Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-31 / 26. szám
2 KÖRKÉP 2013. JANUÁR 31., CSÜTÖRTÖK JEGYZET M. i Szalmaszálak és fuldoklók bár egyelőre még nehéz lenne olyan ismerőst találnunk, akinek ne lenne legalább egy családtagja, barátja jelen pillanatban is külföldön azért, mert úgy érezte, hogy itt, ebben az országban teljesen reménytelen a helyzet, a tény ettől még tény: legfrissebb adatok szerint a tavalyi utolsó negyedévben tovább emelkedett az állással rendelkezők száma. mielőtt azonban hirtelen felindulásból mindkét öklünket határozottan rázni kezdenénk örömünkben, gyorsan szögezzünk le két dolgot. Egyrészt - elejét véve a sanda gyanúnak - ez nem azért van, mert már annyira sokan pattantak meg, s keresik a boldogságot néhány országhatárral nyugatabbra, hogy az már látszik a számokon; másrészt a javuló tendencia oka egyértelműen a közfoglalkoztatás felturbózása. A KÖZFOGLALKOZTATÁSSAL amúgy nincsen semmi baj - már ha helyén kezeljük. Azaz mondjuk nem kezdjük el azt hinni, hogy ezzel minden probléma meg is van oldva, van munka, kapunk érte pénzt, s ezért immáron olyan, boldogan nézhetünk . a jövőbe, mint egy úttörő, aki, miután a tizenkét pont egyikét sem szegte meg, semmi más vágya nincs, minthogy hasznos tagja legyen a társadalomnak. A közmunkaprogram ugyanis valójában csak szalmaszál a fuldoklónak: lehet bele kapaszkodni, kis szerencsével segít is a partra evickélés- ben, és akkor majd lesz normális állás is, s megint lesz különbség a kedd és a szombat között, a reggel nyolc és az este nyolc között - de ahhoz nagyon, nagyon kell kapaszkodnunk. És közben nagyon bízni abban, hogy a szalmaszál másik végén álló tényleg a partra akar húzni minket. Többen lelhettek állásra munka A közfoglalkoztatásnak nagy a szerepe az adatok alakulásában Nyilvántartott álláskeresők száma 2012 decemberében (fő) Változás az előző évhez képest (%) DÉL-DUNÁNTUL 68 895 fő Változás az előző évhez képest: 2128 fő; 3,2% Számos dél-dunántúli járás van a kedvezményezettek között DÉL-DUNÁNTÚL Országos szinten tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma, s egyes vonatkozásokban Baranya, Tolna és Somogy megyékben is kedvezőbben alakult a statisztika a korábbiaknál - ebben persze a közfoglalkoztatás növekvő üteme is szerepet játszik. Máté Balázs Örömtüzeket nyilván nem érdemes gyújtani, de tény, hogy a legfrissebb adatok szerint a tavalyi utolsó negyedévben tovább emelkedett az állással rendelkezők száma. A javuló adatokban a közfoglalkoztatás növekedése játszik komoly szerepet, vagyis nem elsősorban arról van szó, hogy új beruházások révén nőtt az álláshelyek száma. Mindenesetre tény, hogy országos szinten 2012 októbere és az év utolsó napja között a 15-74 év közötti korosztály tagjai körében 58 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az egy esztendővel korábbiakhoz képest. Az adatokat böngészve kiderül, hogy mind a férfiak, mind a nők foglalkoztatási mutatói javultak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a dél-dunántúli megyéket illetően is tapasztalhatók kedvező változások. Baranyában a nyilvántartott álláskeresők száma például tavaly decemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva csaknem egy százalékkal csökkent. (Somogybán, Tolnában viszont emelkedett.) Baranyában és Somogybán visszaesett a nyilvántartásba belépők száma ugyanebben az időszakban, Tolna megyében ellenben jelentősen, több mint tizenkét százalékkal nőtt ez a mutató. Tolnában ugyanakkor tavaly decemberben félezernél is több bejelentett álláshelyet tartottak nyilván, mint korábban. Az új álláshelyek száma decemberben Tolnában 663- mal, Baranyában 415-tel emelkedett 2011-hez képest, Somogybán viszont 666-tal csökkent. a gazdasági tárca tegnap jelentette be, hogy Somogybán öt, Baranyában három (a sásdi, a sely- lyei és a szigetvári), Tolnában egy (a tamási) járásban jelöl ki a kormány úgynevezett szabad vállalkozási övezetet. A végleges lista, mint kiderült, összesen negyvenhét járást tartalmaz. Hangsúlyozták ugyanakkor, egyedi kormánydöntéssel ezek Kevesen vállalták ugyan tavalytól kezdődően lakhatási támogatással is igyekszik támogatni a kormány a lakóhelytől távolabb eső munkavállalást, az adatok tanúsága szerint ez a kezdeményezés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár sokan érdeklődtek, végül csak néhány százan igényelték az első félévben havi százezer forintos, majd fokozatosan csökkenő összegű támogatást. közé újabbak is kerülhetnek. A kezdeményezés célja a leghátrányosabb helyzetű térségek felemelése új vállalkozások oda- csábításával, s így a foglalkoztatás további bővítésével. Az övezetekben állást kínáló cégek minden munkavállaló után négyszázezerforintos támogatást kapnak majd álláshelyenként, továbbá a január elsejétől élő a javuló adatok hátterében hangsúlyos szerepet játszik az a tény is, hogy tavaly országszerte mintegy háromszázezren kaptak munkát a közfoglalkoztatásnak köszönhetően. Várhatóan idén is hasonlóan alakul az így keresethez jutók száma, a Dél-Dunántúlon összességében több tízezren dolgozhatnak 2013-ban közmunkásként. az érintettek számára jó hír, hogy januártól a korábbiaknál szociális hozzájárulási adókedvezmény lehetőségét is kiterjesztik a szabad vállalkozási zónákra. Az új vállalkozások három évig részesülnek a kedvezményben: az első két évben a teljes, a harmadik évben fele összegű szociális hozzájárulási adókedvezményt jelent. Ez 348, illetve 174 ezer forintot ér a gyakorlatban egy munkavállaló után. több pénzt kapnak. Teljes munkaidő esetén a szakképzetlenek számára a havi bér bruttó 75 500, szakképzettek esetén pedig bruttó 96 800forintra emelkedett. bevezették a közfoglalkozta- tási jogviszonyban foglalkoztatott munkavezetőt megillető közfoglalkoztatási garantált bért is, ez napi nyolc óra munkaidő esetén bruttó 106 480 forint. A közmunkások idén több pénzre számíthatnak Anyagilag is támogatnák a rendőrség munkáját Medina A közbiztonság szempontjából jó év volt a tavalyi - állapították meg azon a medinai szakmai fórumon, amelyen a Szekszárdi Rendőrkapitányság északi körzeti megbízotti (kmb) csoport településeinek polgármesterei és rendőrségi vezetők - dr. Pilisi Gábor rendőrkapitány, Szabácsy Szabolcs közrendvédelmi osztályvezető, Zádori László körzeti megbízotti alosztály vezető - vettek részt. Szabácsy Szabolcs elmondta: a kötetlen eszmecserén az önkormányzati vezetők jelezték igényeiket, kéréseiket a helyi rendőri jelenléttel, akciókkal kapcsolatban. Szó volt a polgárőrség, a rendőrség és az önkormányzatok kapcsolatának erősítéséről is. A polgár- mesterek jelezték, hogy idén is támogatni kívánják - anyagilag is - a rendőrség munkáját. Ennek formája a nagyobb helyi rendezvények biztosítása kapcsán felmerülő túlórák díjazása, illetve a rendőri munkához szükséges eszközvásárlás lehet. Konkrétumokról egyelőre nem esett szó, a tényleges támogatásról a képviselő-testületek a későbbiekben dönthetnek. Az északi kmb csoport hét | településen lát el szolgálatot: Harcon, Kistormáson, Kölesden, Medinán, Sióagárdon, Szedresen és Tengelicen. ■ K. S. Csökkent a boltok száma a megyében tolna megye Közel kétszázzal csökkent a kiskereskedelmi üzletek száma Tolna megyében az elmúlt évek során. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2000-ben 4198 üzlet működött, tizenkét évvel később azonban már csak 4005. Az adatok szerint a legtöbb kiskereskedelmi egység 2002-ben működött a megyében, ekkor 4325 volt a számuk, a legkevesebb pedig 2008-ban, ekkor 4002 üzletet tartott számon a statisztikai hivatal. A boltok közül a vizsgált időszak elején 2186-ot működtetett egyéni vállalkozó, tizenkét évvel később pedig már csak 1774-et. ■ V. M. Textilmesék Rell Kata munkái láthatóak február 25-ig a dunaföldvári Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtárban. A megnyitón Méhes Istvánné ajánlotta a képeket a közönség figyelmébe. A könyvtár szívesen ad helyet Tolna megyében élő alkotók számára, hogy megmutassák tehetségüket, munkáikat. így született meg Rell Kata Textilmesék című tárlata. A hangulatos megnyitón a helybéli Annamatia Női Kar működött közre, (vt) Átadhatják a jó gyakorlataikat uniós támogatás Referenciaintézmény lett a Perczel-iskolából Uniós támogatásból készült fel a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium a referenciaintézményi szerepéből adódó feladatok ellátására Tolna megyében, illetve a dél-dunántúli régióban. A Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Perczel Mór Tagintézménye Bonyhádon 4 millió forint uniós támogatást nyert a „TÁ- MOP-3.1.7-11/2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 4 millió forintos összköltség- vetésű projekt keretében a pedagógusok nemcsak felkészültek nevelési-oktatási „jó gyakorlataik” továbbadására, hanem a referenciaintézményi működéshez szükséges szervezeti, szolgáltatási feltételrendszert is megteremtették. A referenciaintézmény egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermek- központú pedagógiai gyakorlattal, szervezeti innovációval rendelkező és ezt szolgáltatásaiban publikálni, valamint átadni képes közoktatási intézmény. A referenciaintézmények a közoktatás fejlesztésének minősített bázisai lesznek. A konstrukció támogatta azt a szakmapolitikai célt, hogy értékalapú, a hazai pedagógiai hagyományt a korkívánatokkal és a nemzetközi innováció értékeivel ötvöző országos referenciaintézményi hálózat jöjjön létre. A pályázat keretében a Szent László Szakképző Iskola bonyhádi egysége - intézményi fejlesztési terve alapján - felkészült nevelési-oktatási gyakorlatuk továbbadására, elterjesztésére, megismertetésére. Az iskolában a projekt 8 hónapja alatt kialakult a referenciaintézményi működéshez szükséges szervezeti, oktatásszervezési, szolgáltatásszervezési feltételrendszer. A referenciaintézményi szolgáltatások ellátásához rendelkezésre áll megfelelő számú refePROMÓCIÓ SZÉCHENYI TERV renciaintézményi mentor-pedagógus. jó gyakorlataink: Gólyatábor a Perczelben, ÖKO-nap szervezése középiskolában, Egészség 7 a kollégiumban. Készen állunk, hogy segítsük más köznevelési intézmények szakmai fejlesztő tevékenységét! Iskolánkról és a fejlesztésekről bővebb információt a www.perczel.szltiszk.hu oldalon olvashatnak. kapcsolat: Nagy Brigitta igazgató 7150 Bonyhád, Széchenyi tér 18., 74/550-000, e-mail: nagybri- gitta@jokai.szltiszk.hu . ■ MAGYARORSZÁG MEGÚJUL Aprojckltk az Európai Unió lámogatiiiral., az Európai Szociális Alap lürifinaftulrezifctot valósulnak m*q * k I I I l