Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-08 / 261. szám

„Ez a nagy kihívások ideje Amerika számára, és imádkozom azért, hogy az elnök sikeres legyen nemzetünk irányításában” - mondta Mitt Romney, miután kiderült: a republikánus jelölt alulmaradt a küzdelem­ben az elnökválasztáson. Nehéz évek várnak Barack Obamára usA Még négy évre bizalmat szavaztak a demokrata elnöknek az Egyesült Államok választói Barack Obama (demokrata) Elektori szavazat 59 704 264 voks Mitt Romney (republikánus) Elektori szavazat 57 070 860 voks Az euró ára (doiiáo A DAX index alakulása (pont) A tízéves amerikai állampapírok hozama (százalék) 1,74 M 1,62 ­.........--------------------------------­20 12. November 7. 2012. novemberi 2012. novemberi. Demokrata Párt j, ■ Republikánus Párt % v V/ Még nincs végeredmény Florida „Most jön a java” - mondta az újraválasztását követő beszédében Barack Obama. Az Egyesült Államok elnö­ke nem sokáig ünnepelhet, hiszen az ország a világgaz­dasági válság kirobbanása óta a legnagyobb kihívás előtt áll. Hornyák József Barack Obama legyőzte republi­kánus kihívóját, Mitt Romney-t az elnökválasztáson, amit a piaci szereplők kisebb optimiz­mussal fogadtak. Az európai tőzsdeindexek szerdán délelőtt emelkedtek, és az amerikai dollár gyengült a vezető devi­zákkal szemben. A zöldhasú esése a kedvező hangulattal függött össze, valamint azzal, hogy Obama újraválasztásával a jegybank szerepét betöltő Fe­deral Reserve fogytathatja az ultralaza monetáris politikáját. Obama republikánus kihívója, Mitt Romney a kampányban azt helyezte kilátásba, egy „héját” ültethetett volna a Fed élére, aki szigorúbb monetáris politikát folytathatott volna. A piac azt is kedvezően fo­gadta, hogy Obama egyértelmű győzelmet aratott. A kampány­finisben látható döntetlen állás nyomán ugyanis félő volt, hogy megismétlődik a 12 évvel ez­előtti helyzet, amikor hetekig nem lehetett tudni, ki nyerte a szavazást. Az Egyesült Államokban ed­dig nem megszorításokkal igye­keztek úrrá lenni a válságon, ám a három éve már ezermilli- árd dollárt meghaladó, a GDP 8 százalékát kitevő költségvetési hiány lefaragása mára égető fontosságúvá vált. Ha nem álla­podnak meg a kiigazítási ütem­ben az USA vezetői - nehezíti a helyzetet, hogy a republikánu­sok megőrizték többségüket a képviselőházban egy korábbi törvénymódosítás értelmében automatikus intézkedések lép­nek életbe 2013 elejétől, ame­lyek súlyos recessziót okozná­nak az országban. Nem véletlen, hogy Obama a győzelmét követő beszédében hangsúlyozta, kompromisszu­mokra van szükség ahhoz, hogy előrevigyék az országot. Kije­lentette, találkozni kíván Mitt Romney-val, hogy megvitassák, miként tudnak együttműködni. „Lehet, hogy ádázul csatáztunk, de csupán azért, mert mindket­ten mélységesen szeretjük az országot” - mondta Obama. Hiába igyekszik azonban az elnök a megállapodásra, az Egyesült Államok gazdasága továbbra is ingatag lábakon áll. Előrenéz Washington a gazdaság felpörgetése, a kö­zéposztály szélesítése - nem túl konkrét ígéretetekkel vágott ne­ki az elnök a kampánynak. Obama fő előnye nem ez volt, nem is az elmúlí négy évben el­ért eredményei. Sokkal inkább a következetesség: ellenfele kulcskérdésekben többször vál­toztatta a véleményét, mint egy átlag amerikai a lakóhelyét. A kampányfinisben azonban kiderült, ez aligha lesz elég Mitt Romney-val szemben, aki a sze­mélyi jövedelamadó 20 százalé­kos csökkentésére tett ígéretet. A GDP növekedési üteme a har­madik negyedévben 2 százalék volt, miközben a munkanélküli­ségi ráta 8 százalék körül inga­dozik. A Standard & Poor’s már ta­valy augusztusban leminősítet­te az USA-t, amikor az ország vezetői nem tudtak egyezségre jutni az adósságplafon emelé­séről. Most esély van arra, hogy a többi nagy adósminősítő is megvonja az ország legjobb, „AAA” besorolását. A Fitch Ra­tings tegnapi elemzésében azt írta, hogy az USA vezetőinek hamar meg kell állapodniuk az adósságplafon emeléséről és a költségvetés stabilizálásáról. A Fitch szerint, ha a 600 milliár­dos (a GDP 4 százalékát kitevő) adóemelési és kiadáscsökkentő csomag januárban életbe lép, akkor az recesszióba taszítaná a gazdaságot. Az Erste elemzői szerint a jövő év első félévében ez 2 százalékos recessziót okoz­na Amerikában. Ennél jóval ki­sebb csomagban állapodhatnak a személyeskedő, többnyire az ellenfél kritizálásában kime­rülő kampányban Obama az eddigi munka folytatásához kért bizalmat. A szlogen a 2008-as „Hope” (Remény) után most „Forward” (Előre) lett. Elő­relépést ígért újraválasztás után mondott beszédében is Obama, kiemelve, sürgősen lép­ni kell olyan kérdések megoldá­sában, mint a munkahelytere- metés, az adórendszer átfogó reformja, az adósságszint csök­kentése vagy az ország olajtól való függőségének csökkentése. meg a republikánusok és a de­mokraták. A Fed a mennyiségi monetá­ris könnyítéssel (QE3) próbál segíteni a gazdaság kilábalásá­ban. Noha sokan kételkednek abban, hogy a nyílt végű prog­ram érdemben tudja csökken­teni a munkanélküliséget - és nem okozott olyan emelkedést a piacokon, mint az első vagy a második enyhítési kör a szep­temberi bejelentés nélkül a be­fektetői bizalom valószínűleg jóval gyengébb szinteken állna. Az, hogy milyen megoldást ta­lál Obama a költségvetési hiány lefaragására, nem csak az Egye­sült Államok szempontjából fon­tos. Ha az USA recesszióba kerül­ne, az nem csak a tengerentúlon éreztetné hatását. Az adósság- válság sújtotta Európa még kilá­tástalanabb helyzetbe kerülhet­ne. Az Európai Bizottság tegnap publikált gazdasági prognózisa sötét képet festett az EU gazda­ságának állapotáról, amit ne­gatívan folytatták a befektetők. Nyertesek és vesztesek vegyipar: Obama győzelme után újabb szigorításoktól tart az ágazat. SZÉNBÁNYÁSZAT: Az ágazat képviselői nem tartoznak Oba­ma rajongói közé. Úgy látják, az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal által kidolgozott új kri­tériumok tönkretették a szénbá­nyászatot, mivel azok gyakorla­tilag ellehetetlenítik az ameri­kai áramtermelés 3 százalékát adó szénerőművek működését. pénzügyek: A biztosítók és a pénzügyi szektor szabályozásá­nak további szigorítása várha­Az euró teljes napi nyereségét elveszítette: a délelőtt 1,29-es szintről 1,28 alá esett a dollárral szemben. Az Egyesült Államok vezető határidős tőzsdeindexei ugyan Obama győzelmét köve­tően még kisebb pozitív tarto­mányban álltak, ám az európai aggodalmak miatt lefelé indul­tak. A Dow Jones és az S&P-500 több mint 1,5 százalékos veszte­séggel indította a napot. Az euró­pai indexek a bizottság jelentésé­re 1,5-2 százalékot estek. Obamának elég az öreg kon­tinensre néznie, hogy mivel jár a megszorítások túladagolása, és vélhetően emiatt sem lépne a gyors és nagymértékű megszo­rítások útjára. Ugyanakkor ar­ra is szüksége lesz az amerikai elnöknek, hogy a Fed expanzív monetáris politikával segítse a növekedést akkor, amikor a költ­ségvetési konszolidáció megkez­dődik. A jegybank elnöke, Ben Bernanke eddig nem okozott csalódást, ha a gazdaságnak im­pulzusra volt szüksége. tó, ami kedvezőtlenül befolyá­solhatja a cégek profitját is. ALTERNATÍV ENERGIA: Obama támogatást ígért a megújuló energiaforrások előállítóinak. Ahhoz azonban, hogy az ága­zat növekedéséhez elengedhe­tetlen adókedvezmények fenn­maradjanak, a kongresszus tá­mogatására lesz szüksége EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS: Az egész- ségbiztosítási rendszer fokoza­tos átalakítása kedvez az ága­zatnak, hiszen az minden ko­rábbinál jobban kiszélesíti a biztosítottak körét. Vegyes helyzetkép barack Obama elnökségének mérlege makrogazdasági szem­pontból legalábbis vegyes. A de­mokrata politikus a válság ki­törése idején nyerte el az ameri­kai választók bizalmát, akik ért­hetően kisebb csodát vártak tő­le, miközben az ingatlanpiac összeomlása és a pénzpiacok krízise miatt rendkívül szűk volta mozgástere. az amerikai gazdaság helyze­tét ugyanakkor nehéz összevet­ni az euróövezetével. A növeke­dés jócskán meghaladja az eu­rópait: az elmúlt negyedévben kétszázalékos GDP-bővülést mértek, miközben az euróöve- zetben erre az évre 0,4 százalé­kos visszaeséssel számolnak. A 8 százalék körüli munkanél­küliség is alatta marad a már 11 százalékot meghaladó uniós átlagnak. A gyors kilábalást ugyanakkor beárnyékolja a költségvetési hiány és az állam- adósság minden korábbit meg­haladó szintje. A deficit már 2009-ben meghaladta a GDP tíz százalékát, a bruttó államadós­ság mára száz százalék körüli szintre kúszott fel. az adósság plafon növeléséhez szükséges döntések körüli, 2011 nyarán több hónapig húzódó, a politikai bohózat elemeit sem nél­külöző vita idején pedig a hitel- minősítők már újabb globális ösz- szeomlást vizionáltak mindez azonban az eurózóna pár országából egymást tapos­va menekülő befektetőket nem igazán zavarja: továbbra is ala­csony hozammal tudják értéke­síteni az amerikai állampapíro­kat, ami megkönnyíti az elnök dolgát. I I i 4

Next

/
Thumbnails
Contents