Tolnai Népújság, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-02-24 / 8. szám

2013. FEBRUÁR 24., VASÁRNAP INTERJÚ 7 főbíró Szakmai sikereknek köszönheti a karrierjét. Számára a jog intellektuális kihívás. A Kúrián áttekintik az uniós jog bírósági alkalmazását. Korszerűsítenék az ítéletek szerkezetét, egyszerűsítenék a határozatírást: mintha szonettek helyett haikukat írnának. > / / / •• / / / nyelvújítás készül a bírósagokon A Kúrián hetven-nyolcvan bíróval vállalnak az egész törvénykezést befolyásoló munkákat, miközben évente 3500 felülvizsgálati ügyet is elbírálnak. Darák Péter elnökkel beszélgettünk. Ács György- A legtöbb diák retteg az el­járásjogtól, legalább is Pesten. Ön mégis szerette. Honnan a vonzalom?- Talán azért is, mert a szü­leim jogászok és működés köz­ben láthattam a jogot. Még csa­ládi beszélgetéseken is elő-elő jöttek jogi témák, és nyilván egy gyakorló jogász eljárásjogi szempontból is közelít egy-egy kérdéshez. Talán ez rejlett a vonzalmam mélyén.- A büntetőjogot miért kerülte?- Számomra a jog elsősor­ban intellektuális kihívás volt. A büntetőjog az egyetemi évek alatt nem varázsolt el. Azokat a részeit élveztem a jogi stúdiu­moknak, ahol el lehetett gon­dolkodni problémákon. És úgy érzem, a számomra kedves te­rületeket már megtaláltam.- Másfél évig ügyész volt, mert nem volt hely a bíróságon.- Édesapám bíró volt, ezért a bírói hivatás tisztelete benne volt a családban. Emiatt én is ezt a függetlenséget garantá­ló pályát láttam magam előtt. Sokkal inkább vonzott, mint a szervezetbe integrált ügyészi szerep.- Hogy sikerült a váltás?- Mint oly sokszor az életem­ben, a pillanatnyi körülmények kedveztek az örömteli váltás­nak.- Jókor volt jó helyen?- A szerencse nem mindig elég. Kell személyes motivá­ció, eltökéltség is ahhoz, hogy az ember azzal foglalkozhas­son, amit szeret. Olyan te­rületet kaptam pályakezdő ügyészként, ami félreeső volt az ügyészségen. Hiszen az ügyészek nagy része büntető­ügyekkel foglalkozik. Ez pedig a közigazgatás felügyelete és a polgári jog. Számomra viszont az előbbi terület volt kezdettől vonzó. Éppen 1991-ben került sor a közigazgatási bírásko­dás bevezetésére. Természetes, hogy nem találtak erre az új területre idősebb bírókat, akik örömmel vették volna az új, széles joganyag megtanulását. Én viszont pont ezzel foglalkoz­tam és boldogan vállaltam a bí­rói felkérést.- Miért esett önre a választás? Ma már nem könnyű a bírósá­gokra kívülről bekerülni.- Ügyészként eredményes fellebbezéseket nyújtottam be az elsőfokú ítéletek ellen. Ezt értékelte a másodfokú tanács elnöke, aki a megyei bíróság el­nökhelyettese is volt. A Legfel­sőbb Bíróságra is szakmai si­kereknek köszönhetem a meg­hívást. Egy bírói konferencián tartottam előadást 1999-ben és valószínű, ez tetszhetett meg a Legfelső Bíróság kollégiumve­zetőjének, aki meghívott ide.- A főbíró feladatainak mintegy hetven százaléka - a bíróságok igazgatásával kapcsolatos ha­táskörök - átkerült az Országos Bírósági Hivatal vezetőjéhez, és' csak a többi maradt a Kúria el­nökénél. Kevesebb a munkája, mint elődeié?- Örülnék, ha azt mondhat­nám, de nem kevesebb, hanem más lett. Mélyebb és szakma­ibb. Míg korábban az ÓIT és az LB vezetését egy személyben ellátó elődeimnek épületügyek­kel, országos jogalkotási kérdé­sekkel is foglalkozniuk kellett, nekem a bíróság munkájának szakmai részével kell törőd­nöm. Miután a szakmai irá­nyítást a Kúria végzi az összes bíróságon, arról kell gondos­kodnom, hogy megalapozott döntések születhessenek. Hogy foglalkozzunk azokkal a jogi témákkal, melyek meghatároz* zák az emberek életét. Azt gon­dolom a hivatásomnak, hogy megpróbáljam olyan irányban befolyásolni a Kúria működé­sét, hogy az egész társadalom számára hasznos, a jogrend­szert tisztázó és eligazító jelle­gű legyen.- Mondana példát?- Ha kiderül, hogy rengeteg probléma van a fogyasztói köl­csönszerződések banki módo­sításával, akkor én azt érzem feladatomnak, hogy a Kúria elemezze a helyzetet és adjon iránymutatást a jogkereső kö­zönségnek, az ügyvédi karnak, az alsó fokon dolgozó bíráknak.- Mindig hangsúlyozza, hogy szakmai vezető. Miért olyan fontos ez önnek? Ez ad igazi rangot? Ez teremt független­séget?- Ez az újdonsága Kúria el­nöki tisztségének, hogy nem országos igazgatási poszt, ha­nem szakmai. Most én nagyon jól élem meg, hogy be tudok ül­ni egy kúriai kollégiumi ülésre, össze tudok hívni egy szakmai tanácskozást. Végig tudom kí­sérni a problémák kezelését, tárgyalási módját.- Vannak már sikerélményei?- Egy elnök életében lehet­nek személyes sikerek, de a szervezet szempontjából nem ezek a fontosak.- Nem arra gondoltam, hogy sikerül-e parkolót találnia az épület előtt...- Én sem. Azt gondolom, ha lehet sikerekről beszélni, azt fogalmazza meg az, aki kívül­ről látja a Kúria működését. A kollégáim és én mindent megteszünk azért, hogy lehes­senek ilyenek a Kúriánál.- A Kúria kötelezettsége lett, hogy joggyakorlat-elemző cso­portokat állítsanak fel. Közelí­tünk a precedens joghoz?- Ha a precedens jog köz­keletű értelmét vesszük ala­pul, akkor igen, a felsőbírósági döntések befolyással vannak a jogrendszer működésére, „A bonyolult mondatstruktúrát, az érthetőség rovására menő bikkfanyelvet jó lenne lecserélni, elfeledni." irányítják a polgárok döntéseit. Ha ezt érti precedens rendszer alatt, akkor igen, ez a hatás erő­södik, hiszen a Kúria nem ke­rüli meg a jogi élet kérdéseit. Próbálunk hatékonyan és gyor­san reagálni. Jogtudományi ér­telemben persze nincs Magyar- országon precedens rendszer. Nem helyettesítik bírói dönté­sek az írott jogot. Természetesen nincs is olyan jogrendszer, ahol az írott jog mindent rendezni Darák Péter 1963-ban született. A pécsi Ja­nus Pannonius Tudományegye­tem Állam- és Jogtudományi Ka­rán végzett. Az egyetem után a Zalaegerszeg Városi Ügyészsé­gen fogalmazó, 1990-től ügyész. 1991-ben nevezték ki a Zalaeger­szegi Városi Bíróság bírójának, ahol 1997-től csoportvezető bíró. 1999-2000-ben berendelt bíró a Legfelsőbb Bíróságon, 2000-től a Közigazgatási Kollégium leg­felsőbb bírósági bírója. 2002-ben az Igazságügyi Minisztérium Polgári Jogi Főosztályán beren­delt bíró, ahol az új Polgári tör­tudna, akkor bíróságokra sem lenne szükség. Mindig vannak joghézagok, bizonytalan megí­télésű helyzetek, értelmezésre váró mondatok, melyek bírósá­gi állásfoglalást kívánnak.- Egyre többet használják a bírák, ügyvédek az önök állás- foglalásait, döntéseit, egyálta­lán egyre többet hivatkoznak a bírói gyakorlatra, az uniós bí­róságok, az Alkotmánybíróság vénykönyv kidolgozásában vett részt. 2003-tól ismét a Legfel­sőbb Bíróságon folytatta bírói munkáját. 2007-ben PhD-foko- zatot szerzett a Pécsi Tudomány- egyetem jogi karának doktori iskolájában. 2002-től tíz évig a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének elnöke. 2001 óta a Pázmány Péter Katolikus Egye­temen, 2005-től az ELTEÁllam- és Jogtudományi Karán pénz­ügyi jogot oktat. Az országgyű­lés 2011 decemberében válasz­totta meg kilenc esztendőre a Kúria elnökének. döntéseire. Valami mindenkép­pen átalakulóban van.- Ennek a hátterében azt fi­gyelhetjük meg, hogy egyre bonyolultabbá válik a jog, ösz- szetettebbek az élethelyzetek. Például uniós szinten hozott döntések szabályoznak magyar tényállásokat vagy említhet­ném a strasbourgi bírói gya­korlat szerepét, az európai unió bírósága jogértelmező szerepét, amely már-már a jogalkotás ha­tárát súrolja.- A jogászszakmához fordult azzal, hogy az idén milyen elméleti kérdések megoldása érdekében lenne indokolt elem­zőcsoportok felállítása. Mi a végeredmény?- Két olyan elemzőcsoportot állítottam fel, melyek a jog egé­szét vizsgálják. Az egyik épp az uniós jog alkalmazását te­kinti a bíróságokon. Emellett megvizsgáljuk, hogy indokolt-e az a határozati forma és irat­szerkesztési gyakorlat, amit alkalmazunk. Nem lehetne-e egyszerűsíteni, modernizál­ni ezt. Az első, másodfokú és felülvizsgálati ítélet szövege ma a bírósági adatbázisban egymás mellett olvasható. Fö­lösleges ugyanazokat a szöveg­részeket ismételni a fellebb- viteli ítéletekben, ami az első fokú ítéletben is megtalálható. Ez csak a jéghegy csúcsa, mert szeretnénk modernizálni a ha­tározatírási módszereinket is. Közérthetőbbé, egyszerűbbé, és ezzel hatékonyabbá, gyor­sabbá tenni a munkánkat.- Akkor ez a nyelvezetről is szól. Bírósági nyelvújítás szán­dékáról harminc-negyven éve is hallottunk.- Egy nyelvész professzort és egy színházi dramaturgot is felkértem, segítsen minket ebben a munkában. A bonyo­lult mondatstruktúrát, az ért­hetőség rovására menő bikk­fanyelvet jó lenne lecserélni, elfeledni. Ha ebben sikert tu­dunk elérni, az komoly áttörés lesz az egész bírósági rendszer számára. A francia felsőbíró­ságok például arról híresek, hogy a világon ők írják a leg­rövidebb ítéleteket. Egy elvi határozat egyetlen mondatból áll, amelybe néhány lényeges elem belekerül és a döntés ma­ga. Művészi tökélyre fejlesztet­ték a tömörséget.- Mintha szonettek helyett hai­kukat írnának.- Jó a párhuzam.- Mi szerepel még az idei el­képzelések között?- Foglalkozunk a vagyonoso- dási vizsgálatok gyakorlatával. Milyen bizonyítási helyzetek fordulnak elő, miként kezeli ezeket az adóhatóság és a bí­róság. Foglalkozunk a közigaz­gatási bírságokkal, mert úgy tűnik, nem tisztázott, mikor arányos egy bírság, miket kell figyelembe venni a kiszabás­kor, milyen szempontok alap­ján változtathat ezen a bíróság. Az új Munka törvénykönyve kapcsán a rendes és rendkívüli felmondás gyakorlatával is fog­lalkozunk.- A Kúriáról nyugdíjba kel­lett menjen 22 bíró, helyükre csak 13-at vett föl. Most pedig visszakerül tizenegy bíró, akik pereltek.- Eddig öt nyugdíjas kolléga jött vissza, akik már dolgoz­nak is.- Aki tanácselnök volt, vissza­kapta korábbi címét?- Igen. Én a háromfős taná­csok helyett már korábban na­gyobb létszámúakat állítottam föl, mert az a filozófiám, hogy élénkebb szakmai viták szük­ségesek ahhoz, hogy megala­pozottabb döntések születhes­senek. Ezért nem probléma, ha egy nagyobb tanácsban több tanácselnök működik egymás mellett.- És akik nem pereltek?- Ők a parlament elé beter­jesztett törvény alapján több megoldás közül választhatnak: visszajönnek, rendelkezési ál­lományba kerülnek, vagy áta­lánykártalanítást kapnak.

Next

/
Thumbnails
Contents