Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-17 / 14. szám

2013. JANUÁR 17., CSÜTÖRTÖK 3 KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK Akadályokkal teli utat tett meg barta József Az elhamarkodott tervezés helyett a megfontoltságot részesíti előnyben Vállalkozásból az egyéni a legtöbb a megyében Az elmúlt években a Dél- Dunántúl meghatározó piaci szereplőjévé vált a Suzuki Barta cégcsoport. A családi vállalkozás a rendszerváltás hajnalán indította be motor­ját, amely a gazdasági világ­válság ellenére is működik. A cég az ésszerűség elvét szem előtt tartva folyamato­san fejlődik. Vízin Balázs- Akárcsak a legtöbb mai vál­lalkozó, mi is a rendszerváltás hajnalán döntöttünk úgy a szü­leimmel, hogy önálló tevékeny­ségbe kezdünk, a külföldről tör­ténő autóbehozatal volt az első lépés - emlékezett vissza Barta József. Hozzátette, kezdetben az volt a bevett módszer - hazai au­tószalonok híján -, hogy ők szál­lították ki az ügyfeleket: több ezer embert utaztattak ilyen cél­ból Németországba, tapasztalat nélkül, de annál nagyobb lelke­sedéssel vágtak bele a feladat­ba. 1995-ben volt az első mér­földkő a vállalkozás életében: a piac élénkülésére reagálva Sár- bogárdon nyitottak egy Suzu­ki kereskedést. A kilencvenes évek végén pedig Pakson, Szek- szárdon, Budapesten, 2003-ban pedig Székesfehérváron is léte­sítettek szalont. Barta József cégvezető azt mondta, kevés rutinnal rendel­keztek a szakmában, de üzletpo­litikájuknak a kezdetektől alap­pillére volt a megfontoltság, a le­hetőségek és a piac ésszerű fel- térképezése, a vállalkozás ere­jéhez mért döntések meghoza­tala. Ezt mindenkor szem előtt tartották. Akkor is, amikor re­mekeltek, és több mint 2000 új kocsit értékesített egy év alatt a cégcsoport. De a gazdasági vál­ság 2009-es kirobbanásával já­ró zuhanásnál is képesek vol­tak józan döntéseket hozni, hol­ott nagyon nehéz körülmények­kel kellett dacolniuk a fennma­radás érdekében: 2011-ben már csupán 70 darab új autót értéke­sített egy év alatt a cégcsoport. Nem vállaltak erejüket meghaladó feladatot- Gazdasági szempontból szinte elemezhetetlen, mély gö­Barta József abban bízik, hogy néhány éven belül a gazdaság mellett fellélegezhet a magyar autókereskedelem is dörbe kerültünk, az elkeserí­tő helyzet válaszút elé állított bennünket. De mivel a racioná­lis fejlesztés mellett tettük le a voksunkat a korábbi időszak­ban - csak olyan beruházások­ba mertünk fogni, amelyekről tudtuk, hogy nem haladja meg az erőnket -, ezért komoly hite­lekkel nem rendelkeztünk, tal­pon maradtunk. Jóllehet kiadás- csökkentő intézkedésekre azért szükség volt, és a dolgozói lét­számunk is a felére apadt, jelen­leg 60 embernek biztosít mun­kát a cégcsoportunk - világí­tott rá Barta József. Új lehetősé­gek után néztek, amellyel meg­erősíthették a vállalkozást, hi­szen az kristálytisztán látszott már a válság elején is, hogy egy hosszú távú folyamatra kell be­rendezkedniük. Ezek közé tar­tozott a szervizszolgáltatásra és a használtautó-kereskedés­re történő nagyobb koncentrá­ció. De ezekhez a lépésekhez so­rolta az autókölcsönzést is. A vi­lág egyik legnagyobb hálózatá­hoz: az AVIS-hoz csatlakoztak. Cégeik jó része a márka kiszol­gálójaként működik a mai na­pig. A válság és a hazai légitár­saság csődje ellenére is nagy igény mutatkozik ezen szolgál­tatás iránt, amely komplex a maga nemében, hiszen a bérelt autók szervizelését is a Suzuki Barta biztosítja. Apró lépésekkel kifelé tartanak a gödörből- Úgy tűnik, hogy lassú ütemben ugyan, de kifelé tar­tunk a gödörből, tavaly már 350 új autót adtunk el, amely még messze elmarad a 2000- es években produkált számtól, de jóval kedvezőbb a 70-es mi­nimumnál - folytatta a cégve­zető. - Igaz, ezt a statisztikát nem a magánszemélyek vá­sárlása hozta ki, hanem a cé­ges flottaszegmens. Az, hogy az emberek még mindig nem tudnak, vagy mernek új autó­ra beruházni, nagyrészt a de­vizahiteleknek köszönhető. Tisztában vagyunk vele, hogy az ügyfeleink jelentős része szívesen lecserélné négykere­kűjét, azonban a bizonytalan­ság és a mérhetetlen terhek el­tántorítják őket ettől a lépéstől - vélekedett Barta József. Arra is kitért, hogy emiatt a használtautó-piac is stagnál olyan szempontból, hogy bár Névjegy BARTA JÓZSEF 1960. május 8-án született Pakson. Németkérre járt általános iskolába, Buda­pesten érettségizett. 10 évig dol­gozott a paksi atomerőműben, több munkakörben. 1990-ben kezdett vállalkozni. nős, két felnőtt gyermeke van, akik ugyancsak a családi vál­lalkozásban tevékenykednek. Több kitüntetéssel jutalmazták már szerepvállalását. Pakson megkapta Az év vállalkozója díjat. 2010-ben Bajnai Gordon korábbi miniszterelnöktől pedig az év autókölcsönzőjének járó elismerést vehette át. szabadidejét A családjával töl­ti legszívesebben, és a spirituali- tás is foglalkoztatja. igény lenne rájuk, de kevés a megvásárolható jármű, hiszen az emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy újat ve­gyenek, s ebből adódóan a ré­gi kocsijuktól sem válnak meg. A cégvezető attól tart, hogy a hibás gazdaságpolitika miatt visszaköszön a rendszervál­tás előtti helyzet, vagyis hogy az ügyfelek külföldön keres­nek maguknak autót, és ezzel az ottani kereskedőket juttat­ják haszonhoz. Barta József azt mondta, a következő időszakra vonatko­zóan azt tűzték ki célul, hogy a működésüket szinten tartsák, vagy lehetőségeikhez mérten növeljék, bár erre kevés esélyt lát. Mindent megtesznek an­nak érdekében, hogy az ügyfe­leik igényeit kielégítsék, még ebben a bizonytalan, kivárá­son alapuló piaci helyzetben is. - A hazai Suzuki márka- képviselet - akinek hozzánk képest nagyobb rálátása van a magyar gazdaságra - úgy ter­vez, hogy 2013-ban körülbelül 6000 új autót tud értékesíteni Magyarországon. Ez a szám kedvezőbb a ta­valyi 3500-hoz képest, de még messze elmarad a néhány év­vel ezelőtti 40 ezres adattól. Az autókereskedelem és -gyártás még mindig az egyik legna­gyobb húzóágazat, bízom ben­ne, hogy 5-6 éven belül ismét fényesen fog ragyogni az autó­kereskedelem csillaga is - zár­ta a vállalkozó. Tolna megyében 2012. szep­tember 30-ig az egy évvel ko­rábbinál 0,7 százalékkal több, összesen 37 700 gazdasági szervezetet tartottak nyilván a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A szervezetek több mint 90 százaléka vállal­kozás, fennmaradó része pedig költségvetési és társadalombiz­tosítási-, vagy nonprofit szerve­zet. A Tolna megyei székhellyel regisztrált közel 34 440 vállal­kozás több mint 70 százaléka egyéni formában működött. A munkavégzés jellegét tekint­ve az egyéni vállalkozók keve­sebb mint egyharmada volt fő­állású, 43 százalékuk mellék- foglalkozásban, közel 26 száza­lékuk pedig nyugdíj mellett vé­gezte tevékenységét. A társas vállalkozások szá­ma 2,4 százalékban bővült a 2011-eshez képest. Gazdálkodá­si forma szerint a III. negyed­év végén a megyei székhellyel nyilvántartott közel 7970 tár­sas vállalkozás 62 százalékát a korlátolt felelősségű, 33 száza­lékát a betéti társaságok képvi­selték. Szövetkezeti formában 131, részvénytársaságként 66 cég szerepelt a regiszterben. ■ Növekedett a gazdasági szervezetek száma, ám a beruházások értéke csökkent a megyében A megfigyelt Tolna megyei székhelyű szervezetek - előze­tes adatok szerint - 2012 első kilenc hónapjában 28,8 milli­árd forintot fordítottak új beru- házásokra, folyó áron 5,4 milli­árd forinttal kevesebbet, mint az előző év azonos időszaká­ban. E teljesítményérték az or­szágosan regisztráltnak mind­össze 1,4 százalékát képvisel­te, szemben az egy évvel koráb­bi 1,7 százalékkal. A megyei új beruházások egy lakosra vetí­tett értéke 125 600 forintot tett ki, amely összeg az országos­nak 63, a megyék - Budapest nélkül számított - átlagának pedig 82 százalékát jelentette. A nemzetgazdasági ágak több­ségében - 19-ből 11-ben - csök­kenést regisztrált a KSH, nö­vekedés hat ágban következett be, míg két területen az előző év azonos időszakához hasonló nagyságrendű volt a beruházá­si teljesítményérték. ■ V. M. HIRDETÉS Riasztóberendezés TAVALYI ÁRON CSAK JANUÁRBAN mindössze 90000." Ft! Lakások és kisebb, kb. 80 m2-es, háromszobás családi házak számára tervezett riasztórendszert rendkívül kedvező áron telepítünk 2013. január 31-ig. A rendszer eszközei: három mozgásérzékelő, egy nyitásérzékelő, kezelőegység és központ. A kedvezményes ár tartalmazza az eszközöket és a telepítés díját. A fenti ár egy Szekszárd 20 km-es körzetében telepített alapszintű riasztóberendezésre vonatkozik; helyszíni igények alapján további érzékelők felszerelésére lehet szükség, melyre egyedi, kedvezményes árat adunk. A távfelügyeletre érkező telefonos átjelzés díja ügyfélértesítéssel 2700.- Ft/hó. A kedvezményes ár a távfelügyeleti szolgáltatásra kötött 2 év hűségvállalás esetén érvényes. Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák. ökIeL earn Az elérhető biztonság 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 16. Telefon: 74/315-234 Email: oktel@oktel.hu www.oktel.hu Helyi termék: a termelők tudatformálása is fontos szekszárd Az elmúlt bő félév­ben megtöbbszöröződött a ta­valy májusban kísérleti jelleg­gel nyitott Szekszárd és kör­nyéke Helyi Élelmiszer Bolt partner termelőinek száma. Dr. Csillag Péter, a boltot üzemelte­tő Eco-Sensus Közhasznú Non­profit Kft. ügyvezetője elmond­ta: immár mintegy 150 terme­lő portékáival foglalkoznak, és több, mint kétszázzal állnak kapcsolatban. Az ügyvezető elmondta, hogy az EU is támogatja az ilyen jel­legű helyi kezdeményezéseket, így a jövőbeni fejlesztéseikhez is számítanak pályázati forrá­sokra. Erősíteni szeretnék pél­dául a helyi termékeknek az idegenforgalomban betöltött szerepét. Az ilyen portékák fo­gyasztását népszerűsítő, illetve a fenntartható fejlődésre, a kör­nyezetvédelemre koncentráló - saját és a megyeszékhely nagy- rendezvényeihez kapcsolódó - programokat, akciókat, bemu­tatókat szerveznek. Dr. Csillag Péter szerint vi­szont nem csak a fogyasztók tu­datformálására van szükség, a termelőknek is fejlődniük kell, egyebek mellett a termékfejlesz­tés, az együttműködés, a logisz­tika terén. Ugyanakkor Szek- szárdon és környékén is vannak már a rendszer lényegét ponto­san értő és ez alapján tevékeny­kedő vállalkozások. ■ S. K. A * * i 4 \

Next

/
Thumbnails
Contents