Tolnai Népújság, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-02-24 / 8. szám
13 2013. FEBRUÁR 24., VASÁRNAP MŰVÉSZBEJÁRÓ „Ez egy jobb korosztály” zene Tizenkilenc év után újra összeállt a East zenekar, két koncertre készülnek Móczán Péter az East feloszlása óta nem lépett színpadra, filmeket készített, filmzenéket írt. Nem zárta ki a folytatást. Tizenkilenc év után, március 12-én újra Budapesten, a Művészetek Palotájában lép fel a legendás East zenekar. A koncertprogram szinte teljes életművét átíveli. Móczán Péter basszusgitárost kérdeztük. Mézes Gergely- Azt olvasni, a koncert a teljes életművet felöleli. Hogyan lehet előadni nyolc stúdióalbumot?- Természetesen nem a teljes East-életmű lesz hallható, mert ahhoz egy este is kevés lenne. Hat lemezről válogattunk. Az utolsó koncerten, 1994-ben a második felállásunk kapott nagyobb hangsúlyt, most az eredeti Easté lesz a főszerep. így eljátsszuk a látékok című első nagylemezt az elejétől a végéig, J a másodiknak, a Hűségnek pe- 2 dig a 60 százalékát. Ez két nagy kompozíció lesz, a két rész között pedig az 1987-1994 közötti felállással zenélünk kiegészülve Madarász Gábor gitárossal és két vokalistával. Eljátsszuk az emblematikus számainkat, az 1956-os dalunkat és persze a legnagyobb slágereket A szerelem sivatagáról és a Rádió Bábelről. Ugyanez a felállás fog játszani a Taking the wheel angol lemezünkről és megszólal Áldozat című balettzenénk két tétele is. Két és fél órás lett program, amit egyben, szünet nélkül fogunk eljátszani. Remélőm, bírni fogja a közönség.- Legutóbb .tavaly léptek fel. Ez azt jelenti, hogy újraéledt a zenekar?- A Kodály Központban tartott fellépést egyszerinek gondoltuk, hogy mégis van folytatás, az a koncert után dőlt el. Olyan, minden várakozást felülmúló sikert arattunk, ami után elhatároztuk, hogy legalább szülővárosunkba, Szegedre és Budapestre el kell vinnünk a zenénket.- Milyen újra együtt zenélni?- Fantasztikus érzés. E téren én vagyok talán a leginkább megérintve, hiszen az utolsó 1994-es Budapest Sportcsarnokbeli fellépésünk óta egyáltalán nem zenéltem. Mit mondjak, elképesztő érzés...- Otthon sem zenélt?- Dehogynem, de azért más, amikor együtt szól az ének, a dob, a gitár.- Miért alakult így a pályája?- Azt azért jó, ha tudja, hogy mi a '94-es koncertet nem búcsúkoncertnek szántuk. Csak egy kis szünetet akartunk beiktatni. Én akkor már elköteleztem magam a film mellett, pont az az 1994-es koncertfelvétel volt az első önálló tévés produkcióm. Innentől kezdve beszippantott film. És noha a zenével nem szakítottam, úgy éreztem, van más fontos dolgom is itt, a Földön. Eldöntöttem, ha az East nem játszik, akkor én sem. De azért írtam filmzenéket meg televíziós, színházi produkciók számára zenéket. Nekem ez az időszak arra volt jó, hogy kipróbálhattam, egyedül mennyire vagyok kreatív. Az East mindig is csapatként működött, a zenék többségét közösen írtuk.- Milyennek találták a dalokat 19 év után?- Én úgy éreztem, hogy egyáltalán nem porosak. Nem kevés számnál pedig azt éreztem, hogy mai, modern megszólalásuk van. Ebben az is közrejátszik, hogy sokkal jobb, korszerűbb hangszereken, erősítőkön játszhatunk.- A koncertek után ezek szerint még fognak együtt zenélni?- Felmerült az, hogy el kellene menni azokba a városokba- az egyetemi városokról van szó - is, ahol egykor nekünk komoly rajongótáborunk volt. És talán jó lenne elmenni határon túlra, például Erdélybe, Felvidékre is. A rendszerváltás után sok zenekar megtette ezt, nekünk kimaradt. Pedig édesapám a Temes megyei Lúgosról származik, tehát sok minden fűz Erdélyhez, a Bánsághoz.- Előnyére vagy hátrányára változott a zenei szakma az elmúlt évtizedekben?- A '90-es évek első felében reményekkel néztek a hazai Névjegy 1975-BEN alakult meg az East (Móczán Péter basszusgitár, zenekarvezető, Varga János gitár, Király István dob, Szökési Lakatos Béla zongora). Az East első két évében Szakcsi és Csík Gusztáv mellett a magyar jazzélet legkiválóbb muzsikusai fordultak meg a zenekarban. 1984-ben a Pécsi Balett részére elkészítik Az, áldozat című balettzenét. 1987-ben születik A szerelem zenészek, zenekarok az akkor Magyarországra érkező nagy, multinacionális lemezcégekre, kiadókra. Úgy gondoltuk, megnyílhat a kapu Nyugat-Európá- ra, a nagyvilágra. De nem így történt, hamarosan kiderült, hogy elsősorban egy új piacnak tekintik Magyarországot, saját sztárjaikkal árasztották el az akkor még létező lemezboltokat. Nekünk ugyan sikerünk volt Japánban és Dél-Koreában, a Taking the Wheel című lemezünk pedig megjelent Nyu- gat-Európában is, de egyik sem volt akkora áttörés, mintha felkarolt volna minket egy nagy lemezcég. És itthon pedig, tisztelet a kivételnek, elsősorban a profitot szem előtt tartva, sivataga című album. Rövid időn belül a lemez angol változatát is felveszik. 1989-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóprogramjaként az East koncertjét közvetíti élőben a Magyar Televízió. Megszületik az East legismertebb, legtöbbet játszott opusa, a rendszer- változás emblematikus dala, az East '56. 1994-BEN NAGYSIKERŰ koncer-. tét adnak a Sportcsarnokban. Ez volt az East utolsó fellépése. sorban jelentették meg a trendi próbálkozásokat, a fiú- és lánycsapatok lemezeit, akik sokszor még énekelni sem tudtak, mások énekelték fel a dalaikat.- Ez csak a multik számlájára írható?- Nem kizárólag, de azért az kijelenthető, hogy nem hozzátettek, hanem inkább elvettek a magyar könnyűzenéből. És, azóta leáldozott a lemeziparnak. De ezt én egyáltalán nem bánom, ma már nem ők tudják meghatározni, hogy mi lehet siker és mi nem. A hazai szakma pedig sorra hozza elő a tehetséges fiatal zenekarokat, a jobbnál jobb produkciókat.- A lemezipart nem fájlalja?- Ezek a nagy nemzetközi lemezkiadók úgy működtek, mint egy olajtermelő cég, csak a mennyiség és a profit számított, a művészszempontok huszadrangúak voltak, ők diktáltak. Aztán a lemezipar összeomlásával ezek az idők elmúltak. Azóta volt egy fiatal újhullám a rockzenében, elképesztő jó bandák születtek az elmúlt években. Remélhetjük - most, hogy a multiknak vége -, felépítik maguknak a fiatalok az új magyar zeneipart. Ez egy jobb korosztály, több reményre adnak okot. HÍRSÁV Jön a Wu-Tang Clan a Balaton Soundra A wu-TANG Clan, a Prodigy, Calvin Harris, a Crystal Castles és Armin van Buu- ren is fellép az idei Balaton Sound fesztiválon július 11. és 14. között Zamárdi- ban. A húszéves New York-i Wu-Tang Clan a hiphop legfontosabb formációi közé tartozik, amely idén nagyszabású turnéval ünnepli jubileumát. Zamárdiban ODB kivételével mind a nyolc alapító tag, köztük RZA és GZA is felvonul. Rigában lesz 2014-ben az európai filmünnep RIGA, EURÓPA Kulturális Fővárosa rendezheti meg 2014-ben a 27. Európai Filmdíjak átadási ünnepségét. Riga olyan városok után rendezheti meg az ünnepséget, mint Párizs, Glasgow, London, Róma, Barcelona, Varsó, Koppenhága, Bochum, Tallinn és Valletta. Hétfőn mutatják be a Kampusch-iilmet holnap bécsben tartják a Natascha Kampuschról szóló mozifilm premierjét. A gyereklányként elrabolt és fogságban felnőtté vált Kampusch történetéből egy német cég forgatott filmet, nemzetközi szereposztásban. A 3096 nap című film jelentős részben Kampusch azonos című könyve alapján készült. A női főszerepet Antonia Campbell-Hughes ír színésznő játssza, Priklopil szerepére a dán Thure Lind- hardtot szerződtették. Beatrice: születésnapi koncert, sztárokkal SZTÁRVENDÉGEKKEL, a régi tagok mellett Benkő László (Omega), D. Nagy Lajos és Németh Alajos (Bikini) közreműködésével ünnepli fennállása 35. évfordulóját a Nagy Feró által vezetett Beatrice március 16-án a PeCsa Music Hallban. A március 16-ai koncerten sok meglepetés lesz, a zenekar régi és újabb repertoárja mellett például előadják az Omega két klasszikus számát, a Petróleumlámpát és a Tízezer lépést. Világsztárok jönnek a Szépművészetibe kiállítás Helmut Newton, Schiele és Caravaggio az idei programban Megelevenedett a magyar filmtörténet az OSZK-ban Áprilistól lesz látható az ünnepelt 20. századi fotográfus, a 2004-ben elhunyt Helmut Newton életmű-kiállítása, míg júniustól szeptember végéig Egon Schiele és kortársai - mások mellett Kokoschka, Kolo Moser vagy Anton Kőiig - munkáiból épül tárlat. Caravaggiótól Ca- nalettóig címmel vizsgálja az itáliai barokk két évszázados történetét a Szépművészeti október 25-én megnyíló nagy kiállítása, amely 8-10 Caravag- gio-festmény mellett mintegy nyolcvan mester képein keresztül nyújtja majd átfogó bemu- t tatását a korszaknak - számolt J be Baán László, a főigazgató az 2 MTI-nek. Helmut Newtonnak életmű-kiállítása nyílik áprilisban a fővárosban A Szépművészetivel nemrég egyesült Nemzeti Galéria is új utakon indul el. Június 24-én a római Galleria Nazionale d'Arte Modernában nyílik az 1905 és 1925 közötti magyar festészetet áttekintő kiállítás Rippl-Ró- naitól Kassákig címmel, majd október 21-től a párizsi Musée d'Orsay-ben lesz látható az Allegro barbaro - Bartók Béla és a magyar modernizmus címet viselő tárlat. Júniusban a jeruzsálemi Izrael Múzeumból érkezik 45 impresszionista és posztimpresszionista festmény a galériába, nyílik egy Bálint End- re-életmű-kiállítás és egy kortárs magyar fotótárlat is. ■ filmgyári capriccio címmel több mint négyszáz standfotóból nyílt kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. Az április 30-ig látható tárlat a magyar rendezőket, operatőröket mutatja be munka közben, fel-felvillantva a leghíresebb magyar filmek képkockáit is. A tárlat képeit B. Müller Magda fotográfus, az OSZK munkatársa válogatta ki, a kiállított fényképek mintegy felét ő készítette. A mintegy tízezer fotóból válogatott kiállítás témakörönként mutatja be a magyar film- művészetet az 1960-as évektől a 2000-es évek elejéig. B. Müller Magda az MTI-nek felidézte, hogy a válogatás egy teljes évet vett igénybe. Arra a kérdésre, hogy miért nincsenek fotók az utóbbi években készült filmekből, azt felelte, hogy azért, mert csaknem megszűnt a standfotózás. „Nincsenek fotósok, a filmesek megspórolják a fotózást" - vélekedett. "A filmekből ugyan ki lehet szedni utólag kockákat, de a rendezőkről, operatőrökről nem lesznek képek" - magyarázta. Felidézte, hogy a korábban a képeket gondozó Magyar Film- történeti Fotógyűjtemény Alapítvány 2011 nyarán került az OSZK-ba. Tervei között szerepel jövőre egy hasonló méretű tárlat a magyar színészekről, színésznőkről. ■