Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-01 / 281. szám
2012. DECEMBER 1., SZOMBAT MOZAIK TV-JEGYZET Elmerülve a múltban GYAKORTA BÚSONGUNK azon, hogy nincsenek már jó magyar tévéfilmek, illetve sorozatok, pedig hát néhány évtizede ez volt a kitörési pont sok ifjú talentumnak, benne voltak a tévében, másnap előre köszöntek nekik az utcán - s bizony nem is kell nagyon megmerítkezni a múltban ennek igazolásra, elég csak felidézni, hogy Kulka János valószínűleg sokaknak örökre dr. Mágenheim marad. Tény, hogy ma már nem lehet Dunát rekeszteni ezzel a műfajjal, de az is túlzás, hogy nyoma sincs már minőségi munkának. ITT VAN például tökéletes illusztrációnak az Átok című széria. Önmagában is érdekes (és a jelenlegi filmgyártás szempontjából roppant beszédes), hogy miként született meg a sorozat. Mátyássy Áron munkája még négyrészes tévéfilmként nyert az ennek megfelelő kategóriában fődíjat az egyik filmszemlén, aztán lett belőle egy egész estés tévéfilm - majd visszavándorolt a tévébe, s folytatásokként láthatjuk az Ml-en. Külön öröm, hogy a korábbi részeket a csatorna honlapjának videotárában újra meg lehet nézni. Hogy az átalakítások ellenére miért működik mégis a sorozat? Ennek magyarázata egyszerű: mert olyan feszültség van benne, amilyet tévéfilmben nagyon ritkán látunk. Az alaptörténet: apa meghal, család a hamvait szórja szét a Balatonba, ám a szomorko- dás gyorsan véget ér, mivel a bonyolult múlt azért csak beköszön egy eltitkolt kapcsolat formájában. Innen indulunk, s valójában senki sem tudja, hova érkezünk meg a végén. VALÓSZÍNŰLEG JOBB ÍS, ha nem tudjuk meg. ■ F. Z. (ÁTOK, Ml) Érzelmes, családias sorozat Régi, de ugyanúgy kedvelt rádiózás A technikai korszakváltás elkerülhetetlen a médiumnál Ma is az egész országnak szól a rádió, bár erős a konkurenciája a szórakoztatásban és a tájékoztatásban is. Nógrádi László Az évszázados múltra visszatekintő médium lényegében ma is ugyanúgy működik, ahogy a kezdetekkor. Magyarországon 1925. december 1-jén este óta fogható saját gyártású adás, akkor Csepelen állították fel az első adóállomást. Azóta persze nem kevés modernizáció zajlott le ebben a médiumban (egyebek közt frekvenciaváltásokkal), de a megjelenő újabb médiumok is mind nagyobb kihívást jelentenek, hiszen újabb tájékozódási és szórakozási lehetőségeket kínálnak. A tévé, majd az internet korában egyre többször merült fel a kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e még az „ősöreg” és egyirányúan működő rádióra, de a mai adatok is azt mutatják, hogy korai lenne leírni. A magyarok mintegy 90 százaléka rádiózik, tehát több mint 7,5 millióan szánnak erre több-kevesebb időt. Ez átlagban egyébként manapság 3 és háromnegyed óra, nagyjából egy órával kevesebb a tévé előtt töltött időnél. A napszakot tekintve a legtöbben munkába menet és hazafelé hallgatnak rádió műsorokat. Azt nehéz lenne vitatni, hogy ez a médium az idősebb korÁ jövőben is jelentős szerepe lesz a manapság tömegeket szórakoztató és tájékoztató rádiónak Késlekedik a jövő zenéit hozó digitális váltás osztály köreiben népszerű, de a kereskedelmi adók kínálata milliókat ér el az egészen fiatal rétegekből is. Bár az egyre kisebb és kezelhetőbb hordozható lejátszóeszközök, na meg az internetes zenei forradalom szinte mindenki kezébe hatalmas, egyénileg összeállítható kínálatot adott, oka van annak, hogy a legmodernebb technika mellé is beépítik a rádióvevőt. Gyanítható tehát, hogy a sugárzott adásoknak még jó ideig lesz fogékony közönsége, akik kitartanak a kedvenceik mellett. a földi sugárzású televíziózás legmodernebb szintjét jelentő digitális adás mára rádiózásban is elérhető. A kiváló vételi minőséget és sokkal szélesebb műsorkínálatot lehetővé tevő technológiára váltani szükséges is lenne, hiszen a jelenleg rádióadások (nagyon leegyszerűsítve) túl sok frekvenciát igényelnek. A DIGITÁLIS RÁDIÓSZOLGÁLTATÁS elindult már Magyarországon is, de a vételre alkalmas készülékek ritkasága és magas ára is korlátozza a térhódítását. Pedig a nem túl távoli jövőben - hogy más szolgáltatások is „elférjenek” az éterben - át kell állni a digitalizált sugárzásra, ami a mai rádiókészülékek elnémulását jelentheti. A váltás törvényileg kitűzött céldátuma jelenleg 2014, de az is biztos, hogy a hagyományos FM sugárzás nem állhat le, amíg a digitális adások el nem érik a lakosság legalább 94%-át. A jelenlegi arány mintegy 25 százalék, így jó ideig maradhat a mostani rendszer. Cipőt vett egy elesettnek a rendőr szolgál És véd Internetes sztár lett, de szerényen viseli a hírnevet Egy New York-i rendőr nagylelkűségéről tanúskodó fotó lett az internet egyik legfelkapottabb képe az elmúlt napokban. A képet egy turista készítette a Times Square-en, ahol egy fiatal járőr segített egy hajléktalanon. A kép készítője nem ismerte az egyenruhást és nem tudta mire vélni, hogy a rendőr zoknit és cipőt ad a mezítlábas idős férfinek, ezért elküldte a képet a helyi rendőrségnek, akik a hozzájárulásával kitették a Fa- cebook-oldalukra. Kiderítették azt is, ki volt a segítőkész zsaru. A 25 éves Lawrence DePrimo őrmester elmondta: éppen a posztján őrködött, amikor meglátta, hogy egy idősebb, feltehetően hajléktalan férfi sántikál a fagyos járdán, cipő nélkül. Odalépett hozzá, és megkérdezte, hogy segíthet-e. A férfi beleegyezésével aztán bement a közeli cipőboltba, ahol vett egy 75 dolláros (mintegy 16 ezer forint) bakancsot és egy pár zoknit a férfinek. Miután segített felvenni neki a lábbélit, a hajléktalan el is sétált, a nevét nem tudta meg, ő pedig visszatért a posztjára - mondta el a lapnak DePrimo. A segítőkész rendőr képét eddig több mint ötszázezren „lájkolták”, és mintegy kétszázezren ajánlották ismerőseik figyelmébe, DePrimo ezzel szinte azonnal sztárrá vált. Ő maga ugyanakkor nem tartja különlegesnek az esetet, ami miatt ezrével kapja az emberiességről és segítőkészségről szóló dicséreteket. ■ A segítőkész rendőrt ezrek dicsérik POÉNPERCEK A mezőőr a határt járva egy búzaföldhöz közeledik. Látja, hogy az egész falu kaszával áll a tábla szélén, alig várva, hogy megkezdhessék az aratást, pedig még mesz- sze nem kész a vágásra a gabona.- Emberek, nem túl korai még az aratás? - kérdi tőlük.- Nem is aratnánk még - mondja az egyikük. - Csak meccs'volt délelőtt, és a bíró a búzatáblában bújt el... ■ Két barát beszélget:- Na, milyen az új munkahelyed?- Szörnyű, ilyen rossz helyen még az életben nem dolgoztam.- Ha annyira szenvedsz tőle, akkor miért nem hagyod ott?- Mert van egy nagy előnye: húsz éve most először alig várom esténként, hogy hazamehessek. ■ A börtön lelkésze elbeszélget az egyik, szabadulásra készülő rabbal:- Az odakinti életben is számíthat rám. Szívesen lennék a segítségére.- Köszönöm - mondja a rab -, de én mindig egyedül dolgozom. Nem találtak szerves anyagot a Mars felszínén A Curiosity (Kíváncsiság) J amerikai marsjáró elvégezte az első talajminták elemzését, de nem talált életre utaló nyomokat - írja az MTI. „A Curiosity műszerei nem mutattak ki eddig szerves vegyületeket” - fogalmazott a NASA, rámutatva azonban, hogy ezen a ponton korai bármiféle következtetést levonni. A marsjáró a mintaelemzésen kívül felfedezett egy őskori folyómedret, megfigyelte a porviharokat és megmérte a sugárzási szintet. Ez utóbbinak a jövőbeli marskutatókat terhelő sugárzási dózis megbecslésében lesz szerepe - a marsi emberes küldetések | ugyanis szerepelnek az ame- | rikai űrkutatási programban. [ Jelenleg a marsjáró megfelelő helyszínt keres a tervezett kőzetfúrásokhoz. ■ Győzike eltűnik a médiából búcsú A zenéről nem mond le, de a tévézést abbahagyja oiajoshordókbói Meteoron ámulliattak legnagyobb szXa a fél ország szerencsései Gáspár Győző nem szerepel többet a tévében - közölte a Muzsika TV, amelynek Dallamokon át című műsorában nyilvánosan is elbúcsúzik a showman. Győzike a műsor felvételén jelentette be, hogy 13 év média- szereplés után most hátat fordít a hírnévnek. Mint fogalmazott, mindent elért, amit akart. Romantic nevű együttesével 7 arany, 7 platina és egy gyémántlemez van mögötte. Szerepelt az RTL olyan műsoraiban mint A rettegés foka vagy a Celeb vagyok ments ki innen!, saját showja 100 adást ért meg. Elmondása szerint, amit leromboltak az elmúlt hónapokban, azt már nem akarja újra felépíteni. Visszatér a családjához és ezentúl édesapjánál dolgozik majd. A zene azonban megmarad az életében, a jövőben ha tévéműsorokban nem is, a falunapok színpadán még feltűnhet. „A gyerekkor álmaimnak lettem áldozata. Az ártatlan gyerekkori vágyaimnak. Ugyan melyik gyerek nem álmodozik? Mindenki. Én gyerek maradtam, nem tudtam még felnőni... Eszembe sem jutott, hogy egyszer idekerülök. Olyan ez az egész, mint egy rémálom.” - írta levelében Gáspár Győző, aki a döntéshez vezető okokról is beszél december 13- án este a Muzsika TV-n. ■ A showman falunapokat még vállal A bolgár származású amerikai „csomagolóművész” Christo építheti meg az eddigi legnagyobb műalkotást, amely több mint négyszázezer olajoshordóból áll majd. A művész - aki olyan installációkat is megvalósított már, mint különböző épületek vagy éppen egy tengerpart becsomagolása - Abu Dhabiban építheti majd meg a különböző színű hordókból ösz- szeállított, 300 méter széles alapú, lapos tetejű halmot, amely 150 méter magasra tornyosul. Az alkotás az ősi egyiptomi és mezopotámiai sírépítményeket idézi, a 30 hónapra tervezett építés költsége mintegy 340 millió dollár lesz. ■ Az ország számos pontjáról, főleg a keleti területekről jelezték többen is, hogy csütörtökön este zölden izzó meteort láttak. Az Időkép.hu beszámolója szerint 17.50-kor világította be északi irányban az égboltot a Föld légkörébe érkező meteor felizzása, a látványos felvillanás nagyjából 5 másodpercig látszódott. Kelet-nyugati irányban vonult át az égen, majd darabokra hullott. A fényes jelenséget a Sülysá- pi Amatőrcsillagász Egyesület HUSUL nevű meteormegfigyelő kamerája rögzítette Tápiósze- csőről, a felvétel megtekinthető a goo.gl/aXDHi címen. A beszámolók szerint Kecskemét mellett Budapestről, Ceglédről, Szegedről és Miskolcról is látták a jelenséget. A Dunántúlon élők valószínűleg csak azért maradtak le a látványról, mert ott esőfelhők borították az eget. Utoljára 2010 februárjában volt megfigyelhető hasonló erősségű meteor hazánkból, akkor Örkényről sikerült is rögzítenie ezt egy webkamerá- nak, szlovák és cseh csillagászok később pedig a meteorit darabjait is megtalálták. A meteoritnak egyes beszámolók szerint „pokolian erős” fénye volt, az interneten pedig már olyan vélemények is terjednek, amelyek szerint ez a "közeledő világvége" jele... ■