Tolnai Népújság, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-11 / 9. szám
4 BONYHAD JÁRÁS 2013. JANUÁR 11., PÉNTEK HIRSAV it éladattal Adorján Gyöngyi bízták meg a teli bonyhád Adorján Gyöngyi irányítja a Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézményt. Mint arról korábban beszámoltunk, Steiner Krisztián korábbi főigazgató lemondott tisztségéről, mivel a bonyhádi Tankerület igazgatójának kérték fel. Adorján Gyöngyi az elmúlt években főigazgató-helyettesként dolgozott az intézményben, vezetői megbízatása az új pályáztatásig, vagyis nyárig szól. ■ V. B. Több mint húszmilliót nyertek a teveliek tevel Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatoknak kiírt pályázaton 22,2 millió forintot nyert a közelmúltban Tevel. Héri Lászlóné polgár- mester elmondta, nagy segítséget jelent ez, hiszen az intézmények alulfinanszírozottsága miatt minden évben jelentős forrást kell előteremtenie az önkormányzatnak a zavartalan működtetéshez. ■ V. B. Önállóan működtetik tovább az óvodát kakasd Az év elejétől önállóan tartja fenn a község az óvodáját, miután december 31-ével kiléptette a bonyhádi Varázskapu Bölcsőde és Óvoda Intézményegységből. A Bezerédj Amália Általános Iskolát is kiléptették a BO- Nl-ból, az intézmény állami fenntartásba került. Bányai Károly polgármester egy másik változásra is kitért: januártól Aparhanttal, Felső- nánával, Győrével és Mucs- fával működtetnek közös hivatalt. ■ V. B. Telt ház előtt mutatták meg, mit tudnak Paks Telt ház előtt tartott gálaműsort a paksi DunaParty Társastánc Klub a Csengey Dénes Kulturális Központ színháztermében. Az előadáson tizenöt produkciót láthatott a közönség, a gyermek, az ifjúsági és a felnőtt csoport egyaránt színpadra lépett. A klub összeállításában standard és latin táncok is szerepeltek. ■ V. T. Megtettek az első lépést járási hivatal Zökkenőmentesen indult a munkavégzés Bonyhádon Ügyfélbarát hivatal működtetése barátságos környezetben, rugalmas és precíz munkavégzéssel - ennek megteremtése Zsalakóné dr. Studer Krisztina legfőbb célja, aki január 1-jétől vezeti a Bonyhádi Járási Hivatalt. • Vízin Balázs Az iroda berendezése, otthonosabbá tétele, a technikai feltételek megteremtése. Zsalakóné dr. Studer Krisztina szívesen mesélt a decemberben elvégzett feladatokról, akárcsak azon néhány nap tapasztalatáról, amelyet a Bonyhádi Járási Hivatal vezetőjeként eddig megélt. - Ügyfélbarát hivatal működtetése barátságos környezetben, rugalmas és precíz munkavégzéssel - világított rá a kinevezésekor megfogalmazott legfontosabb céljára. A mostanáig kapott pozitív visszajelzések arra engedik következtetni, hogy jó úton jár tervei megvalósításában. Mint mondta, zökkenőmentesen indult a hivatal első napja és továbbra is azon van, hogy ez a lendület megmaradjon. Ebben nagy segítségére vannak elhivatott munkatársai, akikkel szívesen dolgozik együtt. - A Járási Hivatalok a Kormányhivatalok szervezeti egységeként működnek, legfőbb feladatuk a hatékony, gyors, takarékos és ügyfélbarát közigazgatás megvalósítása - emelte ki szerepvállalásukat Zsalakóné dr. Studer Krisztina. Hozzátette, a Járási Hivatalok államigazgatási feladatokat vettek át a települések jegyzőitől. Csak azok maradtak meg a jegyzőknél, amelyekhez a helyi viszonyok ismerete elengedhetetlen, vagy amelyekben országosan nem egységes a szabályozás: a helyben történő mérlegelési lehetőség fennáll. A hagyatéki eljárás és az adóügy marad Ilyenek a helyi adóval ösz- szefüggő igazgatási feladatok, a birtokvédelem és a hagyatéki eljárás is. Az okmányirodái feladatok, gyám- és Merőben új kihívást jelent ez a feladat Zsalakóné dr. Studer Krisztinának Névjegy zsalakóné dr. Studer Krisztina 1978. november 26-án születeti Bonyhádon. A Perczel Mór Közgazdasági Szakközép- iskolában pénzügyi ügyintéző, majd mérlegképes könyvelőként végzett. 1998-ban állt munkába a ci- kói polgármesteri hivatalban gazdasági felelősként, időközben személyügyi diplomát szerzett. 2009 áprilisában került át a bonyhádi polgármesteri hivatalba, ahol személyügyi ügyintézőként dolgozott. 2011 februárjában született meg kislánya, Iringó, míg vele otthon volt, jogi diplomát szerzett. a bonyhádi Járási Hivatal élére idén januárban nevezték ki. Férjével, valamint gyermekével Cikón él. gyermekvédelmi, családtámogatási-, szociális-igazgatási-, köznevelési- és menedékjogi ügyek, építésfelügyeleti- és építéshatósági feladatok, az egyéni vállalkozói igazolvány engedélyezése, kommunális- és állategészségügyi hatáskörök, szabálysértési feladatok és a helyi védelmi bizottság vezetése tartozik a Járási Hivatalok fennhatósága alá. A bonyhádi két helyen működik: az okmányiroda, a gyámhivatal, valamint a hatósági osztály egy része, illetve az építésügy továbbra is a városházán, a földszinti irodákban érhető el. Míg a hatósági osztály másik része és a hivatalvezetés a korábbi községháza épületében kapott helyet. Emellett Zombán kirendeltség, Aparhanton kihelyezett iroda, a járáshoz tartozó többi községben pedig települési ügysegéd is hozzájárul a gördülékeny ügyintézéshez. - Tisztában vagyunk azzal, hogy sokakban még nem tudatosult, hogy a Járási Hivataloknak - amelyek tulajdonképpen egy régi rendszert állítanak vissza, modern, korszerű formában - milyen szerepük van a magyar köz- igazgatásban. De meggyőződésem, hogy a következő időszakban ez is letisztul, mi minden érdeklődőnek készségesen segítünk, igyekszünk a felmerülő kérdésekre választ adni - hangsúlyozta. Új kihívások várnak rá- Az eddigi munkámhoz képest merőben új kihívást jelent számomra a hivatal vezetése, de úgy gondolom - amikor rövid mérlegelés után elvállaltam a megbízatást akkor is erre jutottam -, hogy közel áll hozzám ez a feladat, és mivel nagyon szeretem a közigazgatást, ezért egy jó kollektívával eredményesek lehetünk. Alapvető fontosságú, hogy minden eddiginél hatékonyabb, takarékosabb, koordináltabb és legfőképpen ügyfélközpontú közigazgatás alakuljon ki. Minden erőmmel azon leszek, hogy egy kiemelkedő rangú járási hivatal működjön a bonyhádi térségben - tette hozzá. Tavaly is bizonyítottak a tehetséges megyei fiatalok bonyhád - Tolna megyében tavaly az Eötvös József Pedagógi- J ai Szolgáltató által meghirdetett, 21 különböző szaktárgyból rendezett versenyekhez közel 3000 diák csatlakozott az iskolai fordulókban, közülük 506-an jutottak tovább a megyei-, közel 100-an pedig az országos döntőkbe. Örömteli számomra, hogy a mi közös szervezésünkön kívül továbbra is számos egyesület, alapítvány és iskola bonyolít tudáspróbákat, amelyek nagyban hozzájárulnak a megyei tehetség- gondozás eredményességéhez - összegezte Lenczné Vrbovsz- ki Judit, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatóhelyettese. Hozzátette, Tolna megyei versenyszervezőként ötödik éve koordinálja az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató megbízásából a minisztérium által támogatott, általános- és középiskolásoknak szóló tehetséggondozó- és tanulmányi versenyek egy részét. ■ Az országban ma már több mint 700 tehetségpont működik, ebből 23 Tolna megyében Kiemelte, a megyénkben tanuló diákok szép sikereket értek el tavaly az országos megmérettetéseken szinte minden tantárgyból. - Igyekszünk több fórumon elismerni a fiatalok és felkészítőik áldozatos munkáját, ezek közé tartozik a Tolna Megye Talentuma díjkiosztó is, amelyen minden évben a megyei első helyezett diákokat és tanáraikat ünnepeljük - hangsúlyozta Lenczné Vrbovszki Judit. Arról is beszámolt, hogy a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium növendékei akárcsak az eddigiekben, 2012-ben is több nemzetközi és országos sikert értek el. Tavaly például az USA-ban, Hollandiában, Finnországban, Oroszországban, Angliában és Olaszországban is bizonyíthatták felkészültségüket és három válogatott atlétával is büszkélkedhetnek. A középiskolások legrangosabb versenyén: az OKTV-n 144 diákuk indult, közülük 22-en jutottak a 2. fordulóba és 5-en a döntőbe. Az intézmény kórusa pedig arany minősítéssel gazdagodott 2012-ben. ■ Vízin B. Végeztek az első ütemmel beruházás Kívülről már szebb lett a hivatal épülete mórágy Elkészült az önkormányzat épületének külső felújítása és nyílászáróinak cseréje. A munkálatok közel 2,5 millió forintba kerültek, amelyet a község a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulástól (TETT) erre a célra kapott támogatásból finanszírozott. Glöckner Henrik polgármester elmondta, ez az első üteme volt a rossz állapotban lévő épület helyrehozatalának, lehetőségeikhez mérten idén folytatják a beruházást a belső helyiségek rendbetételével. Tervei szerint ezt is TETT-től kapott forrásból finanszírozzák majd - emelte ki a település első embere. ■ V. B. A TETT-től kapott támogatásból valósult meg a fejlesztés A nehezsegek ellenere támogatják a fiatalokat izmény - A 2011. decemberi sarokszámokhoz képest tavaly év végén azt tapasztaltuk, hogy mindent összevetve közel 8 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatunk idén, amelynek kivitelezése erősen kérdéses - nyilatkozta keserűen Kelemen Ferenc. Izmény polgármestere bizakodó, hogy ez a helyzet még változni fog, mert ilyen feltételek mellett képtelenség az ésszerű működés. Ennek ellenére igyekeznek talpon maradni és segíteni a helyi lakosokat. Ezt példázza, hogy a Bursa Hun- garica pályázatra beadott négy kérelmet támogatták: havi 2000 forintot szavaztak meg az izmé- nyi egyetemistáknak. ■ V. B. Kelemen Ferenc polgármester A vérengzés áldozataira emlékeztek lengyel A madéfalvi veszedelem 249. évfordulójára emlékeztek meg a napokban a településen az óvodamúzeum udvarán lévő kopjafánál. A lengyeli Óvodai és Néprajzi Gyűjteményekért Alapítvány szervezte eseményen - amelyet nagy érdeklődés övezett - elsőként Fábián Andrásné, a civil szervezet vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Lőrincz Józsefné polgármester és Varga Istvánná, az általános iskola korábbi igazgatója mondott szívhez szóló beszédet. A közös imádság után a helyi mezőgazdasági szakképző iskola két diákja, Gányi Patrik és Müller Zoltán készült trombitaműsorral. ■ V. B. I t 4