Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-30 / 25. szám

4 2013. JANUÁR 30., SZERDA DOMBÓVÁRI JÁRÁS HÍRSÁV Kiváló hangulatban telt a szalagtűző bonyhád Remekül sikerült a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium szalagtűző ün­nepsége. A programot több diák is gazdagította fellépésé­vel. Ének, zongoradarab, sza­xofonjáték, szavalat, színházi jelenet és tánc egyaránt sze­repelt a műsorban. Az est leg­inkább várt eseménye a sza­lagtűzés volt: 124 növendék élhette át ezt a pillanatot. A programot bál zárta. ■ V. B. Roma diákok ösztöndíjpályázata fadd A tervek szerint erre az évre is ír ki ösztöndíj pályáza­tot a faddi önkormányzat a kö­zép-, illetve felsőoktatási in­tézményekben tanuló faddi roma diákok számára. A köz­ség vezetésének azt kell eldön­tenie, mekkora összeget bizto­sít erre a célra, illetve milyen feltételeket szab az ösztöndíj elnyerésére. ■ S. K. Négy település nyugdíjasai találkoztak harc Nyugdíjas találkozót rendezett a hétvégén a Harci Nyugdíjasok Érdekszövetsége. A nyugdíjasok műsora után Paksi István elnök által ké­szített székelykáposzta vacso­ra várta a vendégeket, majd mulatság kezdődött, elfáradá­sig. Az eseményre Zombáról, Kétyről és Hőgyészről is ér­keztek vendégek, jelen volt a megyei nyugdíjas szervezet elnöke is. ■ S. K. Mindenki neve napját tartottak Medina Idei első összejövete­lén mindenki neve napját tar­tott a Medinai Nyugdíjas Ér­dekszövetség. A művelődési házban rendezett eseményen a tagság mintegy kétharmada vett részt. Sárdiné Iker Anna elnöki köszöntője után Csiz­madia János korábbi egyesü­leti vezető olvasta fel egy no­velláját. Az ebédet ezúttal Sárdiné Iker Anna főzte, he­lyi borok és házi sütemények is kerültek az asztalra. A késő délutánig tartó rendezvényen többen táncra is perdültek. A legközelebbi összejövetel már­cius 9-én lesz, akkor ünnep­ük a civil szervezet 15 éves jubileumát. ■ S. K. A dombóvári Farkas Attila Uszoda kültéri medencéje. Bizonytalanság övezi, hogy a fedett részen vajon meddig tarthatnak még edzéseket a gyerekeknek Kapálóznak az uszodáért bizonytalanság Veszteséges a létesítmény fenntartása, van, aki eladná Megoldást kell találni a Farkas Attila Uszoda to­vábbi működtetésére, ebben minden érintett egyetért. A mikéntre több ötlet is fel­merült, például a létesítmény értékesítése, ám ez jelen ál­lás szerint várat magára. Hanoi Erzsébet dombóvár Ami korábban elég volt, az most csak szeptem­berig fedezte a költségeket. A Dombóvári Sportiskola Egye­sület úszó szakosztálya már ta­valy őszre felhasználta az ön- kormányzat által a sportkeret­ből biztosított 8,6 millió forin­tos éves támogatást, 2012 végé­re pedig több mint hatmillió fo­rintos tartozást halmozott fel az uszodát üzemeltető Dombó­vár és Környéke Víz- és Csator­namű Kft. felé. Az okokról megtudtuk, hogy az elmúlt év tavaszán 445 fo­rintról 990 forintra emelke­dett az uszodahasználat óra­díja, ami egyformán vonatko­zik az egyesületi sportolókra és a hobbiúszókra. Az egyesü­let különböző korosztályaiban és az úszóiskola két csoportjá­ban jelenleg 110 gyerek úszik rendszeresen, a kedvtevésből úszók viszont az áremelkedés miatt egyre inkább elmara­doztak. Némi könnyebbséget egyébként az jelenthet az egye­sületnek, hogy az iskolai úszás finanszírozását az önkormány­zattól átvette az oktatási intéz­mények működtetését végző Klebelsberg Intézményfenn­tartó Központ. Az uszoda fenn­tartása viszont mindemellett veszteséges az önkormányzat számára. Vételi ajánlat érkezett, a megállapodás csúszik Az előző évvégén vételi aján­lat érkezett a Koppány Holding Zrt.-től a létesítményre és a működtető eszközökre. Érték- becslések szerint az uszoda­épület és a mellette lévő kút ér­téke 46 millió 200 ezer forint. a dombóvári úszók évek óta a megye élvonalába tartoznak, a korcsoportos versenyek érem­halmozói a városban edződő fiatalok. Az utánpótlás korúak számára 2012 végén meghirde­tett „Aranyjelvényes Program­ban” 8 arany, 19 ezüst és 25 bronz fokozatot értek el a Dom­bóvári Sportiskola Egyesület úszói. Ezzel az eredménnyel a A társaság nettó 10 millió fo­rintot kínált az ingatlanért, és a szerződésben azt is vállal­ták volna, hogy 5 éven keresz­tül biztosítják az üzemeltetést, valamint a számításaik szerint évi átlagos több mint 8 millió forintos veszteséget. Ám a hosz- szú egyeztetés-sorozat jelen ál­lása szerint a szerződéskötés elmarad. Ezt erősítette meg Horváth Antal, a Koppány Holding Zrt. tárgyalásokban résztve­vő munkatársa. Mint mond­ta, felbecsültették az ingatlant, számításokat végeztek a 2011- es könyvelési adatok alapján, és ezután döntöttek úgy, hogy vállalják a veszteségeket is. Az ok, amiért egyelőre mégis meg­hiúsulni látszik a megegyezés, az az, hogy néhány tulajdonjo­Magyar Úszó Szövetség 91 foko­zatot elért tagegyesülete közül a 8. helyen végeztek a rangsor­ban. az úszósport az 1960-as évek óta van jelen a városban, a fe­dett Farkas Attila Uszodával 1973 óta rendelkeznek. A ver­senyúszás mellett gyógy úszás és hobbiúszás helyszíne is a ki­csi, kopott uszoda. gi kérdés még nem tisztázott. A probléma forrása, hogy az in­gatlan a vízmű tulajdona, míg a 2005-ben pályázati forrásból vásárolt berendezések az ön- kormányzathoz tartoznak. A folytatástól azonban nem zár­kóznak el - hangsúlyozta Hor­váth Antal. Különböző elképzelések vannak a folytatásra Az uszoda működésére azon­ban - ha csak átmenetileg is - megoldást kell találni. Szabó Loránd polgármester szerint abból az összegből lehetne eb­ben az évben finanszírozni az üzemeltetést, amely a vízmű vágyon visszabérléséből folyik be a nyári hónapokig a Dom­bóvár és Környéke Víz- és Csa­tornamű Kft.-től. Nagy Roland, a helyi fideszes képviselőcso­port vezetője pedig elmond­ta, hogy szerintük a Dunán­túli Regionális Vízmű Zrt.-vel kötött szerződés alapján lenne mód az átmeneti megoldásra. A víziközmű társulás révén 67 millió forint már megérkezett a városhoz, ebből 15 millió fo­rintot fordítanának az uszodá­ra. De ez is csak egy darabig fedezné a kiadásokat, így még keresik a hosszú távú megol­dást. Az élvonalba tartoznak a dombóvári úszók Elnézik, ha betegre váró autó áll a bejáratnál dombóvár Nem tudott a kór­ház közvetlen közelében par­kolni, holott gerincsérvre mű- töttként ez jócskán megkönnyí­tette volna a közlekedését - pa­naszolta egy olvasónk. Azt is hozzátette, hogy egyébként az intézmény területén belül csak fizetős helyet talált. A történethez dr. Kerekes László, a Szent Lukács Egész­ségügyi Nonprofit Kft. főigazga­tója adott magyarázatot. Mint mondta, a mozgáskorlátozottak számára van kialakított parko­lóhely, illetve a kórház bejáratai akadálymentesítettek. Továb­bá azt sem tiltja semmi, hogy - akár percekig is - autó várakoz­zon a főbejárat előtt, amíg egy nehézkesen mozgó beteg ki­vagy beszáll a rá váró járműbe. A főigazgató azt is elmond­ta, hogy a korábbi vezetés ala- kítottá át úgy a parkolási rend­szert, hogy az az egészségügyi intézmény dolgozói és a látoga­tók számára is költségtérítéses legyen. A kerítésen kívül azon­ban ingyenes a parkolás. ■ H. E. A magyar kultúra napi programmal kezdték az évet DÖBRÖKőz A magyar kultúra napi rendezvény volt az év első programja az Integrált Közössé­gi és Szolgáltató Térben hétvé­gén. Selyem Attiláné, az IKSZT vezetője - aki Ruff Renátával együtt szavalattal is hozzájárult a műsor sokszínűségéhez - el­mondta, hogy jól sikerült az év­nyitó rendezvény. A mintegy hetven érdeklődőt Szili Lajosné polgármester kö­szöntötte, felidézte Kölcsey Fe­renc Himnuszának születését, a magyar kultúra napjának ha­gyományait. A műsor további részében fellépett a Dombóvári Zenész Egyesület, akik magyar zeneszerzők műveiből adtak ízelítőt a hallgatóságnak, vala­mint közönség elé állt a Döb- röközi Gyöngykoszorú Hagyo­mányőrző Néptánccsoport is. Ők Válogatás a Kárpát-medence táncaiból címmel adtak műsort. Selyem Attiláné azt is elárul­ta, hogy az IKSZT kezd mind látogatottabb lenni, a falubeli­ek lelkesedése egyre nő a prog­ramjaik iránt. ■ H. E. Újszülött Solt Kevin Kristófot, az év első dombóvári babáját köszöntötte nemrégiben Szabó Loránd polgármester és Kiss Béla képviselő. A csöpp­ségjanuár 4-én született a Szent Lukács kórházban 3160 grammosán és 51 centiméteresen. A kisfiú a második gyermek a családban, édesanyja elmondása szerint nyugodt baba. Az önkormányzat nevében babaápolási termékekből összeállított csomagot is átadtak a szülőknek. Az elmúlt évtizedek kincseire leltek nagytakarítás Ismerős arcok köszönnek vissza az alagsorban talált fotókról dombóvár Kincsekre bukkan­tak a polgármesteri hivatal alag­sorában. Mivel a járási hivatal beköltözése miatt június 15-ig az önkormányzatnak teljesen át kell adnia az épületet, ezért a pa­kolás már jó ideje elkezdődött. A szerződésben ugyanakkor azt is vállalták a polgármesteri hiva­tal részéről, hogy a legalsó szin­tet január 31-ig kiürítik, így a régóta halogatott selejtezést sem lehetett tovább húzni. A Szabó Loránd polgármes­ter által „kukáztunk a hiva­talban” munkacímmel illetett lomtalanítás során előkerült többek között egy hordozható orgona, amely a hetvenes évek­ben volt az esküvők kísérője. A hangszert a polgármesteri hi­vatal egyik dolgozója vette bir­tokába, azzal az ígérettel, hogy szóra bírja azt. A kutakodás ré­vén rábukkantak a Dombóvári* várossá nyilvánító oklevélre 1970-ből és több tucat rézkarc­ra, amelyek Tolna megye tele­püléseit örökítik meg. A legnagyobb érdeklődés azt 25-30 dobozt övezi, amelyek az egykori családi iroda fényké­pészének, Dombai Istvánnak a képeit őrzik 1977-től. A felira­tozott fotók a város fejlődését mutatják be, és idézik fel a ré­gi arcokat. Az impozáns gyűjte­mény a Városi Könyvtárban ki­alakított Kincses szobában kap majd helyet. ■ H. E. Egy kép 1977-ből. Hasonló értékek lapulnak még a dobozokban A •V f I t

Next

/
Thumbnails
Contents