Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-12-09 / 47. szám
2012. DECEMBER 9., VASÁRNAP MEGYEI SPORT 11 Megyei bázissá vaihat az uj klub kézilabda A PKSE a felnőtt és az utánpótlás terén is meghatározó egyesület lehet A Paksi Kézilabda Sportegyesületben a mozgásra vágyó gyerekek jó hangulatú edzéseken és különböző megmérettetéseken vehetnek részt Sokéves szünet után felébredt Csipkerózsika-álmából a sportág a Duna-parti városban. Néhány éven belül utánpótlás bajnoki döntőt rendezhet a PKSE. Vida Tünde Igen fiatal, csupán egy esztendős a Paksi Kézilabda Sportegyesület (PKSE). A sportágnak azonban már több évtizedes múltja van a városban. Az önálló klubként működő csapat létrejötte előtt több mint tíz évig nem szurkolhattak kézilabda meccsen hazai sportolóknak a paksiak. Az egyesület élén álló Oldal Ottó választása azért esett a kézilabdára, mert szülőfalujában erre nyílt lehetőség. Tornatermük nem, de egy kézilabda iránt elkötelezett tornatanáruk volt, s igen szép sikereket értek el a diákolimpiákon. Azt, hogy a kézilabda most is népszerű jelzi, hogy folyamatosan gyarapodik a paksi csapat, jönnek újak, régiek, idősek, fiatalok. Az idei sportágválasztón, amelyet szeptember 7-8-án rendeztek, nagy volt az érdeklődés a sportág iránt, amely ennek eredményeként rövidesen elindította a PKSE Kézisulit. így a felnőtt mellett immár egy U14-es csapattal is büszkélkedhetnek. Továbbra is várják a sportág iránt érdeklődő gyerekek jelentkezését, akik nem csupán jó hangulatú edzéseken, különböző megméretéseken is részt vehetnek, hangsúlyozta Oldal Ottó csapatvezető. Az alapozó edzéseken a fizikai képzésen van a hangsúly, futás, erőfejlesztő tréningek segítik a ráhangolódást. Közeledve a bajnoki rajthoz, előkerülnek a labdák - taktikai, technikai elemeket, különféle figurákat tanulnak. 2012 őszén már két csapattal nevezett a PKSE a Bács-Kiskun megyei bajnokságba. A felnőtt férfi csapat mellett PKSE II. néven indítják a junior csapatot is. A fiataloknak a minap lehetősége nyílt belekóstolni egy kézilabda torna hangulatába is, az egyesület ugyanis a Duna-Sport Kft., az MVM Paksi Atomerőmű Tájékoztató és Látogatóközpont és a PakSuli Szülői Munkaközössége támogatásával és aktív közreműködésével megrendezte I. Duna-Sport Kupa meghívásos utánpótlás tornát. A hagyományteremtő céllal útjára indított programra 14 év alatti fiú csapatokat vártak. - Nem titkolt célunk, hogy néhány év alatt a Paksi Kézilabda SE és a PKSE-PakSuli a Tolna megyei férfi kézilabdázás és utánpótlás nevelés egyik meghatározó bázisává fejlődjön. Ez a torna az első lépések egyike az önmagunk számára kijelölt úton. Nemcsak a gyerekek, hanem a szervező-rendező gárda is most debütált - foglalta ösz- sze Oldal Ottó. Azt is elmondta, hogy a paksi gyerekek fantasztikus teljesítmény nyújtottak, 2. helyüket nagy sikerként könyvelhetik el. - Mindenki rengeteg élménnyel gazdagodott, sportbarátságok szövődtek és a szülőkkel közösen a csapat jövőjét tervezgettük. Jó volt ezen a délelőttön a PKSE kis közösségéhez tartozni - mondta a csapatvezető, aki nem titkolta, hogy szeretnének többnapos, országos érdeklődésre is számot tartó utánpótlás rendezvény házigazdái lenni. A közmédiában lesz látható az isztambuli rövidpályás vb közvetíti az M2 és a Kossuth Rádió a december 12. és 16. között megrendezendő rövidpályás úszó világbajnokságot Isztambulból. Ezt a Médiaszol- gáltatás-támogató és vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtóirodája közölte pénteken. A jövő heti világeseményről szerdán 17.55-től 19.45-ig, csütörtökön és pénteken 17.55-20.10 között, szombaton 17.55-től 19.55-ig, vasárnap pedig 17.55 és 20.30 között élőben jelentkezik az M2. A Kossuth Rádió szerdától péntekig 19.05 és 19.25 között, szombaton és vasárnap 19.05- től 19.30-ig élőben közvetíti az eseményeket, valamint szerdától szombatig 20.04-től összefoglalóval is jelentkezik. Az online tévézők sem maradnak le a vb-ről: a www.telesport.hu oldalon az M2 élő adását követhetik figyelemmel. Az isztambuli világbajnokság magyar indulói: Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dara Eszter, Gyúrta Dániel, Gyúrta Gergely, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Takács Krisztián, Ver- rasztó Dávid, Verrasztó Evelyn. A franciaországi Eb a magyaroknak hat arany-, négy ezüst- és két bronzérmet hozott; ez az éremtáblázat második helyét jelentette. A kontinensviadalról az M2 összesen 8,5 órában tudósított, és a négy nap izgalmai 1 millió 300 ezer nézőhöz jutottak el. ■ Vasárnapi Tolnai Népújság ___ Ki adja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő-kiadóvezető: PÓRÉ LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: NIMMERFROH FERENC Szerkesztők: F1NTA VIKTOR, MÁCZ KATALIN A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: A kiadásért felel: PÓRÉ LÁSZLÓ Készült az AS-Nyomda Kft. Szilády Üzemében. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: BERECZKI PÉTER Telefon: 06-40/510-510 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 660 Ft. Hirdetésvezető: MIKLÓS ANIKÓ, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó ' cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. APRÓHIRDETÉSEK A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. ÁLLAT Hízók és 30 q kukorica eladó. 20/534-1670------------------------------------------------------------------------------ *40061* 15-20 kg malacok eladók. 30/271-3630------------------------------------------------------------------------------- *40093* SZOLGÁLTATÁS HITEL! 74/491-305 TOLNAI NÉPÚJSÁGRA! Tolna megyei és országos hírek Közélet Sport Időjárás Bűnügyek Tv-müsor Gazdaság Életmód Telefon: 74/511-503 A hír velünk jár! ha hirdetne, Tel.: 511-534 ha előfizetne 511-503 Címünk: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A Tolnai Népújság MENÜ Zrínyi Sörkert Étterem szekszárd, Zrínyi u. 1. TEL: 74/511-606; Fax: 74/511-605. menü: Húsleves májgombóccal, óvári sertésszelet tarka rizzsel, savanyúság A MENÜ ÁRA: 790 Ft. szombat-vasárnap ünnepi menü 850 forint. ÁLLANDÓ NAPI AJÁNLATUNK: Rántott szelet, hasábburgonya, savanyúság, 870 forint. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG menüki- szállítást vállalunk. 06 20/569-2524 (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534- es telefonon 8-tól 16 óráig.)