Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2012-12-09 / 47. szám

2012. DECEMBER 9., VASÁRNAP

INTERJÚ

7

titkos paktum Nyitottan és boldogan mentem a pofonok felé is. Nem hiszek a kinevezett tehetségekben. Semmilyen propaganda nem tudja eltakarni azt, amit teszünk. Láthatatlan szellempalota lakói

vagyunk. A nyílt náci beszéd mindannyiunk kudarca.

SZIGORÚ ANGYALOK TERELGETTÉK

Hegedűs D. Géza

IBRÁNYBAN SZÜLETETT 1953 MÁJUS 7-ÉN. MIUTÁN ELVÉGEZTE A SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI FŐISKOLÁT, 1975-BEN A VÍGSZÍNHÁZHOZ SZERZŐDÖTT, MELYNEK AZÓTA IS TAGJA.

1987 ÓTA TANÍT A SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI FŐISKOLÁN, AHOL ELVÉGEZTE A SZÍNHÁZRENDEZŐI KIEGÉSZÍTŐ SZAKOT IS. ELNÖKE A MASZK ORSZÁGOS SZÍNÉSZEGYESÜLETNEK. A MAGYAR SZÍNHÁZI TÁRSASÁG ELNÖKSÉGI TAGJA.

JÁSZAI MARI-DÍJAS, NÉGYSZER KAPTA MEG AZ AJTAY AN- DOR-EMLÉKDÍJAT, ÖRÖKÖS TAG A HALHATATLANOK TÁRSULATÁBAN ÉS KOSSUTH-DÍJAS.

NŐS, KÉT LÁNYA VAN.

Kultúránk egy láthatatlan szellempalota, hordozói a csodálatos közösségi terek, intézmények, alkotóműhelyek

Kabátját, kalapját maga mellé teszi és teát kér mézzel. Szőke haja, lendületes gesztusai a régiek, de talán több a bölcsesség szavaiban és tekintetében. Hegedűs D. Gézával beszélgettünk.

Ács György- Egy helyütt azt mondta, hogy a középiskolában egyedül az irodalomórán érezte jól magát. Fokozatosan a színház és a mozi lett a menedéke. Emlékszik, hogy miért?- Barátaimmal együtt jártam az építőipari technikumba Debrecenben. Tévedés volt. Darukkal, munkagépekkel kellett foglalkozni, és rájöttem, hogy nekem ehhez nincs közöm. Viszont egy gyerek ösztönösen érzi, hol van biztonságban, melyik óra ad élményt, ahol tényleg szabadon mozoghat a fantázia és úgy érzed, hogy valamit kaptál. Nagyszerű történelem- és irodalomtanáraim voltak. Mint hal a vízben, úgy mozogtam ezeken az órákon. Nagyon inspiráltak. Az iskolán kívül is rá kellett ébrednem, hogy mi vonz. Szerettem a debreceni színházba járni. Szerettem a mozit, is és abban a szerencsében! volt részem, hogy akkor virágkora volt a magyar film- J gyártásnak. Olyan filmrendező S nemzedék indult a pályáján, amely meghatározta később a magyar filmművészetet. Vonzott az irodalom is, a könyvek. Menekülni is akartam és jött a fölismerés, hogy hiszen nekem ez a természetes közegem.- Mik voltak a legmeghatározóbb színházi élményei? Kik voltak önre a legnagyobb hatással?- Ruszt József a debreceni színház fiatal rendezője, aki később meghatározó, iskolateremtő rendező lett. Fantasztikus előadásait láttam nagyszerű fiatal és érett művészekkel. Olsavszky Éva és Kun Vilmos nevét kell említenem. Ők voltak akkor ott a fiatal, hihetetlenül erőteljes színészi húzóerők. Ott láthattam az Oidipusz királyt, az Utazás az éjszakábant ... ehhez jött még az Országos Színházi Találkozó, melynek révén az egész országból láthattam a legjobb előadásokat az évad végén. Engem ez fölkavart. Ott láttam Darvas Ivánt, Sinkovics Imrét, Avar Istvánt, Agárdi Gábort, Szirtes Ádámot, Sinkó Lászlót, Básti Lajost, Kozák Andrást... Az ember ült a nézőtéren és arra gondolt, jajj de jó lenne köztük lenni. Tízkor villanyoltás volt a fiúkollégiumban, ahol laktam. Kijutni nem lehetett, kimenő csak hét végén volt. De tanáraim titkos paktumot kötöttek velem. A kollégium igazgatóhelyettese azt mondta: „Géza ez az ablak nyitva lesz neked. Most kimégy rendesen a kapun a színházba és este, előadás után bemászol az ablakon, és becsukod magad után.” Tele van jó angyalokkal az életem. Az is fontos volt az életemben, hogy az

iskolaorvosunk egyben a Csokonai színház orvosa is volt. Neki is föltűnt, milyen gyakran járok az előadásokra. Nagy hálával gondolok rá. Mikor a felvételi vizsgám volt a főiskolán, akkor a második fordulóra én csak Ádám és Tiborc egy-egy monológjával készültem, két keserű szöveggel, ami mulatságos lehetett egy pattanásos arcú kamaszgyerektől. Ádám Ottó, azt kérte, hozzak még egy vidám és egy filozofikusabb monológot. Itt lép be a kedves orvosnő, aki tudta, hogy felvételizem és kértem őt, segítsen, mert vissza kellett mennem Debrecenbe érettségizni és csak pár nap maradt készülni a felvételi harmadik körére. Összehozott Ruszt Józseffel, aki fogta magát és saját kezével kigépelte Lope de Vega, A Kertész kutyája című darabjából Teodo- ro monológját. Majd kigépelte a Hamletból, a „Hecuba-mono- lógot”. Utána egy délelőtt még foglakozott is velem. A vizsgán kérték is mind a kettőt.- Mikor érezte először, hogy jó volt valamiben?- Itt, a főiskolán másfél évig kínlódtam. Színházi, esztétikai ismereteim abban merültek ki, amit már elmondtam. Nem volt amatőr mozgalmi múltam. De emlékszem rá, másodévben, vizsgára a Csongor és Tündével készültünk, Balgát játszottam és egyszer csak Mestereim, Horvai István és Kapás Dezső tanár urak elkezdtek nevetni és éreztem: hó, itt történik valami! Valami összeállt a másfél évi kínlódás után. Ezt nagyon erőteljes és gyors fejlődés

követte. Harmadév végén vizsgaként előadtuk Szophoklész Oidipusz királyát. Huszonegy évesen Oidipuszt alakítottam. Az előadás után odajött hozzám Várkonyi Zoltán és azt mondta: Géza, érezze úgy, hogy maga a Vígszínház tagja.- Ez hosszú távra adott önbizalmat?- Akkor tudunk a mélybe zuhanni, vagy heuréka állapotba kerülni, amikor szembesülünk a feladatokkal. Önfeledt, tapasztalatlan fiatalként nyitottan és boldogan mentem a pofonok felé is. Bekerültem egy olyan társulatba, ahol világszínvonalú színésznők színészek és rendezők dolgoztak, és kivételes írók jelentették az igazi lényegét a színháznak. Személyesen találkozhattam Déry Tiborral, Örkény Istvánnal, Fejes Endrével, Eörsi Istvánnal, Sütő Andrással, akiknek játszhattam a műveikben, akik kíváncsiak voltak a véleményemre, hallgathattam őket, mit gondolnak a világról... De míg beilleszkedtem a társulatba, azért az nem volt szorongás- mentes időszak. Nyilván nem véletlen, hogy negyven éve ott vagyok a Vígszínházban. Kíváncsiság vett körül és szigorúság. A körülöttem lévőket úgy nevezném, "szigorú angyalok" voltak. Mind a két szón hangsúly van. Afelé tereltek, hogy csak az érték, a minőség és a sok alázatos munka számít.- Hűséges típus, vagy másról beszél ez a negyven év?- Vannak belső alapértékek, melyeket a családtól kapunk,

a mestereinktől. Ezek a hűségre inspiráló értékek. Morálisak, esztétikaiak, szellemiek, világnézetiek. Ugyanakkor az előadásokon számtalanszor tapasztalni, hogy a nézőknek is ugyanezek az értékeik. Segít a sok csodálatos mű is, melyek visszahatnak ránk. Az én Vígszínházam 1896-ban nyitotta ki a kapuit. Azóta se háború, se forradalom se válság nem tudta összeroppantani, megszakítani a szellemi folyamatot. Nagy polgári hagyományokkal rendelkező színház, humanista hagyományokkal. Ugyanakkor nyitottságára jellemző, hogy negyven évem alatt nincs olyan esztétikai irányzata a hazai színháztörténetnek, amelynek jeles rendezőivel, formaművészeivel egy-egy produkció létrehozásában ne találkozhattam volna itt személyesen. Sokat gazdagodtam általuk. Egy helyben voltam, de rengeteget utaztam szellemi, mesterségbeli értelemben.- Mit ad önnek a barátság?- Kevés barátom van, akiket részint a munkámnak köszönhetem, és néhány kedves barátot kaptam a feleségem révén az ő baráti köréből, akik az én barátaim is lettek. Nálunk a barátságok a próbák alatt, a munka során köttetnek. Akkor ismerjük meg igazán egymást, hiszen munkánk lényege á kitárulkozás. Mondok egy példát. Egyik legkedvesebb költőm Weöres Sándor, aki egy zseni volt. Mielőtt szerkesztő kezébe adta volna a kötetét, mindig megmutatta két szellemi atyamesterének. Egyikük Hamvas Béla,

másikuk Fülep Lajos. Ők kapták meg a kéziratokat. Tudom, hogy Weöres úgy ült Fülep Lajossal szemben, mint egy kisfiú. A professzor pirossal aláhúzta a neki nem tetsző sorokat, a költő pedig sorról sorra végigvitatta a mesterrel az egész kötetet. Kell valaki, akire hallgatni lehet, vagy akivel értelmesen lehet vitatkozni. Ezt jelentik számomra is a barátaim. Bízom bennük. Vak hiúság azt képzelni, hogy önmagunkban mi vagyunk a teljesség. Kell több, józan, tiszta, szakszerű tekintet, melyek korrigálni tudnak.- Elfogadja a bírálatot?- Ostobaság és rövidlátás tagadni a kritika létjogosultságát. Minden mű magában hordozza önmaga kritikáját is. Ez a mi munkánkban három körből áll. Az első kör, a közönség kritikája, ha tetszik az előadás, zúg a taps, ha nem, üres a ház. Második kör, a szakíróké, a kritikusoké, akiknek a kritikaírás a mesterségük. Akad is'közöt- tük néhány nagy tapasztalatú, aki ért a színházhoz. Elolvasom írásaikat, és a szakmailag megalapozott kritikát elfogadom.- Megnézi a kollégáit, barátait? Megbeszéli velük, amit látott?- Minden produkciót megnézek a saját színházamban, és az egyetemen is. Nagyon kíváncsi vagyok. És a Víg mellett is vannak számomra fontos színházak, színészek, rendezők, akiket számon tartok és kíváncsi vagyok a munkájukra. Végül, a harmadik kör, a szakmai kör. Megnézzük egymás munkáit és pontosan tudjuk, ki milyen léptékű, milyen értékű alkotó. Nem hiszek a kinevezett tehetségekben. Csak az önmagát érvényre juttató színészben, a nap mint nap kiküzdött munkában hiszek. Az említett három kör nem mindig fedi egymást, de egy józan ember pontosan tudja, mit csinál. Nem élünk öncsalással, tudjuk, mikor voltunk gyávák, mikor bátrak. Túdjuk, ha jól csináltunk valamit és sajnáljuk, hogy nem vették még észre. Semmilyen propaganda nem tudja eltakarni azt, amit teszünk.-Tudja, miért gondolkodik úgy, ahogy és miért játszik úgy, ahogy játszik?- Azt tudom, hogy kik hatottak rám, mire tanítottak meg. Fel tudom sorolni, mikor történt valami nagy léptékű fölismerés, mikor állt valami rendszerré bennem. Ezeket úgy nevezem: a nagy beavatások. Adyval mondom, „Külön jussom: vénen is diák lehetek”.- Ennyi színpadi - és filmsiker után miért lett rendező?- Erősen motivált, hogy tanítani kezdtem. Éreztem, hogy módszertanilag hiányzott nekem, hogyan tudok a legteljesebben közel kerülni a diákjaimhoz. Hogy tudom átadni azt a tapasztalatot, tudást, gondolkodást, amit én képviselek. A színészképzés gyakorlatias, ehhez pedig rendezői adottságok is kellenek, jeleneteken,

drámai helyzeteken dolgozunk, úgy bomlik ki az egész folyamat, mint egy igazi színházi műhelymunka során. Másrészt hajtott a kíváncsiság, milyen a nézőtérről koordinálni, szintézist teremteni a színpadon.- Mit tart sikernek és mit kudarcnak?- A legutóbbi évad végén a társulat által választott Aj- tay-zsűri nekem ítélte az Ajtay Andor-emlékdíjat, Camus, A pestis című regényéből készült monodrámában nyújtott alakításomért. Ez siker. Az is elismerés, hogy Ibrányban, az én szülőfalumban azt mondják, Géza, legyél te a mi díszpolgárunk. És ugyanilyen büszke vagyok arra, hogy a 13. kerületben, ahol már 40 éve dolgozom, szintén díszpolgár lehetek. Azt gondolom, hogy mi mindig a fényt, a szellemet, a humánumot terjesztjük, és az a kudarc, ha mégis azt látja az ember, hogy az erőszak kultusza erőre kap az emberséggel szemben.- Egyszer azt mondta, hogy élhetnénk úgy, mint a barlanglakó állatok: a kultúra különböztet meg bennünket.- Ez a mi arcunk. Civilizációs értelemben, a kultúránk egy láthatatlan szellempalota, amelynek hordozói a csodálatos közösségi terek, intézmények, alkotóműhelyek. Virtuális értelemben, ilyen közösségi tér lehetne a média is, ahol nem a politikusoknak kellene állandóan szerepelni, hanem a művészeknek, és a tudósoknak kellene alkotásaikat, felfedezéseiket megosztani a közönséggel, segítve életüket. Nemzedékek sora teremtette meg azt a láthatatlan szellempalotát, amelyet a legtehetségesebbek építenek, újítják, miközben mentik, gyarapítják és továbbadják mindazt, amit elődeiktől kaptak. De a kultúra nagyon sérülékeny. Nézze meg, megszüntetnek egy Lipót mezei gyógyintézetet, most rohad szét az épületben minden, és a lélekgyógyászat hatalmas magyar iskolája pillanatok alatt eltűnt. Nem csupán egy épületről van szó, hanem orvosok, tudósok, pszichológusok évszázados közös munkájáról, tehetségéről. A láthatatlan szellempalotáról. Szétszórattak, nincs tovább - megszűnt egy világhírű, magyar tudományos műhely. Ugyanígy minden egyes föladott, megszüntetett kulturális intézmény: színház, szimfonikus zenekar, énekkar, múzeum, kiállítóterem, illetve tudományos műhely, kórház, egyetem, pótolhatatlan. A mi humánus emberi arcunk tűnik el, sebződik meg.- Gondolta volna az Új Színház védelmében elmondott beszéde után, hogy a parlamentben zsidó politikusok összeírására tesznek javaslatot?- Ez mindannyiunk számára megalázó. 2012-ben egy felnőtt állampolgár kiállhat a ország színe elé és szörnyűséges náci időket idéző mondatokat közölhet? Nem gondoltam volna. Ez mindannyiunk kudarca.