Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-30 / 25. szám
12 2013. JANUÁR 30., SZERDA SPO Tűni Csak harmincötmillióért vihetik a tehetséget Harmincötmillió euróbán határozta meg a 20 éves Isco kivásárlási árát a spanyol Malagá futballcsapata. A válogatott kapuján is kopogtató tehetségre több nagy klub is szemet vetett, köztük a Chelsea, amely hajlandó lenne megadni a spanyolok által kért összeget. ISCO Aranyat hozott az I. Béla diákolimpia Történelmi győzelmet aratott a szekszárdi iskola csapata Szabó Noémi (balról) együttese nagyszerű teljesítménnyel végzett az első helyen Szolnokon. Ebben a korosztályban sosem nyert még megyei együttes HÍKSÁV A sérült Nick Williams nem marad Pakson kosárlabda Közös megegyezéssel szerződést bontott az Atomerőmű SE NB I-es férfi együttese és a csapat amerikai játékosa, Nick Williams. A 2009-es bajnokcsapat irányítója még tavaly szenvedett kézsérülést. Decemberben megműtötték, s mivel felépülése előreláthatólag • hosszabb időt vesz igénybe, a felek a kontraktusa felbontásáról döntöttek. ■ B. L. A Juvét is megjárta a Honvéd új csatára labdarúgás A Juventusban, a Parmában, a Palermóban, a Bariban és a Cataniában is megfordult Davide Lanzafa- me a Bp. Honvédhoz igazolt. A 25 éves olasz csatár 63 A-ligás meccsén nyolc gólt lőtt - jelenlegi csapata, a Grosetto fél évre adta kölcsön a kispestieknek. ■ R. G. Simon Attila a PMFC csapatában folytatja labdarúgás Az OTP Bank Liga 14. helyén álló PMFC-Ma- tiasnál folytatja pályafutását az MVM Paks házi gólkirálya, Simon Attila. Az 1983-as születésű játékos megjárta többek között a DVTK, az Újpest, a Kecskemét, a Zalaegerszeg és a Siófok együttesét, s 2012 nyarán igazolt Paksra. Simon 15 bajnoki mérkőzésen hét gólt szerzett. A csatár fél plusz két évre igazolt Pécsre. ■ B. L. Simon Pécsett lőheti a gólokat Aranyérmet nyert a szekszárdi I. Béla Gimnázium csapata a Szolnokon megrendezett VI. korcsoportos kosárlabda diákolimpiái döntőn. Rónai Gábor A Szabó Noémi szakedző, Ve- csési Klára és Breuer-Orbán Károly testnevelők által irányított szekszárdiak magabiztos teljesítménnyel végeztek az élen, megelőzve dunakeszi és pécsi riválisukat. A szekszárdiak a csoportmérkőzések során két győzelemmel és egy vereséggel zártak. A soproniakat és a szolnokiakat simán verték, nagy riválisuktól, a pécsiektől pedig szoros meccsen kaptak ki. Az elődöntőben a kanizsaiakat, a döntőben pedig a dunakeszieket múlták felül nagy csatában. A torna All Star-csapatában két szekszárdi játékos, Studer Zsuzsa és Simon Anikó is helyet kapott. A szekszárdi csapat legjobbjai Árvay Júlia lett.- Tíz év munkája van ebben a korosztályban - mondta Szabó Noémi, aki amúgy történelmi tettet hajtott végre csapatával, hiszen Tolna megyei iskola még nem végzett az élen ebben a korcsoportban. - Lányaim adják az Atomerőmű-KSC Szekszárd juniorcsapatának gerincét, hetente háromszor az iskolában, ötször pedig az egyesületben edzenek. Ez a sok munka hozta meg az eredményét, most már nem lehet más a célunk mint, hogy jövőre megvédjük elsőségünket - tette hozzá az edzőnő, aki azt is elárulta, hogy előzetesen az ötödik-hatodik hely megszerzését tűzték ki célul. a szekszárdi lányok mellett a paksi fiúk is érdekeltek voltak a diákolimpiái döntőn. A Vak Bottyán Gimnázium együttese a nyolcadik helyen végzett. A Nagy László által felkészített együttes a kaposvári Munká- csytól 65-62-re, a debreceni- Mivel jövőre is ebben a korosztályban játszhatunk, úgy vágtunk neki a tornának, hogy a négy közé kerülés már siker lenne számunkra - folytatta hozzá Szabó Noémi. - Úgy gondolom, a nyitómérkőzésen a Sopron ellen aratott győzelmünk adta meg a kellő lökést ehhez a nagyszerű eredményhez. Ellenfelünk négy 190 centiméter közeli játékossal állt fel, közülük nem egy az Euro- ligában szereplő első csapattal készül már, de a lányok rendkívül fegyelmezett, tudatos játékkal előrukkolva borították a pa- pírfomát. Ettől kezdve nem volt megállás, az esélyesség terhe Kossuthtól 86-62-re, a kecskeméti Bolyaitól pedig 78-64-re kapott ki. A hetedik helyért ugyancsak a kecskemétiekkel kerültek össze a paksiak, ezt a meccset 83-68-ra veszítették el. A paksi csapat legjobbja Gomola Bence volt. nélkül vettük az akadályokat. Nagyon boldogok vagyunk, hiszen tavaly Pakson nem sikerült érmet szereznünk (negyedik lett a csapat - A szerk.), a legszebb álmainkat is felülmúlta ez az eredmény. A SZEKSZÁRDIAK EREDMÉNYEI, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK: 1. Béla- Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium, Sopron 78-59 (A legjobb szekszárdi bodók: Studer Zsu. 22/6, Simon 19, Mácsik 16/9, Bari 12/6). I. Béla-PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium, Pécs 62-67 (Ld.: Simon 22, Studer Zsu. 19/3, Árvay 10), I. Béla-Szolgáltatási Szakközépiskola és Szakiskola, Szolnok 68- 45 (Ld.: Studer Zsu. 18/3, Simon 18, Mácsik 11/9, Árvay 11). az elődöntőben: I. Béla-Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola, Nagykanizsa 66-59 (Simon 27, Studer Zsu. 16/6, Mácsik 15/9). A DÖNTŐBEN: I. Bé- la-Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi 58-52 (A szekszárdi dobók: Studer Zsu. 27/9, Kövér 9/3, Árvay 6, Simon 6, Bari 5/3, Mácsik 3/3). Kispályás foci: a Longstep gárdája nyerte a dobogos csapatok derbijét A SZEKSZÁRDI SPORTKÖZPONT-FÜRGE NYUSZI FOCIVILÁG XX. TÉLI KISPÁLYÁS TEREMLABDARÚGÓ KUPA EREDMÉNYEI, 9. FORDULÓ: Longstep-Hano-Vill 11-5, Kontra-Rumos Katica 07 9-12, Pr-Trans futárszolgálat-Kis Dankó 3-4, Ferropatent Zrt.-To- magro 10-16, Agro-Tipp-Young Boys 5-5, Amir-Balassa Művek 9-5.10. FORDULÓ: UFC Szek- szárd-Amir 7-7, Kis Dankó- Kontra 10-4, Rumos Katica 07-Agro-Tipp 12-7, Young Bo- ys-Ferropatent Zrt. 8-7, Tomag- ro-Longstep 5-10, Hano-Vill- Balassa Művek 24-3. A TORNA ÁLLÁSA: 1. Longstep 27,2. Kis Dankó (77-37) 22, 3. Hano-Vill (89-59) 22,4. To- | magro 18, 5. UFC Szekszárd (62-67) 13, 6. Amir (70-85) 13, 7. Pr-Trans futárszolgálat 12, 8. Agro-Tipp (59-80) 10, 9. Young Boys (43-61) 10,10. Ferropatent Zrt. (71-97) 9,11. Rumos Katica 07 (67-82) 9,12. Balassa Művek (44-111) 6,13. Kontra (75-112)6. ■ B. L. Bor Barna nyerte a nehézsúlynak paksi házi döntőjét A hétvégén az UTE csarnokában rendezték meg a felnőtt Magyar Köztársaság Kupát. A nehézsúly házi döntőt hozott, ahol Bor Barna idei második hazai győzelmét aratta. A juniorok is helyt álltak: Kiss Vivien (57 kg) 2. lett; Ömböli Renátó (100 kg) 3. helyezést ért el; Ohát Zalán (90 kg) megismételte az előző heti harmadik helyét; míg Őri Felíciánnak (66 kg) sikerült felállnia a dobogó legalsó fokára. Eredmények: I. helyezett: Bor Barna (+100 kg). II. helyezett: Petró Józsa Ákos (+100 kg), Kiss Vivien (57 kg). III. helyezett: Őri Felícián (66 kg), Ohát Zalán (90 kg), Ömböli Renátó (100 kg). ■ B. L. Nyolcadik helyen zárt a Vak Bottyán fiúcsapata A várt nagy csata elmaradt, kikapott a MAFC-tól a Bonyhád kosárlabda A fővárosi csapat már a mérkőzés elején magához ragadta az irányítást, a BKSE-től csak a felzárkózásra futotta FÉRFI NB l/B, NYUGATI CSOPORT, 13. FORDULÓ. MAFC-BONYHÁDI KSE 76-67 (23-16,24-14,15-20,14- 17). Budapest, 200 néző. V: Horváth, Szalai, Németh. Bonyhád: Lukács 12/6, FARAGÓ 21/12, Kovács B. 2, Rutkai 7, Panta 2. Csere: Tömösváry 12, Jilling 11/3, Lő- rincz. Edző: Morgen Frigyes. Intő jel volt a vendégek számára, hogy hazai pályán magabiztos a MAFC. Még annak ellenére is, hogy legutóbb a Törökbálint elvette a fővárosiak hazai veretlenségét. Azt a találkozót talán a fáradtság számlájára lehet írni, hiszen azon a héten verte ki emberfeletti teljesítménnyel a Magyar Kupából az élvonalbeli Soproni KC gárdáját Sabáli Balázs edző legénysége. Az öldöklő csata és az izgalmas összecsapás borítékolható volt... Morgen Frigyes alaposan felkészítette csapatát, ennek ellenére kishitűen kezdtek Lukácsék, már 10-0-ra vezetett a fővárosi alakulat, amikor először talált a gyűrűbe a látogató. A BKSE a folytatásban is futott az eredmény után. A rövid pihenőt követően is hasonló volt a forgatókönyv: a BKSE nem találta a játék ritmusát, a múlt heti gyenge ■ Morgen edző felkészítette csapatát, mégis rosszul kezdtek Morgen Frigyes (jobbra) hiába magyarázott, vereséget szenvedett a BKSE védekezés után most az átütő erő nélküli támadójáték miatt csak üldözte ellenfelét. A nagyszünetre tetemesre nőtt a MAFC előnye (47-30). A szünetben valamelyest rendezte sorait a Bonyhád, s a 28. percre 55-46-ra felzárkózott, de a negyed végére ismét kétszámjegyű volt a hazaiak előnye. Ennek ellenére a Bonyhád nem adta fel, mindent elkövettek, hogy közelebb férkőzzenek a vendéglátóhoz. A 37. percben 71-61-es állásnál gyakorlatilag egy támadásból Lukács révén hat pontot ért el a csapat - három büntető és egy távoli -, így máris látótávolságon belül volt a Beton (71-67). Ezzel azonban el is lőtték a puskaporukat a játékosok, a folytatásban már csak a harmadik helyen álló hazai társaság volt eredményes, így a rangadó pontjai a fővárosban maradtak. A bonyhádiaknál Faragó Péter végig kiemelkedően játszott, míg a csapat többi tagja csak a második húsz percben nyújtott elfogadhatót. A vereségnek van egy pozitívuma is: ha az alapszakasz végén pontegyenlőség lesz a két egylet között, akkor a BKSE végez előrébb, mivel hazai pályán 11 ponttal volt jobb riválisánál. Február 1-én pénteken a Vasast fogadja a Bonyhád (18 óra). U23: 76-50. ■ B. L.