Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-26 / 276. szám
2012. NOVEMBER 26., HÉTFŐ 5 KÖRKÉP prima A közösség ereje, egymás sikereinek elismerése és a másik teljesítményének sokra tartása mutatkozott meg: átadták a megyei Prima Díjakat és méltatták az Év vállalkozóit ÉRTÉK AZ ÉRTÉKVÁLSÁGOS VILÁGBAN Nem költő, versmíves, és mostantól Prima Díjas is: Kis Pál István Prímás a Príma Díjjal: Mihalovics Zsolt, a Bogyiszlói Zenekar vezetője A Magyar Sportért kategória Prima Díjasa: Horváth Ferenc Átadták az idei megyei Prima Díjakat illetve az Év vállalkozója elismeréseket a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Tolna Megyei Szervezetének péntek esti gáláján Szekszár- don, a Garay János Gimnázium dísztermében. Hanoi Erzsébet "'T jfurviiVMV'",''Vft ny; ........... •- Az igen! - hallatszott ki a közönség soraiból az egyik jutalmazott vállalkozó méltatása közben, az elismerés azonban minden díjazottnak szólt. Ahogy azt köszöntőjében dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke is kiemelte, az a közösség, amelynek tagjai örülnek egymás sikerének, és sokra tartják a másik teljesítményét, az egy erős város, megye, sőt ország alapja tud lenni. A pénteki gálán megjelentek pedig pontosan ilyen társaságnak bizonyultak. Dr. Puskás Imre arról is beszélt, hogy a döntések helyességét a közösség - legyen az a család, a munkahelyi kollektíva, vagy akár a lakóhely - visszajelzése bizonyítja. Ilyen visszacsatolásnak tudhatóak be az est során átadott elismerések is, amelyek a díjazottak több évtizedes tevékenységét igazolják.- Az értékválsággal küzdő világban értéket szeretnénk adni azoknak, akik munkájukkal hozzájárulnak a fejlődéshez - mondta dr. Fajszi Lajos, az elismeréseket odaítélő VOSZ Tolna Megyei Szervezetének elnöke, utalva a Prima Díjjal kitüntetettekre és a vállalkozókra egyaránt. A 8. Megyei Prima Gálán elsőként az országos Év Vállalkozója Díjra felterjesztett cégvezetők vehették át könyvajándékukat. A sort Rábóczki Péter, a szekszárdi Sió-Trans Kft. vezetője nyitotta. Őt a tengelici TEN- KOP Zrt. elnök-igazgatója, Buják Imre követte a színpadon, majd Hanoi Ferencet, a Hanolfer Építőipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezetőjét és Kollár Lászlót, a Bikali Puchner Kastélyszállót és Reneszánsz Élménybirtokot üzemeltető Hella 91 Kft. tulajdonos-cégvezetőjét szólították. A VOSZ megyei szervezetének döntése alapján idén hárman kapták meg az Év vállalkozója megyei díját. Schmidt Győző, a borkereskedelemmel foglalkozó Danubiana Kft. ügyvezetője, Szabó Ferenc, az épületek villamos kivitelezését végző Sinus-Elektro Kft. ügyvezetője és Czinger József, a dunaföld- vári Czinger Fürdőszoba Kft. tulajdonos-cégvezetője. Az elmúlt évhez hasonlóan az Erste Bank idén is felajánlott egy Év megyei vállalkozója különdíjat, amelyet ezúttal Friedmann Tamás, a Plan-Éta Építő és Vállalkozó Kft. ügyvezetője vehetett át. Demján Sándor - a VOSZ közreműködésével - a kultúra, a tudomány és a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtók támogatására, a magyar értelmiség eredményeinek megőrzésére és fejlesztésére hívta életre a Prima Primissima Díjat 2003- ban. A területi elismerést, a megyei Prima Díjat 2005 óta osztják ki Tolna megyében. Magyar Zene kategóriában idén a Bogyiszlói Zenekar érdemelte ki az erkölcsi értékén túl egymillió forint jutalommal is járó elismerést. „A múltból táplálkozik, a jelenben él és a jövőbe mutat.” - mondta a külföldön is kedvelt népzenei együttesről Pál István „Szalonna” muzsikus. A díjat a zenekar alapítójának, Orsós Kis Jánosnak az unokája, Mihalovics Zsolt jelenlegi első prímás vette át, megköszönve többek között a mögöttük álló közösség, a falu támogatását. Nem költő, versmíves - vallja magáról a Magyar Irodalom kategória nyertese, Kis Pál István szépíró, népművelő, tanár, újságíró, aki Csepelről a Babits Mihály Művelődési Központ igazgatói állását elnyerve került Szekszárdra, 33 évesen. - Ami eddig csak lehetőség volt, mostantól kötelességem: prímának lenni - mondta a díj átvételekor. A Magyar Sportért kategóriában - országos jelölésre - Horváth Ferencnek, a Horfer Serleg tulajdonosának, a VOSZ sporttagozati elnökének ítélte a Prima Díjat a megyei szervezet. Rendíthetetlen tenni akarását, fejlődésre való igényét a róla készült kisfilm minden megszólalója méltatta. 2010-ben az Év Vállalkozója Díjjal is kitüntetett Horváth Ferenc pedig büszkén vette tudomásul, milyen illusztris névsorhoz csatlakozott az újabb elismeréssel. Ugyan a 2012-es díjazottak mindegyike férfi, köszönő beszédükben azt az általános vélekedést mindannyian alátámasztották, hogy a sikerekhé^'egy támogató feleség és család is kell a kitűnő munkatársak mellett. A díjátadók közül viszont nem hiányoztak a hölgyek, a gálán tiszteletét tette Demján Sándor- né, az alapító neje és dr. Takács Ildikó, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumi tagja. Nívós teljesítmények ünnepléséhez nívós műsor dukált. Az est folyamán szórakoztatta a közönséget Illényi Katica hegedűművész, akit Bundzik István kísért zongorán, színpadra lépett Csajághy Szabolcs operaénekes, Herczeg Adrienn, a Vígszínház színművésze és Vermes Tímea, a Pécsi Nemzeti Színház opera-, operett- és musical énekesnője, valamint Lányi Péter szekszárdi zongora- művész, a Tolna megyei Prima Díj tavalyi kitüntetettje. Hagyomány Egy 170 kilós jószág végezte be földi pályafutását a Szek- szárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör szombati disznóvágásán. Az állatot az egyik tagtárs, Ferger János hizlalta, feldolgozásában azonban jóval többen segédkeztek a Szent István Házban. Az esti disznótoron 180 vacsoravendég fogyasztotta el a hagyományos receptek szerint ízesített ételeket Felzárkóztató programot indítottak hátrányos helyzetben Elsősorban roma gyerekek esélyeit szeretnék növelni Paks A tudásszint felmérésével, a hiányosságok feltérképezésével kezdte el a munkát Jan- tyik Margit gyógypedagógus, aki a Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a város ön- kormányzatának közös felzárkóztató programjában főként roma gyerekekkel foglalkozik. A programba - amelynek előkészítése több mint egy éve kezdődött el - jelenleg tíz gyerek kapcsolódott be, de várják továbbiak jelentkezését. Péntekenként délután négykor keződnek a foglalkozások a roma közösségi házban. Matematika, irodalom és nyelvtan tantárgyak szerepelnek a tervben, de - mint a pedagógus mondta - sokkal inkább arra törekszik, hogy olyan tanulási technikát ismertessen megy a gyerekekkel, amely segíti eredményességüket, csökkenti kudarcélményüket. Mayer Tímea, a roma nemzetiségi önkormányzat irodavezetője elmondta, hogy sok munka és tervezés után indították el felzárkóztató programot, hogy megfelelő szemléttel, nevelési és képzési programmal a hátrányos helyzetű, különösen a roma fiatalok továbbtanulási, ezáltal munkaerő piaci és társadalmi beilleszkedési esélyeit növeljék. Elképzeléseik hosszú távra szólnak, de a továbbiakról a tapasztalatok alapján döntenek majd. ■ Vida T. A tudásszínt és a hiányosságok felmérésével kezdődött a felzárkóztatás ► i I *I 4 Dr. Takács Ildikó, Demján Sándorné, valamint dr. Fajszi Lajos a párjával Korcsmár István, Hamvas István és Tóth Ferenc is adott át díjat a gálán