Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-25 / 21. szám

2013. JANUÁR 25., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR 3 Liszt és a franciák. Idei első összejövetelét tartotta tegnap a Liszt Ferenc Társaság szekszárdi csoportja a helyi zeneiskolában. Ezúttal Eckhardt Mária Liszt-kutató, a Liszt Emlékmúzeum ny. igazgatója tartott előadást Liszt Ferenc és francia zeneszerző kortársai címmel. A referátumot Lányi Péter zongo­rajátéka egészítette ki, a zongoraművész tanár Auber-, Gounod-, Debussy-műveket játszott, részben Liszt feldolgozásában. Hitelt adnak mindenkinek fő az óvatosság! Aki kiszolgáltatott, azt könnyebb becsapni Sürgősségi osztályt is létrehoznának dombóvár - Egybe esnek a la­kossági igények és a kormány­zati elképzelések a dombóvá­ri kórház kapcsán - mondta Patay Vilmos, a térség ország- gyűlési képviselője a csütörtö­ki intézménybejárás után. Ki­jelentésével arra a fejleszté­si elképzelésre utalt, miszerint szeretnék elvégezni a kórház még felújításra váró szárnyá­nak rekonstrukcióját. A meg­valósítást egy pályázat tenné lehetővé, amelyet áprilisig kell benyújtani. A tervek között szerepel a sürgősségi osztály létrehozása és telephely-kon­centráció is. A bejáráson ugyancsak résztvevő Potápi Árpád János, a bonyhádi térség országgyűlé­si képviselője arról számolt be, megítélésük szerint jó irány­ba halad a dombóvári kórház. S mint mondta, a Szent Lu­kács Egészségügyi Nonprofit Kft.-nél tett látogatás azt a célt is szolgálta, hogy a meghall­hassák dr. Kerekes László fő­igazgató elképzeléseit. ■ H. E. Jávor: váltás kell a gondok orvoslásához szekszárd - Magyarország ma sokrétű válságban van, a Fi­desz kormányzás egy újabb ré­teget rakott az országot évtize­dek óta sújtó válságok soroza­tához - nyilatkozta lapunknak Jávor Benedek. Az LMPpoliti- kusa tegnap a Szekszárdi Értel­miségi Kör meghívására tartott előadást. A volt frakcióvezető szerint súlyos gazdasági krízishelyzet van, aminek jelentős része az Orbán-kormány elhibázott gaz­daságpolitikájából adódik. A társadalom kettészakadt, egy­re többen kerülnek kilátásta­lan helyzetbe. A Fidesz mind­ezen kívül „behozta” a demok­ratikus berendezkedés és in­tézmények válságát is - fogal­mazott a honatya.- Hogy neki lehessen látni a gondok orvoslásának, 2014- ben kormányváltásra van szük­ség - jelentette ki. Mint mond­ta, az ellenzék feladata, hogy olyan ajánlattal éljen, hogy ér­demes legyen az ellenzék párt­jaira szavazni. ■ S. K. Sokba kerülhet a hitel an­nak, aki meggondolatlanul vesz igénybe ismeretlen köz­vetítőket. Ihárosi Ibolya Ön hitelképtelen, mondta inge­rülten az egyébként is morózus férfi, és lecsapta a telefont. Az újságban mindössze egy mobil­szám szerepelt, a hitelközvetí­tőé, akinek vélhetően attól ment el a kedve, hogy pontos részle­teket szeretett volna kapni la­punk munkatársa arról, milyen feltételekkel tudna hitelt szerez­ni neki. Arról már végképp hal­lani sem akart, hogy megmond­ja, mibe is kerülne úgy félmil­liónyi kölcsön, lehetőleg gyor­san. Igyekeztünk nem túl bízta­tó adatokat bemondani, találom­ra. Mégsem ez zavarta, hanem hogy túl sokat akarunk tudni a feltételekről. Éppen itt van a kutya elás­va. Ha valaki manapság hitel­képes, egy valamire való bank­nál, annak nem is nagyon van szüksége kölcsönre. Éppen a munkanélkülieknek kellene pénz, hogy legalább átmeneti­leg fellélegezzenek, kifizetve a felhalmozódott közüzemi tarto­zásokat. Másoknak meg azért, hogy befizethessék devizahitel ük elmaradt 2-3 havi részletét. Egy másik kecsegtető aján­lat szerint nyugdíjasoknak és BAR-listásoknak is tudnak hi­telt szerezni, szinte azonnal. A magabiztos férfihang haláli nyu­godtan adta elő, nem gond az egy­milliós hitel, nyugdíjasnak sem, s egy héten belül már utalják is. Mindössze annyi a teendő, hogy adásvételi szerződést kötünk a lakásomra, természetesen ké­rik a tulajdoni lapot, összes ada­taimat, ők meg postán elküldik a kész szerződést, amit persze nyomban vissza is adnak, amint a lejárt az általuk átutalt hitel. Erre az egész tranzakcióra, leg­alábbis így az elején, mindössze egy mobil telefonszám a bomba­biztos biztosíték. Egy másik, suk-sük-ölő női hang mindenáron videót akart küldeni, és hagyta magát kifag­gatni. Annyi derült ki a szavai­ból, hogy önfinanszírozó a prog­ram, tíz százalék az önerő, de hogy ez mit jelent, arra már nem tudott válaszolni. Ha még hozok is ügyfeleket, akár kereshetek is, és érdemes a sorban minél feljebb kerülni. Vagyis, pilótajá­ték az egész. Egy-kettőnek fent a csúcson dől a pénz, a többiek meg fizethetnek ítéletnapig. Természetesen beszéltünk profi hitelközvetítő céggel is, akik visszahívtak, alapos tájé­koztatást adtak, minden kérdés­re válaszoltak, volt vezetékes te­lefonjuk. Elmondták volna azt is, hogy milyen iratokra lesz szük­ség, ha a személyes találkozás al­kalmából megmondja a számító- gépes programjuk alapján, hogy mennyi hitelre lehet számítani. Természetesnek tartották, hogy meggondolom a dolgot, még ta­nácsot is adtak, hogy mit érde­mes ilyenkor mérlegelni. Börtönbüntetést és százezer forint pénzbüntetést is kaptak a csalásért a napokban ítélt el a Szekszár­di Törvényszék jogerősen két Baranya megyei vádlottat, társtettesként elkövetett csalás miatt, helyben hagyva az ak­kor még Pécsi Városi Bíróság ítéletét. Egyiküket 10 hónap börtönre, 1 év közügyektől el­tiltásra és mellékbüntetésként 100 ezer forint megfizetésére kötelezte a bíróság. A másod­rendű vádlott 8 hónap börtönt és 100 ezer forint pénzbünte­tést kapott, a szabadságvesz­tés végrehajtását 3 év próba­időre felfüggesztve. EGY pécsi házaspár férfi tagja egyéni vállalkozóként pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozott. Feleségével elhatározták, hogy szociális szövetkezetei hoznak létre nehéz anyagi helyzetűek megsegítésére. 2010 elején talál­koztak az első rendű vádlottal aki azt ajánlotta, hogy magán- személyektől szerez kedvezmé­nyes hiteleket a rászorulóknak. Feltételként szabta mega kézzel írott kérelmet, amelyben kamat­mentes kölcsönt kér az ügyfél és átadja a kért összeg 10 százalé­kát. Az első kérelmező 2010 márciusában közvetlenül a vád­lottakról 3,5 milliót kért, fedezet­ként felajánlott egy jelzáloggal terhelt ingatlant, és átadta a 350 ezer forint előleget. A máso­dik sértettet ugyanezen séma alapján 100 ezer forinttal csap­ták be, majd idővel elérhetetlen­né váltak. A hitelkérelmeket sem szándékukban, sem módjukban nem állt teljesíteni. Az ügy azért került Tolna megyébe, mert a Pécsi Törvényszék elfogultságot jelentett, mivel az egyik vádlott jogász, akivel korábban munka- kapcsolatban álltak. Szekszárdi borokat kóstoltak a Symbolban SZEKSZÁRD, BUDAPEST A szekszárdi borvidék nedű­ivel ismerkedhettek az ér­deklődők szerdán a főváro­si Symbol Budapest Gallery $amp; Event Hall-ban. A Dú- zsi, az Eszterbauer, a Bodri, a Szent Gaál, a Twickel, a Vida, a Mészáros, a Márkvárt, a Merfelsz, a Takler, a Veszter- gombi és a Dániel pincésze­tek kínálták boraikat a ma­gyar borok népszerűsítését és a kötetlen kapcsolatépítést szolgáló After 6 elnevezésű rendezvényen. ■ H. E. Jótékony célra fordítják a bevételt tolna Jótékonysági koncer­tet rendeznek ma a Bezerédj szabadidőközpontban. A kon­certet a közelmúltban súlyos betegségben elhunyt tolnai családanya, Pölös Márta csa­ládjának megsegítésére szer­vezik. Az este során a Retroő zenekar ad élő koncertet 20 órától, az előzenekar (Analfa- beat) 18 órától játszik. ■ S. K. 90. szülinapján köszöntöttek őcsény Tegnap volt 90 éves az őcsényi Varga Pál. Szüle­tésnapja alkalmából tegnap otthonában gratulált neki Fü- löp János polgármester, átad­va neki egyebek mellett Or­bán Viktor miniszterelnök ez alkalomból küldött oklevelét. Varga Pál a második legidő­sebb férfi a faluban, két gyer­meke és már dédunokája is van. A szekszárdi Mezőgép vállalattól ment nyugdíjba, jó szellemi és fizikai állapotnak örvend. ■ S. K. Varga Pál és Fülöp János Aggályos, hogy nem az egy tag, egy szavazat elv érvényesül vélemény Abban a hegyközségek elnökei és a kistermelők is egyetértenek, hogy időszerű volt az új törvény megalkotása Az új hegyközségi törvény janu­ár 1-től életbe lépett, azonban a Hegyközségek Nemzeti Taná­csának főtitkára nem ért egyet néhány fontosabb változással. Horváth Csaba elmondta, nem­csak azt sérelmezik, hogy nem az egy tag, egy szavazat elve ér­vényesül, rengeteg további kér­dés felmerült. Nem derült ki, ki lesz a hegybírók munkálta­tója, illetve kiktől kapják majd a fizetésüket. Ha a tagság fize­ti, akkor az eddiginél több tagdí­jat kell befizetni, hiszen a hegy­bíróknak minimum a minimál­bér kétszeresét kell megkapni­uk. A felvásárlóknak eddig min­den hegyközségnél, ahol szőlőt vagy bort vásároltak, tagdíjat A termelőnek több, a borásznak egy szavazati joga lehet kellett fizetniük, ez mostantól nem így lesz. Elég ha egy csak helyen tagok. Az így kieső tag­díjat is a szőlő- és bortermelők­nek kell megfizetni. A főtitkár szerint az idő nagyon sürget, hiszen március 31-ig az ország minden hegyközségében köz­gyűlést kell tartani és hegybí­rót kell választani. Március végéig Tolna megye két hegyközségében is lezajla­nak a választások. A közgyű­lés hegyközségenként 2-2 kül­döttet választ, egy szőlészt és egy borászt, mondta Nagy Ist­ván, a bátaszéki hegyközség el­nöke. A küldöttek a Hegyvidéki Tanácsban képviselik a tagságot. Ugyanakkor a szőlész küldött­nek a szavazati joga attól függ, hány hektár szőlővel rendelke­zik, míg a borász küldöttnek csu­pán egy szavazata lehet. Nagy István szerint ez enyhén szólva is aggályos. A terület nagyságán múló szavazásnál előfordulhat egy hegyközségen belül is, hogy öt nagyobb ültetvénnyel rendel­kező termelő összefog, megszer­zi a többséget és az ő szavazatuk mindent eldönthet. A megkérdezett Tolna megyei kistermelők többsége - már aki olvasta az új törvényt - szintén sérelmezte, hogy nem az egy tag, egy szavazat alapján lehet majd dönteni. Sokan azonban nem is ismerték a törvényt, így azt sem tudták miről van szó. ■ M. I. Elfogadott javaslatok bodri István, a szekszárdi hegyközség elnöke szerint na­gyon kellett már az új törvény. Úgy véli, a javaslataikat a tör­vényalkotók meghallgatták, és jelentős részüket be is építették. Szerinte jó, hogy a hegybírók az eddiginél anyagilag jobban meg becsülik. A hegybírókat - értel­mezése szerint - nem a tagság fizeti. Szekszárdon március ele­jére várható a közgyűlés, mely 1200 körüli tagot érint. Csak az szavazhat, aki minden kötele­zettségének eleget tett, adóját befizette. A hegybírókat a HNT nevezi ki a hegyközségi választ­mányjavaslata alapján. f r i «S

Next

/
Thumbnails
Contents