Tolnai Népújság, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-21 / 44. szám

12 2013. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK SPORT Tony Parker pazar játéka is kellett a Spurs-sikerhez Tony Parker remek játékával nyert a San Antonio Spurs a Sacramento Kings otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A francia légiós 30 ponttal és 11 gólpasszal segítette győzelemhez a 43 győzelemmel és 12 vereséggel álló ligaelsőt. TONY PARKER HÍRSÁV Hivatalos: Leonardo a Fradiban folytatja labdarúgás Az NB I-ben szereplő Ferencváros be­jelentette, hogy leigazolta a volt brazil utánpótlás-váloga­tott támadót, Leonardo Vitor Santiagói. A 30 éves csatár korábban megfordult az Ajax és a Feyenoord együt­tesénél is, de volt a mostani edző, Ricardo Moníz játéko­sa az osztrák Red Bull Salz­burgnál is. ■ R. G. Kölesd-Bogyiszló- meccs a műfüvesen labdarúgás Hétközi mécs­esét játszanak ma a Tolnai Népújság-Horfer Serleg Ku­pában. A 2012-ben győztes megye egyes Kölesd a szek­szárdi műfüvesen a megyei III. osztályú Bogyiszlóval mérkőzik. A találkozó 18.30 órakor kezdődik. A Kölesd a nyitányon a Kajdacsot verte (3-1), a Bogyiszlónak ez az első mérkőzése. ■ R. G. Sebastian Vettel volt a leggyorsabb pilóta forma-iA Red Bull három­szoros világbajnok pilótája, Sebastian Vettel volt a leg­gyorsabb a Barcelonában zajló tesztelésen. A német versenyző l:22.197-es kör­idejét csak a McLaren brit világbajnoka, Lewis Ha­milton tudta megközelíteni (1:22.726). Hamilton volt viszont a legszorgalmasabb: 64 kört tett meg a katalán aszfaltcsíkon. ■ B. L. Sebastian Vettel jó formában A cél lebeg a szemük előtt kézilabda Vasas Edina szerint meglehet a B csoportos bajnoki cím Vasas Edina (a labdával) két napja térdműtéten esett át, az irányítóra legkorábban egy hónap múlva számíthat a Fekete Gólyák szakmai stábja Tizenegy mérkőzés választ­ja el a bajnoki aranyéremtől a Szekszárdi Fekete Gólyák KC NB I. B-s női kézicsapa­tát. A legeredményesebb játékosra, Vasas Edinára két-három hétig nem számít­hatnak a társak. Balázs László Március 3-án akár a bajnoki aranyérem sorsáról is döntő baj­noki mérkőzést játszik a Szek­szárdi FGKC a 17. fordulóban: a 2. helyen álló Budaörs-Érd csa­pata látogat a megyeszékhely­re. A játékosok fejben már a rangadóra készülnek, eközben az együttes legjobbja, Vasas Edina otthon pihen. A balátlövő térdét kedden műtötték - bizto­san kihagyja a derbit.- Jól vagyok, az operáció jól sikerült, rá tudok állni a műtött lábamra - válaszolta a 26 éves kézilabdázó. - Egy hártyát kel­lett eltávolítani az ízületből, ez okozott rossz, fájdalommal is járó érzést. Jövő héten elkez­dem a rehabilitációt. Úgy terve­zem, hogy két-három hét múlva már a többiekkel edzek. Az FGKC októberben idegen­ben - az ősz talán legjobb já­tékával - legyőzte a Budaörsöt (31-36), emellett az FTC II. is elvette a két pontot Neukum Tamás edző csapatától (29-27). Egy szekszárdi győzelem a rangadón, nagy lépést jelente­ne a bajnoki arany felé.- Nem biztos, hogy ez a meccs dönt majd az elsőség­ről. Egy hiba még nekünk is beleférhet, ha a többi össze­csapásunkat hozzuk, meglehet az első hely - latolgatta az esé­lyeket Vasas Edina. - A dobogó szerintem már megvan. Min­den mérkőzés egyformán fon­tos, mindig győzni szeretnénk - meglátjuk, hogy ez mire lesz elég a végelszámolásnál. A Gólyáknál kiemelt meccs­nek számít a március 16-i, Mo­hács elleni hazai csörte - nem véletlenül. A fekete-fehérek egyetlen vereségüket éppen a Duna-parti város együttesétől szenvedték el. Tabajdi Ferenc edző a nyáron - két játékossal együtt - éppen Mohácsról tért vissza Szekszádra; a baranyai­ak kispadján pedig a korábban az UKSE-t négy idényen át irá­nyító Kovács Jenő ül...- Azon a meccsen már ott akarok lenni a pályán - jegyez­te meg „Vasi”. - A csapatban mindenki nagyon szeretné az aranyat. Nagy dolog lenne, füg­getlenül attól, hogy a második vonalban szereznénk. Többen az NB H-ből igazoltak hozzánk, úgy gondolom, hogy már felvet­ték a ritmust - meccsről-meccs- re fejlődünk. Horváth Szimo- nettával, Gulya Krisztinával és Mészáros Melindával képvisel­jük a rutint. Tanácsainkkal se­gítjük a többieket - úgy látom jó néven veszik, fogékonyak az instrukcióinkra. Tavaszra - az erő és az állóképesség terén - homogénné vált a keret. A fiata­lok egyre több játéklehetőséget kapnak, jövőre húzóemberként számolhat velük az edzőnk. NB II.: tíz nap múlva rajtol a tavaszi szezon március 2-án rajtol a női NB II Délnyugati-csoportjának tava­szi szezonja. Három Tolna me­gyei együttes érdekelt. Szomba­ton a Tam-Bau Tamási KC a Ko- zármislenytfogadja (16 óra). Egy nappal később a Szekszár­di FGKC II. otthon játszik a Pécsváraddal (13), míg a Tolna KC a dobogón álló Hévíz SK vendége lesz (14). A bajnoksá­got a Kozármisleny vezeti a Sik­lós csapata előtt. A férfiaknál egyetlen Tolna megyeiként az Akvaplast Hőgyész hazai pá­lyán kezd: szombaton a keszthe­lyi Georgikon DSE-t látja vendé­gül Tamásiban (13 óra). Gól nélküli döntetlennel ért véget a Paks beleki kalandja az orosz Premjer Ligában sze­replő Alanyija Vlagyikavkaz elleni keddi mérkőzéssel vett búcsút Belektől az MVM Paks futballcsapata. Tomiszlav Szi- vics alakulata 0-0-ra végzett a Priskin Tamást csereként a hajrában bevető (a csatár rög­vest kapufát lőtt), és egy tizen­egyest is elhibázó riválissal. A paksiak tíz napot töltöttek el Belekben, ahol három találko­zón mérték le, hol is tartanak a felkészülésben. Nyitányként a szlovák Spartak Trnavától 3-1-es vereséget szenvedtek, majd 2-1-re legyőzték a szerb Radnicskit. Az atomvárosiak csütörtöktől itthon folytatják a felkészülést az Újpest elleni, március 2-i, idegenbeli bajnoki nyitányra. EREDMÉNY: ALANYIJA VLAGYIKAV­KAZ (OROSZ)-MVM PAKS 0-0. Paks: Németh G- - Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. (Juhász D., 80.) - Könyves (Sifter, 62.), Bartha, Báló, Heffler N. (Vayer, 60.) - Éppel (Tököli, 55.), Lázok (Hahn, 80.). ■ R. G. Két üres kapus góllal lett biztos a Fradi sikere MINTEGY HÁROMSZÁZ néző Volt kíváncsi a Ferencváros tolnai vendégjátékára. Az esélyte­lenebb hazaiak meglepték a fővárosiakat, és sokáig tartot­ták is a lépést a riválissal. A hajrának is még csak kétgólos előnnyel (3-5) futottak neki a vendégek, akik két üreskapus góllal tették biztossá sikerüket. FÉRFI FUTSAL NB II, NYUGATI CSO­PORT, 16. FORDULÓ. TOLNA-MÖZSI FSE-FERENCVÁROS 3-7 (2-4). Tol- na-Mözsi FSE: Szőcs R. - Merkl M., Kneller, Kovács R., Erdei. Csere: Bencze S., Sós G., Fel­kert A., Simon J. Játékos-edző: Kneller Balázs. A tolnai gólo­kat Simon József (2) és Kneller Balázs szerezte. ■ R. G. Biztosan nyerte az ASE a megyei sakkrangadót MEGYEI RANGADÓT játszottak a sakkozók elsőosztályú csapat- bajnokságában. Az ASE Paks a Hungaropharma-Decs ellen ült asztalhoz, és a papírfor­mának megfelelően biztosan győzte le riválisát. Az első két táblán még nem tudták döntés­re vinni a dolgot a felek, de az­tán a folytatásban gyorsan el­döntötték a találkozót az atom­városiak, akik tovább üldözik a listavezető kanizsaiakat. A paksiak március 3-án a Nagy­kanizsát fogadják - tovább le­het faragni a hátrányt! NB I, SZABÓ LÁSZLÓ CSOPORT: ASE PAKS l-HUNGAROPHAR- MA-DECS 7.5:4.5. Eredmények: Berkes Ferenc-Nikola Sedlak döntetlen, Ács Péter-Dusan Po- povic döntetlen, Papp Gábor- Pap Gyula 1-0, Szabó Kriszti- án-Tóth Ervin 1-0, Grószpéter Attila-Pataki Győző döntetlen, ifj. Fodor Tamás-Papp Tamás 1-0, Csőm István-Sebestyén Balázs 0-1, Vidéki Sándor-Elti- gani Omár 1-0, Györkös Lajos- Amstadt Áron 0-1, Antal Tibor Kende-Straubinger Dániel dön­tetlen, Vajda Szidónia-ifj. Kiss Lajos döntetlen, Szabó Bence- Tóth Sarolta 1-0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA A SZABÓ LÁSZLÓ CSOPORTBAN: 1. Aquap- rofit-Nagykanizsa 58, 2. ASE Paks I 53, 3. HVSE 46, Pénz­ügyőr SE 45.5, ...Hungarophar- ma-Decs 37.5 ponttal. ■ R. G. A Bayern Angliában verte az Arsenalt labdarúgás A remekül játszó bajorok az első meccsen lerendezték a továbbjutást Gyakorlatilag az első mérkő­zésen eldöntötte a továbbjutást a Bayern München csapata a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő- jében, miután könnyedén győ­zött idegenben 3-1-re az Arse­nal ellen. A Porto 1-0-ra verte a visszafogottan játszó Málagát. Nem cáfolt rá kiváló formájá­ra a Bayern együttese, amely a BL-nyolcaddöntő londoni mér­kőzése előtt öt tétmérkőzést nyert meg 2013-ban és még csak gólt se kapott. A közönség hangos fújolással küldte az öl­tözőbe a hazai csapatot, amely­nek elnöke, Peter Hill-Wood ép­pen a meccs előtt állt ki a sokat kritizált Wenger mellett: „Való­ban rossz szériában vagyunk, de néhány reakció kissé hiszté­rikus. Sokszor azért bírálják a klubokat, mert túl hamar meg­válnak az edzőtől, most viszont kirúgatnának valakit, akivel komoly sikereket arattunk 15 éven át. Nem ez a megoldás, no­ha az utóbbi idők néhány ered­ménye után magam is nagyon csalódott voltam” - mondta az elnök. A bajorok utoljára 2001 áprilisában nyertek Angliá­ban, akkor a negyeddöntőben a Manchester Unitedet győzték le 1-0-ra. A Porto és a Málaga párhar­cában visszafogottan játszott az andalúziai alakulat, az iram pedig egyértelműen elmaradt a BL-szinttől. Schweinsteiger: „Ilyen egyszerű!” A Malaga törtenetenek leg­jobb európai szereplését produ­kálhatja, ha a BL-nyolcaddön- tőjében kiejti a Portót. Negyed­döntőben jártak már a spanyo­lok, de az UEFA-kupában, 2003- ban. Akkor a portugál Boavista állította meg, a kupát pedig vé­gül a Porto nyerte. A Málaga ku­darcával már csak a Dortmund, a Juventus és a Schalke veretlen az ide sorozatban. EREDMÉNYEK, ELSŐ MÉRKŐZÉ­SEK: Arsenal-Bayern München 1-3 (0-2). London. V: Moen. Gól: Podolski (55.), illetve Kroos (7.), Müller (21.), Mandzukic (77.). FC Porto-Málaga 1-0 (0-0). Por­to. V: Clattenburg. Gól: Joao Moutinho (56.). ■ B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents