Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-14 / 11. szám
2013. JANUÁR 14., HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR 3 A megye kórházaiban nincs vész kényszer Állami alkalmazottak nem kaphatnak nyugdíjat is meg fizetést is Az orvosok, kórházi szakdolgozók és a többi alkalmazott teszi a dolgát, miközben nem tudni miként alakul a nyugdíjkorhatárt betöltő közalkalmazottak sorsa, majd július elsejétől a továbbdolgozók javadalmazása. Ihárosi Ibolya „A közszférában dolgozóknak, ha elérték a nyugdíjkorhatárukat, megfelelő szolgálati idővel rendelkeznek, meg kell szüntetni a munkaviszonyát. Ez alól egyedi mentességet lehet kapni, amiről a kormány dönt” - nyilatkozta a köztévé híradójának Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Az erre vonatkozó kormányhatározatban január végi határidővel kérte fel a kabinet a tárcavezetőket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az ügyben intézkedjenek. Mentességet kaptak a felsőoktatásban oktatók és kutatók, akik továbbra is 70 éves korukig dolgozhatnak, de nem kapott az egészségügy. Ráadásul júliustól egy törvénymódosítás szerint a közszféra dolgozói nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és fizetést. A hó végéig kell választaniuk az érintetteknek, és dönteni a munkáltatóknak, de a részletek még nem ismeretesek. A Tolna megyében működő kórházak helyzete különböző, de egyikben sincs vészhelyzet. A szekszárdi Balassa János kórház főigazgató főorvosa, dr. Muth Lajos kérdésünkre elmondta, hogy náluk a rendeletben érintett közalkalmazott orvosok 11 százaléka nyugdíjas korú, tizenheten a nyugdíjuk mellett dolgoznak, köztük osztály- vezető főorvosok. A közreműködő orvosok, vagy vállalkozási formában, vagy megbízási szerződéssel végzik a munkájukat, nem is mindenki napi nyolc órában. Köztük is vannak nyugdíjasok, de rájuk nem vonatkozik a szabály, hiszen nem közalkalmazottak. A kórházban valamint a rendelőintézetben dolgozó ösz- szes orvos 23 százaléka a nyugdíjas korú. A 850, döntő többségében közalkalmazott szakdolgozó közül azonban csak tizen- ketten tartoznak ebbe a kategóTolna megyében sok orvos vállalkozói szerződéssel dolgozik, így őket nem érinti a módosítás, akkor sem, ha nyugdíjasok Képünk illusztráció A szakdolgozók lehetnek érintettek riába, huszonhármán szerződéses szakdolgozók, valamennyi nyugdíjas. A mintegy 500 további alkalmazott közül harminc- ketten nyugdíjas korúak. A főigazgató bízik a kormányzati ígéretben, miszerint a továbbfoglalkoztatás adminisztrációjához is kapnak segítséget. A továbbfoglalkoztatás engedélyezése megoldhatja azt a problémát, hogy nyugdíjba vonuló státuszát nem lehet betölteni, különben előállhatna az a helyzet, hogy osztályok vezető nélkül maradnak. Ráadásul a kórházaknak előírják, hogy egy-egy osztályon minimálisan hány orvost, szakdolgozót kell alkalmazni. A feladat ellátása pillanatnyilag biztosítható, mondta dr. Muth Lajos, de ha egy-egy szakterületről egy, két vagy három orvos kiesne, az már gondot okozna az ellátásban. Törekednek a fiatalításra, de néhány év múlva abból is gond lehet, hogy egyes orvosi szakmákban nincs utánpótlás. Bíznak abban az ígéretben is, hogy a kieső nyugdíj összegét kompenzálandó bért megkapja a kórház, mert kigazdálkodni nem tudnák. Még nem tudni, ki fizeti a révészt, de az biztos, hogy fizetik, fogalmazott a főigazgató. az orvosok szempontjából náluk a helyzet kedvező, mondta dr. Barcza Zsolt, a Bonyhád Városi Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, ugyanis valamennyien vagy megbízottak, vagy vállalkozók. a szakdolgozók között azonban vannak akik érintettek lehetnek, de körükben nem jellemző, hogy tovább dolgoznak - tette hozzá a főigazgató. Egyéb alkalmazottak közt nincs olyan, akinek választania kellene. a dombóvári Szent Lukács Egészségügyi Kft-t nem érinti a kötelező nyugdíjazás, hiszen gazdasági társaságként működnek, ahol nem dolgoznak közalkalmazottak. mint dr. Kerekes László főigazgató elmondta kilencvenöt orvossal állnak szerződéses kapcsolatban, ezek háromnegyed része vállalkozó, a többiek pedig a gazdasági társaság alkalmazottjai. az összes orvos mintegy tizenöt százaléka nyugdíjas konem lévén részletes szabályozás, a hírekből tájékozódva, úgy véli, hogy aki továbbra is dolgozni akar, csak abban lehet biztos, hogy nyugdíjat nem kap júliustól, azt azonban már nem tudja, hogy mire számíthat. ha csak a nyugdíjnak megfelelő összeggel emelkedik a bér, abból levonják a személyijövedelemadót és a járulékot, és azt sem tudni, hogy ki fizeti és milyen forrásból ezeket a béreket. rú. A szakdolgozók csaknem mindegyike az egészségügyi kft. alkalmazottja. köszönhetően a korábbi fiatalításnak, az ötszázötven-öt- százhatvan alkalmazott közül nem éri el még az egy százalékot sem a nyugdíjas korban lévők létszáma, viszont sok szakdolgozó tartozik az negyvenes-ötvenes korosztályhoz, ami későbbi problémák árnyékát vetíti előre - hívta fel a figyelmet Dr. Kerekes László főigazgató. Feszültségeket okoz és alkotmányellenes az orvosi Kamara szerint az ország egyes területein megszűnhet az orvosi ellátás azzal, hogy a nyugdíj mellett foglalkoztatott orvosokat választás elé állítja a kormány. kórozs Lajos, az MSZP szakpo- litikusa pedig azt nyilatkozta, a kormánydöntés sérti a munkához és a foglalkoztatáshoz fűződő alkotmányos jogokat, hiszen életkoruk miatt különböztet meg egymástól azonos foglalkoztatású embereket. Egy kórházi osztályon belül pedig feszültségeket okoz, ha két azonos beosztású orvos közül ez egyik 250 ezer, a másik viszont 400 ezer forintot keres, csak azért, mert az utóbbi már betöltötte a nyugdíjkorhatárt. A honatya szerint a kormányzó erők nincsenek tisztában azzal, hogy a nyugdíj szerzett jog és nem foglalkoztatáspolitikai kérdés. Akinek megvan a szolgálati ideje, és fizette a járulékot, jogosult nyugdíjra, ha pedig foglalkoztatott is, akkora béréből adót és járulékot fizet. Évek óta tudható, hogy a nyugdíjazás korcentrumát felfelé kell húzni, miközben a kormánya lefelé módosítja azt. Gazdasági társaságként működnek ■■E3E31QHÍ Egy évtizede foglalkozik festészettel paks Taktaharkányból, Magyarország északi csücskéből hozta el a paksiaknak a természet szépségeit és fiatalos lendületét az a tárlat, amelyet Czidor Gergő festőművész képeiből rendeztek a Csengey Dénes Kulturális Központ kiskiállítójá- ban. Az alkotó a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán végezett rajz-vizuális kommunikáció tanári szakon 2010-ben. Ifjú kora ellenére közel egy évtizede foglalkozik festészettel, kedvenc technikája az olajfestészet és az aquarell. Alkotásaival az ország több pontján is bemutatkozott már, paksi tárlatát Hefner Erika, a ház szakmai igazgatója nyitotta meg. ■ V. T. Irodalmi kávéház ínyenceknek dunaföldvár Kamarás Iván íróval, szociológussal tölthet el egy kellemes és tartalmas estét, aki részt vesz a Marcipán Cukrászda és a Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár közös programján. Az Irodalmi kávéház szerdán lesz, és az eddigiektől eltérően 17 órakor kezdődik. A cukrászda valamint a könyvtár évek óta futó programjának decemberi alkalmán Ékes László Gyalogúton című könyvét ismerhették meg az olvasók a szerző és Decsi Kiss János képzőművész, újságíró jóvoltából. fljV. T. Az ének és a játék is a madarakról szólt paks A téli madáretetéssel ismerkedhettek a múlt héten a pakis Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág tagóvodájába járó gyerekek. Az egész hét a madarakról szólt. A diavetítéses foglalkozások mellett rajzoltak, kézműveskedtek. Ezekben a napokban az énekek és játékok is a madarakról szóltak. A gyerekek óvónőik segítségével az óvoda udvarán elhelyezett madáretetőkre is nagyobb figyelmet szenteltek gondoskodva arról, hogy ne maradjanak eleség nélkül a madarak. ■ V. T. Honvéd. Horthy Miklós katonája vagyok címmel nyílt kiállítás szombaton a Bátaszéki Művelődési Házban a doni hősök emléknapja alkalmából Nagy László magángyűjteményéből. A kiállítás az 1926-45-ös korszak honvéd-felszereléseiből tevődik össze, és január 26-ig tekinthető meg A szedresiek nem feledik a hőseiket megemlékezés Hiába várták vissza az apákat, fiúkat a Don-kanyar poklából szedres A magyar hadtörténet legnagyobb emberáldozatot követelő tragédiájára, az 1943. január 12-én kezdődő Doni áttörésre emlékeztek a községben szombaton délután. AII. világ- háborús emlékműnél Kovács János polgármester mondott beszédet. A katasztrófa során több mint száznegyvenezer magyar katona lelte halálát. - Ma rájuk emlékezünk, azokra a magyarokra, katonákra, munkaszolgálatosokra, hadifoglyokra, azokra a Szedresi- ekre, akik ezt a poklot megjárták, és akiknek ez az életébe került. És a családtagokra, akik évtizedekig hiába várták vissza férjüket, apáikat, testvéKovács János polgármester a szombati megemlékezésen reiket, gyerekeiket. A gyengén felszerelt magyar hadsereg a nagy erejű szovjet ellentámadásnak nem tudott ellenállni. A 2. magyar hadsereg nem kapott támogatást a németektől, menekülő német egységeik ágyútölteléknek használták a magyar katonákat. A csata, a fagy poklától megmenekültek nagy részére a hadifogság várt. - A Doni hősök emléke kötelez. Mi Szedresiek emlékezünk, és nem feledjük őket, zárta beszédét a polgármester. Az emlékművet elborították az önkormányzat, az egyházak, a hozzátartozók, a helyi civil szervezetek és az intézmények koszorúi. ■ 1.1. t h