Tolnai Népújság, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-12 / 36. szám
2013. FEBRUÁR 12., KEDD Kulcsjátékost veszített a Fradi a Zvenyigorod ellen Keresztszalag-szakadást szenvedett az orosz Zvezda Zvenyigorod ellen Nerea Pena, a Ferencváros spanyol válogatott átlövője. A klasszis kézilabdázónak a korábban már műtött térde sérült meg. Az előzetes becslések szerint legalább hat-nyolc hónapba telik, mire újra pályára léphet. NEREA PENA Harmadikra sem sikerült A külvilágtól elvonulva készül a márciusi rajtra kosárlabda Továbbra is a KSC mumusának számít a PINKK csapata az UFC csapata Harmadszorra sem sikerült a KSC-nek: a két alapszakaszbeli meccs után a rájátszás első összecsapását is a PINKK együttese nyerte. Rónai Gábor Tizenkilenc, tizennyolc, tizenhét. A PINKK ekkora különbséggel nyerte meg eddigi bajnoki találkozóit a KSC Szekszárd ellen a 2012/13-as idényben. Vasárnap tizenhét volt a felek között, azaz ez volt a legszorosabb meccs a három közül. Kár, hogy ezen a találkozón sem tudott nyerni Magyar Gergely együttese. „Egész jól kezdtünk a találkozót, nem ijedtünk meg ellenfelünktől, és az első negyed után vezettünk is - tekintett vissza az összecsapásra Magyar Gergely. - A második tíz percben egészpályás letámadásra váltot■ Pocsék dobószázalék: 21 triplakísérletből csupán kétszer talált a kosárba a Szekszárd tak a vendégek, igyekeztek felpörgetni a játékot. így is megvoltak az üres dobóhelyzeteink, de nem tudtunk betalálni. Ennek ellenére is szoros volt azonban a találkozó. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy mindent megteszünk a visszakapaszkodásért, de a PINKK valameny- nyi felzárkózási kísérletünket meghiúsította. Iványi Dalma remek napot fogott ki, ez döntő volt. A vereség ellenére voltak jó dolgaink mind támadásban, mind védekezésben, de ilyen gyenge dobóteljesítménnyel nem lehet nyerni. Tíz büntetőt hagytunk ki, és huszonegy triplakísérletünkből csupán kettő ért célba. Ezek a statisztikai adatok önmagukért beszélnek” - zárta a tréner. A szekszárdiak szerdán Magyar Kupa negyeddöntőn fogadják az UNI Győr együttesét (kezdés: 18 óra). Maja Scsekics (a labdával) a PINKK 424 elleni bajnokin nem tudott igazi vezére lenni a szekszárdi együttesnek A második negyedben csupán hat pontig jutott a KSC Szekszárd gárdája NŐI KOSÁRLABDA NB I. KÖZÉPSZAKASZ, AZ 5-10. HELYÉRT. ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD- PINKK 424 54-71 (16-13,6-15, 15-20,17-23). Szekszárd, 350 néző. V: Jakab, Makovszky, Vida. SZEKSZÁRD: Scsekics 7, Szepsi2, Bálint R. 11/6, SZVIT- LICA 12, Roglics 10. Csere: Tamis, ZELE 8, Theodoreán 2, Eíajdu 2, StuderZs. Edző: Magyar Gergely. PINKK: RUJÁK 12, IVÁNYI 16/6, Sarok 7/3, DOROGOBUZOVA 11/3, BRU- MERMANE10. Csere: Laczi 6, Lengyel, Kovács K. 7/3, Kováts N, Pénzes 2. Edző: Roberto Hernandez. az eredmény alakulása. 3. p.: 4-11. 7. p.: 13-13. 13. p.: 16-16. 18. p.: 20-24. 26. p.: 27-37. 35. p.: 43-56. KIPONTOZÓDOTT: RogÜCS a 40. percben. szombaton az NB I sereghajtójához, az MKB-Euroleasing Vasashoz látogat a KSC (18.30). SZERDÁN ÖTNAPOS belföldi edzőtáborba vonul a Tolle UFC Szekszárd NB III-as labdarúgó-csapata. Három játékos biztosan nem utazik a sárga-feketékkel: Csende Roland Tolnára, Sas Máté Tevelre igazolt; Ganczer Péter pedig Budapestre költözött. Ott lesz viszont az utazó keretben a Bajai LSE-től átigazolt középpályás, Lógó Zsolt. Huszonegy labdarúgó, két edző és két gyúró alkotja majd a szekszárdi különítményt. Kvanduk János edző tervei szerint napi kettőt edz majd a Dráva-csoport éllovasa, emellett esténként videó elemzés és taktikai megbeszélés szerepel majd a programban. Pénteken a Ferencváros sportpszichológusa, Nagy Sándor tart tréninget. Két édzőmecs- cset is játszik a csapat: szerdán 13 órakor a Tatabánya, pénteken 15 órától az MTK U19-es együttese lesz Pulczék ellenfele. Jövő szerdán, február 20-án pedig Balatonfüredre látogat az UFC (17 ó). ■ B. L. Két bajnoki éllovas találkozik a Celtic Parkban ma este A hosszú téli szünet után kedden a nyolcaddöntőkkel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. Az első játéknapon két találkozót rendeznek. Két éllovas találkozik a glasgowi Celtic Parkban: a Seria A-t ötpontos előnnyel vezető Juventus a skót Premier League-ben meggyőző, 18 pontos előnyt felépítő Celtic vendége lesz. A másik párban a Lyon-Marseiile duóval szemben öt egységnyi előnyt összegründoló PSG Valenciában vendégszerepei. első mérkőzések: Celtic Glasgow (skót)-Juventus (olasz) 20.45 (tv: Sport 1), Valencia (spanyol)-Paris Saint-Germain (francia) 20.45. ■ B. L. Tizenegyet lőtt a Kölesd edzőmeccsen a Kétynek Csoknyai László ötödik lett Párizsban cselgáncs A paksiak 81 kilós versenyzőjét a japán Nagasima állította meg labdarúgó felkészülési mérkőzések. SIMONTORNYA-TAMÁSI 2009 fc 3-3 (2-0). Simontor- nya. Tamási: Kerekes - Vlocs- kó, Bruckner (Ortner), Tóth R., Szabó Z. (Horváth R.) - Pekoli (Horváth T.), Pruck (Horváth D. ), Herr, Szép G. (Hegedűs) - Baranyai, Kovács P. Edző: Márkus Krisztián. Gól: Farnadi, Papp T., Kölesdi, illetve Baranyai 2, Horváth D. KISDOROG-IZMÉNY 9-1 (5-0). Kisdorog: Preiszig - Miszler V., Brunner, Miklós K. (Németh Sz.) - Páli, Bognár F. (Berning Arnold), Nagy L. (Pálinkás), Palkó Máté, Bognár I. (Klein E. ) - Schiller A., Horváth G. Technikai igazgató: Bőhm János. Gól: Berning 2, Klein E. 2, Nagy L., Horváth G., Palkó Máté, Schiller A., Bognár F., illetve Pásztor. KÖLESD-KÉTY 11-1 (2-1). KÖlesd: Szabó T. - Bierer, Nagy P., Weisz T., Dömötör - Kovács Á. (Csicsó), Kovács R., Csikó, Borbély - Wascher, Kun. Edző: Nagy Ferenc. Gólszerzők: Wascher 3, Kun 3, Dömötör 2, Borbély, Kovács R., Csikó, illetve Fazekas T. TOVÁBBI EREDMÉNYEK. KIS- DOROG-MÓRÁGY 3-4 (2-2). Gól: Horváth G., Schiller A., Palkó Máté, illetve Kovács S. 3, Sztojka. PAKS U18-KÖLESD 3-5 (3-2). A kölesdi góllövők: Borbély 2, Wascher, Kun, Csikó. ■ R. G. Hat mérkőzést vívott, s ezek közül négyet megnyert a paksiak olimpiai indulója, így Csoknyai László ötödik lett a párizsi szupertornán, amelyen ötvennégy ország háromszáznyolcvanhét judósa lépett tatamira. „Csoki” az azeri Alimli, a türkmén Hodzsamuhamme- dov és a kanadai Valois-Fortier skalpját begyűjtve jutott el a negyeddöntőig, ahol a későbbi győztes üzbég Imamov előtt kénytelen volt fejet hajtani. Hangyási László tanítványa a vigaszágon a marokkói Atta- fon is túljutott, így - pályafutása során másodszor - éremért léphetett tatamira a párizsi Bercyben megrendezett Grand Slam-viadalon. A japán Nagasima sajnos most még túl nagy falatnak bizonyult, de az ötödik helyezés így is igen jó eredménynek számít. Csoknyai László menetelésén kívül úgy hullott el néhány magyar versenyző, hogy jóformán akciókat sem láthattunk ellenfeleiktől. Intések után búcsúzott Burján László a 60 kilósok között, így veszített az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós a 73 kilogrammban (két perc negyven másodperc alatt leléptették). Intésekkel veszített egy meccset a kétszeres Európa-baj- nok Joó Abigél is. A KSI SE fiatalja a vigaszági összecsapáson aztán meg sem várta a leléptetéCsoknyai négy meccset nyert meg sét, amikor a bíró két és fél perc alatt az ötödik intést akarta kihirdetni, meghajolt és elhagyta a tatamit - ezzel hetedik lett. Visszatérve a magyarok szereplésére: Tóth Krisztián (90 kg, KSI SE) a japán Kató ellen búcsúzott, Maros Barbara (52, KSI SE) egy győzelem után ugyancsak japán judóstól, a végső győztes Hasimotótól kapott ki, Szabó Katinka (57, Leányvár-Egerági Üstökös SE) értékes győzelmet aratott a svéd Barkeling ellen, majd alul maradt a jóval esélyesebb brazil Quadros-szal szemben. Nővére, Szabó Franciska a német Wollerttől kapott ki, így helyezetlenül zárta a párizsi viadalt. ■ B. L. Súlyos vereséget szenvedett a KSC-kadett kosárlabda Súlyos vereséget szenvedett a leány kadett bajnokság keresztjátékának első mérkőzésén az Atomerő- mű-KSC Szekszárd: Harsányi Mária edző együttese 95-52 arányban maradt alul a tavalyi bronzérmes Csata DSE otthonában. A KSC-ben csak Studer Ágnes teljesítménye volt értékelhető. Szombaton a Kőbányai Darazsak ellen sokkal több kell. ■ B. L. Szerdán a szlovák Trnava vár a Paksra labdarúgás Elmaradt az MVM Paks élvonalbeli labdarúgó-csapatának tegnapra tervezett felkészülési mérkőzése. A törökországi Belekben táborozó paksiak a cseh Vysocina Jihlava ellen léptek volna pályára. A következő találkozóját szerdán, a szlovák FC Spartak Trnava ellen vívja a Szivics-csapat. ■ B. L. Nigéria az ismeretlen Mba góljával győzött labdarúgás Az Afrikai Nemzetek Kupája 2013-as kiírását Nigéria nyerte, miután Sunday Mba parádés találatával legyőzte a döntőben a meglepetéscsapat Burkina Fasót (1-0). Stephen Keshi, a győztes válogatott edzője játékosként már volt ANK-győztes, szövetségi kapitányként is megtette ezt. A legjobb játékos Charles Ka- boré (Burkina) lett. ■ B. L.