Tolnai Népújság, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-02-10 / 6. szám

2013. FEBRUAR 10., VASARNAP, XVI. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM SPORT A Lotus uj gepe lehet a titkos eselyes forma-1 Kimi Räikkönen máris nagyon elemében van, jól ment neki az első tesztelésen Véget ért a 2013-as Forma-l-es szezon első téli tesztje. A négy napon négy különböző pilóta bizonyult a leggyorsabbnak: Button, Grosjean, Mássá és Räikkönen. Mi következik ebből? Méhes Károly (Jerez) Például az, hogy a Lotus E21 a legjobb autó, mert kétszer is ez a csapat végzett az élen. Ez még nem is lenne meglepő, hiszen 2012-ben is már vártuk, hogy beérik a Lotus, lehet, hogy 2013- ban jött el az ideje. De ne szaladjunk ennyire elő­re! Az idei első megmérettetés csak arról szólt, hogy az épp csak bemutatott kocsik mire képesek. Konkrétabban: képe­sek-e egyben megtenni néhány kört. Ugyanis nagyon sérüléke­nyek tudnak lenni az új alkotá­sok: kedden a McLaren MP4/28 hét kört bírt ki Button alatt, a Mercedes hétfőn leleplezett ma­sinája pedig 14 kört teljesített Nico Rosberg kezei között. Erre mondta a pufidzsekiben sétálga­tó Niki Lauda:- Fogalmam sincs, hogy mit várjak 'a mai naptól. Abban bí­zom, hogy nem romlik el a gép. Nos, az első nap még elromlott. Amúgy a tesztek békésen zajlottak. Lehet, hogy igaz lesz, 2013 tényleg csak egy átmeneti év, mielőtt jönnek a turbómoto­rok 2014-ben. Alig volt szabály- változás, a kocsik többé-kevésbé úgy néznek ki, mint elődeik. De idén is lesz 19 futam, osztanak egyéni, valamint gsapat bajnoki címet! Ám jól mondta Mark Webber, ez a teszt tényleg olyan volt, mint a nagydíj hétvégéken a pénteki két edzés. Csak még lassabban csordogáltak az események. Ahogy a Williams főmérnöke, Mike Coughlan kifejtette, itt az a jó, hogy nem kell kapkodni, min­dent szép sorjában ki lehet pró­bálni. Mondjuk, a Williamsnél tényleg ráérnek, hiszen be sem mutatták még az új FW35-öst. Szóval négy napon keresztül Romain Grosjean új Lotusa. Amilyen jól néz ki, olyan jól is teljesít eddig. Szép lehet a Lotusok 2013-as éve. tekerték a köröket a megszokott rutin szerint. Nyilván az újon­cok és a csapatot váltott pilóták esetében izgalmasabb volt az el­ső pár nap. De hát mennyire kell komolyan odafigyelni Van der Gardára vagy Max Chiltonra? Igazságtalan dolog ez, de szinte biztos, hogy nem sok vizet fog­nak zavarni, főképp a lekörözé- seknél halljuk majd a nevüket. Eltűnik Kovalainen és Petrov - ki emlékszik rájuk két-három év múlva? Ettől függetlenül most még mindenki pokoli komolyan veszi a munkáját. A pit lane-en zajlik az élet, még ha nem is olyan intenzitás­sal, mint a futamok alatt. A leg­rosszabb tényleg az, hogy nem lehet belátni a boxokban, szinte hermetikusan elbarikádozzák őket. Sam Michael jön elő, né­zegeti a McLaren előtti csíko­A Toro Rosso ifjú versenyzője szerint a fizetős pilóta is lehet tehetséges JEAN-ERIC VERGNE, aki a TOW Rosso színeiben a második sze­zonjának vág neki, néhány kér­dés erejéig a rendelkezésünkre állt.- Egyetért azzal, hogy a 2013 csak2014-re, a nagymotorvál­tásra való felkészülés éve?- Nem, de szerintem ez nem az én dolgom. A csapat vezetői biztos, hogy nagyban gondolkod­nak. Még mindig nagyon friss vagyok a Fl-ben, magamra kell leginkább odafigyelnem.- Érthető. Akkor az a kérdés, hogy Torn Rosso-versenyzőként mennyire tartja a fél szemét a Red Bullon? Ott a jövő?- Nem gondolok erre. A leg­fontosabb, hogy továbbra is fej­lődhessek, még több tapasztala­tot gyűjtsék. Biztos vagyok ben­ne, hogy jobb pilóta vagyok ma, mint egy éve voltam. Megvan­nak a célok, amelyeket magam elé tűztem, elsősorban ezeket szeretném teljesíteni.- Ez diplomatikus válasz volt. Mi a véleménye arról, hogy ismét új gumikeverékek lesznek? Épp hogy megszok­ták a régieket...- Ez az egyik nagy kérdés az idén. Remélem, nem lesz túl sok­koló az új gumikkal való ismer­kedés: Amúgy meg, mindenki­nek újak lesznek, úgyhogy iga­zából nem izgulok emiatt.- Sok szó esik a fizetős piló­tákról. Mit gondol róluk?- Mit mondjak? Amennyire tu­dom, mindig is voltak fizetős piló­ták Ha valaki olyan, nem zárja ki, hogy tehetséges legyen. Ne­kem nincs velük semmi bajom. kát, amelyeket felragasztottak az aszfaltra. Rendkívül alapos, leguggol, kapargat, méregeti a távot. Aztán szól az egyik sze­relőnek, hogy ragasszák odébb 3 centivel. Meg is mutatja, hová. Hát, ez is a Forma-1. Azért Grosjean ki-beszáguldo- zása során, vagy Van der Garde gyakorlatozása alatt be lehet ku­kucskálni a garázsokba. A sze­relők mint egy operálandó beteg fölé, úgy hajolnak a kocsikra, súgnak-búgnak, valaki húz egyet a csavarkulccsal, a mér­nökök vadul zongoráznak a lap­topokon. Aztán kerék fel, paplan le, jöhet három újabb kör. Csütörtökön érkezett meg az immár háromszoros bajnok Se­bastian Vettel. Szegény Webber: kedden és szerdán szinte csak lézengtek a Red Bull motorho- me-ja körül, a német érkezése után ellenben aki élt és moz­gott, ott tolongott. Ugyanez volt érvényes a Red Bull garázsára is, ahol - ennek köszönhetően - még szigorúbb volt a vesztegzár, a háromszoros világbajnok még vissza sem ért a helyére, már tol­ták a paravánt, nehogy, nehogy... A háromszoros világbajnok­ra visszatérve: az osztrákok azért alaposan kihasználják a 2010-2011-2012 lehetőségét: a kinyomtatott Red Bull-kártyá- kon kizárólag Vettel szerepel, és a jelmondatot, a Gives You WlIIngst immár úgy írják, mint ahogy én az előbb, a három első hely jelenként. Szóval van mire büszkének lenni, ezért is kár, hogy Webber ebben a történet­ben sehol sem szerepel. _ A jerezi négy nap után talán kijelenthető: az erősorrend még nem világos, de nagyon valószí­nű, hogy nem sokat fog változni a tavalyi évadhoz képest. Az lát­szik, hogy Kimi Räikkönen na­gyon elemében van, és tán már Lewis Hamilton is érzi, hogy nem feltétlenül csinált jó cserét, amikor a Mercedes kedvéért ott hagyta a McLarent. De ez tényleg csak az első fel­vonás volt, két hét múlva jön a következő, a folytatás Barcelo­nában. m&M Veszprémi győzelem, váci bravúr kézilabda A férfi Bajnokok Ligája nyolcadik forduló­jában az MKB Veszprém csapata megőrizte veret­lenségét, hazai pályán 31-21-re legyőzte a román Constantát. A női KEK-ben a Vác, nyolc gólos hátrány­ból indulva, 29-19 (14-9)-re nyert a horvát Koprivnica ellen, s továbbjutott a leg­jobb nyolc közé. Knapek Edina jutott a legtovább tőrvívás Knapek Edina ha­todik, Varga Gabriella pe­dig tizennegyedik helyen végzett a női tőrözők buda­pesti Világkupa-versenyén. A nap bravúrja Varga Gab­riella nevéhez fűződött, aki a 32 között 15-10-re megverte a Londonban olimpiai aranyérmes, 2010-ben világ-, 2011-ben pedig Európa-bajnok Elisa Di Franciscát. A döntőt két orosz, Inna Deriglazova és Larissza Korobejnyikova vívta, előbbi nyert 15-13- ra. A Vk-n 26 ország 124 vívója indult. A budapesti tőrhétvége a csapatverseny­nyel zárul vasárnap. Szilágyi Áront csak Cáseres győzte le KARDVÍVÁS Idei első nem­zetközi versenyén bronz­érmet nyert a kardozó Szilágyi Áron. A londoni olimpia bajnoka a madri­di Világkupa-versenyen magabiztos győzelmekkel jutott el a négyes döntőig, ahol egyetlen találatnyi különbséggel, 15-14-re ma­radt alul a hazaiak vívójá­val, Fernando Cáseresszel szemben. A 64-es táblára további négy magyar ke­rült fel. Ott Gáli Csaba egy asszót nyert, Gémesi Csanád, Gémesi Bence és Iliász Nikolász viszont az első körben vereséget szen­vedett. Vasárnap csapat- versenyt rendeznek a spa­nyol fővárosban. Szeretik egymást a politikusok (is) HIRDETÉS idén jubileumi, tizenötödik alkalommal kerül megren­dezésre a Valentin-napi pá­ros teniszverseny, amelynek szlogenje, a hagyományok­nak megfelelően: „Szeres­sük egymást, gyerekek!”. Ismét négy csapat mérkőzik meg a vándorserlegért a Ta­báni Tenisz Centerben: az újságíróké, a politikusoké, a sztármenedzsereke illetve a mpvész-sportolók vegyes együttese. Á verseny fővéd­nöke György István főpolgár­mester-helyettes, a verseny- igazgatói posztot ebben az évben is Markovits László, a korábbi kiváló teniszező, a Vasas SC elnöke tölti be. Várhatóan részt vesz az idei versenyen Pintér Sándor belügyminiszter, Stumpf Ist­ván alkotmánybíró, Fazakas Szabolcs korábbi EP-képvi- selőt, Tóth Ferenc Tolna me­gyei kormánybiztos, Bárándy Péter ügyvéd, Kiss Elemér exminiszter, Temesvári And­rea, egykori világ Top 10-es teniszbajnoknő, Sebők Vil­mos korábbi válogatott labda­rúgó, Ihász Kálmán olimpiai bajnok labdarúgó, Rakonczai Imre zenész, Hajas László mesterfodrász, Szellő István televíziós műsorvezető is. Kö­zülük a többség már az elő­ző években is nagy örömmel vett részt a versenyen. ■ Szenzációs ajánlat! SZENT ISTVÁN EMLÉKÉREM színtiszta ezüsttel bevonva A legjobb verdei minőség festett motívummal! Az érem alapja a történelmi Ferenc József 5 korona! M ÚZEÜM Ulk Ga 1.6R1A FOGLALÁSI SZELVÉNY Igen, lefoglalom a Szent Istvánt ábrá­zoló színes emlékérmet kedvezményes áron, 1490,- forintért (+postaköltség). Ez az érem egyben a „Magyarok krónikája" című gyűjtemény első darabja. Egyúttal jogosultságot szerzek a kollekció továb­bi darabjaira. Háztartásonként egy érem rendelhető! Név: I ____________________________ 5 korona/ 30 g/ 0 42 mm/ utánveret/ ezüstözött rézötvözet 131VR20130210 Kérjük, a kitöltött szelvényt az alábbi címre küldje vissza: Foglalja le most rendkívül kedvező áron! Múzeum-Galéria Kft. 1675 Budapest Pf: 109 www. muzeumgaleria. hu info@muzeumgaleria, hu

Next

/
Thumbnails
Contents