Tolnai Népújság, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-01 / 281. szám

2 KORKÉP 2012. DECEMBER 1., SZOMBAT JEGYZET P. BABOS ATTILA Mindent vissza! szeretnek pózolni, meg sza­lagot átvágni. A politikusok már csak ilyenek. Orbán Viktor köztük is speciális, ő (legalábbis így tűnik) szeret gyáravatókon részt venni, s nagy bejelentések után megmutatni magát. Ilyen volt annak idején a MOL-vissza- vásárlás, s ilyen az E.On gáz­üzletágának megvásárlása is. EZT másfél két éve lebeg­tetik, de eddig, ha ez társa­ságban szóba került, valaki mindig azzal legyintett rá, hogy ahhoz a németeknek is lesz szavuk, meg oké, hogy az Orbán akar valamit, de majd a Merkel megmondja, mi lesz. Reméljük, a hír nem azt jelenti, hogy a németek lemondtak rólunk, habár az sem lenne jó, ha bármiféle paktum lenne a háttérben, akár németekkel, akár oro­szokkal köttessék is az. FÉLREÉERTÉS NE ESSÉK: mi, kisemberek jövőre is az E.Onnak fizetjük a gáz­számlát, most a tározókról és a földgáz nagykereske­delmi bizniszéről alkudoz­hat a kormány. Aztán, ha megállapodnak, még az is lehet, hogy a „remek” új adó, a „vezetékadó” eltűnik, vagy csökkenni fog, de ezen már csak mi spekulálunk. amiveé A nagy bevásárlást ío;f magyarázzák, támogatandó: az ország energiafüggésének csökkentése. Persze ez akkor lenne igazán helytálló, ha a földgázt nem importálnánk. épp ezért kellene a nyilvá­nosság előtt vitázni arról, amit a zöldek mondanak, hogy nincs szükség a csil­lagászati összegbe kerülő paksi bővítésre, s inkább megújuló energiában kelle­ne gondolkodni. az új bevásárlás egyik fő kérdése a miből. A MOL-t az elhappolt nyugdíjpénz­ből vették vissza, de az új érában a cég nyeresége rej­télyes módon visszaesett. A gázüzlet, reméljük, sikere­sebb lesz. Ez mindannyiunk érdeke. M6: nem marad zsákutca? sztráda Több dél-dunántúli beruházást is kiemeltté nyilvánítottak PÉCS-SZEKSZÁRD-BUDAPEST Hetvenhét közlekedési be­ruházást nyilvánított a na­pokban kiemeltté a kormány, közöttük az Mó-os autópálya Boly és az országhatár között vezető szakaszát is. Konkrét időpont viszont nincs. Máté Balázs Út- és vasútfejlesztési tervek so­rát, összesen hetvenhét beruhá­zást minősített kiemelt jelentő­ségűvé a kormány. Ezek közül több a dél-dunántúli megyéket is érinti, ilyen például a Buda- pest-Dombóvár-Gyékényes közötti vezető vasút felújítása. Szintén a kiemelt tervek közé került a pécsi elkerülő megépí­tése. Ugyancsak ide sorolták az IVfó-os autópálya összekötését az országhatárral. A Boly és a hor- vát határ között vezető rész meg­építését eredetileg 2025 utánra tervezték, ám a döntés azt sejte­■ A horvátok a legújabb hírek szerint 2014-re megépíthetik a magyar határig a sztrádát. Ez ösztönözheti a magyar- országi folytatást is ti, ennél korábban kerülhet sor a kivitelezésre. Konkrét időpont mindazonáltal nincs. A beruhá­zás elindítását nyilván az is be­folyásolhatja, hogy a horvátok mikor készülnek el az Eszéktől még hiányzó szakasszal: ezt ko­rábban 2013-ra ígérték, ám az építkezés egy ideje iriégtorpant, a legújabb hírek szerint viszont 2014-re megépíthetik a magyar határig a sztrádát.- A Dél-Dunántúl gazdaság- fejlesztésének egyik kulcsa a közlekedési lehetőségek fej­lesztése - nyilatkozta lapunk­nak Tiffán Zsolt, a baranyai közgyűlés elnöke, fideszes or­szággyűlési képviselő. - Hor­vátország uniós csatlakozá­sával történelmi esély nyílik arra, hogy térségünk a tágabb értelemben vett régió fejlődé­si tengelye legyen. Az M6-os befejezetlen, Eszék felé vezető szakaszának megépítése ki­emelt feladatunk, s ugyancsak fontos a sztráda Szigetvár, Barcs, majd a horvátországi Verőce irányában történő meg­hosszabbítása - tette hozzá. Gyorsulhat az ügymenet azzal, hogy kiemelt jelentősé­gűvé nyilvánították a szóban forgó beruházásokat, egysze­rűbbek és így gyorsabbak le­hetnek a kivitelezést megelőző, igen bonyolult hatósági eljárá­sok. Egy-egy beruházás ki­emeltté nyilvánítása azért lé­nyeges, mert ilyenkor a kérel­meket soron kívül kell elbírál­ni, az ügyintézési határidő pe­dig legfeljebb két hónap, sőt bizonyos esetekben ennél is rö- videbb. Példának okáért a ki­emelt jelentőségű közigazgatá­si ügyekben hozott hatósági döntések fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatók, így pél­dául a kisajátítási folyamatok is lényegesen egyszerűsödhet­nek. A gyorsított ügymenetre tekintettel azoknak a beruhá­zásoknak az esetében, ahol már elkezdődött az engedélyez­tetés, az eljárás egy év alatt le­zárulhat. Folytatódik az M9-es tolna megye közúti kapcsola­tait jelentősen javíthatja, hogy a szekszárdi Duna-hídtól ma még gyakorlatilag a „semmibe” vezető M9-es autóút összeköté­se az 53-as főúttal ugyancsak a kiemelt projektek közé ke­rült. Ez a szakasz annak az új közlekedési folyosónak a része, amely a nyugati országhatártól halad majd Kaposvár-Dombó- vár-Szekszárd irányában egé­szen a tompái határátkelőig. Ugyancsak érinti a megyét a Dunaföldvártól induló 52-es főút egyes szakaszainak négy­sávossá alakítása. A vasútvo­nalak fejlesztése között tolnai, baranyai szakaszok egyaránt szerepelnek: a Budapest-Dom- bóvár- Gyékényes közötti sza­kasz, illetve a Pécs-Magyar- bóly között vezető rész is. Ezek elkészültével gyorsabban lesz­nek megközelíthetőek a célállo­mások. Második sínpár épülhet a kiemelt fejlesztések körébe került a két, Baranyát és Tol­nát érintő vasútvonal rekonst­rukciója is. A rrtegvalósítást célzó tanulmány elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárás már folyamatban van, ennek elké­szülte után születhet meg a döntés arról, hogy hol, milyen beavatkozásokra, fejlesztések­re van szükség. Elképzelhető az is, hogy Szentlőrinc és Pécs között egy második sínpár is épülhet. Mindezek után az en­gedélyeztetés, a tervek elkészí­tése, a kivitelező kiválasztása következik, majd megkezdőd­het az építkezés. Erre akár már 2013 második felében sor kerülhet. A beruházások költ­ségeit döntően uniós források­ból kívánja fedezni az állam, az ország számára még ebben a költségvetési ciklusban ren­delkezésre álló, lehívható ke-. rétből. HIRSAV Rászoruló gyerekeknek gyűjtenek ajándékot bonyhád Folyamatosan érkeznek az ajándékok a Solymár Imre Városi Könyvtár által indított „Le­gyen minden gyereknek karácsony!” elnevezésű jó­tékonysági akcióra. A bony­hádi bibliotéka könyveket, játékokat, iskolaszereket és édességet gyűjt a hátrá­nyos helyzetű völgységi fia­taloknak. A kezdeménye­zés december 7-én zárul, az ajándékokat december 12-én adják át a rászoruló gyerekeknek. ■ V. B. Közösen szépítették falujukat a grábóciak grábóc A faluszépítő pá­lyázaton nyert eszközöket - esőbeállók, kerti padok, hul­ladékgyűjtők, virágládák, hirdetőtáblák - társadalmi munkában, a napokban helyezték ki a község több pontjára a grábóci lakosok. Mindezek mellett még 45 facsemetét is elültettek, amelyeket ugyancsak ennek köszönhetően szerezhettek be - tájékoztatta lapunkat Takács László, a település polgármestere. ■ V. B. Önkormányzati klubot tartott a Hungária Takarék Pécs A cég hagyományait folytatva rendezte meg az Önkormányzati Klub újdbb foglalkozását tegnap Pécsett a Hungária Takarék. Azért választották most a baranyai megyeszékhelyet, mert Pécs belvárosában új kirendeltséget nyitott a pénzintézet. A részt­vevők a PTE Állam- és Jogtudo­mányi Karán hallgattak meg egy előadást a volt igazságügyi minisztertől, dr. Petrétei József­től, a PTE AJK Alkotmányjogi Tanszéke tanárától arról, ho­gyan is folyik a jogalkotás a gyakorlatban. A résztvevőket Brauer János, a Hungária Taka­rék elnök-ügyvezető igazgatója és dr. Kiss László alkotmánybí­ró köszöntötte, míg a házigazda dr. Fábián Adrián egyetemi do­cens, a PTE AJK Közigazgatási Jogi és Pénzügyi Jogi Tanszéke vezetője volt. ■ B. A. Hárommillión! forint jutott szálláshelyfejlesztésre a régióban nfü Tizenhárom szálloda és panzió építését, bővítését támogatták, kiemelten a Balaton környékét és a borturizmust DÉL-DUNÁNTÚL Tizenhárom dél-dunántúli szálloda és panzió építését, bővítését támogatta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) - értesült lapunk. Három- milliárd forintot ítéltek meg a győztes pályázóknak, akik így mintegy 4,5 milliárd forintos be­ruházást tudnak megvalósítani az önerőt is figyelembe véve. Az NFÜ sajtóosztályán meg­tudtuk, hogy a szálláshely-fej­lesztési pályázatot most négy régióban hirdették meg, 11 mil­liárdos kerettel. A nyár végi határidejű kiírásra annyian pá­lyáztak, hogy ha mindenkit tá­mogattak volna, akkor 110 mil­liárd forintot kellett volna szét­osztaniuk. Éppen ezért az NFÜ a keretet 16,5 milliárd forintra emelte, de így is csak azoknak tudnak segíteni, akik maximá­lisan megfeleltek a szakmai és formai követelményeknek. Úgy tudjuk, a Dél-Dunántú- lon is ez volt a helyzet, mintegy kilencvenen pályáztak, kö­zülük került ki a tizenhárom győztes. Hat baranyai, hat so­mogyi és egy, tolnai beadvány. Három baranyai nyertes bead­vány villányi borászathoz kap­csolódó szálláshelyfejlesztés volt, de egy szekszárdi borásza­tot is támogattak. A borturiz­mus mellett a Balaton idegen- forgalmának támogatása volt a régióban hangsúlyos, négy győztessel. Projekt címe Megítélt támogatás A wellness ma már elengedhetetlen Elfogadott A Hotel Residence Siófok**** Conference & Wellness Hotel fejlesztése 132 539 428 220899 047 A Viktória Panzió felújítása és bővítése a Nagyatádra érkező turisták fogadására 132027967 188611381 Csenge Panzió fejlesztése Balatonszárszón 1. osztályú panzió és üzleti központ létrehozása Pogányban 122130503 174 472 147 270242 875 386061251 Közvetlen partszakasszal rendelkező 2 csillagos hotel kialakítása Balatonszárszón _____________ Panzió é pítése a Szársomlyó tövében, a természetben 224 553 769 320 791098 107 928 877 154184110 Panzió építése az Agancsos Kft.-nél, Villányban 61755 786 88222 551 Pécsi Árkádia Hotel kapacitásbővítése és szolgáltatásfejlesztése 209195000 298850000 „Sunmarine' 3 csillagos vitorlás szálloda a Balaton délnyugati részén - Balatonfenyves 393 546 958 562 209 940 Szálláshelyfejlesztés a CROCUS Gere Bor Hotelben 228 350467 380 584 112 Szálloda kialakítása belvárosi műemléki épületben Pécsett 223 269 660 372116100 Újbelvárosi szálloda építése Szekszárdon 487 073 300 695 819 000 „Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése Somogy megyében. Hajmáson” 497 398980 710 569 972 Az eredmények ismeretében több alulmaradt pályázó is pa­nasszal élt. A reklamálók kö­zött olyanok is voltak, akiknek amúgy magasra értékelték a pá- lyázatáat. Szerintük kérdéses a döntés szakmaisága, s aggályos az is, hogy több olyan nyertes volt, akik eleve jó gazdasági háttérrel, gazdaságilag fejlett területeken működnek. Az NFÜ válasza e felvetések­re az volt, hogy hangsúlyosan vették figyelembe a kereslet-kí­nálati igényeknek való megfe­lelést, a turisták tartózkodási idejének növelését, így elsősor­ban a turisztikai centrumokba tervezett programok kerülhet­tek előtérbe. ■ Babos A. I > i á

Next

/
Thumbnails
Contents