Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-29 / 303. szám

SZEKSZARD 2012. DECEMBER 29., SZOMBAT 4 HÍRSÁV Kórusmíí, operett és koncert is volt Paks Tizenkét kórus közö­sen szólaltatta meg az Es­ti dalt Kodály Zoltán szüle­tésének 130. évfordulója al­kalmából a városháza előtt téren, ahonnan az Erzsé­bet Nagy Szálloda előtt tér­re költözött és egy héten át tartott az adventi program- sorozat Pakson. Többek kö­zött a Pro Artis Művészeti Iskola műsorát, operett elő­adást láthatott, hallhatott a közönség, de a Szaggató Ze­nekar koncertjére is várták a publikumot. ■ V. T. Születésnaposokat ünnepeltek szedres Kerek évfordu­lós születésnaposokat ün­nepelt nemrégiben a Szed- resi Nyugdíjas Érdekszö­vetség - tájékoztatott Var­ga Ferenc a szervezet elnö­ke. Az idén volt nyolcvanöt éves Papp Mártonná, nyolc­van éves Dobai Domokosné és Horváth Józsefné, het­venöt éves Horváth Mihály, Kispál László, Kispál Lász- lóné, Lajkovics János, Ma­darász József, Madarász Jó­zsefné, Nagy Sándor, Szabó Gyuláné valamint Patkós Istvánné. Kovács János pol­gármester ünnepi beszéd­del és egy-egy üveg bor­ral köszöntötte az ünnepei­teket, a vezetőség verssel, ajándék kosárral, halász­lével és tortával kedveske­dett. ■ S. K. Papp Mártonná Gyalogost gázoltak a zebrán Paks Elütöttek egy gyalo­gost csütörtökön délelőtt háromnegyed kilenc körül Paks belterületén - tájékoz­tatták lapunkat a mentők ügyeletén. A gázolás egyéb­ként egy gyalogátkelőhe­lyen történt. Az elütött gya­logos súlyos sérülést szen­vedett, a mentők kórházba szállították. ■ S. K Ács Tiborné készítette a köztéri koszorút dombóvár A várakozás ide­je letelt, de vízkeresztig még minden településen megcsodálhatóak az ün­nepjelző adventi koszorúk, így a dombóvári művelődé­si ház előtti teret ékesítő al­kotás is, amelyet Ács Tibor- nénak köszön az intézmény vezetősége. A művelődési ház Mécsvilág elnevezésű karácsonyi programjainak szervezésében hatékony se­gítséget nyújtott továbbá a „Reménység” Napközi Ott­hon. ■ H. E. Túrát (képünkön) nem csak nyáron szervez a Zöldtárs Alapítvány. Ma például óévbúcsúztató-zsírégető kirándulásra indult a lelkes csapat A cél az élhetőbb jövő zöldtárs A környezeti nevelést gyermekkorban kell elkezdeni Nemcsak a környezet, de a megyében élők is bizonyá­ra meghálálják a Zöldtárs Alapítvány tevékenységét. A programjaikon résztvevők egészségükért és jövőjükért egyaránt sokat tesznek. Molnár Ágnes Már közel 10 éve szolgálja a megyében a környezeti neve­lést a Zöldtárs Környezetvé­delmi Közhasznú Alapítvány. Ennek megfelelően előadáso­kat, kirándulásokat és egyéb programokat szervez az óvo­dástól a felnőtt korosztályig bezáróan. Ez az év sem telt eseménytelenül, a legnépsze­rűbbek talán a különböző ki­rándulások voltak.- A tavaszi, Benedek-szur- dik tanösvény túrán például 150 lelkes résztvevő rótta a tá­jat, és ismerkedett meg a túra- utak sajátosságaival, földraj­zi adottságaival- mondta Ban­gó Viktória környezetvédelmi főelőadó. A jó időjárásnak kö­szönhetően a szeptemberi ki­ránduláson is szép számmal voltak érdeklődők, tizenéve­sek és nyugdíjasok egyaránt. A tanösvénytúrák harma­dik állomása éppen ma van. Az óévbúcsúztató-zsírége­tő túra 9 órakor kezdődik, a kirándulók ez alkalommal a jobb-parásztai útvonalat is be­járják, ott ugyanis még nem volt az alapítványnak szerve­zett túrája. Szintén nagy sikert ara­tott a szeptemberi autómen­tes nap is, melyben az önkén­tesek arra igyekeztek ráven­ni minél több em­bert, hogy aznap válassza a tömeg- közlekedést, vagy éppen csatlakoz­zon hozzájuk, a Luther térről ugyanis két tur­nusban szervezett kerékpár­túra indult Őcsény-Decs irá­nyába. Az alapítvány tevékenysé­ge Baka György elnök vezeté­sével azonban jócskán túlmu­tat az egészségmegőrzést és a PÁLYÁZATI TÁMOGATÁS segítsé­gével a klímavédelemmel kap­csolatos programsorozatot is életre hív jövőre a Zöldtárs Ala­pítvány. Szekszárd térségében 15 település általános- és közép iskoláiba látogatnak el, ahol elméleti és gyakorlati foglalko­zásokat is tartanak. A progra­mokba a civil lakosságot és az természetszeretetet is elősegí­tő kirándulások szervezésén. A környezettudatos szemlélet elterjedéséhez ugyanis az is hozzátartozik, hogy az embe­rek minél kevesebb szemetet termeljenek, ehhez pedig az is szükséges, hogy ne vegye­nek meg felesleges dolgokat. Ennek szellemében az alapít­vány munkatár­sai és önkéntesei a szekszárdi óvo­dákba látogattak el, hogy már a leg­kisebbek is láthas­sák, az első pillantásra hulla­déknak tűnő tárgyakból akár karkötőt, vagy ajándékdobozt lehet készíteni. Nemcsak sikeres, de felet­tébb hasznos volt az otthoni szigetelés praktikáiról szó­ló előadás is, melynek során önkormányzatokat is bevonják. Az indító fórum januárban lesz. Az első negyedévet átölelő ren­dezvények során neves előadók beszélnek majd a klímavédelem fontosságáról, de szó lesz arról is, miért olyan fontos, hogy a gyümölcsöket, egyéb terménye­ket ne külföldről hozzuk be, ha­nem termeljük meg magunk. szakemberek mondták el il­letve mutatták be, hogy egy átlag ember miként tudja úgy átalakítani az otthonát, hogy minél többet spóroljon a re­zsin. Az ingyenes elméleti és gyakorlati oktatást követően az anyagókat és a gépeket is haza lehetett vinni a szüksé­ges ideig. Az eszközök tovább­ra is igénybe vehetőek a kép­zés után. A következő ilyen ta­lálkozó tavasszal lesz. Nagy érdeklődésre tar­tott számot az a program is, amely során passzívházakat, azok működési elvét lehetett megimerni előzetes regiszt­ráció után. Olyan családi há­zakról van szó, melyek füg­getlenedtek a különböző szol­gáltatóktól, maguk állítják elő a szükséges energia legna­gyobb részét. Ezek az építmé­nyek olyan anyagból készül­tek, melyek nyáron hidegen, télen pedig melegen tartják a belső hőmérsékletet. Az alapítvány több szer­vezettel is együttműködik. A Szőlő-szem Mozgalommal karöltve például számos isme­retterjesztő előadást tartottak idén is többek között a kom­posztálás, az aszalás vagy épp a venyige-aprító gép használa­tának fontosságáról, miként­jéről. Jövő februártól emelkedni fog a buszjegy ára A helyi viteldíjak közül a me­netjegy és az összvonalas bér­let árának 10 százalékot meg­haladó, a tanuló, nyugdíjas bér­letár 6,5 százalékos emelését javasolta Szekszárd rendkívü­li közgyűlésén a Gemenc Vo­lán Zrt. Tette ezt azért, mert - mint az az előterjesztésben ol­vasható - csökkent a menetje­gyes utasok száma és tovább tart a kedvezményes áru ta­nuló, nyugdíjas bérletet vásár­lók számának visszaesése is. A jegyforgalomban egyedül az összvonalas bérlet eladá­sa emelkedett. Ennek oka vél­hetően a tartósan nagyon ma­gas üzemanyag árban, a reál- jövedelem csökkenésében ke­resendő. Ami a konkrét bruttó ára­kat illeti, azok a következő­képpen festenek: 2013-tól a menetjegy az eddigi 190 fo­rintról 220 forintra, az össz­vonalas bérlet 4800 forjntról 5460 forintra, a tanuló, nyug­díjas bérlet 1465 forintról 1560 forintra változna. A díj­emelés 2013. február elsejével történne meg. ■ A helyi buszközlekedés­ben a veszteség finanszí­rozására várhatóan 2013- ban is szükség lesz Szekszárd közgyűlése meg­szavazta a Gemenc Volán Zrt. módosításra vonatkozó javasla­tát. Miképp az előterjesztésben ugyancsak szerepel, jelenleg kevés az ismeretanyag a jövő évi autóbusz-közlekedési költ­ségek alakulásáról, a várha­tó infláció mértékéről is. De az látható, hogy a feladat ellátásá­ra felmerülő költségeket, csak a 2012. évi szintet alapul véve, a bevétel nem fedezi: a veszte­ség finanszírozására 2013-ban is szükség lesz. A képviselők egyetértettek azzal is, hogy támogatást ér­demel a Szent Erzsébet Cari­tas Alapítvány. A szerveződés ugyanis több - segélyezéssel, ünnepi ajándékozással kap­csolatos - feladatot átvállalt a várostól és azokat elisme­résre méltóan le is bonyolítot­ta. A közgyűlése a humán bi­zottság idei tartalék keretéből 100 ezer forintot a szociális és egészségügyi bizottság kere­téből 200 ezer forintot csopor­tosított át az alapítvány szá­mára. ■ Sz. Á. ■ A hulladéknak tűnő tárgyakból számos hasznos holmi készíthető A klímavédelem a jövőnk védelme is egyben Es a harmadik napon megszületett Holle anyó műhelymunka Együtt alkották meg új gyerekdarabjukat a Magyarországi Német Színház művészei Milyen eszközöket hívhat segít­ségül a színész, ha olyan gyere­kek előtt játszik, akik nem be­szélik a darab nyelvét? Erre a kérdésre gyűjtött jól használha­tó válaszokat a szekszárdi De­utsche Bühne Ungarn társulata.- Az előadásnak kell a szék­hez „szögeznie” a gyerekeket, nem pedig a pedagógusnak - mutatott rá Frank Ildikó, a Né­met Színház igazgatója. - Sok té­nyezőnek kell teljesülnie ahhoz, hogy egy kisgyerek figyelmét le tudjuk kötni. A mi színházunk küldetése az, hogy a legkiseb­bekkel is megszerettessük a né­met nyelvet és a német előadáso­kat. Szeretnénk ezt is profin csi­nálni, ezért úgy döntöttünk, to­vábbképezzük a színészeinket, rendezőinket. A háromnapos műhelymunka irányítására Ro­mániából, Temesvárról invitál­tak szakembert. Megyes Lábadi Éva, a Merlin Ifjúsági és Bábszín­ház igazgatórendezője segítségé­vel a résztvevők - a nyelvi aka­dályokat és a kisgyerekek életko­ri sajátosságait szem előtt tartva - Holle anyó történetét dolgoz­ták fel. A németországi Külföl­di Kapcsolatok Intézete Egyesü­let - IFA - által támogatott kép­zésen azt a kérdéskört boncol­gatták - amellyel egyébként nap mint nap szembesülnek egy-egy új gyermekelőadás létrehozása­kor -, hogy vajon milyen eszkö­zök segítségével mesélhetnek el Llam-Maria Gremm, Megyes Lábadi Éva, Lotz Kata és Tom Pilath a kicsiknek egy mesét, ha ahhoz nem a nyelv a fő eszköz. A közös munka maradan­dó eredménye egy húszper­ces gyermekelőadás lett: a Hol­le anyó, amelyet a társulat azon frissiben be is mutatott első gyermeközönségének.- Az előadást olyan keretbe helyeztük, mintha mi magunk is gyerekek lennénk - mesélte Lotz Kata, a DBU színművésze. - Ezzel a trükkel a piciket az el­ső percben megnyertük, és vé­gig velünk maradtak a közös játékban. A színház az új pro­dukciót az újévtől szívesen vi­szi színre németül még csak alapszinten tudó óvodások, kis­iskolások előtt. ■ Sz. Á. .a i ß 4 l I » 4

Next

/
Thumbnails
Contents