Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-20 / 271. szám
2012. NOVEMBER 20., KEDD INTERJÚ 5 önvallomás Volt bennem némi önhittség és naivitás arról, hogy a 200ó-ban szerzett többséggel a hátam mögött egy nyugatos polgári köztársaság programját hogyan lehet végrehajtani. Végérvényesen bebizonyosodott: nem lehet titokban megreformálni egy országot POLITIKÁBAN NINCS CSENDES ULTI Gyurcsány Ferenc: Megegyeztünk, hogy nem udvarolunk a választóknak, kimondjuk, amit gondolunk Jó szívvel tüdők támogatni kormányt úgy is, hogy nem vagyok benne - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt miniszterelnök, amikor a Tolnai Népújság szerkesztőségében járt. Úgy véli: 2014-ben egy leváltó hangulat elviheti a Fideszt. Lengyel János- Pártot alapított, erős, meghatározó szerveződést akar, ám nyilatkozatai szerint siker esetén nem vállalna személyesen kormányzati szerepet. Miért?- Sokat dolgozunk azért, hogy a baloldali demokraták nagy, komoly pártja legyen a Demokratikus Koalíció. Az elmúlt időszak eredményei biztatók. Az ellenzék aktivizálódik, az összefogás sikere már 2014- ben eljöhet. De nem lenne jó, ha egy új miniszterelnök kormányában ott ülne egy korábbi kormányfő. Nem kell ilyen kényelmetlen szituációba keveredni.- Egy éves a koalíció. Hol tart a párt?- Vannak sikereink. 106 választókerületből 98-ban már dolgoznak a csoportjaink, hétezer tagot számlálunk. Sokan mondják, hogy vidéken szervezettebbek vagyunk, mint bármelyik ellenzéki párt. Ez jó. A Medián legutóbbi felmérése szerint 5 százalékon állunk, ez pedig a parlamenti küszöb.- Mi a céljuk?- Az, hogy a következő országgyűlési választáson 7-10 százalék közötti eredményt érjünk el, s aztán majd 2018-ra akár a legnagyobbak is lehetünk a baloldalon.- Mi a baj?- Az, hogy míg engem sokan, addig a Demokratikus Koalíciót kevesebben ismerik. Ma még kevesek tudják, hogy létezik a DK. Számosán azt hiszik, hogy az MSZP egyik politikusa vagyok. Nem egyszerű tudatosítani az emberekkel, hogy vagyunk, hogy létezünk. Sőt, pokolian nehéz.- Mit tudnak tenni?- Ha lenne sok pénzünk, mondjuk néhány százmillió forintunk, akkor csinálnánk egy országos kampányt. De nincs sok pénzünk, ezért sokat megyünk vidékre, látványos akciókat csinálunk, mint a szeptemberi éhségsztrájk volt. Ilyen lehet még a parlament körüli élőlánc. Ezzel együtt egyértelmű beszéddel kell a választók felé fordulni. Szókimondónak kell lenni akkor is, ha ez sokak fülét bántja.- Apropó beszéd: képes tanulni a hibáiból?- Engem nagyon magabiztos embernek látnak, miközben miniszterelnökként, de ma is legalább naponta tízszer megkérdezem magamtól: rontottam-e? Sajnos sokszor hibázik az ember. Aki naponta 30-40 komoly döntést hoz, könnyen hibázhat. Nyilván nem csináltam jól egy csomó dolgot, de azon kevesek közé tartozom, aki szembe tudtak nézni azzal, amit tettek. Miniszterelnökként 2007-ben írtam Szembenézés címmel egy hosszú esz- szét. Ebben arról értekeztem, mit csinált rosszul a baloldal és én magam. 2010-ben pedig a negyvenoldalas röpirat egyfajta személyes elszámolás volt arról, hogy hol hibáztam.- Újraolvasta ezeket?- A Szembenézést igen. Úgy látom, van abban még tartozásom. Sok tekintetben történelmi esszé, hiszen arról is írtam, hogy az utolsó száz évben a baloldalnak hol nem volt igaza. Ma már számos esemény kapcsán árnyaltabban fogalmaznék.- Elmondaná még egyszer az őszödi beszédet?- Igen, el, két változtatással.- Mégpedig?- Először is megőrizve a drámaiságát, nyilvánosan mondanám el. Ezzel ugye kevesebb- A RENDSZERVÁLTOZÁS ÓTA talán én voltam az első miniszterelnök, akinek volt programja arra, hogyan legyen ebből az országból egy nyugatos, osztrák-német-francia típusú polgári köztársaság - mondta Gyurcsány Ferenc. - Az is igaz, hogy volt bennem egy kis önhittség és naivitás is arról, hogy a 2006-ban megszerzett többséggel a hátam mögött hogyan lehet ilyen programot káromkodás lenne benne. Mert ami elmegy zárt körben, pincei borozgatás során, az nem megengedhető sokmillió polgár előtt, mert félreértést és időnként érhető sértődékenységet okoz.- Azokat sértette meg, akiket akart? Mit tanult ebből?- Miniszterelnökként nagyon jó viszonyom volt nyugat-európai kollégáimmal. Öten-hatan mondták: Ó, Ferikém, ha tudnád, hogy én hányszor mondtam hasonló szituációban nagyon kemény szövegeket, de az én párttársaim ezt nem szivárogtatták ki. Azaz volt bennük megértés. Egy életre megtanultam: amíg nincs az embernek erős és jó pártja, amely mögötte van, azaz nincs akire támaszkodjon, addig nem lehet sikeres a kormányzásban. Nem lehet jó párt nélkül jól kormányozni. Itt az egyéni teljesítmény nem elég. Erős csapatra van szükség. Nagyon sajnálom, hogy sok-sok küzdelem után az derült ki, hogy ez nem az én csapatom. Nyilván ezért született meg a Demokratikus Koalíció. végrehajtani. Nem értettem eléggé, hogy a választók tőlem egy hagyományos, jóléti kormányzást várnak el erős állami szereppel, olyat, amire akkor nem volt lehetőség. Ezt a fordulatot az elhíresült, botránykővé vált őszödi beszédben végtelenül naivan próbáltam meg levezetni. A beszéd nyilvánosságra kerülését követően kirobbant botrány pedig olyan politikai viharba sodort,- Azért tanult még valamit?- Jobban kell hinni a választókban, bármennyire is kockázatos. Ha a polgár nem tudja, hogy mi történik egy nemzettel, akkor nem támogat. Nem lehet titokban megreformálni az országot, nem lehet csendes ultit sikerre vinni egyetlen politikusnak sem. Azt hiszem, csendes ultit akartam játszani. Ez tragikus tévedés volt.- Mire készül ezek után? Miszerint választotta új pártjának vezetőit? E tanulságok figyelem- bevételével?- A mi pártunkban eddig nem lehet hallani egyetlen komoly vitáról sem. S nem azért, mert tilos. Nincsenek kiszivárogtatások, sandasá- gok, botrányok. Minden héten jó szívvel megyek az elnökségi ülésre, mert színvonalas, jó viták vannak. Egyetemi tanárok, professzorok ülnek ott, egymásra is vigyázva, de keményen vitatkoznak, ám a végére mindig meg tudunk állapodni. Megegyeztünk: nem udvarolunk a választóknak, kimondjuk, amit gondolunk. Majd a polgárok eldöntik, ami teljesen irreálissá tette, hogy ez a fordulat megtehető. Heller Ágnes egyszer azt mondta: a Feri azért nem tudott jó politikus lenni, mert túl jó ember. Ez lehet, hogy dicséret, de az az igazság: ez a lehető legszörnyűbb kritika, amit kaphat egy politikus, amikor összetéveszt dolgokat, s nem veszi észre, hogy a magánélet szabályait nem lehet alkalmazni a politikai viszonyokra. hogy támogatnak-e vagy nem? Abból induljunk ki, hogy mit hiszünk, mit tartunk jónak az ország szempontjából, s ne abból, hogy mit akarnak hallani a választók. Ezt nem könnyű egy politikusnak megtanulni. Nem csinálunk nagy taktikai meccseket sem. Bajnai most is középre akar menni, a DK-ban volt MDF-es politikust, Deb- reczeni Józsefet, volt liberális politikust, Bauer Tamást és politikával soha nem foglalkozó egyetemi tanárt, Niedermüller Pétert invitáltuk al- elnöknek. Ez is mutatja, hogy nem szimplán balra, hanem a demokratikus közép irányába kell menni.- Megtanulta, hogy akarata ellenére senkit sem lehet boldogítani? Vagy ez még lecke?- A tömegdemokráciák legnagyobb kihívása, hogy a nemzet sorsát alakító döntések leginkább hosszabb távra szólnak. Nem lehet háromhavonta más-más pályára állítani egy országot. A választók sokasága viszont - teljesen érthetően- napi, rövid távú tapasztalatai szerint él. Hogyan lehet rávenni őket, hogy ne akarják a mai könnyed élet oltárán feláldozni az ország jövőjét?- Hogyan lehet?- Ez a legnehezebb kérdés. Nem láttam olyan szépen kigyúrt, izmos testet, amelyet ne kondi teremben szerzett volna a tulajdonosa. Rá lehet-e venni 8 millió embert ilyen gigászi erőfeszítésre? Az országot járva azt tapasztalom, hogy elképesztően sok család van már túl teljesítőképességének határán. Tőlük igazából nem lehet már kérni semmit. Már kikapcsolták a vizet, a villanyt, nincs pénz bérletre. Nem igaz, hogy minden nehéz helyzetű elissza, eljátékgépezi a fizetését, s az sem, hogy azok a cigányemberek, akiket meglátogattunk, csak azért vállalnak több gyereket, hogy több legyen a segély, hiszen egy-két gyerekes cigánycsaládokat láttunk. A környékükön sehol nincs munka. Ha nincs munka, akkor ott a szegénység.- Mit vár az elkövetkezendő két évtől és majd utána?- Nem nyafogni, hanem dolgozni kell. Nem játszom volt miniszterelnököt. Egy politikus vagyok ma Magyarországon a sok közül. Felvettem a csizmát, járom a vidéket. Építeni szeretném azt a világot, amiben hiszünk. Össze kell fogni. Ha ez nem történik meg, akkor nagyon csalódott leszek. Mással egyelőre nem tudunk segíteni, hogy reményt adunk. Meg kell mondani az embereknek, hogy ha győzünk - amit nagyon remélek -, akkor helyre lehet állítani egy olyan világot, amelyben nem kell állandóan rettegni, hogy megtudják, mit gondolunk, kire szavazunk, hogy vallásosak vagyunk-e vagy sem. Az emberek ma félnek a hatalomtól. Félnek, mert harcban állunk a világgal, Brüsszellel, Berlinnel, Londonnal küzdünk. Ha nyer az ellenzék, akkor talán Magyarország újra izgalmas, érdekes hellyé válik, de ehhez legalább két évre van szükség. 2016-ig biztosan nem fogunk sokkal jobban élni, de vajon kibírják-e az emberek?- Kibírják?- Fennmarad a stabilitás, 2014-ig, nem mennek az emberek az utcára. Nem azért, mert jó a helyzet, hanem mert fáradtak és beletörődöttek. Az egyik legnagyobb kockázat az lenne, ha kicsit győzne az ellenzék, mert én tudom, hogy milyen a Fidesz ellenzékben. Ezzel az alkotmánnyal, azzal, hogy mindenhol az ő emberei ülnek, nagyon könnyen szétzilálnának egy új kormányt. Az pedig senkit nem érdekel, hogy azért nem tud semmit tenni az új kormány, mert a Fidesz szétveri az országot. Csak meg kell nézni néhány várost, mire is képesek.- JVIi alapján választanak az emberek majd, lehet már tudni?- A világ legtöbb országában az a kérdés, hogy van-e leváltó hangulat, vagy nincs. Ha a többség csupán a Fidesz ellen szavaz, mert elég volt, belefáradt a tehetetlenségbe, akkor nem tudja, hegy mire számíthat az új kormánytól, akár türelmetlen is lehet. Ezért arra kell törekedni, hogy határozottan mondjuk meg az embereknek: mit lehet várni tőlünk, s kérjük, csak akkor szavazzanak az adott pártra, ha egyetértenek a törekvéseivel. Fontos, de nem elég nemet mondani Orbán Viktorra.- Milyen a viszonya Mesterházy Attilával?- Kollegiális. Nem vagyunk barátok, soha nem is voltunk. Egészen más karakterek vagyunk. Engedje meg, hogy ne kritizáljam az MSZP elnökét. Vigyázni kell egymásra minden különbség ellenére.- Bajnai Gordon?- Évtizedes a barátság, a lakásunkban is leülünk beszélni. Ez egy barátságból lett politikusi viszony.- Az emberek értik a szót?- Az emberek 60-70 százaléka dönt egy-egy szavazáson. Tehát van egymillió bizonytalan. Fenn áll a veszélye, hogy ők az utolsó pillanatban döntenek, hogy elmennek és a kormány leváltására szavaznak. Értük megy most a küzdelem a magyar politikában. Egymillió ember szavazatán múlik minden. Otthon maradnak-e, vagy ha elmennek, milyen arányban szavaznak a kormányra vagy az összefogásra. Amikor a Fidesz megpróbálja ezeket az embereket kizárni a választásból, akkor azt szeretné megakadályozni, ami Bajnai színre lépésének egyik fő oka: a politikai közép, a sem bal- sem jobboldali elkötelezettek megszólítása. Szerintem erre inkább nekünk, a demokratikus ellenzéknek van esélye. Megvolt a programja a fordulatra, de az őszödi beszéd keresztülhúzta a számításait