Tolnai Népújság, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-02-17 / 7. szám
2 KOZELET 2013. FEBRUÁR 17., VASÁRNAP Szlalom a kátyús magyar utakon felújítás Az elöregedett aszfaltrétegeken a lyukak tömködése nem jelent megoldást Létért küzd a Klubrádió a bíróságon hiába nyerte el az Ingyenes frekvenciát a Klubrádió még a 2010-es választások előtt. Sem az akkori médiahatóság, sem annak jogutódja nem kötött velük szerződést. Hétfőn újabb tárgyalás lesz a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. A tét ugyancsak jelentős. A Fővárosi ítélőtábla korábban már háromszor hozott olyan jogerős határozatot, amely alapján a Klubrádiónak meg kellett volna nyernie a 95.3 MHz frekvencia használatára kiírt pályázatot, ám a Médiatanács nem hajtotta végre az ítéleteket. Ezúttal nem harmad fokon, hanem első fokon születik jogerős bírósági ítélet. Idejekorán kell kezdeni az árvízi védekezést a nagy áradások elleni felkészülés, így a gátak magasítása, a töltések megerősítése, a logisztikai tevékenység megszervezése hosszú évek munkája, ezekkel nem lehet az utolsó órákban kapkodni - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök szombaton Szolnokon, ahol a várható árvízhelyzetről és az árvízvédelem előkészületi munkálatairól tájékozódott a katasztrófavédelem országos vezetője és a település polgár- mestere társaságában. Az idei előrejelzéseket idézve rámutatott: a Tiszán akkor kell magas vízszintekre számítani, ha a folyó vízgyűjtőjén február végén gyors olvadás kezdődik, és ez nagyobb meny- nyiségű csapadékkal párosul. Mivel a tiszai áradás veszélye évről évre fennáll, az emberek joggal kérdezhetik, ők maguk, családjuk és vagyonuk biztonságban van-e? - mondta a köztársasági elnök, hozzáfűzve: azért jött Szolnokra, hogy erre a kérdésre választ kapjon. Szalay Ferenc (Fidesz) Szolnok polgármestere egyebek között arról számolt be, hogy a városban 2,2 milliárd forint értékű gátfejlesztési program zajlik. Ennek keretében a szivárgó vizek megakadályozására nagyon erős támfal épül, növelik az árteret, és a védműn kerékpárutat alakítanak ki. ■ Tüntettek a bankok ellen a devizahitelesek A pénzügyi jogok biztosa azt kezdeményezi, hogy kilenc nap múlva kezdődjenek meg a háromoldalú tárgyalások a kilakoltatással fenyegetett 170 ezer devizahiteles család problémájának megoldásáról a kormány, a bankszövetség és a civilek részvételével. Ezt Doubravsz- ky György nyilatkozta tegnapa Kossuth téren tartott tüntetésen, ahol több mint ezren vettek részt. A biztos azt javasolja azt is, hogy a tárgyalások megkezdésével egy időben 45 nappal hosszabbítsák meg a március 1-jén hatályát vesztő - lakáshiteleseket és a közműtartozást felhalmozókat érintő - kilakoltatási moratóriumot. . :: s$ásr Országos közutak burkolatállapota megye jó megfelelő tűrhető nem megfelelő rossz Baranya 10 6,4 16,7 10,9 55,9 Bács 5 4,3 15,8 10,3 64,7 Békés 6 3,2 24,2 121,9 53,7 Borsod 4,5 73 30,2 10,7 45,1 Csongrád 5,2 2,5 21,4 16,6 54,3 Fejér 5,3 . 32.0 19,0 34,3 Győr 2,2 2,3 16,7 12,5 66,2 Hajdú-B. 11,4 3,6 14,9 6,1 63,5 Heves 4,9 2,8 15,2 8,7 68,3 Komárom 1,0 0,6 11,5 CM 59 ,5 Nógrád 6,4 7,3 23,7 9,9 52,5 Pest 8,9 7,7 20,4 11,6 51,2 Somogy 10,5 29,4 18,5 33,5 Szabolcs 9,5 6,0 19,4 9,2 55,5 Jász-N. . ?,4 5,3 23,2 12,7 56,4 Tolna 12,8 12,2 27,1 12,1 35,7 Vas 6,8 3,7 25,7 19,8 44,1 Veszprém 5,5 _6iL_ 28 ,9 14,0 45,0 Zala 6,5 4,2 14,6 14,7 59,9 Összesen 6,6 5,7 21,8 13,0 52,6 Autópályák AAK 14,6 15,4 45,6 6,6 16,9 AKA 12,8 38,5 40,5 3,2 4,3 A kátyúk mérete elérheti akár az egy méter szélességet és az egy-két centi mélységet is, márpedig egy ekkora úthiba komoly károkat okoz a járművön. Február a kátyúk hava a magyar közutakon. Csak Budapesten napi 400-500 új kátyú születik ilyenkor, országosan még csak becsülni sem lehet, mennyi úthibával kell szembesülnie naponta az autósoknak, akik nem csak a zötykölődés miatt bosszankodnak, esetenként komoly káruk is keletkezik miattuk. Fábos Erika A közútkezelők tapasztalatai alapján minden évben ezekben a hetekben keletkezik a legtöbb kátyú a magyar utakon. Ráadásul, a szakemberek szerint csapadékos időjárásban, 0 fok, vagy az alatti hőmérsékleten technológiailag jó minőségi aszfaltozási munkát végezni nem lehet. így az ilyen időben készült úthiba javítások csak ideiglenes jellegűek. Legtöbb esetben azonban a kátyúzás már jó időben sem megoldás. A kátyú az úttest fáradásá- nak az eredményeképpen jön létre. Elég egy kis repedés, a folyamatos terhelés hatására az egyre nagyobb lesz. Télen, hidegben ez még gyorsabb, hiszen ha a kis repedésekbe befolyik az esővíz, a hóié, és ott a víz megfagy, a tágulás azonnal felpúposítja az utat, aztán már elég, hogy két nagyobb teherautó áthajtson rajta, máris kipotyog a repedt aszfalt és ott a lyuk, amit a forgalom folyamatosan tovább mélyít. A kátyúk mérete elérheti akár az 1 méter szélességet és az 1-2 centi mélységet is, márpedig egy ekkora úthiba már komoly károkat képes okozni a járművek futóművén, gumiján. Az autópályán keletkezett kátyú mindegyiknél veszélyesebb, mert az autók ott sokkal nagyobb sebességgel haladnak, és a lyukak nem is tűnnek fel egy átlagos vezetőnek. „Az elmúlt hetek nagyon változékony és csapadékos időjárása nyomán főleg az elöregedett burkolatú, aszfalt makadám építésű mellékutakon keletkeztek nagyobb mennyiségben úthibák, de a főúthálózaton is több kátyú keletkezett, mint a tavalyi év hasonló időszakában- mondta lapunk kérdésére Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.- A jelenlegi, téli időszakban is, megfelelő időjárási körülmények között üzemmérnökségeink egy-egy brigádja - tartósan 0 fok felett és száraz idő esetén- folyamatosan végez kátyúzási munkákat. Ilyenkor csak úgynevezett hideg kátyúzást tudunk alkalmazni, ami kevésbé tartós, mint a meleg aszfalttal történő javítás. Tavasszal, március végén, április elején, miután újraindulnak a meleg aszfaltot keverő üzemek, tar- tósabb kátyúzó anyaggal is végzünk majd burkolatjavítást A legfontosabb a gyorsaság és a bizonyíthatóság. Mindenképpen be kell szerezni olyan bizonyítékot, amellyel a későbbiekben is lehet majd igazolni, hogy gépjárművének sérüléseit az adott útszakaszon elhelyezkedő kátyú okozta. Ilyen lehet a baleset helyszínén a tanú (névvel, címmel). Lehet rendőrt hívni, akitől jegyzőkönyv felvételét kérhetjük és természetesen lehet fényképeket készíteni a helyei teljes 30 ezer kilométeres közúthálózaton.” A szóvivő elmondta: a magyar közúthálózat átlagéletkora 40 év feletti, de az utolsó felületi beavatkozások átlagéletkora is 20 év fölött van. Az utakat a mainál eleve kisebb teherbírásra és forgalomra, valamint 10 éves időtartamra tervezték. Az országos úthálózat kátyúinak javítására tavaly 8,3 milliárd forintot költött a közútkezelő, összesen 103 ezer tonna kátyúzó anyagot használtak fel. A tíz év lejárta után teljes felújításra lenne szükség, de e tekintetben jelentős az elmaradás. 2012-ben elindulhattak az Új Széchenyi Terv Regionális Opeszínen. Célszerű ezen bizonyítási módokat együttesen alkalmazni a későbbi félreértések elkerülése érdekében. A hatályos törvényi szabályozás alapján az felelős a kátyúkár megtérítésére, akinek az adott útszakasz a kezelése alatt áll. A kárigényt tehát az útkezelőnek kell bejelenteni (útszakasztól függően és jellemzően Magyar Közút Nonprofit Zrt., FKF Zrt., helyi, kerületi önkorratív Programok keretében a leromlott állapotú mellékútjaink felújítási munkálatai, tavaly 29 milliárd forint értékben összesen 270 kilométernyi alsóbbrendű utat újítottak fel. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője ehhez hozzátette: „Az Új Széchenyi Terv keretében a közúthálózat 11.5 tonnás burkolat-megerősítésének fejlesztésére a NIF Zrt. várhatóan összesen 186,1 milliárd forintot fordít, melynek 85 százaléka uniós, 15 százaléka hazai forrás. így 2015 év végére várhatóan összesen 781.5 km hosszan már megmányzatok) haladéktalanul, a rendelkezésére álló bizonyítékok csatolásával egyidejűleg. Az a károsult, aki rendelkezik casco biztosítással, kérheti a biztosítóját is, hogy annak a terhére rendezzék a kárát. Ebben az esetben természetesen neki kell állnia az önrész összegét, ám ezt később az útkezelőtől vagy annak biztosítójától megtéríttetheti a többi felmerült és igazolható kárával együtt. újított főúton járhatnak a közlekedők. Jelenleg 48,6 milliárd forint értékben, összesen 288,5 kilométer hosszan 11,5 tonnás burkolat-megerősítést végzünk a jelentősebb teherforgalmat lebonyolító főutak esetében. Hamarosan további fejlesztések megvalósítására, várhatóan 137,5 milliárd forint értékben fog a NIF Zrt. közbeszerzési kiírásokat megjelentetni, további 493 kilométer hosszúságban a főutak 11,5 tonnás burkolat megerősítésével, valamint elkerülök építésével kapcsolatban. A kátyúk nemcsak azért bosz- szantóak az autósok számára, mert lassítják a közlekedést, de komoly károkat is okozhatnak a gépkocsikban. A hazai autósok 28,9 százaléka már hajtott bele kátyúba a magyarországi utakon úgy, hogy az sérülést is okozott a gépjárművében - derül ki egy tavaly év végi felméréséből. A kutatás szerint, a budapesti autósok helyzete a legrosszabb, az ő esetükben 40 százalékos a kátyú okozta sérülések aránya, míg a falvakban, vagy a kisebb városokban alig több mint 25 százalék. A biztosítók casco kifizetéseiből 3-4 százalék körüli, amit kátyúkárok miatt térítettek. Mi a teendő kátyúkár esetén? Afgán-magyar katonai konvoj látható képünkön az afganisztáni Baglán tartományban lévő Dusi határában. A magyar-amerikai Katonai Tanácsadó Csoport (Military Advisory Team, MAT) befejezte az Afgán Nemzeti Hadsereggel közös, utolsó műveletét. HÍRSÁV Halálos lakástűz Szirákon LAKÁSTŰZBEN ÉLETÉT vesztette egy nő a Nógrád megyei Szirákon. A Dengelegi úton gyulladt ki egy kilencszer négy méter alapterületű ház. Az ingatlan teljesen kiégett, a födém leomlott, a házban lakó középkorú nő életét vesztette. Nyolc világháborús gránátot találtak összesen nyolc második világháborús német rombológránátot találtak a tűzszerészek a debreceni Nagyerdei Stadionnál a teljes építési terület átvizsgálása után. Az egyik munkagép még pénteken fordított ki a földből három gránátot, ezért vonultak ki szombaton a tűzszerészek a területre. Az átvizsgálás során összesen nyolc darab 15 centis gránátot találtak. Szén-monoxidtól lett rosszul egy család két felnőtt és két gyermek lett rosszul egy sződi családi házban, valószínűleg szén-monoxid belélegzése miatt. A Mártírok útján lévő ingatlanban kandalló, illetve gáztüzelésű kombi cirkó készülék is volt, vélhetően ez utóbbi elégtelen légellátása miatt áramlott a lakásba a mérgező gáz. Az anyánál szén-monoxid-mérgezést állapítottak meg, a család többi tagja jobban van. Gázolt a vonat a miskolci vonalon elgázolt egy 22 éves férfit szombat reggel Ludas és Vá- mosgyörk között a Budapestre közlekedő AVAS InterCity. A férfit súlyos sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. Wallenberg-emléktáblát avattak Munkácson RAOUL WALLENBERG-emléktáblát avatott Munkácson Németh Zsolt államtitkár és Lengyel Zoltán, a város polgármestere. Az államtitkár tragikusnak nevezte, hogy Kárpátaljáról és Munkácsról mintegy 100 ezer zsidót hurcoltak és pusztítottak el, s ezzel pótolhatatlan veszteség érte a vidéket és a várost.