Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2013-01-20 / 3. szám

6 ELETMOD 2013. JANUÁR 20., VASÁRNAP Agyunk is eltunyul a zsíros étrendtől A ZSÍRBAN GAZDAG étrend az agyműködésre is kedve­zőtlenül hat. Úgy tűnik, a sok zsírtól akár fel is gyor­sulhat például az Alzhei- mer-kórra jellemző plakkok lerakódása, romolhatnak az agyi funkciók. Ugyanakkor az állatkísérletek során az derült ki, hogy rendszeres testmozgással visszafordít­ható a zsíros ételek hosszan tartó fogyasztása által ki­váltott agyi hanyatlás. Sőt, a rágcsálóknál a mozgás - a futókerék hajtása - rend­kívül kedvezően hatott az egerek memóriájára. Egereknél bevált a kínai gyógynövény A KÍNAI MEDICINÁBAN ismert „mennydörgésisten” nevű gyógynövény indájának kivonatát egy sereg állatkí­sérletben vetették be. Rákos egereknek adták be a szert, és majdnem 100 százalékos volt az állatok túlélése! A hatóanyag nemcsak hogy megakadályozza a hasnyál­mirigyrák növekedését és az áttétek képződését, de a már kialakult daganatok felszívódását is előidézi. Online ellenőrizheti cukorszintjét ha ön 2-ES típusú cukor­beteg, látogasson el az új cukorbeteg portálra, a www.diabvilag.hu webol- dalra, ahol számos hasznos információn kívül olvashat a Diabétesz Kontroll Prog­ramról is. Tudását tovább­fejlesztheti interaktív, játékos módon; a mért vér- cukorértékeit rögzítheti az online 360° View adatlap­ba, illetve vércukorprofilját akár tovább is küldheti elektronikusan kezelőorvo­sának. Kevesebb cukorral jobb az élet Lélegezz kevesebbet, segíthet asztma, allergia, nátha Egy érdekes gyógymód alkalmazása a legnehezebb esetekre Mindenki magát gyógyíthatja varga-szilágyi gyula, a ma­gyar Buteyko Légzésközpont megalapítója közel húsz éven át súlyosan asztmás beteg volt. Ez azzal a teherrel járt, hogy csak tablettás szteroid kúrák­kal volt képes élni. Idővel ezek­ből a kúrákból egyre többet kellett alkalmazni, a végén szinte havi rendszerességgel. Elege lett. Először az interne­ten olvasott el mindent az orosz orvosprofesszor légzés­terápiájáról, aztán Írországba utazott tanulni. MIUTÁN SAJÁT MAGÁN megta­pasztalta a módszer hatékony­ságát eladta jól működő infor­matikai cégét, és elhatározta, hogy ennek szenteli az életét. a légzésterapeuta minden alkalommal hangsúlyozza: „Ml NEM GYÓGYÍTUNK, CSük megtanítunk egy módszert, amely mindenkinél működik, és amellyel mindenki meg tud­ja gyógyítani saját magát." ö o Minél kevesebbet lélegzőnk ­állítják a szakemberek ­annál kevesebb hisztamin termelődik a szervezetben, és csökkenhetnek az allergiás tünetek Csodálatos gyógyulások, különleges alternatív mód- • szerek tucatjairól írtam már - ilyen az újságíró sorsa. Mindegyiknek akadt renge­teg híve és - még több ellen­zője. Tapasztalataim szerint legtöbbször a beléjük vetett hit gyógyított. Dogossy Katalin A Buteyko légzésterápia bár alternatív módszernek számít, hatását tudományos vizsgála­tok is alátámasztják. Azokról az emberekről nem is beszélve, akik a Buteyko-módszer hatá­sára csökkenthették, vagy vég­leg letették a gyógyszereiket. Akiknek állapota, életminősé­ge gyökeresen megváltozott, néhányan közülük tökéletesen meggyógyultak. hamar háti Kozák Márta negyven éve szenved az aller­giától. - Hol fűre, hol porra, hogy egyszerűen a saját szőr­me sapkámra mutatták ki az allergiát - mondta a csinos, koránál jóval fiatalabbnak lát­szó asszony. - Később állan­dó nyálkahártya duzzanatom volt, idővel pedig a bronchitis jelei is megjelentek, ez különö­sen megnehezítette az életem, hiszen az Operaház énekkari művészeként minden délelőtt próbám, este előadásom és mel­lette családom volt. Ha az aller­giás készítményeket, melyeket az orvos írt, mind beszedtem volna, állandó kábult állapot­ban éltem volna az életem. Márta a gyógyszerek helyett a sportot választotta, minden es­te - előadás után - elment fut­ni. Napi 4-5 kilométert. A futás után mindig úgy érezte magát, mintha minden rendben lenne. De ez a hatás gyorsan elmúlt. Miután nyugdíjba ment, bár a sportot nem adta fel, már a parlagfű virágzása idején is el­KONSTANTIN BUTEYKO OWSZ Or- vosprofesszor rájött arra, hogy az asztma - és még sok más betegség - az úgynevezett tar­tós hiperventilláció következté­ben alakul ki. A terápia lényege a percenként be- és kilélegzett levegő mennyiségének különféle módokon való csökkentése. Ha feszültség, stressz vagy szájlég­kezdett köhögni. Tavaly ősszel orvosa egy szteroid-kísérletre szerette volna felkérni. Ebbe nem egyezett bele. Ekkor tör­tént, hogy természetgyógyásza a kezébe adott egy gépelt ol­dalt, amely a Buteyko-légzésről szólt. Mióta elvégezte a tanfo­lyamot, és minden reggel-este elvégzi a légző gyakorlatot, egy szem tablettát sem kellett beszednie. - Már a tanfolyam második napján láttam, hogy talán ez életem legjobb befek­tetése. A tanfolyam résztvevői között volt egy hölgy, aki az első napon sírva mesélte, hogy oxigénpalackón él. Egy hónap múlva, a tanfolyam utolsó, ne­gyedik napján már nem hasz­nálta a palackot, és elmondta a zés miatt túl sok levegőt ve­szünk, csökken a vérünk szén­dioxid szintje. ha huzamosan így lélegzünk, akkor egy idő után agyunk ezt az új, csökkentett értéket tekinti normálisnak és kevesebb leve­gővel már nem éri be. így kiala­kul az állandó „túllégzés” vagy hiperventilláció. „Túllélegez”, azaz tartósan hiperventillál csoportnak, hogy a falujában, ahonnan érkezett, senki nem ismer rá. JOBB, MINT a JÓGA Dóczy Lász­ló jógaoktató négyéves kora óta beteg. Orrpolipja, allergiás náthája és tüdőasztmája miatt gyakorlatilag pumpáktól és gyógyszerektől függött. - A feleségem - mesélte, - min­den éjszaka azért imádkozott, hogy megérjem a reg­gelt. László hosz- szú éveken át soha nem tudta végig­aludni az éjszakát. - Nem volt éjszakai pihenés, megnyugvás. Minden hajnalban felébred­tem, s két- három órán át folya­matosan köhögtem. A jógalég­zéssel, s a jógához nélkülözhe­tetlen relaxációs technikákkal valamiképpen szinten tudtam tartani magam, de ezek a tech­nikák gyógyulást nem hoztak. Az éjszakáim nekem és a kör­nyezetemnek is borzalmasak voltak. A Buteyko-féle légzés- technikák elsajátítása után vi­szont, hihetetlenül rövid idő, néhány hét alatt megszabadul­tam a tünetektől. A TÜDŐGYÓGYÁSZ IS TANÍTJA Dr. Kovács László tüdőgyógyász szakorvos immár hivatalosan is tanítja a Buteyko légzéstech­nikát. - Miután megismer­kedtem Buteyko professzor módszerével, beláttam, hogy minden, amit mond helytálló. A professzor a hagyományos orvoslást képviselte. Tudomá­nyos mérésekkel és kísérletek­kel bizonyította, hogy a rejtett hiperventilláció miatt az emberek többsége a nap 24 órájában több le­vegőt vesz, amint amennyire szük­sége van, ez pedig egy sor kró­nikus betegség kialakulásá­hoz vezet. Ha csak 10-20 százalékkal több levegőt veszünk éveken át, mint szükséges, akkor pél­dául fokozódik az orrnyálka­hártya duzzanata, mely fokoz­za a hisztamin termelést, az allergiák okozóját. Minél keve­sebbet lélegzünk, annál keve­sebb hisztamin termelődik a szervezetünkben, ezáltal csök­kennek, majd megszűnnek al­lergiás tüneteink. De ugyanígy levezethető a helytelen lélegzés okozta egyéb betegségek, pél­dául az asztma, vagy az éjsza­kai légzéskimaradás is. ■ Nem volt éjsza­kai pihenés, csak több óráig tartó köhögés. Meghosszabbítja a szívbeteg életét kombinált terápia Együttesen adva jó hatású a szelén és a koenzim Q10 A visszér elleni harisnya jót tesz az alvásnak is Svéd kutatók jelentős áttörést értek el az oly gyakori kardio- vaszkuláris (szív és érrendsze­ri) betegségek terápiájával kap­csolatban. Szerves szelént és a vitaminszerű koenzim Q10-et együtt kapták a betegek, ami jelentősen, több mint 50 száza­lékban csökkentette az idősebb páciensek körében a szívbeteg­ség miatti elhalálozást. Sőt, a szívizom erejét, teljesítőképes­ségét is növelték ezek a termé­szetes hatóanyagok, amelyek közül tulajdonképpen egyik sem újdonság. A szelénről ed­dig is tudtuk, hogy létfontos­ságú nyomelem, más antioxi- dánsokkal együtt védi a DNS-t a károsodásoktól. Fontos az immunrendszer és a pajzsmi­rigy megfelelő működéséhez. A koenzim QlO-ről inkább az utóbbi időkben hallhattunk so­kat, mondhatni sláger lett (még a kozmetikumok világában is): egy vitaminszerű anyag, egy enzim, amelynek megha­tározó szerepe van a szervezet energia-anyagcseréjében. Ez is fontos antioxidáns, véd a káros szabad gyökök támadásától. Remélhetőleg a gerontológu­sok, az időskorúak gyógyítá­sával és kezelésével foglalkozó magyar szakemberek is fel­figyeltek a svéd kutatók sike­reire. Szelént, illetve koenzim Q10-et tartalmazó étrend-ki­egészítők nálunk is kaphatók a patikákban, ám hogy a kezelés eredményes legyen: a pontos dózis meghatározása mindig a kezelőorvos feladata. ■ Feleannyian haltak meg svéd kutatók egy ötéves vizs­gálatsorozattal feketén-fehéren kimutatták a két hatóanyag együttes pozitív hatását. A vizs­gálatba bevont 70 és 88 év kö­zötti, 443 páciens közül azok közül, akik rendszeresen kap­ták a szelént és a koenzim QlO-et, feleannyian haltak meg kardiovaszkuláris betegségben, mint a kontrollcsoportban vizs­gált idős emberek. •ö A kombinált kapszula A kompressziós harisnya vise­lése a visszérbetegség kezelésé­nek fontos eszköze. Ám a leg­újabb kutatások szerint hatásos lehet egy bizonyos alvászavar, az ap- noé enyhítésében is. A Brescia Egye­tem kutatói megfi­gyelték: azoknál a vénás elégtelenségben szenve­dőknél, akiknek a betegségük miatt nappal is kompressziós harisnyát kell hordaniuk, je­lentős csökkent az alvási pana­szok száma. Az egyik leggyakoribb al­vás-panasz az éjszakai légzés­kimaradás (alvási apnoé). Ezt a légúti izomzat alvás közbeni összeesése okozza, ami leg­alább 10 másodperces légzés­kimaradáshoz vezet. Azután az agy ismételt ingerének hatá­sára a légzőizmok összehúzódnak és légutak ismét meg­nyílnak. A legtöbb beteg nincs is tudatában ennek. Leginkább a horkolás, a többszöri hirtelen felébredés, a levegő után kapkodás, a rend­szeres másnapi fáradtság, a csökkent koncentrálóképesség, lelassultság jelzi, hogy az éjsza­kai alvás nem megfelelő. Ma­gas vérnyomás is kialakulhat, fokozódik a szívinfarktus és a szélütés kockázata. ■ ■ A legtöbb beteg nincs is « tudatában ennek a problémának.

Next

/
Thumbnails
Contents