Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-03 / 257. szám

2012. NOVEMBER 3., SZOMBAT MOZAIK 11 Karate és más japánságok természetesen Sushi, szaké és ezernyi szellemi, tárgyi finomság A japán hölgyek utcai viselete is alkalmas új, meghatározó divat teremtésére a Föld bármely kontinensén Japánban két ember soha nem lehet egyenlő TV-JEGYZET Ernyőképes közhelyek biztosan van egy olyan világ, amelyben a szerelmek az ég­ben köttetnek. Vagy a földön, mindegy. De semmiképpen sem a tévé képernyőjén. A mi világunk azonban nem ilyen világ. Nálunk kamerák előtt mondanak férfiak meg nők olyanokat egymásnak, hogy csak a szemedet nézem, mert abból minden kiolvasható - s a másik erre nem röhög fel hangosan, és nem mondja, hogy ekkora közhelyet utol­jára általános hetedikben hallottam, hanem bólogat kameraképesen. az rtl Klub új párkeresős valóságshow-ja, a Házasodna a gazda pontosan azt kínálja, amit a címe ígér: látunk egy ' gazdát (vagyis többet, négy szál fut párhuzamosan), aki az elé járuló hat nő közül ki­emel hármat, velük elköltözik a kis (vagyis inkább óriási) birtokára, ott éldegél, s a vé­gén, mint a Hegylakó című filmben, csak egy maradhat. A feszültség két szinten is működik: részint a pár- választás kelt feszültséget, részint pedig a „városi ember vidéken botladozik” vígjáték­toposz ismétlődik újra és újra. Támadnak a malacok, a tyúkok meg, hát, szóval nem hagyják érintetlenül az udvart - s a városi lányok megijednek, sikoltoznak, de persze próbálnak a tehetős gazdának is megfelelni. mi a hobbid, kérdezi egy ár­tatlan pillanatban a sármos sertéstenyésztő. Azt szeret­ném, hogy te legyél a hob­bim, válaszolja a lány. Ugyan­ez a lány később elmondja, hogy jó, hogy itt ez az asztal, különben már vetődne a srác­ra. Azt a részt nagyon várjuk már. ■ F. Z. (házasodna a gazda, RTL KLUB, SZERDA ESTÉNKÉNT) Lilu, a műsor vezetője A Japán Kultúra Napja van ma, s ha egy kicsit utána­gondolunk, a felét sem tud­juk felsorolni annak a renge­teg dolognak, ami az origa- mitól a haiku verselésen át a kimonóig a felkelő nap orszá­gából érkezett Európába. Mészáros B. Endre Csak néhány meghatározó kü­lönlegesség, ami tagadhatatla­nul japán. Az ikebana, a virág­rendezés művészete ma már fogalom Európában is. De mitől más ez, mint a nyugati virágkö­tészet? Nos, nem a tömeggel hat, hanem inkább üres terekkel dolgozik. Színekben visszafo­gott, kevés anyaggal próbál erős kompozíciós hatást elérni. A ki­egyensúlyozott aszimmetriát al­kalmazza, a természet teljessé­gét szimbolizálva, s bimbókat, rügyező vagy száraz ágakat, az élet változatosságát, múlandósá­gát jelképezve. A dzsúdó és a karate ugyan­csak beépült már a kontinentá­lis tudatba. A dzsúdó test-test elleni küzdősport, az ellenfél gáncsolása, földön való leszo­rítása, karjának feszítése, foj­tó fogással való ártalmatlanná tétele a célja. A Kara-Te pedig üres kezet jelent, s olyan fegy­ver nélküli harcművészet, melyben a saját testet használ­ják fegyverként. A személygépkocsik, elektro­technikai berendezések közül Csütörtök reggel, motorbaleset következtében elhunyt Mitch Lucker, a kaliforniai Suicide Silence énekese. Az Oran­ge County-i halottkém reggel 6:17-kor állapította meg a ha­lál beálltát. Luckert szerda este kilenckor szállították be a kór­házba, de sérülései olyan súlyo­sak voltak, hogy az életét nem sikerült megmenteni. Az énekes szerda este hétkor még posztolt egy fotónak (The dead are living... aláírással), majd indult egy halloweenes a japán márkák mindig ott ta­lálhatók az európai vásárlási toplistán és egy ideje a japán konyha is hódít mindenfelé. A sushi a vezérelem, mely főtt, ecetes rizs, leggyakrabban hal­lal vagy más tengeri eredetű élelmiszerrel tálalva. De kap­ni már nálunk szakét is, amit sokan tévesen rizspálinkának hívnak, holott ez nem párlat, hanem hordókban erjesztik, te­hát inkább rizsből készült erős borfajta. buliba. A rendőrség a baleset­ről úgy számolt be, hogy a 28 éves Mitch Lucker Harley Da- vidsonjával hajtott az úton, de elvesztette uralmát a jármű felett és egy villanyoszlopnak csapódott. A hatóságok vizsgálják, hogy az énekes ivott-e, mielőtt motorra ült. „Nem könnyű ezt elmondani. Mitch meghalt haj­nalban, egy motorbalesetben szerzett sérülések miatt” - írta ki a Suicide Silence zenekar a Facebook közösségi portálra. a japán ember gondolkodás- módja szerint két ember között soha nincs egyenlőség, mert a nem, az életkor, a társadalmi pozíció határozza megazalá-fö- lérendeltséget. A beszélgetés so­rán pedig ezt a szintkülönbséget illik érzékeltetni. Náluk is a csa­ládnév áll elöl. A japánok soha nem mondanak ellent, inkább homályos válaszokat adnak. Humorukra a bölcsesség a jel­A Suicide Silence a Los Ange- lestől 80 kilométerre lévő Ri- verside-ból való, és napjaink egyig legsikeresebb deathco- re-zenekarának számítanak. Az együttes 2007-ben jelen­tette meg The Cleansing című lemezét, amelyet két évre rá a No Time to Bleed, majd tavaly a The Black Crown követett. A Suicide Silence idén kétszer is fellépett Magyarországon (ott volt például a Hegyalja Feszti­válon), de tavaly is koncertez­tek nálunk. lemző, az európai vicceket nem értik. Vendégségben a zöld tea utolsó kortyait szürcsölik, így jelezve, hogy ízlik, míg a böfö­géssel az étel minőségét dicsé­rik. A borravaló durva sértés. Érzelmeiket mosoly mögé rejtik. Gyűlölik a magabiztosságot, az erőszakos fellépést, a túlzott ha­tározottságot, a magyarázko­dást, az önsajnáltatást és elíté­lik a szerénytelenséget. Nem mindennapi módon mene­kült meg egy kaliforniai ször­fös egy hatalmas cápa támadá­sából. A népszerű tengerparti sporthelyen a szörföst a nyílt vízen elkapta a méretes raga­dozó, de a sportember addig ütötte az állat fejét, amíg az el nem engedte. Scott Stephens elmondta: hogy olyan helyen ragadta meg a cápa, ahol rengetegen voltak a parton. Aztán lehúzta a víz alá, és csak akkor engedte el, ami­kor elkezdte ököllel verni a fejét. POÉNPERCEK A fiatal házaspár vesz egy új szekrényt. A férj hajnalban elmegy dol­gozni, ám amikor reggel az első villamos elmegy a ház előtt, a szekrényajtó magától kinyílik. A feleség becsukja, de az ajtó minden villamosnál új­ra kinyílik. A nő megunja a dolgot s hív egy asztalost, hogy szerelje meg. Az asztalos meg a feleség az­tán együtt állnak értetlenül a szekrény előtt, mert ha jön a villamos, az ajtó újra csak kinyílik.- Sajnos innen nem látok semmit, lehet, hogy belül van a baj! Én beállók a szek­rénybe, csukja rám az ajtót, hátha belülről meglátom, mi a hiba - mondja a szerelő. A feleség rácsukja a szek­rényajtót, de ekkor megérke­zik a férj, veszi le a kabátját, be akarja akasztani a szek­rénybe, amikor meglátja bent a szerelőt.- Maga mit csinál itt? - or­dít rá.- Mondja, elhiszi, ha azt mondom, hogy a villamosra várok? ■ A fiatalember így panaszko­dik a barátjának. Hazamegyek, és egy papír­cetlit találok a hűtőn, amit a barátnőm hagyott ott ezzel a szöveggel: „Ez nem működik. Nem tu­dom ezt elviselni többé. A szüléimhez költözöm!”- Kinyitottam a hűtőt. A világítás bekapcsolt, a sör hi­deg volt. Akkor most mi a jó franc baja van? Az orvosi leletek is Scott Stephenst igazolják, a szörf­deszkás legalább hét mély ha- rapásos sebet kapott, de szeren­csére egyik sem igazán veszé­lyes, egyik létfontosságú szer­ve sem sérült meg. Szerdán, a cápatámadás utáni napon a férfi már jó állapotban volt. A 25 éves Stephens köszöne­tét mondott az őt megoperáló orvosoknak és a segítségére siető idegeneknek is. Mint ki­emelte, természetesen ezután is folytatni kívánja a szörfözést. Fiatal rockenekes tragédiája suicide silence Motorbaleset okozta a frontember halálát Ököllel szabadította ki magát a cápa torkából Savval büntették a lányukat becsületbeli ügy Viszonyt kezdett egy nem kívánt fiúval Pakisztáni szülők a „család be­csületének védelmében” maró savat öntöttek lányuk arcába, akit azzal gyanúsítottak, hogy engedély nélkül viszonyt foly­tatott egy fiatalemberrel. Helyi rendőrségi források szerint Szaidpur Béla faluban a tizennégy esztendős Anusának az arcába maró savat öntöttek a szülők, emiatt a lány égési sé­rüléseket szenvedett az arcán és a mellkasán, kórházba kel­lett szállítani. A szomszédok a cselekmény másnapján értesí­tették a hatóságokat, a rendőr­ség pedig ennek nyomán letar­tóztatta a szülőket. Sajnálatos, hogy az effajta „becsületbeli” bűncselekmé­nyek meglehetősen gyako­riak Pakisztánban. Emberi jogi szervezetek szerint tavaly csaknem ezer nő (egészen pontosan 943) vesztette éle­■ Pakisztánban tavaly ezer nő vesztette el hasonló ok­ból az életét tét ilyen típusú gyilkosságok miatt. Az ázsiai országban ugyanis gyakori, hogy ilyen lé­pésre szánja el magát a rokon­ság, ha a nő szerintük csorbát ejt a család becsületén, vagyis például ha nem hajlandó férj­hez menni a számára kijelölt férfihoz, vagy a család tudta és engedélye nélkül teremt kap­csolatot egy férfival. Anusa esete Kasmír pakisztáni fenn­hatóság alatt lévő részében tör­tént, ahol az ilyen atrocitások nem olyan gyakoriak, mint Pandzsáb vagy Szindh tarto­mányban. Tavaly már szigorították az ezzel kapcsolatos törvényt, eszerint legalább tizennégy évi, de akár életfogytiglani szabadságvesztéssel sújthatok azok, akik ilyen erőszakra ve­temednek női családtagjaik ellen. A jogszabályi változás ellenére az idén is több mint nyolcvan esetet vizsgált ki a rendőrség, de a legtöbb ilyen bűntett nem is jut a hatóságok tudomására. Halloween az állatkertben. San Diegóban az állatkert lakói is ünnepelhettek Halloween alkalmából. Tikal, a 6 hónapos jaguár például nagy örömmel vette birtokba a szelleműző tökfejet. Persze nem kifejezet­ten funkciójának megfelelően használta: először csak labdázott vele, aztán arra volt kíváncsi, hogy mi van a belsejében

Next

/
Thumbnails
Contents