak el szerveinkhez a szervezetünk működéséhez szükséges anyagok. Ha az ér bármely részén beszűkül, elzáródik, akkor arra a területre kevés vagy egyáltalán nem jut Dr. Khaled Nashwan feltaláló tápanyag, oxigén. Ha teljesen megszűnik az áramlás, akkor a szövet, szervrész elhal. Melynek súlyos következménye, pl.: akár a végtag ampu- táció(csonkolása) lehet. A mel- lékér-keringésképzés vagyis a kollaterális keringésképzés a szervezetnek egy olyan képessége, mellyel a mellékerek átveszik az elszűkült ér funkcióját. Ezt a természetes folyamatot hívta segítségül Dr. Khaled Nashwan, amikor megalkotta találmányát, vagyis a Nash- wan-ParasoundPlus készülékét, mellyel már több ezer ér- szűkületes betegnek segített. Találmányáért számos nemzetközi díjat nyert el, többek között az ÉNSZ nagydíjával. Az eljárás fájdalommentes, infra-, hallható - és ultrahang segítségével a mellékereket funkcióátvételre serkenti a beszűkült, elzáródott érszakasz környékén, valamint a főerek falát rugalmasabbá teszi, növelve ezzel a tápanyag- felvételt. A kívánt hatás eléréséhez mindössze 20 alkalomból, naponta egy-egy kb. 30 perces kezelésből álló kúra szükséges. A kúra megkezdése előtt és után is orvosi vizsgálat történik. A kezelő- centrumok az ország számos nagyvárosában megtalálhatók, így Szegeden is. JÓ HÍR, AZ AKCIÓ FOLYTATÓDIK! Azon pácienseknek, akik elkezdik a kúrát az e havi kezelendő csoporttal a Szekszárd, Mátyás király úton található centrumban, 40 ezer forintos kedvezményt biztosítanak a kúra árából, ráadásul nekik a vizsgálat ingyenes. Egyébként akciósán 3000 forintot kell fizetni érte. A kedvezmények nem vonhatóak össze. ■ TOVÁBBI FELVILÁGOSÍTÁS ÉS BEJELENTKEZÉS: WWW.MEDHUNGARY.COM , 06-72/551-714, 06-20/327-6835, 06-30/729-5645,06-70/267-3432 / i 1 > l