Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-24 / 20. szám
7 /~P ____________ 2013. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK EL ETMOD CSALÁD & NEVELÉS • AUTÓ & MOTOR • LAKÁSKULTÚRA / UTAZÁS • EGÉSZSÉG • MINDMEGETTE • INTERJÚ, RIPORT Visszér vagy vénás elégtelenség? trombózisveszély Az elhanyagolt visszerek lábszárfekélyt, de akár halált is okozhatnak Bombasztikus az a magas sarok, de annak, aki rendszeresen ilyen cipőben vonul, számolnia kell az esetleges deformációkkal is HÍRSÁV Piros bogyók védik a nők szivét amerikai És brit kutatók kimutatták, azok a nők, akik az átlagosnál több epret és áfonyát esznek, védettebbek a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben. A gyümölcsökben lévő antoci- ánok (a flavonoidok közé tartoznak) segítik az artériák tágulását és ellensúlyozzák a plakkok lerakódását az erekben. A kutatás eredménye szerint 20 százalékkal kevesebben halnak meg a több gyümölcsöt fogyasztó nők. Alzheimer-kór: rágcsálókat vizsgáltak ausztrál tudósok olyan online-módszerrel kísérleteznek, amelynek segítségével már a korai stádiumű Alz- heimer-kórt is ki lehet szűrni. Olyan rágcsálók agyát vizsgálták, amelyeknek az emberekéhez hasonló tüneteik voltak. Rájöttek arra, hogy a navigációs feladatok elvégeztetése lehet a kulcsa a diagnosztizálásnak. A kávézacc is tele van antioxidánsokkai míg sokan csak a kávé jótékony (és sajnos esetenként káros) hatásairól tudnak, addig spanyol szakemberek kimutatták, a zacc is sok antioxidánst tartalmaz. Ami segíti az emberi szervezet működését. A legtöbb egészségvédő hatóanyag a filteres, espresso és dugattyús kávéfőzési módszerek után marad a zaccban, míg a legkevesebbet a kotyogókban főzött kávé maradéka tartalmaz. f Csodás a jó kávé (mértékkel) Kevesen gondolnak rá, hogy baj lehet a vénáikkal, ha nincsenek feltűnő, látható vissz- ereik. Holott a vénás elégtelenség jelentheti a mélyben futó erek károsodását is, ami súlyos következményekkel járhat. AS-összeállítás A visszér-betegség oka a vissz- erekben megnövekedett nyomás, ez tartósodva a vénabillentyűk elégtelenségéhez, a vér pangásához, majd az erek kitágulásához vezet. Ha a szülők, nagyszülők is szenvedtek ettől, az utódoknál is megvan a hajlam a kialakulásra. Ugyanakkor az életmód is elősegítheti g a visszeresség kialakulását. a napi 12 óránál többet állók a veszélyeztetettek, hiszen ők a 1 vénás véráramlás egyik fontos J feltételétől, a környező izmok 2 segítségétől mintegy „meg vannak fosztva”. A mozgásszegény, ülő életmód is jelentős kockázati tényező. A várandósság alatt a hormonális hatások, és a vénás nyomást okozó, növekvő testsúly következtében változik meg a vénás keringés. Ugyanilyen okból rizikófaktor az elhízás iS. A hanyáttfek- vés a vénák összenyomódása által fokozhatja is a panaszokat. Fontos, hogy az érintett kismama minél hamarabb szakszerű tanácsokat kapjon. Mivel a nagy meleg szintén ront a panaszokon, visszeres problémáknál kerülendőek a hosszú forró fürdők és a szaunázás! minden nap érdemes elvégezni az értomát, amelynek célja a vénák kiürülése. Mind a mély, mind a felszíni vénás keringését segíti, ha hanyatt fekve felemeljük a lábukat, és először combból körözünk kifelé-befelé, majd bokából tesszük ugyanezt. NEM MŰKÖDIK AZ IZOMPUMPA A visszér-betegség oka a visszerekben megnövekedett nyomás, ami főként a gravitációból, a kevés mozgásból, az izompumpa „lustaságából” ered, és tartós fennállása a vénabillentyűk elégtelenségéhez, pusztulásához, a visszerekben állandó pangáshoz, majd az erek kitágulásához vezet. Tévedés azt hinni, hogy csak a megvastagodott, kék erek jelezhetik a betegséget. Ml VAN A MÉLYBEN? „A vénás megbetegedések felosztásának alapja az kettősség, miszerint az emberi testben SZINTÉN HATÉKONY módszer, a hanyatt fekve biciklizés. Vagy az a muatavány,, amikora behajlított térdek mellett a lábfejekkel mindkét irányban köröző mozgást végzünk. A siker titka persze, mint annyi mindenben, a rendszeresség. felületes és mélyvénás rendszer működik, továbbá mindkettőnek lehetnek akut és krónikus megbetegedései. Ennek alapján akut és krónikus vénás elégtelenséget különböztetünk meg, amelyet mind a felületes, mind a mélyvénás rendszer betegségei előidézhetnek. A vénás elégtelenség tünetei az estére kialakuló ne- hézláb-érzés, lábdagadás, lábfeszülés, éjszaka jelentkező lábgörcsök. Mindez fennállhat minimális látható vénatágulat esetén is, ez esetben a mélyebben fekvő, nem látható vénák károsodtak. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a nagyfokú visszeresség hiánya miatt, sok beteg nem gondol arra, hogy problémáját a vénák elégtelensége okozza. Sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, ha a fájdalom állandósul, vagy már szövődmények kezdenek kialakulni a bőrön, így például a boka körüli bőr barnásán elszíneződik, kemény tapin- tatúvá válik. A korai kezeléssel a szövődmények, köztük a vénás lábszárfekély megjelenése, megelőzhetőek” - figyelmeztet dr. Blaskó György professzor, a téma szakértője. FEKÉLY A VÉGÁLLOMÁS Ha a vénás keringés rossz, nehezebbé válik a salakanyagok elszállítása a bőrből, és a pangás miatt az oxigénellátás is csökken. Ennek következménye a szövetek gyulladása, majd elhalása - a fekély. Tehát a vénás keringési zavar egyik végső stádiuma a lábszárfekély, amely rendszerint a belboka fölött jelenik meg. Ez a probléma a mélyvénás trombózis után nem elég hosszan kezelt betegek 40%-ánál előfordul a trombózist követő 8 éven belül! A néhány milliméterestől a lábszárat körülölelő méretig terjedhet, környéke gyakran gyulladt és maga a képlet láthatóan elhalt. Ha a fekély vénás eredetű, rendszerint nem jár fájdalommal, míg az artériás, hipertóniás és kevert eredetű betegség fájdalmas. Melegben rosszabb a beteg állapota TIPIKUS JELENSÉG, hogy a melegben az erek kitágulnak. Ilyenkor értelemszerűsen lelassul a vérkeringés, fokozódik a pangás és emiatt súlyosbodhatnak a panaszok. éppen ezért sokszor nyáron is kompressziós zoknit kell viselnie a betegnek. Fontos a megfelelő életmód is, amelynek elemei a testsúly csökkentése, a rendszeres mozgás, a láb statikájának rendezése, a magas sarkú cipő kerülése, és különösen a kiegyensúlyozott, vitamin- és rostdús táplálkozás. Vénás betegségektől szenved A teljes magyar lakosság __________20%-a A 2 9 év alattiak__________________6%-á A 60-69 év közöttiek_____________25%-a Kr ónikus kezelésre szorul a teljes népesség_______________6-8%-a A rendszeres és speciális torna sokat segíthet Nincs szükség már a csodás kencékre? pattanások Egy ártalmatlan vírus szabadít meg tőlük minket - Terapikus hatású Egyes bőrön élő, jóindulatú bakteriofágok hatékonyan pusztítják el a pattanások leggyakoribb formáját okozó Propionibacterium acnes (P. acnes) baktériumokat. Más vírusokkal ellentétben a bakteriofágok nem az emberi sejteket, hanem a baktériumokat célozzák meg. A pattanásokat okozó baktériumokkal egy közösségben élő bakteriofágok természetes módon ölik meg ezeket a kórokozókat. Az évtizedek óta ismert bakteriofágok genetikai elemzését most végezték el amerikai kutatók. A P. acnes baktérium normális körülmények között is megtalálható az emberi bőrön, A tinilányok rémálma amikor azonban hirtelen felszaporodik a mennyisége, akkor működésbe lép az immun- rendszerünk, és helyi gyulladást okoz - ez vezet aztán a ronda pattanások kialakulásához. A P. acnes főként a bőr faggyúmirigyei által termelt zsírsavakon él, vagyis minél több faggyút termel a bőr, annál több van a baktériumból. Ez az oka annak, hogy a pattanások a szervezet hormonális változásainak időszakában szaporodnak meg. Robert Módiin, az UCLA kutatója elmondta, meglepetésként érte őket a genetikai elemzésnél, hogy az említett bakteriofág, a P. acnes fág genomja csaknem tökéletesen azonos minden esetben. „Ez teljesen ellentmond minden korábban tanulmányozott fágrendszernek. Különleges, egyedi kapcsolatot tételez fel a P. acnes baktérium és a fágja között” - mondta a kutató. ■ Hatékony gyógyír alapja A kutatók úgy vélik, hogy a P. acnes genetikai felépítésének ismerete, annak egyszerűsége és igen korlátozott változatossága lehetővé teszi a későbbiekben, hogy felhasználásával hatékony pattanások elleni terápiát fejlesszenek ki. A kövér gyereknek kevésbé jó az ízérzékelése az elhízott gyerekeknek kevésbé érzékeny az ízérzékelése, mint normál súlyú kortársaiké- állapították meg német kutatók. Az késztetheti nagyobb adag étel elfogyasztására ezeket a gyerekeket, hogy a négy alapízt- a keserűt, az édeset, a sósat és a savanyút - nehezebben különböztetik meg. Elképzelhető, hogy ugyanazon íz élmény eléréséhez nagyobb adag ételre vagy italra van szükségük, vélik a szakemberek. Közel száz elhízott és ugyanannyi normál testsúlyú, 6 és 18 év közötti gyereket vontak be a vizsgálatba. A tesztben minden ízből négy különböző intenzitású íz csíkot helyeztek el a résztvevők nyelvén, majd megkérdezték tőlük, milyen ízt menynyire intenzíven éreznek. Például: nagyon sós, sós, kicsit sós, alig sós lehetett a megnevezés. A kutatók úgy találták, hogy az elhízott gyerekeknek kevésbé sikerült azonosítaniuk az egyes ízeket, különösen gondban voltak a sós, keserű ízekkel. Az édes ízt felismerték ugyan, de jóval kevésbé intenzívnek érzékelték, mint a többiek, a normál súlyú gyerekek. ■ ■ Az alapízek azonosítása nehezebb nekik, ezért Is ehetnek jóval többet