Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-24 / 20. szám
2013. JANUÁR 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR 3 Dombóváron is egyeztettek a DK országos vezetői dombóvár A Demokratikus Koalíció (DK) szombati budapesti II. kongresszusát megelőzően több vidéki helyszínen regionális egyeztető fórumot tartanak. Tolna megyében kedden, Dombóváron volt ilyen alkalom. Deb- reczeni József, a párt alelnöke elmondta, hogy a hétvégi kongresszuson a DK programtervezete lesz a téma, ám előtte fontosnak vélték, hogy minél több helyen ismertessék azt és, hogy lehetőséget biztosítsanak a véleménynyilvánításra. Dombóváron Bauer Tamás, a párt másik alelnöke gazdasági kérdésekben adott tájékoztatást, Debreczeni József pedig a nemzetpolitikai témában tartott előadást. Az eseményen a DK részéről jelent volt még Varjú László pártigazgató és Szabó Zoltán, az országos elnökség tagja. Debreczeni József azt is elárulta, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a kardinális kérdésekben nincs jelentős véleménykülönbség a programtervezetet illetően. A vidéki fórumok alkalmával további javaslatokkal jelentkeznek a tagok, és ezeket az ötleteket igyekeznek beilleszteni a tervezetbe. A dombóvári programnak a helyiek mellett többek között voltak szekszárdi, bonyhádi és pécsi résztvevői is. ■ Jl. E. Vízbe fojtott halakért közérdekű munka szekszárd-tolna Ki hinné, hogy halak is állatkínzás áldozataivá válhatnak. A Szekszárdi Járásbíróság szerdai jogerős ítélete szerint a büntetlen előéletű 29 éves tolnai férfit a bíróság állatkínzás vétsége miatt 120 óra közérdekű munkára ítélte. A vádlott tavaly május 8-án a Duna holtágán kihúzta a vízből azt a leshálót, amit korábban ő maga helyezett el a vízben. A hálóba két hal csavarodott bele, egy majdnem kétki- lós szürke harcsa és egy közel ■ Ha a háló rátekeredik a kopoltyúfedőre, a hal nem képes lélegezni, ezért gyakorlatilag belefullad a vízbe kilós kárász. A halőr tetten érte a férfit, mire ő a hálót a halakkal együtt beledobta a hátizsákjába, és megpróbált elmenekülni. Dr. Kovács Ildikó, a járásbíróság sajtószóvivő- ( je elmondta, a szakértő a bíróságon kifejtette, hogy a nagy lyukú leshálót nem érzékeli a hal, s megpróbál átúszni rajta. A hagyományos halászháló szemei 2-3, a leshálóé pedig 10 centiméteresek. Bizonyos halak feje be is fér a lyukon, a kopoltyúja, és melluszonya viszont beakad. Amikor a hal ezt érzékeli, megpróbál menekülni, vergődni kezd, és még jobban belegabalyodik a hálóba. Ha a háló rátekeredik a kopoltyúfedőre, nem képes lélegezni, s végül belefullad a vízbe. Mivel a férfi engedély nélkül halászott, egy másik eljárásban szabálysértés miatt is megbüntették. ■ 1.1. Tolna megye jövője a tét területfejlesztési koncepció Ágazati együttműködésre van szükség A pályázati források minél célszerűbb felhasználását szeretné elérni a megyei önkormányzat. Ennek érdekében készült el a 2014- 2020 közötti időszakra vonatkozó Területfejlesztési Koncepció. Hanoi Erzsébet Naszvadi Balázs, a megyei ön- kormányzat területfejlesztési osztályvezetője a mezőgazdaság, az ipar és a turizmus esetében is az ágazat képviselőinek összefogását, a minél szélesebb körű - a megyehatáron is túlnyúló - együttműködést emelte ki a témában tartott szerdai konzultációs fórumon. Bekerült a tervezetbe, hogy a hangsúlyos növénytermesztéssel egyensúlyba kéne hozni az állattartást, valamint az alapanyag termelés mellett a feldolgozást is erősíteni kellene. A megyénkben hagyományosan jelenlévő iparágak- élelmiszer, bőr és textil, fém- esetében technológia fejlesztés szükséges a piaci igények kiszolgáláshoz. A turizmus területén pedig a természeti adottságok és az épített örökség nyújtotta lehetőségek kihasználása, népszerűsítése, a szolgáltatók összehangolása a megye érdeke. Ezekhez célhoz ugyanakkor elengedhetetlenek a megfelelő szakemberek és a kiépült infrastruktúra. Város és vidék fejlesztése pedig csak együtt lehetséges. Naszvadi Balázs tájékoztatója után a résztvevők saját javaslataikat is elmondhatták. Peszt Attila, Udvari polgár- mester például azt szorgalmazta, hogy a koncepcióban kapjon nagyobb hangsúlyt a zöldségtermesztés, míg Bognár Jenő, Bátaszék első embere arra hívta fel a figyelmet, hogy városa élen jár a húsipari védőkesztyűk és kötények előállításában, ami szintén figyelmet érdemelhet. Sárközi János József, a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Ön- kormányzat elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az infrastruktúra fejlesztés során a romatelepekre is gondot kellene fordítani. lE0L.hu I Ön szerint melyik terület szorul leginkább fejlesztésre? 2 Szavazzon hírportálunkon | ma 16 óráig: A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Polgármesterek, cégvezetők, civil egyesületek képviselői is elmondták a javaslataikat a konzultációs fórumon A cél, hogy minden ágazat megtalálja a helyét az új fejlesztési tervben-AZ EDDIGINÉL is hatékonyabb lehet a ] gazdaságfejlesztés azáltal, hogy már ateiyekmeg- fogalmazásakor egyeztetünk az érintett szereplőkkel, nemcsak a kész koncepciók finanszírozásáról - utalta Tolna Megyei Önkormányzat és a Hungária Takarék között létrejött együttműködési megállapodás legfőbb üzenetére Brauer János, amelyet tegnap írtak alá Szekszárdon. A pénzintézet elnök-ügyvezető igazgatója rávilágított, Takarékukhoz közel áll ez a gondolkodás, amelyet a Magyar Fejlesztési Bankkal kialakított gyümölcsöző kapcsolatuk is alátámaszt, ennek eredményeként számos kedvező hitelkonstrukciót vezethettek be az elmúlt években a vidéki gazdaság fellendítése érdekében. Hozzátette, készen állnak az új feladatokra.- SARPILIS több mint tízéves lemaradásban van a szilárd útburkolatok, járdák állapotát ■ tekintve, ebben szeretnénk mielőbb felzárkózni - véli Figler János, Sárpilis polgármestere. A fejlődéshez viszont az is kell, hogy erre a célra legyenek elkülönített források, mert az utóbbi években nem igazán volt ilyen irányú pályázati kiírás. De úgy látom, ez nemcsak nálunk, hanem a megyében sok helyen problémát okoz.Terveink között szerepel kerékpárutak építése is, valamint szintén jó lenne a településeket összekötő utak korszerűsítése. Közvetlenül Sárpilisről Pörbölyre, Alsónyékre, Bátára is csak földes út vezet, ezek helyett épülhetnének újak, és ezek akár a már említett kerékpár utakkal futhatnának egymás mellett.- A CÉG 23 éve részese a szekszárdi és a megyei gazdasági életnek, ezért minden rezdülésre figyelünk, hiszen közvetve vagy közvetlenül bennünket, cégeket is érintenek a változások - mondta Árki László, az OKTEL Kft. ügyvezetője. A várható források pedig irányt mutatnak arra, hogy mire számíthatunk a jövőben, ugyanis a reménybeli fejlesztésekben érintettek, az önkormányzatok, más cégek, az itt jelenlévők később a vevőink lehetnek. Mivel jelenleg a megyében és országosan is nagyon képlékeny a gazdasági helyzet, fontos képben lenni az aktualitásokkal, alkalmazkodni a kell a változásokhoz. Ez a mostani konzultációsfórum mindannyiunk számára a tájékozódást szolgálja, megnézzük, hogy minek nézünk elébe a következő években. HÍRSÁV Fiatalon halt meg, a családját segítenék tolna Jótékonysági koncertet rendeznek pénteken Tolnán a Bezerédj szabadidő- központban. Az ötletgazda, Hámori Róbert elmondta: a koncertet a közelmúltban súlyos betegségben fiatalon elhunyt tolnai édesanya, Pö- lös Márta családjának megsegítésére szervezik. Az este során a GHB együttes ad élő koncertet 20 órától, az elő- zenekar 18 órától játszik. Jegyek még kaphatók Tolnán a Ritalia Travelnél, a lovardában és a Hámori étteremben. ■ S. K. Duplázott az egyesület, annyi volt az érdeklődő tamási Olyan nagy érdeklődésre tartott számot a város Operett Amatőr Színjátszó Egyesületének előadása, hogy másnap is meg kell ismételniük. így Huszka Jenő- Martos Ferenc Lili bárónő című operettjét szombaton és vasárnap közel 600-an nézték meg. A nagyszokolyi és környékbeli tagokból álló társulat előadásain a közönség mindig vastapssal jutalmazza a szereplőket. ■ M. Á. A Kávéházban mutatta be új műveit szekszárd Lovagként először állt közönség elé Decsi Kiss János. A képzőművész a napokban vette át a Magyar Kultúra Lovagja elismerést, szerdán pedig a Kávéházi délután program vendége volt a Belvárosi Kávéházban. Itt mutatta be legújabb alkotásait, az Évszakok című színes textilplasztikákat, valamint grafikáit is, amelyek egy hónapi láthatók. ■ H. E. ' * i Decsi Kiss János Az MSZP bírálta az előteijesztésben foglaltakat utcák átnevezése A ma esti képviselő-testületi ülésen már döntés születhet az ügyben bonyhád - Milyen tényekre alapozva, miért pont ezen utcák - Bacsó, Engels, Fürst, Károlyi, Marx, Mónus, Zalka - átnevezésére tett javaslatot Potá- pi Árpád János? Kért-e állás- foglalást a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) ezzel kapcsolatban? Az érintett utcák lakói közül többen aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy így is hangot adjanak nemtetszésüknek, ezt figyelembe veszi a városvezetés a csütörtöki képviselő-testületi ülésen, amikor elvileg döntés születik az ügyben? - e három kérdésre is kitért Vaszari Tibor kedden Bonyhádon, az MSZP pártirodájában tartott sajtótájékoztatón, amelynek témájául a közterületek- és utcanevek átnevezése szolgált. Mint ismeretes, az országgyűlés tavaly meghozott döntése alapján 2013- tól közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében, vagy fenntartásában részt vett. Vaszari Tibor, a párt völgységi szervezetének elnöke több pontban is kritizálta a ma esti képviselő-testületi ülésre készült előterjesztést, valótlannak nevezte azt a kormányzati állítást, hogy az átnevezés nem kerül majd pénzébe az embereknek. - Lehet, hogy Vaszari Tibor elnök a lakcímkártyákat és az új utcanév- és házszámtáblákat ingyen kapják meg, de milyen feladatokat ró az átalakítás például a vállalkozókra, vagy éppen a civil szervezetekre, a náluk jelentkező átvezetési feladatokat és az ezzel járó költségeket is felvállalja az állam? - világított rá az elnök.- A mostani előterjesztést megelőzte azon javaslatom, hogy az érintett utcákat nevezzük el Bonyhád testvértelepüléseiről, amely egy szép gesztus lett volna feléjük, ezt azonban a lakosok és több képviselő sem támogatta, így levetettem a december 20-ai ülés napirendjéről annak tudatában, hogy mulasztást követünk el, hiszen január 1-jétől már az új neveknek kellett volna életbe lépnie - reagált a felvetésekre Potápi Árpád János. Bonyhád polgármestere hangsúlyozta, a közelmúltban levélben értesítették a lakosokat a változtatás szükségességéről és javaslatokat is vártak tőlük a lehető legjobb megoldás érdekében. A beérkezett észrevételek figyelembe vételével állították össze az új előterjesztést. - Azt pedig ne várja el tőlünk senki, hogy a Magyar Kommunista Párt utódpártjaként működő MSZP-től kérjünk tanácsot egy 2012-ben elfogadott törvény értelmezéséhez - tette hozzá. ■ V. B. A A % f 1 é