Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-19 / 296. szám

8 2012. DECEMBER 19., SZERDA ELETMOD - MŰSOR Be is lehet programozni a fákra, a lakásba szerelt fényeket nem csak a karácsonyfa és az adventi koszorú fénye ad ünne­pi hangulatot. Az ablakba vagy kerti fákra helyezett lámpások is szépek. Ha tudjuk, mikor ér haza az első családtag, egy idő­kapcsolóval beprogramozhat­juk a fényes fogadtatást. Csak vigyázzunk, ne legyen a fény­forrás közelében függöny vagy más gyúlékony anyag. A szabadban az eső, a hó, a pára miatt könnyen lehet rövid­zárlat, ezért csakis külső hasz­nálatra szánt égősort szabad felszerelni. A csomagolásán keressük meg a használatra vonatkozó feliratot, a három­szögbe rajzolt vízcsepp jelzést. A kapcsolót jobb bent elhelyez­ni, vagyis a villásdugó és a hoz­zá csatlakozó hálózati adapter (ami a feszültséget az égősorok­hoz szükséges maximum 24 voltosra alakítja) „viharvédett”, száraz helyre kerüljön. ■ A tűzvédelemről ne feledkezzünk el Ezernyi teendő vár ránk készülődés Gyorsítsunk - már csak pár napunk maradt az ünnepig i il Ami a mamának feladat, az a gyerkőcöknek életreszóló kalandos élmény lehet. Viszik haza a „zsákmányt” Nyugodtabban várjuk a gyertyagyújtás idejét, ha ügyesen megszervezzük az ünnepi előkészületeket. Nem kell mindent egyedül elvé­gezni - vonjuk be bátran az egész családot! AS-összeállítás Kockás papíron vagy számító­gépen egyaránt összeírhatjuk a legfontosabb teendőket. Köny- nyebb, ha előre eldöntjük, me­lyik nap mit csinálunk, munka előtt vagy után. Szombaton megvehetjük a tartós élelmiszereket és italo­kat, aranyvasárnap a hiányzó ajándékokat. Ne feledkezzünk meg a kiegészítő apróságokról sem: ünnepi szalvéta, csomago­lópapír, gyertya, mécses, kará­csonyfadísz, csillagszóró, lám­pafüzér a kertbe, az erkélyre. Néhány nappal korábban is elvégezhető: dió- és mákda­rálás, aprósütemények sütése (fémdobozban nem száradnak ki), ajándékok csomagolása (ajándékkísérő megírása), ün­nepi terítő kimosása. Ha idejekorán feldíszítjük a bejárati ajtót, a lakás egy-egy pontját adventi koszorúval, ka­rácsonyi képeslapokkal, vázá­ban néhány szép fenyőággal, Szegfűszeg, diótörés, fenyőtoboz igazi karácsonyi hangulatot teremthet néhány naranccsal és egy csomag szegfűszeggel. Az egész szegfűszegeket szur- kálja a narancsokba, tetszőle­ges mintában. Egy tálba he­lyezve szépen díszítik a lakást, és kellemes illatot árasztanak. DIÓTÖRÉSHEZ HASZNÁLJON gU­mikalapácsot, így egy nagyobb ütésnél sem zúzhatja össze tel­jesen a diókat. Ha egy darab rongyot terít a dióra, a héjdara­bok sem repülnek szerte-széjjel. szép És egyszerű karácsonyfa- díszt készíthet fenyőtobozból. Ezüst vagy arany festékspray- vel fújja be a tobozokat. Szára­dás után pillanatragasztóval illesszen a csúcsukra akasztót. Mi mindenre jó az alma? HA barátainkat hívjuk vendég­ségbe, az ültetőkártyákat aknák­kal helyettesíthetjük. Először csak kötőtűvel karcoljuk a gyümölcsbe a kezdőbetűt, majd éles késsel óvatosan vágjuk ki. Végül a betűre csepegtessünk citromlevet, hogy a vágás helye ne bámuljon meg. CSINOS asztaldíszt varázsolha­tunk is almából és egy térítőhöz illő szalagból. Kb. 65 centimétert vágjunk le, és kössünk belőle mas­nit az almára. Az alma az étkezés végén desszertként el is fogyaszt­ható. nap mint nap jobb kedvvel ér­kezünk haza. Érdemes ellenőrizni a dísze­ket, nem hiányzik-e valami. Tervezzük meg, ki hol ül majd az ünnepi asztalnál, az aján- dékkísérők mellett a teríték mellé szánt kis kártyákat is meg lehet előre írni. A takarítás nagy része az utolsó percre marad, de a kam­ra, a garázs, a pince rendbera­kását és az ablakmosást az elő­ző héten is megejthetjük. Munkába jövet-menet meg lehet venni a karácsonyi üd­vözlőlapokat, vagy 22-23-án, lefekvés előtt, el lehet küldeni az interneten keresztül néhány kedves zenés-animációs képes­lapot az ismerősöknek, családi képet a távol lakó rokonoknak. Még kaktuszból is van karácsonyi, december második felében kivirágzik a karácsonyi kaktusz Brazília őserdeiből származik. Decem­ber második felében hozza fe­hér, rózsaszín, piros, vagy lilás- vörös virágait. Hajtásai erősen fogazott, lapos szárak. A vilá­gos, ablak közeli helyet kedveli, a közvetlen naptól óvjuk. A 16-21 C-fokot szereti. A bimbók megjelenésekor öntöz­zük bőven, de két öntözés kö­zött hagyjuk a talaját kissé ki­száradni. Hetente egyszer kap­jon tápoldatot. A virágnyílást időzíteni is tudjuk. Ha siettet­nénk, melegebb, ha megnyúj­tanánk, kissé hűvösebb, de 12 C-foknál nem hidegebb helyre tegyük. A hosszúvirágzási cik­lus után, február-márciusban pihentetni kell. Csökkentsük a vízadagját, táp sem szükséges, és tegyük hűvösebb 12-15 C-fo- kos helyiségbe. Ha jól érzi ma­gát, akár februárig is onthatja gyönyörű szép virágait. ■ Virágba borul, hajói érzi magát ÍZIÓ-MÜSORl A tVr-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2012. DECEMBER 19., SZERDA SPEKTRUM 8.00 Reflektor Reggel © 8.10 Reggeli- Csak csajok ® 8.50 112 - Életmentők © 9.50 TopShop 11.30 Asztroshow 12.35 Trendmánia (ism.) 13.05 Fókusz © (ism.) 13.45 Pasik! © 14.10 Gálvölgyi-show © 15.25 Bűnös szerelem © 16.20 Marichuy- A szerelem diadala © 16.55 Riválisok© (mexikói sorozat, 37/2.) 17.25 A gyanú árnyékában © 18.30 Híradó 19.10 A Kód 20.05 Fókusz© 20.45 Barátok közt© (magyar sorozat, 6317-18.) 21.25 Házasodna a gazda © Társkereső show 22.35 Házon kívül© Heti magazin 23.10 Reflektor© 23.25 A hűtlen 113’® (am.-német thriller, 2002) Fsz.: Richard Gere, Diane Lane, Olivier Martinez 5.25 TeleShop 6.00 Babavilág (ism.) © 6.25 Tények Reggel 7.00 Mokka® 9.25 Stahl konyhája © 9.45 Babapercek© 10.05 TeleShop 11.10 Ezo.TV 12.15 Egy varázslatos karácsony © (angol családi film, 2007) 83' 14.00 Tények Délután 14.55 Árva angyal® 15.25 Walker, a texasi kopó© 16.25 Titkok hálójában © 17.25 Update konyha © 17.30 Hal a tortán© 18.30 Tények 19.30 Családi Titkok © Közben: Skandinávlottó sorsolás 20.30 Aktív® 21.00 Jóban Rosszban © 21.30 Kettős ügynök © 22.30 Ügyféllista ® 24.00 Tények Este 0.35 Ezo.TV 1.35 Kettős ügynök (Ism.) © 2.30 Ügyféllista (ism.) © 3.25 Egy tini naplója© 8.15 India-Almok útján© 9.05 Párizsi helyszínelők (ism.) © 10.00 Zöld Tea 10.30 Család-barát 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.25 Hrvatska Krónika 12.55 Ecranul Nostru 13.30 Párizsi helyszínelők (ism.) © 14.20 Sophie szerint a világ © 14.55 Déltenger kincse © 15.45 II. Erzsébet gyémántjubileuma © 16.40 MM - A megoldások magazinja 17.25 Jövő-Időben 17.35 Híradó 17.40 Heartland© 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.15 Bosszú© 21.00 On The Spot: Harcosok © 22.00 Az este 22.35 Summa 23.05 Múlt-kor© 23.35 Híradó 23.45 Történetek a nagyvilágból © 9.20 KorTárs© 9.50 Roki - Rockenbauer Pálra emlékezünk 10.25 Hagyományok őrzői 10.30 A kultuszminiszter 11.25 Főzőcske 12.00 Híradó, Sporthírek 12.25 Magyar válogatott 13.20 2-es Retro® 14.55 Magyar elsők 15.10 MNASZ Motorsport magazin 15.35 Beavatás® 15.50 Művészeti portré 16.20 Drága doktor úr © 17.15 A Nyereg Klub© 17.40 Rudi, malac a családban 18.40 Vlpo, a repülő kutya kalandjai 18.50 Kérem a következőt 19.05 Déltenger kincse © 20.00 Híradó, Sporthírek 20.40 Hivatása színész volt (magyar portréfilm, 1986) 22.05 Maradj talpon! © 22.55 II. Erzsébet gyémántjubileuma ® (angol portré-sorozat) 23.50 II. Károly szenvedélyes élete © 0.50 Tétova szerelem © 6.10 Akifutó© 7.05 Gyilkos sorok © 8.05 Az utolsó zsaru © 9.00 Aranyoskám © 11.10 Adadus© 12.10 Vérmes négyes © 12.40 Jóbarátok (amerikai vígjátéksor., IV/6.) 13.10 Doktor House© (amerikai sorozat, V/17.) 14.05 Monk- Flúgos nyomozó ® (amerikai krimisor., VI/11.) 15.00 GSG 9- Az elit kommandó © (német akciófilmsor., I/5-6.) 17.00 Az utolsó zsaru © (német krimisorozat, lli/2.) 18.00 Gordon Ramsay- A konyha ördöge © 19.00 Doktor House© (amerikai sorozat, V/8.) 19.55 Jóbarátok (amerikai vígjátéksor., V/7.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor., V/18-19.) 21.25 Van Heising © (am.-cseh akciófilm, 2004) 23.55 Reklám-barátok® (amerikai sorozat, I/7.) 0.50 Újonc© 9.30 Törzsasztal (ism.) © 10.30 A tudomány műhelyében © 11.10 Egy legenda életre kel 12.00 Híradó 12.10 Vers 12.25 Éretlenek© 13.00 Kívánságkosár 15.00 Közlekedés XXI. 15.25 Magyar világkarrierek © 16.00 Száműzött pályakezdők © 16.30 Térkép© 17.00 Magyar történelmi arcképcsarnok 17.25 Tálentum 18.00 Híradó 18.35 Közbeszéd 19.05 Angyali érintés © (amerikai sorozat) 19.55 Fekete macska © (amerkai sorozat, 1972) 20.45 Hírek 21.00 A jóslat® (amerikai film, 2007) 22.35 Kultikon © 22.55 Hol zsarnokság van... © 0.10 Koncertek az A38 Hajón © 9.50 Jamie Álomiskolája © 10.50 Beépített főnök- Amerika © 11.50 Fald fel Amerikát! (2 rész) © 12.55 A hangyák mindent tudnak© 13.20 A Föld kialakulása © Az Alpok 14.20 Állati rekordok © 15.25 Kígyólesen Nigel Marvennel © 16.25 Gyűjtögetők® Laura és Penny 17.20 Jamie Álomiskolája © 18.20 Fald fel Amerikát! (2 rész) ® 19.30 Beépített főnök - Amerika © 20.30 Megakatasztrófák © Olvadó gleccserek 21.30 Katasztrófa© 22.35 A legpusztítóbb katasztrófák © Földcsuszamlások 23.35 On the Spot® Harcosok 0.35 Róma: egy birodalom tündöklése és bukása © 5.20 Ördögi bosszú (kanadai krimi, 2007) 91' 7.05 Televíziós vásárlás 10.10 Hogyan randizzunk Drew Barrymore-ral? (amerikai dokumentumfilm) 11.55 A Midsomer gyilkosságok (angol krimisorozat) 13.45 Alkímia (amerikai rom, vígj., 2005) 82' 15.20 Arn, a templomos lovag (angol kalandfilm, 2007) 95' 17.20 Tycus- A halál üstököse 90' (am. katasztrófafilm, 2000) 19.00 Arn, a templomos lovag (Angol kalandfilm, 2007) 95' 21.00 16 utca® (am. akciófilm, 2006/105’ Fsz.: Bruce Willis, David Morse, Mos Def 22.55 Különös kegyetlenséggel © (am. akciófilm, 1987) 96' 0.55 War. Inc.- Jó üzlet a háború © (am. akciófilm, 2008)107' 2.55 16 utca© (am. akciófilm, 2006) 105' 13.45 Pasik! nm 12.15 Egy varázslatos... 21.00 On the Spot % f ft* ÍJ / f 23.50 II. Károly... 23.55 Reklám-barátok 17.25 Tálentum 15.25 Kígyólesen 22.55 Különös... 11.30 Gyógyhír (ism.) © 12.00 Déli híradó 12.45 Közvetlen aján­lat 13.05 Lapzárta (ism.) 13.30 Paletta (ism.) 14.05 Vetítő: Je jo ken (ism.) © 15.00 Híradó 15.30 Retrográd (ism.) 16.05 Ősök tere (ism.) 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Páholy (ism.) 18.00 Híradó 19.30 Panaszkönyv 20.05 Ráját­szás 21.00 Híradó 21 21.35 Ikon 22.00 Híradó 22.30 Lapzárta 23.05 Rájátszás (ism.) 12.55 Álomház © 13.45 Getaway- Viszlát, mi leléptünk! © 14.35 Seherezádé © 15.25 Super Mok­ka (ism.) © 17.25 Jóban Rossz­ban © 18.00 Tények 6-kor 18.25 Mrs. Klinika © 19.15 Sue Thomas- FBI © 20.10 Las Vegas 21.00 XXX 2. - A következő fokozat (am. akciófilm, 2005) © 22.50 Mrs. Klinika (ism.) © 23.40 Getaway- Viszlát, mi leléptünk! (ism.) © 0.35 Álomház (ism.)® 9.30 Kaméleon (2 rész) 11.30 Jóbarátok 12.00 Vacsoracsata 13.00 A gyanú árnyékában 14.00 Csók és csata 15.00 A végső akarat 16.00 Több mint testőr 17.00 Szalamandra 18.00 Vacso­racsata 19.00 Jóbarátok 19.30 Egy rém modern család 20.00 A nagy svindli 21.00 Forró nyomon © 22.00 Elfelejtve © 23.00 Hír­adó 23.30 Egy rém modern csa­lád 24.00 Vacsoracsata 9.10 Privát rocktörténet © 10.15 Olasz kísértet © 12.00 Teleshop 13.15 Szenzáció! © 15.10 Szórd a pénzt és fuss! © 17.10 Ki segít a Mikulásnak? © 19.20 Barátok és ellenségek: Együtt a munká­ban © 21.10 Magánháború (am. akciófilm, 1999) © 23.00 Action Mánia © 23.30 Hellbound - Út a pokolba (amerikai thriller, 1996) ® 1.20 Éjszaka írt történelem (ang.-fr. vígjáték, 1999) ® 9.00 Labdarúgás. Augsburg- Bayern München (ism.) 11.00 Tele­víziós vásárlás 12.00 Fieszta (ism.) 13.00 NBA. Miami Heat-Minneso- ta Timberwolves 15.00 Sportver- da (ism.) 16.15Fieszta+16.30 Jég­korong. Atlant-Metalurg Magnyi- togorszk 19.00 Mai helyzet 19.30 Ökölvívás (ism.) 20.30 Labdarú­gás. Dortmund-Hannover (élő) 22.30 Labdarúgás. Wolfsburg- Leverkusén 0.30 Póker 6.05 Balra tarts! © 7.45 Ré­gimódi hálaadás © 9.10 Csil­lagközi szökevények (2/1-2.) © 12.15 Kalózföldi kalandok ® 13.55 Balra tarts! © 15.35 Holdfényév © 17.10 A Szahara átfutása © 18.50 Ászok és nyol­casok ® 20.15 Crusoe (3.) © 21.00 Amy és Isabel ® 22.40 Gyilkos a társaságban ® 0.10 Vak bizalom ® 1.40 10.5 - Föld­indulás (2/1-2.) © 8.00 A túlélés törvényei 9.00 Cso­da, hogy élek 10.00 Ki ad többet? 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Piszkos munkák 13.00 Autóke­reskedők 14.00 Licitvadászok 15.00 Amcsi fegyverek 16.00 Csoda, hogy élek ,17.00 A túlélés törvényei 18.00 Állítólag 19.00 Licitvadászok 20.00 Autókeres­kedők 21.00 Licitvadászok 22.00 Raktárvadászok 23.00 Csomag­csaták 24,00 Ki ad többet? 16.20 A szakács, ha szabadna­pos © 16.55 Fitt-térítők ® 17.55 Karácsonyi nyelvleckék © 18.55 Jamie 30 perces kajái © 19.25 Sütiakadémia © 20.00 Jamie 15 perces kajái © 21.05 Sweet boy © 21.20 Sztárok a pácban 2. ® 21.50 Ünnepi asztalunk © 22.25 A Desszertkirály © 22.55 Édes nagyik © 23.30 Mindennapi sü­teményünk © 24.00 A szakács, ha szabadnapos © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! i

Next

/
Thumbnails
Contents