Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-16 / 13. szám

Iniesta volt a legjobb irányító az elmúlt évben A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2012-ben Andrés Iniesta volt a legjobb irányító. A Barcelona kiválósága két klubtár­sát, Xavi Hernándezt és Lionel Messit, valamint Andrea Pirlót (Juventus) előzte meg. ANDRES INIESTA Qatar •JoundaM" 2013. JANUÁR 16., SZERDA HÍRSÁV A kupában javíthat a KSC kosárlabda A TFSE otthonában nyithat új fejezetet a Szekszárd Utánpótlástorna lesz a gerjeni csarnokban TEREMFOCI DSE Újévi Kupa néven rendeznek terem­labdarúgó-tornát a gerjeni sportcsarnokban szombaton 9 órai kezdettel. Az ese­ményen nyolc csapat vesz részt: a Hajpál Zsolt edzette szentgyörgyi fiatalok mellett Paksról, Faddról, Tolnáról és Gerjenből is érkeznek után­pótláscsapatok. A helyezet­tek értékes díjakat kapnak. Di Mariával pótolná Nanit a Manchester átigazolás A portugál A Bo­la információi szerint az an­gol Manchester United skót menedzsere, Sir Alex Fergu­son a spanyol Real Madrid argentin középpályásával, Ángel di Mariával pótolná a klubot nyáron minden bi­zonnyal elhagyó portugál szélsőt, Nanit. A 24 éves argentin kivásárlási ára 150 millió euró, de 40 millióért minden bizonnyal lemonda­na róla a királyi egylet. Simon Attilát Paksról Iránba sodorta a sors labdarúgás Iránban teszte­lik Simon Attilát, az MVM Paks NB I-es csapatának támadóját. A 29 éves játékost az idény végén tette átadó­listára az atomvárosi egylet. Simon sorsáról a korábbi kiváló iráni futballista Ali Daei dönt, a közel 150-sze- res válogatott klasszis a Rah Ahan vezetőedzője. ■ R. G. Simon Attila Iránba kerülhet A legjobb nyolc közé ju­tás a tét az MTE-TFSE- Atomerőmű-KSC Szekszárd Magyar Kupa mérkőzésen. Balázs László Öt bajnoki meccs óta nyeretlen az Atomerőmű-KSC Szekszárd NB I-es női kosárcsapata - ez nagyon rossz hír. A sérülés miatt elveszített ukrán Olek- szandra Csek helyére megérke­zett az utód Iva Roglics szemé­lyében - jó hír. A friss igazolás még nem tudott a középpontba kerülni a PTE-PEAC elleni szombati bajnokin - rossz hír. A TFSE elleni hétközi Magyar Kupa mérkőzés arra (is) jó le­het, hogy a 24 éves szerb já­tékost - akinek a neve nem hangzik ismeretlenül a női baj­nokság szurkolóinak számára, hiszen két éve már megfordult Szegeden - beépítse a csapatba Magyar Gergely edző - jó hír. Amire szüksége is van a KSC-nek, hiszen a jó formában lévő Ceglédi EKK otthonában zárja a bajnokság alapszaka­szát az atomos gárda. Arra az összecsapásra ideális felkészü­lési lehetőséget nyújt a mai NB 1/B-s együttes elleni MK-nyol- caddöntő. Az MTE-TFSE az amatőr bajnokság Keleti cso­portjában szerepel, s 12 forduló után a tabella harmadik helyén áll. Három volt NB I-es játékos is az egyetemistákat erősíti: a nyáron Ceglédről Ruttner Réka, Ruttner Zsóka és Sza­bó Dóra költözött a fővárosba. A keretből Németh Alma, Ha­vasi Szilvia és Molnár Ale­xandra átlagol 10 pont felett a jelenleg is zajló pontvadászat­ban. Az idei évadban másod­szor találkozik a két csapat, korábban a Hepp Kupában is összecsaptak. A fővárosiak já­tékerejét jól mutatja, november közepén úgy nyertek 59-52- re a tolnai megyeszékhelyen, hogy Bálint Réka és Pap Regi­na a „fakóban” játszott. Ugyanakkor a KSC fél szem­mel már a CEKK elleni baj­Theodoreán Alexandra (a labdával) és a KSC a kötelező győzelemért utazik ma a TF másodosztályú csapatához nokira figyel. A győzelem megszerzése mellett sok tétje nincs a szombati összecsapás­nak, hiszen mindkét gárda az 5-10. helyekért zajló közép­szakaszban folytathatja. Az is eldőlt, hogy a Szekszárd a Zala Volán és a Bácsbasket Kft. mögött vág neki a ráját­szásnak. Abban az esetben, ha Bálinték legyőzik Újhelyi Gábor edző alakulatát, akkor 6 győzelmet visznek maguk­kal, míg az utolsó forduló pa­pírforma eredményei alapján a ZTE-PINKK duó 7-7 győztes meccsel a háta mögött vár(hat) ja majd a folytatást. A nyolc közé kerülésről döntenek a párharcok a női Magyar Kupában A NŐI MAGYAR KUPA PÁROSÍTÁ­SAI. JANUÁR 16., SZERDA (EGY mérkőzés dönt): Magyar Test- nevelési Egyetem-TFSE-Atom- erőmű-KSC Szekszárd 18.15, BSE (NB I/B)-MKB Eurolea- sing Vasas 19.30. ELTE-BEAC Ujbuda-PINKK 424.18.30. Ja­nuár 23.: Kecskeméti KC- BSE-FCSM19 óra. Az elöl álló csapatok a pályaválasztók. KÉT MÉRKŐZÉSES PÁRHARCOK: Ceglédi EKK-PEAC-Pécs az el­ső találkozón: 71-86. A máso­dik mérkőzés időpontja január 16., szerda, 18 óra. A ZTE NKK-Work Force DKSK-Mis- kolc párosítás első meccsét 16-án (17.30), míg a visszavá­gót január 30-án (18.15) ren­dezik Miskolcon. Változatos meccsen a vendég Szekszárd nyerte az NB II. megyei rangadóját Vendéggyőzelemmel zárult az NB Il-es férfi kosárlabda-baj­nokság Tolna megyei rangadó­ja, a DKS-FKSE meccs. DOMBÓVÁRI KOSÁRSULI-ALIS- CA TERRA FKSE SZEKSZÁRD 58-71 (20-21,16-14,13-18, 9-18). Dombóvár, 100 néző. V.: Bálind, Kollár. Dombóvár: KOLLÁR 10, SZILÁGYI 16/9, Várallyay 5, Szőke 6, Fodor 6. Cs: Hoffmann 2, Pölöske 6, Szili, Ulrich, Tóth 1, Szilágyi K. 4. Edző: Németh József. FKSE: Simon ó, Szántó 7/3, CSŰRÖS 19/6, SÜMEGI 8, BAKI 10/3. Cs: Himmel 9, Vil­lányi, Szentes, Császár, Eller, Kaveczki 4, Sterczer 8. Edző: Murvai Árpád. A megyei derbin mindkét csapat szeretett volna javítani. Egy 9-0-ás vendégrohammal indult a meccs, de Német edző időkérése után három perc ■ Fordulatos meccsen a jobban hajrázó FKSE Szekszárd sikerét hozta a derbi alatt fordított a vendéglátó (6. p.: 12-11). Sümegi erőtől duz­zadó játéka tette kiegyenlítetté a negyedből hátra lévő időt. A folytatásban kapkodóvá vált mindkét alakulat játéka. Kaveczki szorgalmas játéka és Szántó triplája hét pontos előnyhöz juttatta az FKSE-t a második negyed közepére (16. p.: 24-31). Pölöske duplái és Szántó hármasai után mégis a DKS-nél volt az előny húsz perc játék után. A folytatásban felváltva es­tek a kosarak; mindkét edző sűrűn forgatta együttesét. A 28. percben 46-46-nál Him­mel öt pontjával megugrottak a vendégek, amire ismét csak Szilágyi tudott válaszolni. A záró tíz percben huszáros hajrába kezdett a Szekszárd: 13 pontjukra csak Pölöske és Fodor tudott válaszolni. Míg a mezőny legjobbja, Csűrös ha­nyatt fekve is betalált, addig a fáradó hazai játékosok a bünte­tőket is elhibázták. ■ L. B. Harmincgólos siker, következnek a vb-3. spanyolok Sokáig partiban voltak a listavezetővel női futsal A hajrában döntötte el a mérkőzést a bajnoki éllovas Astra együttese 150 milliós támogatás egy NB llí-as klubnak az olimpiai negyedik magyar férfi kézilabda-válogatott a papírformát érvényre juttat­va 43-13-ra nyert az ausztrál csapat ellen a spanyolországi világbajnokság második, hét­fői fordulójában. Mocsai Lajos szövetségi kapitány alakula­ta a torna talán leggyengébb ellenfelével találkozott; főleg a cseresor kapott lehetőséget, ennek ellenére sikerült közön­ségszórakoztató játékkal elő­rukkolni. A folytatás már sok­kal nehezebb lesz: csütörtökön (tv: Sport 1,19) a házigazda, éremesélyes spanyolok követ­keznek. A sikerrel a mieink tulajdonképpen bejutottak a nyolcaddöntőbe. ■ L. B. Sokáig partiban volt a listave­zetővel a Tolna, de a hajrában kijött a két csapat közti tudás­beli különbség. A vendégeknél két egykori tolnai is pályára lépett: a kaput Vincze Anikó védte, a támadósorban pedig Szekér Anita kapott szerepet. Utóbbi gólt is szerzett. NŐI FUTSAL NB I., A 12. FORDU­LÓBAN. TOLNA-MÖZSI FSE-AST- RA KISKUNFÉLEGYHÁZA 1-4 (1-2). Tolna, V: Makk L, Makk R, Stupmf T. Tolna-Mözs: Molnár E. - Hodován, Varga A., Simon B., Folk Zs. Csere: Maláti D., Fá­bián, Mausz R. Edző: Laki Zol­tán. Gól: Hodován a 10., illetve Szabó B. a 3., a 8. és a 36., Sze­kér a 33. percben. Hodován Edit (jobbról) szerezte a tolnaiak egyetlen gólját az Astra ellen „Egy jó iramú mérkőzést lát­hatott a közönség. A labdaszer­zések után a kontrajátékunkba sok hiba csúszott, és a kínálko­zó gólhelyzeteket nem tudtuk kihasználni. A végjátékban a jól hajrázó listavezető rutino­sabb és pontosabb játékával el­döntötte a találkozót” - értékelt Laki Zoltán, a Tolna-Mözsi FSE szakvezetője. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Astra Kiskunfélegyháza 33 (74-17), 2. Univerzum 30 (89-36), 3. DVTK-Miskolc 30 (66-31), 4. Tolna-Mözs 16 (56-60), 5. Ga­laxis 14 (42-54), 6. Kiskunfél­egyházi Mókusok 9 (26-84), 7. Berettyóújfalu 7 (32-60), 8. EL­TE 3 (27-70) ponttal. ■ R. G. százötvenmillió forintos tá­mogatást kért és kapott a helyi önkormányzattól a Tolle UFC Szekszárd NB III-as labdarú­gó-csapatának egyik riválisa, a bajnoki címért hajtó, a ta­vaszi menetelést bronzérmes pozícióból váró Dunaújváros PASE. A duol.hu internetes új­ság szerint a Dráva csoportban szereplő klub már nyolcvan­milliós tartozást görget maga előtt. A közgyűlés a kért ösz- szeget megszavazta az egyesü­letnek, levonva ebből azt a 15 millió forintot, amit még októ­berben kaptak visszatérítendő támogatásként. A 135 millió forintot öt részletben utalja majd a város. ■ B. L.

Next

/
Thumbnails
Contents