Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-01-20 / 3. szám
9 2013. JANUÁR 20., VASÁRNAP, XVI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM SPORT A bukott bálvány tusája Oprah-nál kerékpár Whitney Houston családjára többen voltak kíváncsiak, mint Lance Armstrongra Amerika végleg elveszítette egy bálványát. Lance Armstrongot már nem is utálják - az emberek közömbösek vele szemben. AS-öszeállítás A kétezres évek első felében a kerékpáros, egy több mint 300 milliós nemzet első számú sportikonja volt. Elérte azt, amit bringás korábban még sohasem: az emberfelettinek hitt teljesítménye keletkeztette népszerűség túlhaladta az úgynevezett major sportágak ikonjaiét is. A példásan küzdő sportember szinonimája lett, aki még a rákot is legyőzte. Aztán kiderült: noha éveFedererrel nem tudott mit kezdeni a hazaiak kedvence tenisz Roger Federer az első két játszmában nagyon szoros mécsesét vívott a hazai közönség előtt szereplő Bemard Tomicesal, de aztán a harmadikban 6:l-re lelőtte a pályáról ellenfelét. Tomié ezúttal nem tudott élni leghatékonyabb fegyverével, bombaerős adogatásával. A svájci világsztár megszakította ellenfele hosszú sorozatát, aki sorozatban 76 adogató játékot nyert meg előtte, aztán jött Federer... A nagy Roger tartja a formáját a pályán és a pályán kívül is. Utóbbi alatt értendő, hogy humoránál van. Azt mondta: „Nem ez a meló legszebb része, amikor le kell győznöd, a hazai közönségkedvencet". Nevezetes állomása volt ez Federernek: pályafutása során 250. alkalommal győzött Grand Slam-torna mérkőzésén. A következő fordulóban a kanadai MUos Raoniccsal teniszezik majd, aki a szervakirályok találkozóján 7-6 (4), 6-3,6-4-re verte a német Philipp Kohlschreibert. Az argentin Del Potro szolgáltatta a legnagyobb meglepetést, a torna hatodik kiemeltje, a US Open 2009-es győztese öt- játszmás csatában 6:3,6:3,6:7, 3:6,6:3-ra kikapott a francia Jérémy Chardytól. A nagyágyúk közül Andy Murray 6:3,6:4, 7:5-re, ha nem is fölényesen, de magabiztosan megverte a litván Ricardas Berankist. A francia Jo-Wilfried Tsonga 6:2,6:1,6:4- re intézte le a szlovén Blaz Kav- cicot. Maradva a franciáknál: a 14. helyen kiemelt Giües Simon 4 óra 43 perces csatában, 6-4, 6-4,4-6,1-6,8-6-ra nyert Gael Monfils ellen. Mindketten megszenvedték a mérkőzést. A hölgyeknél a legérdekesebb mérkőzést Viktorija Azaren- ka játszotta az amerikai Jamie Hamptonnal. ha az ellenfél nem kínlódik Uyen sokat a hátával, akár meglepetés is születhetett volna. így a fehérorosz világelső nyert 6-4,4-6,6-2-re. Serena Williams továbbra is nagyszerű formában játszik, 6:1,6:3-ra verte a japán Morita Ajumit. ■ ken keresztül hol suttogták, hol kiabálták, hogy Armstrong is tiltott szerekkel élt, de nem tudták rábizonyítani - Lance Armstrong éveken keresztül hazudott. A héten az Oprah Winfrey- nek adott interjújában lehetősége lett volna, hogy őszinte megbánást tanúsítva ne veszítsen el mindent, de ezt a lécet leverte. Arrogáns volt, dacos, sértődött. Mintha nem mérte volna fel jól a helyzetét. Elismerte, hogy a kilencvenes évek közepe óta az EPO, a vérátömlesztés és tesztoszteron „koktéljával” doppingolt. A szombat hajnalban sugárzott második részben úgy fogalmazott: „Megérdemeltem, hogy megbüntessenek, de nem érA nagy beszélgetés. Lance Armstrong és a talkshow-k nagyasszonya, Oprah Winfrey demeltem ki a halálbüntetést” el. Elmondása szerint leleplező- - utalva arra, hogy örökös eltil- dése után nem azt volt számá- tást kapott a profi sporttól, aki ra leginkább megszégyenítő, azt is közölte, hogy lelepleződő- hogy megfosztották a hét Tour sével 75 millió dollárt bukott de France-győzelmétől és az olimpiai bronzérmétől, hanem az, hogy le kellett mondania az általa létrehozott Livestrong rákellenes alapítvány éléről. A bukott bajnok mindössze egyszer nem bírt az érzelmeivel. Könnyezve beszélt arról, amikor elsőszülütt gyerekéről, a 13 éves Luke-ról beszélt. Tanúja volt ugyanis annak, hogy a gyerek megvédte őt a társaival szemben. A 41 éves volt bajnok többször is megismételte, hogy szégyel- li magát és, hogy sokaknak tartozik bocsánatkéréssel. Noha Lance Armstrong beismerésével pénteken hangsúlyosan foglalkoztak az amerikai napilapok, és interjújának megkülönböztetett figyelmet szenteltek az ország televíziói, HIRDETÉS Neked hogyan teljes a netezés élménye?: . * INTERNET + ESZKÖZÖK + SZAKÉRTŐI TÁMOGATÁS Samsung Galaxy Tab2 7.0 WiFi Új NetMánia internet-előfizetőknek 0 Ft kezdőrészlettel + 24 x 990 Ft havi törlesztőrészlettel 2 év hűségidővel, legalább 6 hónapja T-Home előfizetők részére, vagy Arany, illetve Platina kiemeltségi szintű T-Mobile ügyfeleknek. (Teljes ár: 23 760 Ft) Ajándék MB\ routerrel NetMama otthoni internet-elófizetes melle válassz tablagepet A gondtalan, szabad és izgalmas netezés élményéhez válassz Samsung táblagépet! Annak érdekében, hogy semmi mással ne kelljen foglalkoznod, csak azzal, hogy épp hol és hogyan a legkényelmesebb a böngészés, meghatározott NetMánia internetcsomagok mellé szakértői támogatást is biztosítunk. Az ajánlatnak további feltételei vannak, részletek: 1412, www.t-home.hu , üzleteinkben. Együtt. Veled yj és lejárt ■ó pénzüg nybe dijm ■Home ínyes. A részletfizetési konstrukció a készlet erejéig, kizárólag azon egyéni ügyfelek részéreérvényes, akik ly előfizető egy otthoni internetszolgáltatáshoz csak egy készüléket vásárolhat. ASzuperszerviz kiegészítő ‘ bi feltételei vannak, részletek: 1412, www.t-home.hu , ihleteink-"41 rádiói és internetes portáljai, az Oprah Winfrey Network (OWN) csatornán közvetített vallomásának csütörtökön vetített első részére mindössze 3,2 millió néző volt kíváncsi. Háromszázezerrel kevesebben annál, mint ahányan Oprah- nak a Whitney Houston rokonaival készített beszélgetését nézték meg 2012. március 11- én, közvetlenül az énekesnő halála után. A héten kiderült, hogy a mind hét elsőségétől megfosztott Lance Armstrong nem kap meghívást a Tour de France centenáriumi megünneplésére. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megfosztotta a 2000- ' es sydneyi ötkarikás játékokon nyert bronzérmétől is. Lékó remizett a világranglista-vezetővel sakk Döntetlent ért el világossal Lékó Péter a világránglista-vezető és a versenyben vezető norvég Magnus Carlsen ellen a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló szupertorna hetedik fordulójában. Carlsen (norvég) és Anand (indiai) 5-5 ponttal vezet, Lékó három és féllel a hetedik. A B csoportban érdekelt Rapport Ri- chárd döntetlent játszott, így hét forduló után négy győzelemmel és három remivel félpontos előnnyel az élen áll a 14 fős mezőnyben. Liu Shaolin az elődöntőig jutott gyorskorcsolya Liu Shaolin Sándornak nem sikerült bejutnia a döntőbe 500 méteren a Malmőben zajló rövidpályás Európa-bajnok- ság szombati napján, s az összesített eredmények alapján a nyolcadik helyen zárt. A még juniorkorú magyar versenyző erős ellenfelekkel került össze az öt korcsolyázót felvonultató elődöntőben, ahol aztán egy megismételt rajtot követően a negyedik helyre sorolt be, de a második kör felénél elrontotta az egyik kanyart, elesett, ezzel elszálltak a fináléba kerüléssel kapcsolatos reményei. Mind a férfi, mind a női magyar váltó bejutott a csapat- verseny döntőjébe. Boczkó Gábor szép sikere vívás Az nso.hu értesülése szerint Boczkó Gábor győzött az idei első vívó Grand Prix-n, Dohában. A rangos viadalon többek között a londoni olimpiai bajnokot, a venezuelai Ruben Limardót is legyőzte. Az elődöntőben a francia Alexandre Blaszyck, a döntőben az orosz Anton Avgyejev volt Boczkó ellenfele. * *